Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1907-09-21 / 38. szám
2 KÖZÉRDEK 1907. szeptember 21. Ezzel befejezvén a muzeumegyesületre vonatkozó mondani valómat, kérem a tisztelt közönséget, hogy a jövő hónapban megkezdendő munkámban a czél iránt való jóindulatukkal szíveskedjenek támogatni. Kovách Aladár Megyei árvaház. Régen volt már. Talán 20 esztendeje is van annak, hogy egy itteni lap ha sábjain felmerült egy megyei árvaház létesítésének eszméje. Egy két évre rá, egy párját ritkító, nemesen gondolkodó, ideálisan érző fiatal mágnásunk, a korán elhunyt Augusz báró, halála előtt összes vagyonát végrende- letileg Szekszárd városnak hagyományozta egy szeretet, vagy árvaház alapítása ózdijából. De a báró rokonsága megtámadta a ] végrendeletet és a város jónak látta a családdal egyezkedésre lépni és igy a nemes báró terve, habár nem is olyan arányban, mint ő azt tervezte, még is sikerült. Meglett az Augusz-féle árvaház, hol önfeláldozó apáczák vezetése alatt 15 árva hirdeti a fenkölt humánus gondolkodású fiatal főur igazi keresztény meggyőződését, nemes j szivét és őszinte felebaráti szeretetét. A város kapott egy jótékony intézményt, egy árvaházat, hová árváit elhelyez heti, de a megye árvái igazán még árván vannak. Azokról még nincsen gondoskodva. Mert mi lesz a megye árváival ? Ha van az árvának pénze, akkor úgy a hogy gondoskodva lesz neveltetéséről és taníttatásáról, mert pénzért mindig találkoz- J nak jószivü (?) emberek, kik a szegény j visszamaradt árvának nevelését elvállalják. | De ha nincsen vagyona, nincsen pénze j szegénykének, mi lesz akkor belőle? A legtöbb elvész, azaz: szellemileg és erkölcsileg nagyon is alacsony nívón marad, j Igaz, hogy a községi gyám köteles róla gondoskodni. De hogy hogyan gondoskodnak róla, azt el lehet gondolni. Mert mi történik ilyen szegény árvával ? Rendes körülmények között 10—12 éves korában vagy bojtár lesz valamelyik pásztornál vagy legjobb esetben szolgálatba kerül. Addig pedig eszi a község keserű kegyelem kenyerét, amelyért a falu aranyifjuságának lesz gúny tárgya s mindenki jogositva érzi magát rajta egyel rúgni. Mert ma nap szégyen a szegénység és csak a „pénz isten“ imádásra méltó. Ez nem jól van igy. Ezt meg l^ell változtatnunk. Emberbaráti kötelességünk ezen változtatni. Vármegyénk régi hírneve, repu- tatiója követeli, a humanizmus jegye alatt álló 20-dik század szelleme parancsolja, hogy a többi megyékkel lépést tartva, árváinkról gondoskodjunk, hogy az emberiség legszána lomra méltóbb, ártatlan teremtéseinél az elvesztett szülői szeretet melegét, ha nem is pótolhatjuk, legalább némileg paralizáljuk, legalább elviselhetővé tegyük nekik eletüket. Áldoztunk mi már sokat: kultúrára, | művészetre, tudományra, kereskedelemre, for galomra és sok mindenféle hasznos dologra, j Most pedig áldozzunk a legméltóbbra, embertársaink visszamaradt ártatlan gyermekeire. Áldozzunk most tehát egyszer a felebaráti j szeretetnek is. Segítsünk az élőkön és eny- j Intsük a nyomort! Legyen most ez a jelszavunk ! Nem akarunk a dolog eleibe vágni, csak ! fölvetjük egyelőre az eszmét: Alapitsunk me- ; gyei árvaházat. Kérve kérjük azért megyénk vezető embereit, irgalmasszivü hölgyeinket, intelli- gencziánkat, laptársainkat és minden nemesen éi'ző családapát a megyében, vegyék kezükbe az ügyet, ne engedjék az eszmét elaludni, ne maradjon ez eszme csak „Írott j malaszt“, hanem , azon legyünk, azon dolgoz- i zunk vállvetve, hogy az eszme testet öltsön, mert nem tudjuk, nem szorulnak-e reá a mi szegény árváink is ma vagy holnap. A szeretet vezéreljen eme humánus intézmény létesítésében, mert „ha szeretetem nincs: hasonló vagyok a zengő rézhez vagy a pengő czimbalomhoz.