Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1908-04-04 / 14. szám

Az igazi jótékonyság ellenérték nélkül nyújtja segélyző jobbját s, nem keresi, azt,, hogy a nyilvánosság jutalma minő formában hálálja meg erhe ténykedését hanem megelégszik a szivekében felgyülemlő nemes érzelmekkel s. jutalomnak tekinti a megelégedett lelkiismeretet.

E szent .érzelmekkel járuljunk tehát a liga kitett perselyeihez. Gondoljon reá mindenki, hogy néhány fillérjével talán egy gyermekéletet ment mégv

Sok ily derék egyesületet, sok ily nemes érzelmű közreműködőt hazánknak s akkor semmi vihar, semmi csapás nem árthat meg ezredéves magyar fiemzetünknek.

Tolnavármegye tavaszi közgyűlése.

Tólnavármegyé törvényhatósága múlt hó 31-én tartotta rendes tavaszi közgyűlését gróf Apponyi Géza főispán elnöklésével. A letárgyalandó ügyek száma a póttárgysorozattal együtt 2\J2-re emelkedett, volt tehát elég szép mennyiség egy napi tanácskozásra. A bizottsági tagok ez alkalommal közepes szám ban jelentek meg, bár a nemrég lezajlott tisztujitással elégedetlen táborból, a márczius 15-ét illetőleg a közgyűlést jóval előzőleg kiadták a.jelszót egy kis fenekedésre; várták is, lesték is egynémelyek a kínálkozó gyönyörűséget, hanem hát az alispánnak korrekt, mindenkit kielégítő javaslata lefegyverezte még a legbékétlenebb elemeket is.

A főispán üdvözölvén a megjelent bizottsági tagokat, a közgyűlést megnyitotta. A tárgysorozat első pontja, az alispán időszaki jelentése volt, melyet miután az elő zőleg kinyomatva a bizottsági tagoknak postán szétküldetett, Jeszenszky An tor biz. tag indítványára felolvasottnak tekintett a közgyűlés; azután a jelentésben foglalt indítványokra vonatkozólag az állandó választ mány javaslatához képest helyben hagyták a Styrum Lymburg gróf és grófné féle alapit ványokra felügyelő választmány határozatát, mely szerint uj ösztöndíjak nem adatnak ki és a fenálló ösztöndijak kiadása az 1908/9.' j iskolai évtől kezdve felfüggesztetik mindaddig, mig a grófi alap az 1900. évi alaptőkét el nem éri, A grófné alapítványnál pedig szintén nem adnak ki segélyt s a fennálló segélyeket 25—50 százalék erejéig leszállítják, mig az 1900, évi ‘alaptőkét' el nem éri, A' gazdasági ' münkásháza'k építésére, vonat*

