Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1908-09-05 / 36. szám
Szekszárdi IV. évfolyam. 36. szám. Szombat, iauo. -----■*.. T Ki adóhivatal: Molnár-féle nyomda r.-t., Kaszinó-bazár épület. Aí előfizetési ^pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések jegjutányosabb számítással, díjszabás szerint. Megjelenik minden szombaton. c Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Előfizetés: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 kor. 50 fill. Néptanítóknak, ha az előfizetési dijat, egész évre előre beküldik, 5 kor. , . TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS Hl. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Belmunkatársak: JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Egyes szám ára 20 fillér. Honvédséget Szekszárdra. Egy-egy város nagygyá, hatalmassá ! fejló'dhetésére, bál* hogy tagadják is j sokan — nem utolsó eszköz a — katonaság sem. A katonaság pénzt, még pedig sok j pénzt jelent. Mert nem csupán arról a csekély 12 I fillérnyi összegecskéróT van szó, amely j zsoldként. naponta, a közös, vagy honvéd legénység „örömlajbija“ zsebébe vándorol. Ez a sok kicsi is sokra megy, de ezen felül a gyilkoshegyesre fent bajuszu őrmesterek, mérges tekintetű szakaszvezetó'k és káplárok hamar ütő kezének megszeliditésére is tekintélyes összegek érkeznek onnan hazulról a vajszivü ésszüléktől. Mindezen felül az állomás-helyen marad az egész tisztikar gázsija az utolsó fillérig, sőt több, mert ha valahol, úgy a gavallér tiszturak részéről történik a legtöbb apelláta a szülei zsebekre, a melyek- tudvalevőleg mindenkor megnyílnak a család büszkeségének, a a jövő generálisának ki-kisegitésére. Ezért bizony kapva-kapnak a városok a katonaságon, kivált, ahol szemes a vezetőség. Hány kuruc fészek vetekszik azért a hires császármadárért, a kétfejű sasért, csakhogy ott terpeszkedhessék iromba szárnyaival, a meglehetősen jövedelmező városi, kaszárnya homlokzatán. Kivált most, hogy az éhes sasocskát a százszor és ezerszer nemzeti vívmányként emlegetett „magyarfelirat“ vonja mint egy nemzetiszinü disz glóriába. Szekszárd is több Ízben mozgott már katonaságért. Régen 'szó nélkül engedtük távozni a gavallér huszárokat, az uhlanosokat, ma kapva-kapnánk rajtuk. Megteszünk tehát mindent — de mindent, azaz hogy a minden rendszerint egy, a hadügyminiszterhez intézett alázatos felirat, amelyre rendszerint elutasító felelet érkezik, de egy kis biztatás is, hogy várjuk meg a nagy rendezkedést, az uj katonai beosztást. Hát kérem ezen az utón sohasem kapunk katonaságot. Itt nem kérvényezni, de cselekedni kell. Mert soha nem kinál / kozik kedvezőbb alkalom, mint most. Éppen lapunk egy kiváló munkatársa, ki töviről- hegyire ismeri a katonai állapotokat, figyelmeztet egy kiválóan fontos körülményre. — Adjuk tehát beküldött közleményét teljes egészében, talán majd megszívlelik ott, ahol a város uj jövedelmi forrásainak kieszelésén fáradoznak. Szól pedig a kis közlemény eképpen: „Szekszárdnak mint egyetlen helyőrség nélküli dunántúli székvárosnak feltétlenül igénye van arra, hogy legalább a tolna- megyei honvédzászlóalj Kaposvárról ide helyeztessék. Most aktuális volna a dolog, mert a somogyi zászlóalj Fiúméba megy 8 így az egyedülmaradt tolnai zászlóaljat a pécsi és baranyai zászlóaljakhoz Pécsre viszik. Hogy