Közérdek, 1908. január-június (1. évfolyam, 1-24. szám)
1908-04-11 / 13. szám
2. oldal. KÖZÉRDEK. 13. szám levegőt Majos Károly, itt élte világát a szörnyszülött Kemény Lajos pénzügy- igazgató, itt él ma is büntetlenül közöttünk Demidor Ignácz a hírhedt darabont rendőrkapitány. Feltételezhető-e ilyen múlt mellett, hogy azok az intéző körök, akiktől függ a város jövője és boldogulása, előmozdítják annak a városnak a sorsát, ahol folytonosan fel-felüti fejét a régi rendszer alig egy pár emberből álló hívei közzül cgy-egy kígyó, hogy méregfogait mutogatva éppen akkor, amidőn nagy- fontosságú várost érdeklő dolgok kerülnek eldöntés alá, megtévessze a közvéleményt azzal, hogy iekösse kezeit azoknak, akik szívesen segítenének a város helyzetén, ha nem kellene tartaniokattól, hogy az ország előtt szemükbe kiáltják azt, hogy azzal a várossal tettek jót, a melynek polgárai között hívei vannak a darabontok és radikálisok bandájának. Ezeket vegye figyelembe Pilissy István képviselő úr s tudja meg azt, hogy olyan szereplésre vállalkozott — legnagyobb készséggel elismerjük azt, hogy a helyzet ismerete hiányából, — amely nem méltó Önhöz, mert tudjuk, hogy velünk együtt érez s legfőbb óhajtása az édes haza boldogulása. Arra a szerepre vállalkozott, hogy eszközül szolgáljon egyeseknek egyéni önző céljaik elérésénél, arra a szerepre vállalkozott, hogy rövid időn belül együtt emlegessék a Pilissy István nevét a Kristóffy nevével, mint annak utódját. Ha nem volt senki, felvilágosítjuk mi, akik szivünkön viseljük a város érdekét, akiket nem vezet önző érdek, nem vágyunk hivatalra, nem vágyunk kitüntetésre, csak közharcosok akarunk maradni azon a téren, amely annak a városnak előhaladására vezet, amelynek polgárai és lakói vagyunk. ne találhassanak: a főváros chaoszába. Ott éltek egy évig mig a csábitó Don Juan tarépnél nem hagyta a könynyelmü leányt. ♦ * * Egy vidéki, kicsiny városka húzódik meg szerényen a büszke Kárpátok egyik vadregényes, örök hóval fedett hegye lábánál . . . Oly szép az ellentét. Mint egy szörnyű óriás áll a magas hegycsúcs fején fehér sapkával, melytől meg a legforróbb napsugarak, a leghegyesebb nyilak is tehetetlenül pattannak vissza. Az óriás büszkén néz le a lábai előtt elterülő kicsiny városkára, mintegy tudatában lévén annak, hogy mekkora hatalma van neki e fölött a kis sárfészek fölött, melyet egyetlen mozdulatával elsöpörhetne a föld színéről. A kis városka azon: ban kérőén emeli föl kezeit és kegyelmet kérő s valóban a városkából magasra kiemelkedő két torony: a templom és az apáczakolostor, mintha a városka kérőén felemelt kezei volnának, melyekkel azok szent lakói kérik az egek urának áldását. Királyhoz és alattvalóihoz lehetne őket hasonlítani. S valóban a kora reggeli aranynapsugaraktól bearanyzott hó, mely a hegycsúcsot fedi, mintha aranykorona lenne a színjátszó hópelyhek drágaköveivel kirakva. És a király jó uralkodója az ő népének. Megóvja őket a hideg északi szelektől, saját testén neveli számukra a legnemesebb fajú gyümölcsöket, különösen a világhírű bort, melynek termeléséből él majdnem az egész kisváros. Őket nem bántja senki, ők az ő királyuk hatalmas védelme alatt élnek. Hanem nézzük meg a várost is! Hogyan élnek itt az emberek, ebben a boldogságot mutató kicsiny városkában ? Délután három óra van, mire a városkába „Szappanbuborék“ tehát minden olyan törekvés, amely ezen város bel- békéjének feldulását célozza, szappan- buborék minden olyan törekvés, amely a 7-esek elvei diadalra juttatását helyezné kilátásba s ha mindezek dacára is megmaradna azon a helyen, amely