• kózólag a közgyűlés felhatalmazta az alispánt, hogy a. iföldmiyelésügyi rmini&z,tórium*, nál a szükséges lépéseket mielőbb megtehesse:, f és’ elhatározta, ’ hogy az építés czéljaira1 a vármegyei alapok nypgvó tőkéi kölcS^iikép : felhasználhatók, lesznek. Á> székszárd—-Ráta í . szék—baranyavár—eszéki' vasüt ányagi tájrno gatását egyhangúlag’ elhatározták s az alispánt megbízták, hogy a legközelebbi közgyűlésre részletes előterjesztést tegyen; a- végrehajtó bizottság tagjaivá Bartal Béla elnöklésével megválasztattak: Simpntsits Elemér alispán, Förster Zoltán főjegyző, To Uh Ödön tiszti ügyész, Büjó Bál központi, Rassovszky Julián duna^öldvári és báró Jeszenszky György simonlornyaj járási főszolgabirák, továbbá Kouács *S. Endre, Bezerédj Pál, gróf Széchenyi Sándor, Sztan- kovánszky János, Csapó Dániel, Zavaros Gyula, Pesthy Pál, Jeszenszky Andor, Tóth Károly, dr. Szentkirályi Mihály, Őrffy Lajos, dr. Leopold Kornél, ilj. Leopold Lajos, Leopold Sándor, Bodnár István, Fekete Ágoston, Horvát Feroncz, Tenczlin- ger Lajos, dr. Martin József, Török Béla, Török Pál Majsai, UjjJános Grósz, Návay Emil, Mayer Alajos, Rull Nándor, Nagy György Hangonyi, és Taffner János, végül Bikácstól kezdve Bátáig a vonal mentép fekvő községek is bevonattak az érdekelt ségbe. II Rákóczi Ferencz művészi becsű arczképét örömmel elfogadta a vármegye közönsége és gróf Széchenyi Sándornak az ajándékozásért hálás köszönetét nyilvánította. Márczius 15 ikének a vármegyei hatóságok által való megünneplése tárgyában tett alis- páni indítványnál felszólalt dr. Schweiz Antal s mindenek előtt elismerését és köszönetét fejezi ki az alispán gondos és mindenre részletesen kiterjedő jelentése feléit s hogy az, előre megküldetett a bizottsági tagoknak, mert csak igy nyerhet a vármegye közönsége, a vármegye közállapotai felett tiszta képet, mielőtt még a tanácskozásra egybe- gyül; mindenben elfogadja az alispáni jelentést és hozzájárul a tudomásul vételhez, csak az utolsó indítványra van észrevétele; elfogadja és hozzájárul ugyan ahhoz, hogy a vármegyei közhatóságok ezentúl a márczius l5Jkét megünnepeljék, de nem maradhat szó "nélkül az, hogy a f. évi márczius 15-én a vármegyeházára nem tűzték ki a nemzeti lobogót, holott értesülése szerint ez már évtizeden át szokásban volt és . az alispán vezetése alatt a tisztikar az istentiszteletén is részt vett testületileg. A vármegye mind a hat választókerületében függetlenségi képviselő van s közülük Szabó Károly indítványára ezelőtt két- évvel feliratot is intézett a vármegye a kormányhoz ipárczius lr5ének megünneplése tárgyában ;. ez a felirat, illetve kérvény máig sincs elintézve. A közgyűlés színé előtt felkéri Szabó Károly országgyü- ’ lési képviselőt, hogy az országgyűlésen mielőbb interpelláljon/ ebben az ügy ben, hogy . már- /■'czius , 15-éríek hiegünneplésé törvényhozás utján rendeztessék, mert bár a ■ közgyűlés ebbeli határozatát helyesnek tartja/ de ilyen • partikuláris intézkedésekkel még sem látja állandóan biztosítottnak.

Simontsits Elemér alispán köszönettel fogadja Schwétz Antalnak az’ alispáni jelentés felett'mondott kritikáját, és elismerését. Ami a zászló kitűzését« illeti, elsősorbah is a' váló tényről kell felvilágosítást, adni, mely szeriqt téves, á felszólaló .bizottsági tag útnak azon állítása, hogy már évtizedes gyakorlat volna a zászló kitűzése) mert 58 éven át soha sem volt a zászló a vármegye hatóságainál kitűzve, sem márczius 15-ike megünnepelve, csak a legutóbbi évben s mivel éz a folytonos vármegyei felfogás és .gyakorlat .az uj felfogással . most ellentétbe jutott, ő maga nem érezte magát arra hivatottnak, hogy az alantas hatóságokat ez irányban utasítsa s éppen ezért saját kezdeményezéséből tette meg indítványát, hogy az arra illetékes1 hatóság, a vármegye közönsége hoz- . zon határozatot az eddig fennállott gyakorlat megváltoztatására.

Ezután $zabó Károly, orszgy. képviselő, biz. tag, röviden kijelentette, hogy nemcsak azért, mert a vármegye közönsége egyenesen felhívta s igy kötelességének tartja, de saját hazafiás érzésétől indíttatva is a megbízásnak eleget fog tenni.

Ezek után a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel elhatározta, üogy a vármegye összes közigazgatási hatóságai a márczius 15-ikét megünnepeljék ezután.'

Az alispáni jelentés tudomásul vétele után, a közigazgatási bizottságnak és szá- monkérő széknek jelentését tudomásul vették. A közigazgatási bizottságban lemondás miatt megüresedett tagsági hely betöltését titkos szavazással ejtették meg: a legtöbb adót fizető bizottsági tagok szavazatszedő küldöttségébe megválasztották elnökgl: Bernrieder Józsefet, tagokul: Szabó Károlyt és Biró Imrét, jegyzőül: Szévald Oszkárt. A választott biz. tagok „ szavazatszedő küldöttségébe elnökül: Jeszenszky Andort, tagokul: Őrffy Lajost és Frühwirth Jenőt, jegyzőül.; dr. Perczel Bélát. Beadatott 127 szavazat, melyből ifj. Vében Jánosra 65, Fekete Ágostonra 60 szavazat esett, két szavazat pedig más

csináljuk meg vele a protokollumot. Aztán «eins, zwei, föl vele ...

