Közérdek, 1908. július-december (1. évfolyam, 25-51. szám)
1908-12-25 / Karácsonyi melléklet
10 KÖZÉRDEK. elégtételt az más kérdés. Heiszter füttyentett. Füttyentésére négy marczona katona ugrott élő, s ő a katonákhoz fordulva erős hangon monda ; „Vigyétek ezt a fiatal embert a semmiringi hegyek közzé, ott tartjátok addig a inig vissza nem parancsollak benneteket. Heiszter emberei még csak pihenni sem hagyták. Az éj folyamán félig halálra gyötört ifjút kergették tovább. Heiszter a Dunapartról nézte mint hurcolják a szerencsétlen ifjút tovább. Két nap és két éjjel telt el mig a katonák Aspermont Jánossal a semmeringi hegyek közé értek. A katonák tarisznyába hozták az eleséget. Egész nap ettek, ittak, pipáztak. Csak az ifjúnak nem igen adtak enni, sajnálták még a kenyeret is tőle. Második nap estéjén, midőn épen aJung- fán hegy mögött lehanyatló nap bucsusugara- iban gyönyörködve, a pázsiton feküdt és só- hajtgatott, lent a völgyben, hosszú vonalban Bécs felé húzódó lovasokat pillantott meg. Lehettek vagy kétezerén. A katonákat és lovakat fehér por lepte be. Nagyon messziről jöhettek, azért dalolt a legtöbbje. Aspermont János nem tudta megállani, hogy ne szóljon : Milyen szép délceg legények. És milyen jó kedvűek, mintha csak a szomszéd faluból masíroznának. * * * Elhallgatott ő is. Szomorúan nézett a távozó lovasok után. Hirtelen azonban zaj támadt közelükben. Vágtató paripák patáitól visz- hangzott az eddig csendes erdő. A haraszt zörgött, a bokrok és gályák recsegtek, ropogtak. Aspermont János megfordult és a zaj irányában tekintett. Az erdőből az össze-vissza nőtt fiatal fák közül vadul vágtató paripa tört elő és száguldott el János mellett. Gyönyörű fekete mén volt. Csurgott róla a viz. szakadt róla a tajték. Orrlukai kitágultak, prüszkölt, horkolt s rohant tüskön, bokron keresztül, mintha tüzes vesszővel verték volna. Rohant és a hátáról féloldalt csúszott üres nyereg kengyelvasába akadva egy lebukott nőt vonszolt maga után. A nőnek félláha a kengyelbe volt akadva, mig a másik a föld elé csüngött és vérzett. Fejéből szintén csurgott a vér. A megvadult paripa után csakhamar több előkelő lovas jelent meg. El akarták fogni a lovat, de nem sikerült. Amint János megpil- lantolta utána rohant a lónak és a mint csak tüdeje és lába engedte megkerülni igyekezett a vágtató paripát. Szeren sésen a hegy balkás oldalán eléje került a megvadult paripának. Szemközt futott a lónak és nagy ügyes ugrással hirtelen megkapta a ló zabláját. A paripa felnyeritett, tánczolt toporzékolt. A gróf azonban erősen fogta s el nem eresztette mig a lovasok oda nem értek. Szavojai Jenő herceg és a többi üldözők egymás után ugráltak le a lóról és siettek a súlyosan sebesült hölgy segélyére. Aspermont János a közeli patakhoz futott, kucsmáját tele- meritette vízzel s sietett az elalélt hölgyhöz. Meglocsolta a nő homlokát, lemosta fejéről a vért s befecskendezte arcát és halántékát. A hölgy bágyadtan fölnyitotta szemét. Hol a herceg ? kérdé halkan. Meghalok ! Hozzanak papot, gyónni akarok! Óh herceg végem van, sosem gyógyulok ki e sebekből. Szavojai Jenő herceg letérdelt a pázsiton fekvő nő mellé. Itt a hegyek közt papot nem kapunk, mondá a herceg. Bízzon a jó Istenben, az meg segiti kegyedet. Bécsbe visszük, ott meggyógyítják a császár orvosai. A lóról leesett és összezúzott hölgy egy szóke szépség volt, a kit azonban Aspermont János nem ismert, a kit a bécsi nagyúri körökben még soha sem látott. Szép volt akár egy mesebeli tündér királynő. Ha megengedik az urak, szólalt meg a gróf, hideg véres zsebkendőmmel bekötözném a kisasszony fejét. Több seb van rajta, s valamennyiből szivárog a