Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1908-04-18 / 16. szám
2 KÖZÉRDEK lä08 április 18 építette, a királyi palotának is ez az alapja. Már pedig ez az ösztön, mely sokkal hatalmasabb, hogysem a számításból bárki is kihagyhatná, mely sokkal általánosabb, hogysem idő és tér tekintetében kivételt ismerne: itt a földön sohasem nyerhet teljes kielégítést. Hisz a földi javak oly egyenlőtlenül vannak elosztva, hogy teljes lehetetlenség belőle egyenlő fokon részesedni. Még ha valaha teljesednék is az az utópisztikus kommunista álom, hogy mindenkinek egyenlő vagyon jutna, a boldogulás ösztönét ez a lehetetlen föltevés sem volna képes kielégíteni. Miért? Mert a vagyonon kívül sok egyéb java is van az életnek, melynek egyenlő kiosztása egyszerűen lehetetlen. Ilyen javak pl. az egészség, a hosszú élet, az intelligenczia stb. Ezek egyenlőtlenek voltak és maradnak s ezt a különbséget semmiféle szociális rendszer nem lesz képes valaha nivellálni. Már pedig mig az emberi lélek ily különbségeket lát, addig mindig elégedetlen lesz s amig elégedetlen, addig nem lehet boldog. Tehát a boldogság ösztöne itt a földön nem találhat tökéletes kielégítésre. Ámde ez ösztön megvan, el nem halgattathat- juk, le nem tagadhatjuk s ki nem irthatjuk. Hol lészen tehát az ő teljes megnyugovása ? Csak egy másik létben, melynek ez a mostani élet csupán előkészítése. De menjünk tovább. Tegyük föl a lehetetlent, hogy az ember valóban | elérheti itt a földön vágyainak netovábbját. Értsük meg: minden ember,' mert ha csak kevesen érik el, akkor a nagy tömeg „panem et circenses“ kiáltása megint csak azt fogja bizonyítani, hogy itt a földön nincsen üdvösség. Tehát gondoljuk boldognak az egész emberiséget: ugyan meddig fog az ő boldogsága tartani? Egy emberéletig. És aztán? Aztán jő a sir, az enyészet, a pusztulás. Ez pedig megint nem lehet megoldása annak az örökké nyílt kérdésnek, melynek megfejtésével ősidőktől mindvégiglen foglalkozik az ejnberiség. Ha pedig az egész társadalmat tekintjük, akkor is azt fogjuk találni, amit az egyén lelki világában láttunk. Maga a társadalom is ösztönszerüleg arra törekszik, hogy sorsán szüntelen javítson. Amit mi társadalmi, szocziális kérdésnek szoktunk nevezni, végelemzésben mi más, mint a - társadalom jóléti törekvése ? Ennélfogva ugyanazon vulkanikus erők, melyek az egyénnek békéjét megbontják, okozzák a társadalomnak fölfordulását is. Elégedett embereket nem lehet a fönnálló társadalmi rend elleni harczban a torlaszokra vezényelni; a petrolőrök, a frondőrök, a nihilisták és bármi néven nevezendő elégedetlen elemek előbb saját magukkal hasonlottak meg s csak azután lettek az egész társadalomnak esküdt ellenségeivé. Nem elméleti igazságok ezek, hanem az emberiség egész történelme által sokszorosan igazolt tények, melyeket ezen axiómába foglalhatunk össze: a társadalomnak szüksége van vallásra. Miként továbbá az egyénnél éppen a túlvilágba vetett bizalom az egyensúlyozó rúd, mely az embert az élet ezerféle bajában megóvja a kétségbeeséstől : úgy a társadalomban, az egyének nagy egyetemességében is ez a hit van hivatva elsimítani azon ellentéteket, melyeken minden, a hittől elszakadt mentési akczió hajótörést szenved. Az összehasonlító vallástudomány is azt bizonyítja, hogy nincsen nép, akár természetes állapotban, akár bizonyos kulturális fokon, mely a másvilági megtorlás félelmét és jutalom reményét nyaikat lebegtetnék az azúrkék űrben. Virág illat, madárdaltól viszhangzik hegy és völgy. És ennek gyümölcseit élvezzük mi! Még pedig mint gyógyszert. Ugyanis itt a teóriát fedezi a praxis, mert az orvosok rendelik a betegeknek, hogy séta közben délelőtt és délután, mint ideg csillápitó, vagy a jó emésztést elősegítő szert, a Calville almát egyék. És lépten-nyomon látni (ami nem éppen a legszebb látvány), az eldobott almahéjat és csutkát, vagy amint kés híjján fogaival mar- czangolja a szép pátiens az almát, de eszik, mert hypnotizálták azon meggyőződéssel, hogy — használ. így etetik meg a szőlőt is, nem is hívják máskép, mint „Curtrauben,“ gyógyszőlő. De azért a java almákat, a kifogástalan fehér téli Calvilleokat küldik szerteszét a világba, különösen az Export társaság, melynek óriási magazinjaiban osztályozva vannak az almák az árak szerint és a csomagolást kis könnyű faládikákban, ingyen teszik. Egy ilyen ládába, ha nagy az alma 9, ha kisebb 12—15 darab fér el, 10 koronától 27 korona árban. Az évi átlag a bozen—merani gyümölcs és szőlő kivitelnél meghaladja az évi 10 millió koronát. »Szép összeg ugy-e ? Azt hiszem, Szek- szárd volna az a hely, hol nagyban lehetne a Calville telepeket meghonosítani a védett, déli hegy oldalak igen