Közérdek, 1908. január-június (1. évfolyam, 1-24. szám)

1908-02-22 / 6. szám

6. szám.

KÖZÉRDEK.

3. oldal.

Yárosunk küldöttségei a kormánynál.

Nagykároly városának tekintélyes küldöttsége tisztelgett folyó hó 20-án a miniszterelnök bel, igazság és kereskedelmi minisztereknél. A küldöttség tagjai voltak: az alispán, Debreczeni István, Papp Béla, Adler Adolf, Váradi János, Gózner Elek, Vetzák Ede, ifj. Vetzák Ede, Janitzky Albert, Strohmájer Ferencz, Kaufman Jenő, Berger Ármin, Aáron Sándor, Péchy Péter, Péchy László, Kovács r>zső, N. Szabó Antal, N. Szabó Albert, N. Szabó István, Csigi Lajos, Kristik János, Cseh Lajos, Csipkés András, Dr. Jékel Lászió, Schifbeck Károly, Roóz Elemér, Antal István, Spitz Mór, Kardos Lipót, Kun István, Albanézi Gyula, Hadnagy Ignácz, Véber Tibor, Fehér István, Sugár Emil, Lukácsovics János, ; Sternberg Sándor, Roóz Samu, Lochmá- j jer Márton, Egely Mihály, Reök Gyula s hozzájuk csatlakoztak Luby Géza és; Szúnyog Mihály országgyűlési képviselők.!

A küldöttséget a miniszterek a képviselőház fogadótermében fogadták. Tisztelgés elsősorban Günther Antal igazságügyminiszternél történt, kinek Uosvay Aladár adta elő a város kérelmét egy igen szép beszéd keretében, mely a kérelem jogosságát és kormányzati szempontból fontosságát teljesen kimentette. A miniszter válasza bár jóindulatú volt, de megelégedést nem keltett, mert! csak a perrendtartás reformja esetére | ígérte, hogy a kérelmet tekintetbe veheti, j holott Ungvár és Jászberénynek már ettől függetlenül megigértetett. Ezután a j küldöttség Wekerle Sándor miniszterei-í nökhöz fordult, kinek biztatóbb beszéd-1 jét már lelkesedéssel és hangos éljen-j zéssel fogadták.

Feltűnést keltett, hogy eközben Fa- lussy Árpád főispán többször megjelent a fogadóterem hátterében, de a küldöttséghez nem csatlakozott. Midőn emiatt egy küldöttségi tag magyarázatot kért tőle azt válaszolta, hogy őt csupán a polgári iskola és az indóház ügyének tolmácsolására kérték fel. Ha ez igy van, nem értjük miért beszélik széltében, hogy a főispán a törvényszék érdekében is felkéretett vezetésre, de azt Szatmárra hivatkozással megtagadta. Mindenesetre a tisztázás kivonatos.

A polgári fiúiskola érdekében kérő az indóház ügyében köszönő szavakat ezután már a főispán intézett a megjelent gróf Apponyi Albert illetve Kossuth Ferencz miniszterekhez, kik a legjobb indulattal válaszoltak és Nagykároly város érdekeinek lehető istápolását a legszívesebben megígérték.

koznak, ezt ma már okos müveit ember nem tekinti megszégyenítőnek, hanem azon feltevésnél fogva, hogy az iparral foglalkozó polgártársaink nem állanak még a műveltség azon fokán, mely helyet biztosítana nekik a társadalom műveltebb köreiben.

Nem akarjuk vitatni, hogy eme feltevés többé vagy kevésbbé jogosult-e vagy sem. Azt azonban igenis hangsúlyozzuk, hogy a legnagyobb fontosság tulajdonítható annak, hogy az iparosok ne csak saját szaktársaikkal érintkezőnek, hanem igyekezenek a társadalom műveltebb köreibe bejutni, mely jól felfogott ipari és anyagi érdekeikben is áll.