vér. Gyorsan fiú, gyorsan! felelte a herceg. János bekötözte a tündérszéoségü lány homlokát. Ki vagy te ? kérdé a herceg, mig János a hölgy fejét kötözte. Gróf Aspermont János vagyok! Hát nem ismer a herceg. Aspermont barátom fia ? Ah ezer bocsánat kis grófom. Bizony ebben az izgatottságban nem is ismertem meg. Óh nagy igen nagy szomorúság ért bennünket e kedves hölgy szerencsétlensége folytán. Most jelent volna meg először az előkelő körökben, egyenesen a grácia apácák kolostorából hozom s ime most éri utói a szerencsétlenség. Azonban legyen szabad vakmerő bátorságáért üdvözölnöm. Remek fogás volt. Lovasaim közt alig akadna tiz ember, a ki utána csinálna, pedig egytől egyig bátor és vakmerő ember. Édes atyjának nagy gyönyörűsége telhetik önben. Isten éltesse fiatal barátom. Önfeláldozó hőstettét köszönöm e szerencsétlenül járt hölgy nevében is. Szavojai Jenő herceg erősen megrázta a szerénységében fülig pirult ifjút. Émberi kötelességet teljesítettem herceg. Szívből örvendek, hogy feltartóztattam a vad paripát ................... És ezzel megmentette az életemet, vágott szavába a szép hölgy alig hallható suttogással, íme, folytatta erőtlenül, fogadja ifjú gróf ur az én kézszoritásomat is. A gróf gyöngéden kezébe vette a sebesült hölgy picziny, kezét, udvaraiasan meghajolt és megcsókolta a piciny, de vérző kezet. Óh kisasszony szót sem érdemel, rebegte fokozott zavarral. A leány a grófra nézett. Szemei kékek voltak, mint a tóparti nefelejcsek. Bágyadtan néztek, de e bágyadt tekintetből is szelídség, angyali jóság sugárzott ki. Eh, nem kapunk papot, vigyenek a legközelebbi faluba, rebegte a leány tovább. Érzem, hogy meghalok s gyónás nélkül nem akarok búcsút venni a földi élettől. Óh kisasszony, mondá János érzéssel, mit tudna kegyed a papnak gyónni. Olyan angyalnak mint kegyed bűnei nincsenek. Ön hizeleg ifjú gróf, a zárdában minden héten meggyóntam. Óh az ember mindég vétkezik, az embernek nagyon sok bűne van. Ismerős ön itt a környéken ? kérdé Jánostól a herceg. Második napja időzöm ez erdőben, hercegségteken kívül csak az imént láttam embereket. Miért tartózkodik itt? Rab vagyok herceg . . . rab, egy rut bűntény', gonoszság, gazság, lelketlenség áldozata. A herceg és a sebesült nő kérdőleg néztek rá. Erőszakkal hurcoltak ide betegen bosszu- ! bői életem ellen törnek, biztos halálnak nézek I elébe és tehetetlen vagyok, nem tudok védekezni. Gróf, ön meséket mond itt nekem. Ki bántaná önt a szelíd és jó fiút? Ki bánt? szólt a gróf szikrázó szemmel és reszkető hangon. Magyarország hóhérja, az a nyomorult Heiszter tábornok, verje meg a Mindenható Isten ! A hölgy feisikoltott. Herceg ! Herceg! mondá kétségbe esve és zokogva. Hallotta ez a fiatal ember megátkozta, hóhérnak nevezte az én édes apámat. Az édes apját ? rebegte a gróf kővé meredve. Úgy van ifjú barátom, mondá a herceg. Az a hölgy, kinek az életét megmentette és a kinek atyját megátkozta Heiszter tábornok leánya, Auguszta! Óh Istenem, sóhajtá a gróf. Te látod telkemet, vétkeztem-e ? Aztán szavait a sebesült leányhoz intézve folytatá: Bocsássa meg kisasszony, ha tudom, hogy a tábornok leányával hozott össze a véletlen, csupa figyelemből sem mondottam volna az előbbi szavakat. Édes atyja azonban az éjjel köpönyegbe kötözve a Dunába dobatott, aztán meggyötört testtel vizessen, fázva, ide hurcol- tatott, hogy éhen veszek, vagy katonái felaka- szanak. Ilyen előzmények után csoda ha kitört belőlem a keserűség és az átok ?! És mit vétett ön atyám ellen? kérdé a leány. Aspermont grófnak születtem ! Vétkem ez kisasszony. Maradjon velünk ! Vigyenek fedél alá ! Hívják az édes apámat! A tábornok ur katonái