Közérdek, 1908. január-június (1. évfolyam, 1-24. szám)
1908-06-13 / 22. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK. 22 szám séggel szemben, nem az egyenlőség, szabadság és testvériség apostolai, hanem az osztály harcz, a társadalmi és állami rend felforgatásának minden erkölcsi és világi tekintély megdöntésének hirdetői és alig csalódunk, ha annak a gyanúnak adunk kifejezést, hogy a milyen piszkos a lelkűk, olyan enyves a kezük is. Az egyes szakszervezetek vezetőségei a hatósági ellenőrzés czinikus elkerülésével a hatóságilag és alapszabályszerűen megengedett tagsági illetéken felül mindenféle, hangzatos czimeken, jogtalanul hallatlanul nagy adókat hajtanak be szegény áldozataikon, akik a „bur- zsua“ világ előtt mint „öntudatos szervezett proletárok“ szerepelnek, de a kik az ő szemükben akaratlan bábok, siralmas áldozatok. Gyávák és gonoszok, tudatlanok, de ravaszok, egyenlőség és szabadság után kiabálók, de a munkások leglelketlenebb elnyomói, érdekeiknek legczinikusabb lábbaltaposói : ime ezek a szakszervezetek vezetői. Töméntelen sok „szervezett“ munkást ismerünk, a kik utálják, gyűlölik ezeket az embereket, de mit tegyenek ? Ők a szakszervezeti vezetők terrorjának legközvetlenebb áldozatai. Jaj annak a munkásnak a ki, hogy ő és családja ne éhezzen, dolgozni akar a sztrájk parancs ellenére ; a vezetők irgalmatlanul „kiemelik“, ha kell, orvul megtámadják, mert a derék vezetők egyenesen tagadják a munkához való jogot, valahányszor ez a természetes jog az ő politikai czirkulusaikba ütközik. És jaj a munkaadónak, a ki kegyelemre megnem adja magát a szakszervezeti vezetőségben részes „bizalmiférfiak“ parancsainak. Íme egy forradalmi, egy felforgató, egy anarchiát előkészítő állam az államban, egy szervezet, a mely dölyfében tagadja a munkaadók, .a polgári osztály önvédelmi szervezkedésnek jogát is. íme az erőszak szervezet: ez nálunk a szakszervezet. Lássunk egy példát. Budapesten kitört a hentes sztrájk. Két fél harczolt egymással szemben a munkaadók és a munkások. Nem kutatjuk kinek volt igaza, elég az hozzá, hogy mindkét fél azt gondolta, hogy részén volt az igazság. Megkezdődtek a béke tárgyalások, nem vezettek eredményre. A harcz tehát újból megindult. A hentesek sztrájkoltak továbbra is, sőt egy lépéssel tovább mentek, az összes munkásokat felszólították, hogy legyenek segítségükre a tőke ellen, mely tőkének köszönhetik ugyancsak ők megélhetésüket s kimondották a hentes árukra a bojkottot. Más lapra tartozik, vajon jogukban állott-e ilyen eszközzel harczolni s más lapra tartozik, vájjon jogukban áll e azoknak, kik a szabadságot éltetik és hirdetik, az emberiség legdrágább kincsét a szabadságot lábbal tiporni. — Az egyéni szabadságot akarták a sztrájkolok működésében megakadályozni, pisztolyokkal, olmos botokkal — még a gyilkosságtól sem riadva vissza — csak azért, hogy győzelmet arassanak. — Nem irtóztak attól a gondolattól, hogy a szrájk által, kicsikart engedményekhez az ártatlanul kihullott vér is tapad, hogy! ártatlanul nőket és gyermekeket gyilkol- kolnak le azért, mert nekik egy sztrájk nem úgy sikerült a mint ők akarták. Valóban, csodálatos a határtalan elbizakodás ?!!-... Szegény éhező családokat, akik úgyszólván kenyérből s egy szelet szalonéból élnek, arra kényszeríteni, hogy egy meddő harcz sikere érdekében, napokon heteken át lemondjanak a darab szalonéról, kolbászról, illetve, hogy az ő érdekükben koplaljanak. Valóban, csodálatos milyen határtalan terrorizmust képesek ők kifejteni testvéreikkel, elvíársaikkal szemben. És ezek hirdetik a szabadságot! Ezek! a kik előtt mi sem szent! Hanem a Budapesten lefolyt orgyilkos harcz eléggé megmagyaráz mindent, még azoknak is, a kik eddig az ö eszméiknek szent hitvallásában hittek. A szabadságot hirdetik, kik a szabadságot nem tudják megbecsülni ? !!.. Látjuk, hogy a szabadság is kétélű fegyver s olyannak kezében, kik vele visszaélnek, mily könnyen válhatik erőszak eszközévé. Nem vagyunk a skalpirozások hazájában, sem a bombák honává nem szeretnők Magyarországot elképzelni s igy reméljük, hogy a józan munkásság is elgondolja, hogy jogállamban élünk, tehát nálunk a harcz, a küzdelem, csak a törvény által megengedett eszközökkel I vívható. A vezetők, a kik ezt tudják, mindig a jogra hivatkoznak az emberiség jogára, a melyei (jóllehet az emberiség jogait magasztalják, azt sárba tiporják) rutul visszaélnek. Nem képzelhetjük el, hogy a józan, munkásság a harcz ilyen nemének jogosultságát elismerné