S ha szükséges ez valahol, talán sehol úgy, mint Érmihályfalván, ahol óriási válasz fai áll az iparos társadalom és a műveltebb osztály között. Hogy azonban igazságosak legyünk, sajnos, de ki kell mondanunk, hogy ennek oka kevés kivétellel az iparosság maga, mert nem tud, nem képes hivatásának magaslatára emelkedni, hogy elfoglalhassa azt a helyet a társadalomban, mely ötét megilleti.

És itt mentség nincs, mert voltak Érrnihály- falván mindég iparosok, kik szivükön hordták az iparos társadalom sorsát, kik évek hosszú során át mindent elkövettek, hogy az iparososztályt egygyé tömörítve, annak jólétét úgy anyagilag, mint szellemileg előmozdítsák és főképen munkálkodtak azon, hogy azt a válaszfalat, mely Érmihályfalván az iparososztályt a műveltebb társadalmi osztálytól elválasztja, lerombolhassák.

Hiábavaló volt minden jó akarat, minden igyekezet, hajótörést szenvedett az iparosok nemtörődömségén s a minden nemesebb mozgalomnak semmibe való vevésén.

A mód és alkalom meg lett adva, csak férfias önérzetes jó akarat és támogatás kellett volna, de ez hiányzott, hanem volt és van helyette átkos viszály, irigység, gvülöltség. Két- ségbeejtően szomorú állapot ez az elmúlt hosszú évek küzdelmeinek szomorú eredménye, így ez tovább nem tarthat. Most mikor 20 éves fennállását készül megünnepelni az érmihályfalvai ipartestület, mikor annak emlékére iparkiállitást készül rendezni, kell, hogy az iparososztály szakítson minden rossz akarat, minden irigységgel, hanem egygyé olvadva egymást támogatva, megértve készüljön eme szép ünnepére a munkával és egymással nemes versenyre kelve mutassa meg Érmihályfalva iparossága, hogy szakított a múlttal.

És ha volt valaha pillanat, midőn munkálkodni lehet, most kell azon munkálkodni, hogy az érmihályfalvai iparos társadalom életfaja uj életre kelljen és gyümölcsöt teremjen, mert az elkövetett mulasztások még helyre hozhatók. Szép alkalom nyílik erre az ipartestület jubileuma és a rendezendő iparkiállitás alkalmából.

Most alkalma lesz megmutatni az iparosságnak azt, hogy szakított eddigi nemtörődömségével és küzdeni fog egyészt anyagi jóvoltáért, de küzdeni fog egy nemes eszményi célért az emberiség közös kieséért: szellemi művelődéséért.

De ez kell is, hogy igy legyen, mert az ellenkező bűn volna, nemcsak saját társadalmi osztálya iránt, hanem a haza iránt is, mert ha a kisiparosnak, sülyed, fogy az erélye, tekintélye az a hazára is veszedelmet jelent. Ne tévessze szem elől az érmihályfalvai iparosság ama nagy és szép jelszót: „Mindenki egyért s egy mindenkiért“ és a siker nem fog elmaradni, mert biztosítja azt a küzdők akarategysége becsületes és hü összetartása, mert az egyesek ereje egy porszem, mit elsodorhatnak az élet viharának hullámai, de egymást megértve és összetartással sokat alkothatunk és nagyokká lehetünk,

Ä kártyaadó.

Be kell hozni Nagykárolyban is.

A véletlen tudvalevőleg akárhányszor csodákat mivel. Nos, ezúttal is a puszta véletlennek kell köszönnük, hogy olyan adónemet említettünk, amely nálunk nincs meg, sőt amelyről mostanság szó sem esett. Ez pedig legalább is csoda, mert hiszen a mi illetékeseink

egyebet alig tesznek, mint újabb és újabb adónemekben utaznak, amelyeknek azonban még egyike sem váltotta meg a szenvedő nagykárolyi emberiséget legalább egy százalék pótadótól.

Ami „uj“ adónemeink ugyanis igen alkalmasak a közönség zaklatására s álláshoz juttatnak nehány érdemes polgártársat, ámde a jövedelmezőségükről nem szabad beszélni. Jó szerencse, ha a városnak újabb kiadásokat nem jelentenek.

