Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1907-08-03 / 31. szám
31. szám. Szekszárd, III. évfolyam. Szombat, 1907. augusztus 3. kiadóhivatal: Báter-nyomda, Kaszinóbazár épület Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. HIRDETÉSEK legjutáuyosabb számítással, díjszabás szerint. Megjelenik minden szombaton. TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDÉKÉIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS M KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA KÖZÉRDEK Szerkesztőség: Bezerédj !stván-utca 5 szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények, ELiŐpIZETÉS : egész evre 10 kor., félévre 5 k. negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Beiimiukatársak: JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja: BÁTER JÁNOS NYOMDÁJA. Iparosaink nevelése. E helyen közölt hasonló czimű értekezésem első részében már rámutattam a magyar iparos osztály társadalmi mostoha helyzetére, amely még ma is arra kényszeríti a kisiparost, hogy pótlólag képezze önmagát, olvasgasson annyira, hogy lekicsinyelt foglalkozását egyéni értékével, műveltségi fokával takarja el és ezen az ala- | pon a társadalmi művelt körök is befogadhassák, megbecsüljék. Elég sajnos, hogy nálunk még mindig szégyenkeznie kell az iparosnak az ő tisztességes és becsületes kenyeret adó foglalkozása miatt csak azért, mert nem nevelték olyan műveltségi fokon, amely neki, az ő értelmesen ügyes, sőt művészire fokozható iparának kellő megbecsülést, társadalmi méltó helyet juttatna. Nagy hangon hirdetjük a magyar iparművészet fejlettségét; egyes vidékek és városok gyűjteményes kiállításokat rendeznek, melyeken bemutatják a magyar iparos kezének reme- j keit, de az egyénnek — mint társadalmi embernek — méltó helyet nem juttatunk, nem szerzünk. Nagyon elérkezett már az ideje, hogy úgy ne- | véljük a fiút, hogy az általános műveltség megszerzése után menjen a TÁRCZA. Csathó Iréttke és Lenke esküvőjén. — Sás:nagyi köszöntő. — Syár derekán járunk s ürül már a fészek. Költözik belőle a pajzán kedv, ének, A hangosabb öröm, felkaczagó lárma, Édes leüljg szivek tarka liindérálma . . . Rizong-biz nagyol néz holnap már e hajlék Száz esztendői vénül, ha e nap lezajlék, Ily szomorú nem voll, csak ősz idő-tájba, Fecske költözésre, fecske elszállásra . . . Azaz össze-vissza miket nem beszélek ? Hisz jókedvtől hangos itt, ez öreg fészek, Ila boldogságot Iái, mért is vön ez bánat ? Öröm a fészeknek: röpte a madárnak. Hiszen ö nevelte, pelyhével ö védte, Ö evősité a messze repülésre S ha a madár elszáll, jól tudja a fészek: Szála hozzáfűzi száz édes emléknek ... Szálljatok hát fecskék, kik most útra mentek, Örömmel, vidáman a nagy végtelennek, Neki a mélységes, széles oczeánnak, A nagy, litokzatos, sejtelmes világnak . . . Óh, ne féljetek, hogy szárnyatok tán gyenge ? Tudom én : elértek szép, tündérszigetre ! Hisz szárnyatok tollát maga Isten adta, A'em ember kéz rakta — olvadó viaszba, Nagy ennek ereje, daczol vihar\ vésszel Balga ember mennybe csak e szárnyon érsz fel. gyakorlati iparos pályára. így aztán nem lesz szüksége a befogadásra és ismeretmérlegelésre, mert ő már a művelt emberek társaságában nevelkedik fel, benne él és ott dolgozik a magyar ipar fejlesztésén és emelésén, így alakulhat ki helyes irányban a mi társadalmunk művelt és erős iparos osztálya. A tekintélyes iparos osztály megteremtésénél is — mint bármely hatalmas épület felépítésénél — az első kellék: a mély fundamentum, a jó ipartörvény. Ehhez a fundamentumhoz oda kell aztán szállitani a tűz- próbát, is kiálló erős anyagot, amely ha durva sziklának volt is a törmeléke — a hozzáértő mesterek simító vésője alatt az épület diszitő kövévé, kiemelkedő olyan oszlopává lehet, a mely az összteherből sokat elbir, a szemlélő előtt pedig helyén való és becses. Evvel a hasonlattal kivánom elvezetni t. olvasóimat annak bizonyításához, hogy ipartörvényünk revisió- jával, a