mennyire igénye volna Szekszárdnak e zászlóaljra, mutatja azon körülmény, hogy a 3. zászlóalj. Fiúméba helyezése külön törvényhozási intézkedést igényel, miután a törvény értelmében a honvédzászlóaljaknak kiegészítési területükön kell állomásozniok, már pedig tessék megkérdezni a szekszárdi honvédeket nem a 4. zászlóaljnál szolgálnak-fe, tehát azt méltán nevezhetjük tolnainak,r mint hogy az 1. pécsi, á 2. baranyai, ü ^5. pedig somogyi. Természetesen kisegitikjegymást emberekkel a zászlóaljak, de azért nagyjában be van tartva a területi beosztás. Arról tehát, hogy a 19. honvédgyalogezred 4. zászlóaljának Szekszárdon van a helye, még vitátkozui is alig lehet. Ehhez járul, hogy Pécsett csak két zászlóalj számára van laktanya és igy a tolnai zászlóalj a sátortáborban lesz kénytelen lakni. A kaposváriak ugyan (nem úgy, mint mi!) mindent elkövetnek, hogy a zászlóalj ott maradjon, de az ki van zárva, sőt a somogyi zászlóaljat is azért, vitték el, mert legfelsőbb'" helyen Kaposvár nincs jó hírben, mivel a hetvenes évekbeli Albrecht főherceget katonai szemle alkalmával sárral dobálták még “ s ’ azóta katonai dolgokban az egyébként annyira favorizált Kaposvár semmit sem nyert, sőt vesztett. így pl, a házi ezredjüknek is csak egy, a törvény értelmében el nem vihető zászlóalját hagyták ott, helyette fehérvári bakákat vittek oda, kik a kaposvári lakosággal állandó hadilábon állanak s bár már több vérengzés történt, nem sikerült őket felváltatni a saját frjaikkal. — Ha Szekszárd csak egy kissé a sarkára áll, meg kell kapnia a honvédzászlóaljat, ezen semmiféle dementi, semmiféle miniszteri válasz nem változtathat. Ha nem kapjuk meg a uagy haszonnal járó honvédséget, nem is érdemeljük meg. Megjegyezzük még, hogy egy honvédzászlóalj legénységi létszáma mindössze 200 ember, tehát a laktanya alig kerülne valamibe, mikor pedig a tartalékosok bevonulnak, úgyis gyakorlatra megy az ezred. Csak Szekszárd rosszakarói tagadhatják a most felsorolt tényeket“. Eddig szól Szekszárd kiváló jóakarójának közleménye. Semmit sem teszünk hozzá, csak ismételten meg ismételten felhívjuk városunk vezetőségét, hogy a kínálkozó jó' alkalmat most újból ragadja meg. Újra kérvényezni, tenni, ismét tenni. Ha látják, hogy felébredtünk, majd csak szóba állanak velünk. A katonabácsik különben is rendszerint nagyot hallanak. Nos tehát beszéljünk hangosabban. Ha sokat kiabálunk, egyszer majd csak megkérdezi közülük valaki a másiktól: Was sagt?! * „Reflexiók a szerb szerződéshez“. Beírtál Béla kir. kamarás, a jeles közgazdasági iró cikket irt az „Újság“ cimü lap szerdai számába, a fenti címmel. — Beretva élesen, de nyomós adatok alapján birálja az uj magyar-szerb gazdasági szerződést, kimutatva, hogy Magyarország fizetési mérlege, mely Ausztriával szemben eddigelé 100 millió passivát mutatott, 140 millió passivára szökik fel ez uj szerződés folytán. A dolog ugyanis úgy áll, hogy sok kárt tett eddig is a szerb élő állatok megengedett határszéli forgalma, igy meg- gátolhatlan behozatala. A szerb silány, apró, beteges marhaállomány volt okozója ugyanis azoknak a már szekatúra számba menő állategészségügyi intézkedéseknek, amelyekkel azosztrák kormány- a magyar állatimporiot, időről időre oly érzékenyen sújtotta Örült tehát minden magyar gazda, amikor hire kelt, hogy a szerb