ügyelnek reám, nem menekülhetek körmei közül. A katonákkal majd végzek én szól a herceg komoran. Jöjjön velünk! A tábornokkal rendezni kell ezt a kellemetlen dolgot. Aspermout János udvariasan meghajolt a herceg előtt. A herceg kebléből sípot húzott ki és megfujta. A sip szavára a völgyben elvonuló lovasok közzül többen vágtatva közeledtek. Fagalyakból hordágyat állítottak össze és Heiszter Augusztát arra fektetve, a közeli Klaum faluba szállították. A herceg, néhány föur és Aspermont János utána mentek. Szavojai Jenő herceg a leányt a biró házához vitette. A biróné házi gyógyszereket alkalmazott, a gróf pedig Auguszta sürgetésére elment a falu plébánossához, elhozta hogy a kisasszony meggyónhasson. Gyónás után a beteg és Aspermont János egyedül maradtak a szobában. Augusztának láza volt. Szép, mosolygó szemei lázas fényben égtek. Arcza kigyuladt, ajkai pirosak voltak, mint a vér. Üljön ide ifjú gróf ! mutatott Auguszta az ágya mellett álló szalmaszékre. Nem fél tőlem Auguszta? kérdé a gróf. Miért féljek ? Az átkozódás csak rossz szivü emerek tulajdona! És azoké a kik kétségbe esnek. Nem is haragszik reám ? Nem! Fájdalom amit ön mondott nem újság előttem. A gráci zárdában több magyar mágnás leányával voltam együtt. Ezek a leányok mindig kerültek, mintha valami ragályos betegségem lett volna. Egy alkalommal kérdést intéztem hozzájok, hogy miért húzódnak tőlem annyira. Előbb hallgattak, azután őszintén megmondták, hogy én egy szörnyeteg leánya vagyok, édes atyám Magyarországon karóba huzatja Rákóczi híveit. Bizonnyal nagyon fájt ez kegyednek midőn meghallotta ? Vérzett a szivem és egy igen szép levelet írtam atyámnak, melyben felkértem, ne bántaná többé a magyarokat. S édes atyja mit felelt ? Azt irta vissza, hogy a világ kezdete óta úgy volt és úgy is lesz, hogy háború alkalmával ölnek, gyilkolnak pusztítanak és az a győztes, az a dicső hadvezér, a ki jobban érti a mészárlást. Én csak tanuljak és imádkozzak, ő, az édes atyám tudja mit cselekszik. Tehát annyira kőszívű, hogy még ártatlan leánya kérését sem hállgatta meg ? Hagyjuk ezt! Inkább beszéljünk az ön dolgáról. A beszéd ártalmára lesz kisasszony. Ráérünk még az én ügyemről beszélni. Atyám megérkezéséig mindent tudni akarok. Ugyebár ön mély gyűlölettel viseltetik atyám iránt ? Nagy bűnt követett el ellenem. Bosszúval van eltelve az egész Rákóczi család iránt és a bosszú érzetét reám is kiterjeszti. Én a tábornok leánya kérem, bocsásson meg atyámnak. Szivem mélyéből, lelkem teljes melegével kérem önt, bocsásson meg neki. Ö katona, a császár hive és túlbuzgóságból ke- gyetlenkedik. Nagyon nehéz azt megbocsátani szép kisasszony. De legyen ! A kegyed kérésére szívesen elfelejtem a rajtam ejtett méltatlanságot, csak tudjam felejteni. Bocsánatot kérek öntől nem feledést! mondá a leány élénken és felemelkedett az ágyban. Adja ide a kezét és ígérje meg, hogy nem érez többé bosszút és haragot atyám ellen. Megígérem Auguszta, felelt a gróf komoran, de maga is ígérjen meg nekem valamit. Ha módomban áll megtenni, úgy teljesítem Kérését. Mi az? Édes atyja Magyarországon temérdek özvegyet és árvát teremtett. Ezek éheznek, szomorodnak. Kegyed dúsgazdag hölgy, milliók ura. Ha felépül, ha a jó Isten vissza adja a kegyed egészségét, néhány jó emberével menjen le Magyarországba és enyhítse a szerencsétlen árvák és özvegyek fájdalmait. Legyen ön Auguszta a béke angyala, engesztelje ki a megkínzott magyarok hátra maradottait, atyja bűneiért és talán édes atyjának megbocsájt az Isten. Óh milyen szépen, milyen nemesen gondolkozik ön. Ígérem, szavamra ígérem, hogy lemegyek Magyarországba és némileg jóvá teszem atyám hibáját.