tanoncoktatás reformjával és az iparos mesterek illetve ipartestületek hozzájáruló munkásságával minő intézmények utján és milyen módon emelkednék a kisiparosság értelmiségi nívójára. Az 1884. évi XVII. törvénycikk : a mi ipartörvényünk most kerül revízió alá. Az átalakítás — természetesen — fel fogja ölelni a változott kor kívánalmait, igényeit és fejlődési fokát. Ez az uj irány feltétlenül emelni fogja az iparos osztály képzettségi ügyét is; csak az a kérdés, mekkora mértékben ? Ez a rész lesz a legsarkalatosabb tétele az uj ipartörvénynek, mert itt fog eldőlni az iparosság intelligen- cziájának kérdése. Ha a kisiparra ezután is nagy embertömeget akarunk szállitani, akkor a mostani törvényünk még- csak módosítást sem kíván. Hi- szén, csak annyit követel meg a ta- noncztól, hogy 12 éves korral lépjen a műhelybe, a tanidő pedig legalább addig tartson, mig a tanoncz élete 15-ik évét betöltötte. Ez a jelenlegi állapot azonban a mi czélunkat egyáltalán nem szolgálja. A képesítéshez kötött iparágaknál előképzettséget is fel kell tételeznünk. Ugyanis ne a műhelyben tanulgassa az iparos tanuló a czeruzahegyezést, tolltartást, a méterrendszert, súly és ürmértékek beosztását, meg a körzőforgatást. Ezeket neki már gyakorlottsággal kellene a kiválasztott szakműhelyben alkalmazni és kell, hogy velük szabatosan bánjon és pontosan számítson. Ha megfelelő előismeretekkel lép a műhelybe a tanuló, akkor nem gyötrő kínlódások árán, hanem |Vliét*tnem ment férjhez Tilda néni? . . . Irta: V. Fejes György. Fogas kérdés — melynek éppen annyi elfogadható, mint a mennyi visszautasítható oka lehet! Én azonban, mint aféle gondatlan gyermek, nem tudtam, hogy erényen is alapulhat ez a különben kellemetlen állapot; most már azonban tudom. Boldogult édes apám előtt tettem fel egyszer ezt a kérdést gyerekészszel, mely mindent kutat és fürkész, (j azután a következő történetet mondta el nekem : Az Urnák 1860-ik esztendejét éltük. Az elvesztett magyar szabadság reményének fája szépen zöldéit. Akkor még bíztunk az idegenben élő számüzüttekben is ; ma pedig már azokban se reményiünk, a kik bent vannak. Hiú álmok, dőre ábrándok voltak bizony azok, de hát az is jól esett! A „Beczirkerek-* napja leáldozott, a „Baeh- korszak;< kilehelte lelkét s mi újra fellélegzettünk ! Az olasz szabadságharcz ismét kitört s már képzeletben láttuk a felmentő sereget Garibaldival élén — kikötni Fiume partjain, hogy azzal egy uj szabadságharezot víva: megteremtsük a független Magyarországot, visszaadva a nemzetet önmagának ! — Együtt voltunk, egy meghitt, bizalmas társaságban. Kis városkánk kaszinójának külön szobája volt a színhely. Unne peltük az uj esztendő estéjét. Ott volt Yégli- lesi Laczi is, a kiszolgált honvédhuszár! . . > . . . Szerelem, szerelem e bűvös szárny neve . . . — Ez a nagy mindenség átható ereje, Sziveken átfutó titkos delej-áram, A teremtés lelke itt a nagy világban, Lelkünk ettől lobog, szivünk ettől dobban. Virágban illat ez, fény a csillagokban, Ez a titkok-titka s a megfejtett rejtély, Az élet kezdete s befejezett — végczél . . . . . . Igen, a szerelem, az édes szerelem. Szárnyatok a földön mindég csak ez legyen. Életviharából ez repítsen messze, A csodás, a boldog, szép tündérszigetre . . . . . . S hol e boldog sziget ? — én már útját jártam, Ne keressétek hát messzi, más világban, A hol vagytok, ott van, mindég is ott marad, Palotává lesz az, négy puszta, sárfalat, Szerelem a háznak, vonzó, szelíd fénye, Az otthon bűbája, édes melegsége. Véle a lelkelek kincset-v'wő gálya. Kivált, ha a szent hit e hajó kormánya, Szelíd, lágy vizeken biztos révbe érlek: Hívják ezt békének s megelégedésnek . . . S boldog otthonán túl ember még mit várna ?: — Ez a földi élet egész tudománya . . . Búcsúzó fecskéi tehát itt e h íznak"; Vígan bontsátok a messzevivő szárnyat, Lányos álmotokból édes való váljon Ezer áldás legyen rajtatok s e házon ! BODNÁR ISTVÁN.