Önre, a csalódásokon kívül a jól megérdemelt támadások láncolatát vonná maga után, nefeledje el azt, hogy a nemzet tud jutalmazni, de büntetni is. Gyermeknapok. (—S.) Kedves képet nyújtott folyó hó 2-án és 3-án városunk. Mntha felébredt volna álmaiból ez a vén unalmas város, oly vidám volt a kép. Leomlottak a társadalom bontó válasz falai, szegreakasztatott az annyira kultivált klikk rendszer s a társadalom legkülönbözőbb rétegeit egybe olvasztotta az a magasztos jelszó: „gyermekvédelem“. Igaz, egy esztendőben csak egyetlen egy napot szentelünk ennek az eszmének, ezen legszentebb feladatnak, de mikor a létért való küzdelem annyira igénybe veszi minden időnket s anyagi erőnket, akkor ennek az egv napnak feláldozása is arányban áll az eszme nagyságával. Nagykároly város közönsége általában szegény. A lakosság túlnyomó része, a hivatalnok, kereskedő és iparos osztályból kerül ki s csak kevés azoknak a száma, a kik tőkéjükből élnek. Ha tehát ez a város mégis áldozatot hoz a jótékonyság, a humanizmus oltárára, akkor ezeknek az áldozatoknak anyagi értékét tízszeresen felülmúlja az erkölcsi érték. A folyó hó 2-án és 3-án megtartott gyermeknap alkalmával tekintélyes összeg gyűlt össze a gyermekvédő liga czéljaira. Ezer koronát meghalad az az összeg, a mely befolyt egy pár szál virágért, egy néhány szeretetre méltóan kedves mosolyért, a mit a hölgybizottság bájos tagjai nyújtottak. Oly szép összeg ez, amely mindennél ékesebben bizonyítja e város közönségének áldozatkészségét, a szép és nemes eszmékért való lelkesedését. És egyszersmind fényes bizonysága ez áldozatkészség annak is, hogy végre átéreztük és megértettük az eszmények nagy fontosságát, hogy felismertük azokat a bajokat, melyeket a beérkezünk. Tartsanak velem kedves Olvasóim, hadd lehessek szerencsés Önöket kalauzolni ha ugyan ifjú és tapasztalatlan vezetésemre reá- bizzák magukat? Amint a falu első utczáin haladunk (keresztül, mindenütt serényen dolgozó munkás, hangyaszorgalmú népet látunk: dolgát végezi mindenki. Egyik-másik félbehagyja egy perezre a munkát, hogy csodálkozó tekintettel nézzen meg minket, idepottyant idegeneket, mintha kérdezné : hogyan kerültök ti idegenek ide, hová még a madár sem jár? — azután ismét mun- kájokhoz látnak és szorgalmasan folytatják azt. Mi pedig menjünk tovább és nézzük meg a városka két legszebb helyét: a kolostort és a templomot, mely utóbbi mellett szerényen húzódik meg egy kis papiak. ... A repkénnyel mindenütt befuttatott, mohos falu ódon kolostor udvara egy egész kis paradicsom. Az utczáról egész kényelmesen beláthatunk, a vasrácsos kerítés mellől. Az udvar csupa szebbnél-szebb virágból álló Ízlésesen összeállított remek mozaik. Itt laknak azok a nők, akik az életet annak minden örömeivel együtt eldobták maguktól s megszűnve élni, meghalva a világ számára, mint egy élők kriptájába vonultak el ide. Nem élnek ők itt úrnői életet, mindent amire szükségük van, maguk végeznek el: ez a kert is az ö kezeik alkotása, az ő szorgalmuknak köszönheti létét. Ők dolgoznak mindent, cselédről itt nem tudnak, elvégezik ők azt maguk, amit szerény igényeik — s a tisztaság és rend szabályai megkívánnak. . . . Ilyen és hasonló gondolatokba elmerülve állunk a zárda vasrácsos kapuja előtt, amikor az megnyiliK és lakói jönnek ki némán nesztelenül, imára kulcsolt kezekkel, oldalukon az olvasóval. A templomba mennek, mert ma magyar társadalom eddigi közönye nagyra növelt s beláttuk, ütött az utolsó óra, melyben vagy tennünk kell valamit a társadalom jövője érdekében, vagy a végzetes pusztulásnak és felbomlásnak nézünk