Az elfogott a granárium oldalánál az árnyékban hevert összekötözve. Mozdulni is alig birt, csak nyöszörgött. A ruháját ellepte a vér. Egy rongyos pokróczot dobtak reá. A kérdésekre nem akart válaszolni, hiába faggatta az inspekcziós hadnagy.

— Nagy titka lehet ennek. Nem is paraszt ez. —■ Magyarázta a hadnagy a majornak. — És hogy tudott bánni a pisztollyal.

A major káromkodva kezdte 9 vallatást. A boldogtalan néma maradt. A major rúgott egyet rajta. Erre fölszisszent a meglövöldözött ember.

— Attól tartok, végét járja — aggodalmaskodott a hadnagy. — Pedig valahogy meg kellene a lelket tartani benne, amig kivesszük a titkát. Küldjük a tábori kór házba.

A megsebesült megvizsgáltakor egy-két tapasztalt katona azt mondotta, hogy az ilyen lábat a felcser urak mindig le szokták vágni. Arra megkönyebbül a sebesült

— Éppen a tegnap fogtunk el egy doktort — jutott eszébe a hadnagynak.

Bári Gábort előhozták. A major ráparancsolt, bizonyítsa be rögtön, hogy csakugyan doktor. Vágja le a sebesült lábát

Bári Gábor megrendült. Még sohasem operált.

— Sietni! — kiáltott rá a hadnagy.

Előhozták az orvosi szereit. Bári azt gondolta magában, majd rámondja, hogy nincs szükség operáczióra.

A fogoly sebesültnek a füvön vetettek ágyat. A ráalkalmazott kötéseken átszivárgóit a vér, homlokáról is vér patakzott kíntól eltorzult arczára. Fájdalmasan lihegett.

— Gábor bátyám, te is itt ?

Bári Gábor megtántorodott. Mihály öcscse szavát hallotta. Térdre ereszkedett melléje, mert úgy sem birt a lábán állani. Egy káplár kezdte kibontogatni az összeroncsolt l^bat.

— Valósággal fityeg a térden alul -— magyarázta a káplár. — Hamar doktor. Én segítek. Sok ilyet láttam már.

, Gábor kábultan szorongatta az öcscse kezét.

— Vágd le — suttogta a sebesült.

— Na, doktor, na, — kiabálta a granárium ablakából a hadnagy — nem érted a doktorságot ? Még sincs meg ?- Gábor elküldte a káplárt, hogy hozzon egy dézsába vizet.

— Gábor, én már az üzenetet el nem vihetem — suttogta Mihály. — Neked hát meg kell szabadulnod.

— Orvosnak mondtam magamat,

— Bizonyítsd be, hogy az vagy. Vágd le a lábamat. Hátha meghalok és nem jutok akasztófára. Isten veled, el ne áruld magadat.

Vizet hoztak.

A hadnagy megint az ablakhoz ugrott és türelmetlenül kiáltott ki.

Az egyik katona a sebesült mellől válaszolt a hadnagynak:

— Meg van már, jelentem alássan a hadnagy urnák.

— Brávó doktor!- Most vigyázzon a gazemberre, hogy életben maradjon.

— Ölj meg -— hörögte Bári Mihály — borzasztó a hóhér kötele. Mentsd meg a nyomorultaktól a csontomat és a bőrömet. Elkezdem a halotti imádságot.

Aki igy beszélt, már a halál révpartjáról intézte szavait, erre az innenső partra. Bárdi Gábor megkövesedett gyötrődő öcscse mellett.

Az összeroncsolt Misi arcza már kéklő szürkébe játszott. A lsét szeme pedig különös fényben ragyogott, mint a napfényes légbe eregetett szappanbuborék. Emelkedett a melle, mint a fúvó, és hörgött a torka, mintha száz galamb búgott volna.

— A titkos írás, amit nálam találtak, nem ér semmit. Készakarva írtam. Ha fogságba jutok, lássák, hogy csak egy trágár nóta. Ah, kegyelmes ég, a hóhér kezétől pedig oltalmazz meg engem.

Amikor az előkelő Bári család egyik fia igy imádkozott, a hóhér, még nem vált oly tünemény szerű meteorrá, mint október' hatodika után, még nem árasztott glóriát az áldozataira.

Esteledett. Hausknecht major a kan-