“ „Ha szeretetem nincs; semmi som vagyok.“ „Aki felebarátját szereti, az a törvényt betölti“, azt mondja az apostol is. Azért: „A buzgalomban ne legyetek tunyák, hanem lélekben buzgók“ és „a szentek szükségeiben adakozók.“ Újból kérjük tehát az illetékes tényezőket, hogy fáradozzanak ennek az eszmének megvalósításán. Tartsanak előbb egy értekez letet, a melyben csak az általános és leg szükségesebb teendők volnának megbeszélen- dők és csak későbben, amikor a talaj elő van készítve, lehet a részletekről tárgyalni. A szent szeretet nevében előre ! A jegyzők gyűlése. Tolnavármegye községi és körjegyzőinek egylete ma délelőtt tartotta meg idei közgyűlését Szekszárdon, a vármegyei székház nagytermében, Purt Adolf egyleti alelnök elnöklete alatt. A közgyűlést megelőzőleg, tegnap d. u. választmányi ülést tartottak, melyen Part Adolf elnöklete alatt Iílimes Antal egyleti főjegyző, Virányi Károly aljegyző, Cholnoky Lajos, Illés Gyula, Lemle Béla és Lovászi) Gábor vál. tagok vettek részt s amely a közgyűlés tárgyalását készítette elő. Ezen kivül tagokul felvették : Babay Géza gerjeni, Stollár József nagydorogi, Ritter Béla kalaznói, Laki László kistormási, Zarubay Ferencz és Grelinger József simontornyai, Weither Daniel nagyszékely!, Greifenstein István medinai, Nagel János és Halmai Emil hőgyészi, Névery Árpád felsőiregi, Csornai János szemcsédi, Réber Ferencz ozorai, Győrfy Zoltán kurdi, Stokinger János kocsolai, Bakán István döbröközi, Kenesei Vilmos bikácsi, Öllé Mihály báta- széki. Molnár Dezső várdombi és Berényi Jenő alsónyéki jegyzőket, illetve al- és segédjegyzőket. A közgyűlés terjedelmes tárgysorozata és az abban felvett tárgyak közérdekű volta élénk világot vet arra a köszhasznu tevékenységre, melyet az egylet a községi köz- igazgatás érdekében kifejt és hogy az egylet tagjai az egylet czéljai iránt éber érdeklődéssel viseltetnek, igazolja a tagok szép száma, mellyel a gyűlésen részt vettek. Ebben a tevékenységben és érdeklődésben látjuk zálogát annak az óhajtott szebb jövőnek, amelyben a községi jegyző a közigazgatásban és társadalomban elfoglalja azt a helyet, amely őt sokoldalú és közhasznú munkásságánál fogva joggal megilleti. A jegyzőkönyv hitelesítésére felkérettek Nief'ergall Nándor és Szepesy Kálmán. A közgyűlés első pontját az elnöki jelentés képezte. A jelentésből közérdekű voltánál fogva közöljük a következő szép részt, mely tanujele annak a nagy ügyszeretetnek, mely az egylet ez idő szerinti vezetőjét, Part Adolfot elnöki működésé ben vezérli. Tisztelt Közgyűlés! Első helyen konstatálom azt az örvendetes tényt, hogy egyletünk élete fordulóponthoz ért, egy újabb korszak előtt áll, mely a jelek után Ítélve, az „ujjáébredés“ korszaka lesz, mely várva várt fejlődési fokozatnak legfontosabb és legnehezebb feladatai közé tartozik megértetni minden bajtárssal, hogy csak az öntudatos, egységes múmiában rejlik az az erő és hatalom, melyj lyel sikerrel küzdhetünk jogos .törekvéseink és igényeink megvalósításáért. A legnagyobb ürömmel és megingathatatlan reményuyel tekintek a küszöbön álló korszak elé, melyet nem az ötletszerű, pilla natnyi lelkesedés szalma tüze hoz létre, hanem mely törvényszerű szülöttje a környezetünkben lefelé és általunk kutató szemmel kisért események által bennünk felébresztett érvényesülési ösztönnek, a fejlődés és haladás eme csodás erejű tényezőjének, melynek alapja az általános munkakötelezettség. Ezzel az elvvel kell — alulról kiindulva — tartalmat adni az érdekközösség,* összetartozandóság eszmekörének és minden időkre biztosítottuk egyletünknek fennmaradását és termékeny hasznos hatását a