Egyebüt másként van. Ott úgy okoskodnak, hogy a polgárság összességét úgyis eiég teher nyomja, nem szabad tehát olyan adónemeket kifundálni, a melyek nagyobbára súlyosan nehezednek a kisemberekre s általában olyanokra, akik nem élvezetből, hanem a kényszerítő szükség határa alatt esnek az illető adónem hálójába.

Nagyváradon már józanabban gondolkoznak. Ott most adót akarnak kivetni a kártyára. Ennek a tervnek van teteje. Mert kártyázni kétségtelenül nem muszáj. Aki mégis hódol Reding ítélnék és társainak, az fizesse meg ezt az élvezetet. A dolog olyan világos, hogy — talán nem vagyunk túl optimisták — alighanem ! visszhangra talál a nagyváradi terv az ! ország más városaiban s talán még Nagy- ! károlyban is. — Mindenesetre kívánatos volna, hogy igy legyen, mert életbe lép- I tetve a kártyaadót, végre olyan adónem- i mel dicsekedhetnénk, amelyre nem fizet rá a város.

Nyilttér.*

Nyilatkozat.

A „Nagykároly“ czimü lapban Papp Béla úr ellen közétet kereset tudtunk és engedelmiink nélkül jutott nyilvánosságra, s végtelen sajnáljuk s elítélendőnek tartjuk azt, hogy a hivatalos titok megsértésével a magánügyek ma már a bíróságok köréből is nyilvánosságra kerülnek.

Bukmann György Kun György

vendéglősök.

* E rovat alatt közlőitekért a szerkesztő nem vállal felelősséget.

Emlékezés a tulipánra!I!

Ismered-e még, hazafias olvasóm, a tulipánt ?

Egy kis jelvény volt; azután lett belőle mozgalom, a mozgalomból szövetség és a szövetségből — Ausztria emelkedő behozatala Magyarországba. A tulipán elhervadt, de felvirult az osztrák behozatal.

Ha egyéb nem, már magában ez a körülmény parancsolná, hogy fel kell állítani határainkon a vámsorompót.

Előttünk a statisztikai kimutatás: 1906 januárjától októberig fizetett Magyarország osztrák árukért 1200 millió koronát; 1907-ben ugyanazon hónapok alatt 1289 milliót. Éppen 89<gnillióval többet.

Szidják kaszinókban és vidéken a kormányt, hogy felemelte a kvótát ? Hiszen nincs az a kormány, amely akkora százalékkal emelné a kvótát, mint a mennyivel az osztrák iparnak fizetett adót mi, a magunk jószántából emeljük. Nagy hangon felszámítják, hány milliót tesz ki a kvótaemelés egy évben; azt azonban elfelejtik, hogy a kvótán kívül Ausztriának fizetett adót mi magunk jószántából felemeltük tiz hónap alatt 99 millióval.

És kik emelték ? Azok, a kik a tulipán- mozgalmat addig gúnyolták és üldözték, mig levettük a szép jelvényt a kabátunkról.

Iparos társadalmi állapot Érmihályfalván.

Érmihályfalva, 1908. febr. 21.

(T—) Kétségtelen, hogy a társadalmi élet berendezése folytán folytonos, sőt életbe vágó dolog az, hogy az egyén, mint állampolgár és mint szakember vagy iparos miként tölti be szerepét, hogy a társadalmi életben is számot tegyen.

Hála a mai kor felvilágosodotságának, a társadalomban foglalkozása miatt ma már senki sincsen lenézve, főkép ha megüti azt a mértéket, mely képesíti őt arra, hogy a társadalom müveit köreiben részt vegyen és ott esetleg szerepet vigyen.

De sajnos, sok helyen a műveltebb társaságokba való bejutás még igen sok nehézségekbe ütközik az iparososztály tagjaira nézve. Talán nem épen azért, mert iparűzéssel foglal-