elébe. Minden társadalmi bajnak forrása az elhibázott gyermeknevelés. Szükséges tehát, hogy a gyermeknevelésnek helyes irányba terelésével és a szegényebb néposztály gyermeke elzüllé- sének megakadályozásával egy a mainál minden izében erősebb és egészségesebb társadalmat teremtsünk. Korunk társadalom bomlasztó eszméinek terjedését, nem a törvények súlyával, nem is a fegyverek élével fogjuk megakadályozni, hanem a szegénység és nyomor megszüntetésével, humanizmussal és egy a korral lépést tartó életrevalóbb szellem, megalapozásával. Ennek a nagy munkának alapja és kiinduló pontja ismét csak a gyermeknevelés. A mint a jelenlegi anarchikus állapotokat túlnyomóan a múlt társadalom vétkes közönségének tudhatjuk be bünéiil, úgy a jövő társadalom boldogulása is a mi nevelésűnk és vezetésünktől van függővé téve. Ezért olyan fontos a gyermekvédelem ügye, melyet ma már nemcsak a társadalom, hanem az állam is felkarol és hathatósan támogat. • Erre a közvetítő szerepre vállalkozott az állam és társadalom között az Országos gyermekvédő Liga, mely ezen nagyarányú üdvös munkásságával rövid időn belül közel hozhatja a gyermekvédelem nagy eszméjét a tökéletes megvalósításához. Adja Isten, hogy úgy legyen! A nagykárolyi hölgyeknek pedig, a kik Papp Bélánéval élükön névszerint: Wieser Miklósné, Jenser Miháiyné, Schnébli Károlyné, Cservenyák Károlyné, Aczél Ferenczné, Nahoczky Miklósné, Rock Jánosné, Báthori Istvánná, Gyene Pálné, Elbl Ilonka, Szabó Magda, Péchy Ilonka, Borody Györgyné és Baby, Reök Margitka, Sternberg Sándorné, Gáspár Magda, Kerekes Annuska, Köszeghy Babi, Nagy Gá- borné, Mező Mariska, Gorzó Erzsiké, Hetey Jozefin, Ujfalussy Jolán, Roóz Samuné, Sternberg Anikó, Saager Kornélné, Füzeséry Györgyné, Csilléry Ella, Mangu Béláné, Schifbeck Károlyné, Vetzák Lujzika, Váczi Jolánka, Jeszenszky Miklósné, Bagossy Katinka, Nagy Tamásné, Márton Ilka és még sokan, kiknek neveit nem sikerült megtudnunk, oly páratlan lelkesedéssel karolták fel ezt az eszmét, a kik szemük tüzének bünagypéntek van s húsvéti gyónásukat mennek elvégezni . . . Kisérjük el őket és nézzük meg egyúttal a helység templomát. Szép rendben, a hogyan a zárdából kijöttek mennek most be a templomba s leborulva az oltár előtt buzgón imádkoznak, majd ennek végeztével a gyóntatószék előtt sorba állanak. — Mialatt imádkoztak, megnyílt a templom főajtaja előtt egy kisebb ajtó s azon egy középkorú barát lépet be s leülve a gyóntatószékbe gyóntatni kezd. Az apáczák egymásután gyónnak. Menjünk közelebb és nézzük meg őket! De ni! Ki az, aki most halálsápadtan, remegve közeledik a gyóntatóhoz, aki Szintén megremeg, amikor meglátja a feléje közelgőt? Az a nő valóban a mi ismerősünk: mintha láttuk volna már valamikor? Emlékeznek reá kedves olvasóim ? Ő az akit nem is olyan régen a hódolók seregétől, az élvvágyó ifjaktól körülrajongva láttunk tetszelegni! ... De miért sáppadt el s miért remeg annyira a gyóntató látásától ? Ki ismerné meg őt ezen az elhagyott helyen . . . hová még a madár sem jár? Miért néz olyan merőn a gyóntatószékből kihajló sápadt arezra? . . . Nézzük meg mi is őt: hátha ismerősünk? Igen. Ez az az ifjú, aki ezzel az apáczával egykor . . . titkon elszökött !... És most... és igy találkoznak ismét! S most ime! Az ifjúból szentéletü szerzetes, a kaczér leányból apácza lett! . . . S a nő zokogva borul a gyóntató atya lábaihoz és meggyónja neki a mindent megbocsátó Isten nevében azt az ismert és azóta oly sokszor és oly keservesen megsiratott vétket. Hadd sírja ki magát, könnyítse meg lelkét!.. . ... Az emberek változnak! . . .