s nem képzelhetjük el a vezető állam férfiainktól sem, hogy továbbra is eltűrnék azt, hogy a szabadság és testvériség hazáját, az áldatlan testvér-testvér elleni harcz, a vérbosszú váltsa fel. lesz. Azonban minden stratégiai tudománya kárba veszett. A papa engesztelhetetlen volt a punktumnál maradtak. A lányok már az utolsó nap délutánján szomorúan üldögélve kézimunkájuk mellett, azon gondolkoztak, hogyan is lehetséges azt megmondani, hogy a papa nem engedi. Randevú, fotografálás, udvarlótogás! Hiszen ezt nem lehet a Palinak megmondani 1 No, majd csak mond neki a mama valamit. A mama a másik szobában volt elfoglalva. Rettenetes papirhalmaz közepette kuporgott a szoba közepén. Elsárgult ujságlapok, megfakult levelek rendezgetésével foglalkozott. Előtte a kis szekrény ajtaja kitárva. Innen szedegette s ide rakosgatta vissza azokat. — Hát te mit csinálsz itt a sok lim-lom között ? — Kérdezte a férje, a mint éppen neje szobájába lépett. Olyan arcot vágsz, mint legalább is egy csatát vesztett hadvezér. Akárcsak Márius Karthágó romjain. A asszony nevetett. Igazad van. Az eltűnt ifjúság emlékei mindenkinek fölérnek egy Kárthágoval. Hát még a mienk! Oly kedvesen mortdá e szavakat s oly kedves volt még mindig üde arcával, tüzes szemével, melyhez érdekes ellentét volt őszülni kezdő haja. Férje leült vele szemközt. Kalapját a pamlagra dobta s botjával elkezdett piszkálgatni a papirhalmaz között. — Persze te most azt hiszed, hogy 16 esztendős vagy és én udvárlok neked. No, már látom, hogy hiába őszülsz ilyen korán. Oh asszonyok! — Miközben egy gondosan szárított rózsát akart összemorzsolni a botjával. Az asszony elkapta előle. Ne bizony, azért tartogattam eddig. Hát már rá sem ismersz ? Nem is az enyém, hanem a tied, ni! — Azt mondtad még esküvőnk előtt, hogy csak ezt az egyet nem égetted el, hát tegyem el én. Aztán itt van, most még ő csufolódik. — No az már más. Azt hittem, hogy giz-gaz. Mert az olyan fajta lányok, mint te voltál, még annak az emlékére is rózsát préselnek, ha az ideáljuk elprüsszenti magát. Nevetett a férfi. A rózsa tehát megtette a kellő hatást. Az asszonyka jól számított. Az introdukció sikerült. D-u-n-á-n-t-u-1. Betűzi a férj. Hát ez micsoda újság? Biz ez már huszesztendős, mondja az asszony, oda nyújtva a lapot. Ezért a hangverseny kiritkájért tettem el. Tudod, a Széchenyi ünnepélyről té szavaltál. Én meg énekeltem. Te kísértél a zongorán. Itt találkoztunk másodszor. Emlékszel-e? Te csak azért válalkoztál... Igen-igen Megvan! „A bájos ének-művésznő, Peregi Bella“ . . . olvassa a férfi. Hanem az igaz, hogy jól sikerült. Mü-' kedvelőktől olyan sikerült hangversenyt nem is hallottam azóta se. Dehogy nem. Hát a nőegyesület javára. Meg a színdarabok : Csalódások. Kérők. Szeget szeggel. Itt vannak a tudósítások azokról is, mondja az asszony, két elavult ujságlapot nyújtva föl férjének. Az igaz, hogy a mit te.rendeztél, mind olyan nagyszerűen sikerült. És milyen kitünően játszottál minden szerepet. Hogy is. mondja csak, . . . Keresd csak meg ... „A műkedvelők mestere . . , művész . . . dilletáns művész“ ugye, úgy van, ? És azok a próbák ! Ezek többet értek, mint maga az előadás, Mindegyik fölért egy-egy mulatsággal. Emlékszel-e, mennyit nevettünk Németh Pistának, mikor nagy páthossza! le térdel a szerelmi vallomáshoz s abban a pillanatban, puff, a deszkából rögtönzött színpad leszakad s a hősszerelmest elnyeli a föld. Hát mikor a honalapító Árpád minden próbán lebukott a paizsról, amint váilainkra emeltük és mi, kaczagányos ősök, egetverő nevetés közt szedtük össze a színpad deszkáiról, mondja a férj s jóizíien kaczagnak mind a ketten. ‘ Hát arra emlékszel-e, mikor szegény papa már nem akarta megengedni hogy az előadásban én is részt vegyek, ti milyen furfangosan bírtátok rá. Még most is megvan az a névjegyed, amire fölirtad — ejnye, hol is van csak —■ itt van, ni. (Olvassa:) „1880 szept. 20-án.! Az európai egyensúly helyreállt.“ Éljen Bismarck,, Bismarck persze te voltál. Meg is érdemletted a dicséretet. Nem kis munka volt a papát kapacitálni. Az igaz. Makacs volt az öreg ur néha- néha. Aztán pedig ő gyönyörködött benned legjobban. Mi hát kimulattuk magunkat. Nem jó volna újra kezdeni anyjukon , . . ___________ Legf inomabb és legolcsóbb turista ingek fegyházban kötött harisnyák, nyakkendők és sétapálezák EEEF" nagy választékban kaphatók FRIEDMAN MIHÁLY női férfi divatkereskedésében £MI~ Nagykároly Széchényi-ntcza, a római katholikus iskolával szemben. "IS®