közjó szolgálatában. És nem-e iróniája a sorsnak, hogy akkor, amikor bár csak röviden azt fejtegetem, hogy egyedül és kizárólag az öntudatos egységes munkában látom egyletünk fennállásának, virágzásának és erkölcsi súlyának feltételét, nélkülöznünk kell azt a férfiút, ki egyletünk fennállása óta eme eszme megvalósításáért küzdött, ki két évtizeden keresztül t Nálunk nem volt se Moltke, se Bismarck, de még Frigyes se! — Mindjárt a legelső roham alkalmával 70—80 elmaradt közülünk; mi pedig nem láttunk többet háromnál. A szuronytámadás folyamán egyszer csak valami zsibbadásfélét éi’eztem ballábamban és jobb kezem fején; a puska kiesett kezemből és lerogytam. Néhány pillanat múlva elborított a vér, mely nadrágomat, bakancsomat el- áztatta s viszont kezemet is ellepte; meg voltam sebesülve erősen, még pedig két helyen. Lábam alsó részén a golyó keresztül menve el vitte ujjamat is. Arra még emlékeztem, hogy közvetlen mellettem, sőt fölöttem robogott el a dzsidás lovasság, mely vert hadainkat üldözte Königrätz irányában ! Három óráig feküdtem élet-halál között; ekkor jöttek a porosz betegápolók ; bekötözték ideiglenesen sebeimet s három szuronyos puskát összetéve, reá egy köpenyt borítva, hogy fejem némi árnyékban lehessen — tovább mentek. Csak estefelé szállítottak be 97-ed magammal —.már mint hadifoglyot — Nachodon kivül egy herczegi kastély lövöldéjébe, mely ideiglenes kórházul volt berendezve. Nem gyönyörködhettem tehát a város szép képgyűjteményében és a Mettau szőke hullámaiban ! — Itt minden bajom mellett is pompás helyzetem volt; a legnagyobb szivességgel1 hoztak szivart, sört, fekete kávét, ízletes likőröket stb. Itt részesültem rendszeres gyógykezelésben; megamputálták kezemet Bem apó módjára, t. i. tőből levágták roncsolt ujjamat. így hát a későbbi csatákban, melyek Jiéinnél, Sadowánál és az Elbe partjain zajlottak le — nem vehettem részt! Midőn pár nap múlva fellábadoztam, tovább szállítottak Glogau városába, hol rendes királyi kórház volt; apáczák ápoltak gyengéd szeretettel. Innét terjedt el holtom hire hounhagyott ismerőseim és rokonaimhoz. Ugyanis ágyam fölé egy kis, táblát illesztettek, elferdítvén becsületes nevemet „Paul Pájó“ra; én sehogysem voltam kibékülve ezzel az anabaptizmussal s egyszer letöröltem. Közben pedig — helyet adandók a -foljton érkező nehezebb sebesülteknek — innét tovább mentünk s igy a névtelen táblával jelzett ágy birtokosáról azt hitték, hogy meghalt. De hát az Ur gondot visel övéire; a tévedés itt is kiderült, még pedig a pesti színház súgójának és lelkész bátyámnak közreműködése folytán szeretteim véghetetlen örömére, amelybe még maga Bismarck is belekerült. Bátyám ugyanis az emlitett súgóval belső barátságban állván, magához Bismarckhoz Íratott egy szépen fogalmazott német nyelvű kérő levelet, hogy csakugyan meghaltam e ? A nagy férfiú nem restellett utána nézni a dolognak ; egy jelentkezés alkalmával aztán a „Paul Pájó“ „Bajó Pál“-lá változván vissza, segédtisztjével azonnal tudósittatta a honnlevő kétségbeesetteket, hogy életben vagyok s a hadjárat végével visszabocsáttatom. Ez csakugyan nemsokára be is következett ! Bezzeg eszembe jutott a német udvariasság és jószívűség (no meg a nyájas, szőke apácza) visszaszállittatásom ideje alatt és Pesten, amint mankóra támaszkodva, felkötött karral jelentkeztem a „transportház“- nál, a parancsnok előtt, aki osztrák finomsággal rám rivalt: miért nem állok haptákba!? Pedig bajos lett volna akkori állapotomban kedvére cselekednem! . . . Node mindez ma már csak emlék ! De ez adja meg kellő magyarázatát annak, hogy hol maradt el az én hiányzó ujjam és miért lett barometrummá az én ballábam!