alkalmasak volnának. Innen kellene a fákat vitetni és egy kertészt, ki a kezelést is megmutatná. Különösen érdemes felemlíteni még a történelmi Volkschauspielt, melyet a vendégek szórakozására évente tavaszszal adnak. Parasztok által előadják saját nemzeti hőseik történetét, ugyanazon hősök leszármazottjai, dédunokái, kik akkor szabadságukat, vérüket, vagyonukat áldozták és rabságot és halált szenvedtek, hogy hazájukat a gyűlölt idegen uralom alól felszabadítsák. Még sokan ugyanazon ruhában, ugyanazon fegyverrel kezükben „játszák“ ma azt a szerepet, melyet Hofer András mellett ősük 100 év előtt kivívott. Szép gondolat. Lelke mélyéig meghatja az embert látni ezt az inspiratiot, mely büszkén ragyog az unokák szemében. Az előadást egy nyári színkörben tartják, melyben 1200 emberre van hely és négy száz szereplő vesz beDne részt, mind a népből kerül ki. Az előadás népies nyelven folyik, amit a mi füleink kissé nehezen értenek meg. Hofer András drámája öt felvonásban tárul elénk, az összeesküvéstől kezdve Mantuáig, hol hősies halált szenved; az ellenség agyonlövi. Több szép élőkép és alkalmi zene egészíti ki az egészet. A pro- logban ők úgy mondják, hogy nagy művészetet ne váljunk, de annál több jóakarattal akarnak játszani. így ezen mértékkel mérünk mi is. Szép volt és épültünk rajta. Jövő évben az egész országban nagy ünnepségek lesznek a császár jelenlétében, a nemzeti hőstett emlékezetére megtartva. De a legszebb emlék abban él, hogy Hofer András szellemét generáczióról-generáczióra felújítják és hőstetteit betanítják, hogy közszájon forog, örökké él! Én is az ő szavaival végzem: Griiass Gott! Das ist da Gruass im Land Tirol. Er ist so freundlich, klingt so wohl Und wo du geahst, hörst allebot. Griiass Gott! _____ Amy-Molly. ne ismerné. A keletindiai buddhizmus ugyan a „nirvána“ tanát, a megsemmisülést látszik hirdetni, de ne feledjük, hogy a keleti ember az abszolút tétlenségben keresi a tökéletességet, s e felfogásnak aztán nagyon megfelel a tevékenységnek, teljes negácziója, a megsemmisülés. Másrészt pedig ugyanennek a népnek a lélekvándorlásban való hite mi más, mint a föltámadásnak, a tulvilági életnek.torz alakja? A föltámadásban való hit szocziális jelentősége természetesen attól függ, hogy mily fokban válik igazán gyakorlativá. E' hit nem lehet csupán a szenvedő emberiség vigasza; kell, hogy a kötelesség érzetét is fölkeltse azokban, akik már mostan „intra dominium“ vannak a földi javak dolgában, vagyis akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy kivehetik részüket mindabból, ami az életet kívánatossá teszi. Ha a sokat gyalázott „bourgeois“ birtokos osztályt átjárja az a tudat, hogy minden vagyonáról egykor számot kell adnia, hogy a jogot és kenyeret meg kell osztania azokkal is, kik egyikben sem duslakodnak, ha a „noblesse oblige“ elvét nemcsak a parketten és a vívóteremben, hanem a társadalmi káritás terén is hangoztatja: akkor nem kell attól tartania, diogy egy újabb, tán rettenetesebb társadalmi-katasztrófa megint a nyaktilóval érveljen a vagyonos osztály létjogosultsága ellen. Viszont a szegény ember is vonja le a föltámadás eszméjének praktikus következéseit és tartsa magát ama tudatban, hogy a gazdagságban sem mind arany, ami fénylik, hogy minden rendű és rangú embernek megvannak a maga bajai s hogy a becsülettel eltöltött élet után „lesz még egyszer ünnep a világon“. A szegény ember megadással viselje keresztjét, hiszen nem a lázadás, nem az erőszak, hanem egyedül a társadalom elemeinek a vallás által parancsolt egyetértése biztosíthatja kinek-kinek azt a békét, mely nélkül élni sem érdemes. Gyönyörűen fejezi ki Jókai azt a gondolatot, hogy a szegény .ember hiába irigyli meg a gazdagot szerencséjéért. „O, mi a- szegény ember nyomorúsága a gazdag ember Ínségéhez képest! Hisz azt, akinek nincs mit enni, csak a gyomor kínozza, nem a lélek! Akinek hiányzik a garasa egy darab kenyérre, kiállhat a szegletre, s ha három arra menő ád neki egy-egy krajczárt, meg van szabadítva; — de a nagy ur, akinek holnapra hiányzik a 100,000 frtja, kihez menjen az koldulni? A nyomorult letérdelhet akármelyik utszéli keresztfa előtt és el- imádkozhatja, hogy „segíts, Uram Isten!“, de a nagy ur, a maga óriási nyomorában, hol talál elég nagy bazilikát, amit telekiáltson e szóval: „Uram, tégy a kedvemért csodát!“ Az több, mint az éhség, a didergés, a rongyosság: ez a kétségbeesés“. (Akik kétszer halnak meg. I. 120—121.).. íme, igy válik a föltámadásban való hit a társadalom békéjének és az egyén megnyugvásának számottevő, sőt elsőrendű tényezőjévé; igy hat át a húsvéti „alleluja“ a templom falain, hogy tulharsogja az elvakult tömegnek