élő állat behozatala t el lesz tiltva. Ez egyszer a magyar gazda-társadalom érdeke védelmet talált az osztrák agráriusoknál is, akik a legvehemensebbon tiltakoztak a szerb marha behozatala ellen. íme, mi lett az ered- ídény ? Élőállatot nem szabad behozni, de 40 millió értékű levágott szerb mai’hát igen. Tehát ez még annál is többet jelent,' mintha ugyanannyi értékű élő szerb marha özönlené el az országot, mivel a haszon kizárólag csak — Szerbiáé, elesvén még a közvetítő kereskedelmi haszon is Magyarországra nézve. Ha nem volnánk majdnem kizárólag gazdasági állam, az „olcsó hús“ vigasztalásul szolgálhatna, igy azonban tekintetbe véve az ottani alacsony beszerzési árat s az itteni óriási takarmány Ínséget, mely a marha értékét már amúgy is egy jó harmaddal csökkentette, Bartal Béla szerint könnyű kiszámítani azt a gazdasági romlást, melyet az uj kiegyezés okoz. Nem lehet ennek más vége, mint a teljes gazdasági csőd, amelyet egyesek novemberre, mások jövő januárra jósolnak meg. . . . , Bizony szomorú „kilátások a jövőt illetőleg . . . A tolnai I7-ik"jegyzői állás. A „Tolnavármegye“ 34. számában Horváth Ferenc tollából az alispánhoz intézett nyílt levél látott napvilágot, a melynek a szerkesztőség bevezető sorai élén elmésen „A tolnai tengeri kígyó“ címet adta. Kimutatom, hogy e tengeri kigyónak nincsenek méregfogai. Az alispánhoz címzett nyílt levél egyébként hozzám is intézett keringőre való felhívás. Én azonban ezen sportot nem űzöm. A keringőzésben magára hagyom a nyílt levél Íróját. A nyílt levéllel foglalkozom azonban azért, mert a különben pusztán helyi vonatkozású közügyről, mely idáig a közigazgatás rendes medrében moz-: gott, az újságban teljesen elferdítve, a valóságnak, meg nem felelően esett szó. • Az ügy világossá tétele indokából a lefolyt, eseményeket a közetkezőkben ismertetem. Az áll. anyakönyvvezetésnek a községi jegy-» zők ügykörébe való utalása alkalmával Tolna, község képviselőtestülete 1907 dec> 22-én IV-ik» jegyzői állás szervezését határozta el s annak ügykörét is megállapította, egyéb, eddig a főjegyző mellé beosztott írnok által végzett kezelési teendőid ellátása mellett, az anyakönyvek vezetését utalván hatáskörébe. •; Folyó évi február hó 10-én azután Szedres és Simonmajor községek oly határozatot hoztak,: melyben a Tolnán szervezett IV. jegyzői állás javadalmazásához való hozzájárulást és a jegy-- zőnek náluk betöltendő ügykörét állapították meg.1 Tolnának és a két kisközségnek határozatait törvényhatósági jóváhagyás alá felkerülvén, a- törvényhatósági bizottság 360/rkgy. 908. sz. hatá-s rozatával, együtt bírálta el azokat, megállapítván a három képviselőtestületi határozatnak jóváhagyás sával a Tolna által szervezett IV. jegyzőnek sí kisközségekben is betöltendő hatáskörét és azt, hogy a tolnai állás javadalmához Szedres 96 Simonmajor 304 koronával köteles járulni. lg) tehát a törvényhatóság Tolnát csak 1200 koronával tartotta megterhelhetőnek. Nem változtat í- dolgon, hogy a törvényhatóság határozatában e segédjegyző szó is szerepel. Az iskolás gyerek if tudja, a tények ismerete mellett egyszeri elolvasáf] után, hogy az tolihiba. Értem és méltányolom, i törvényhatósági bizottság elismerésre méltó intenf cióját. A közigazgatás zavartalan menetét biztosi' tani akarta s az érdekeket igy vélte összeegyez
