Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1907-07-20 / 29. szám

29. szám Szombat, 1907. julius 20 Szekszácd, lil. évfolyam. & K iadóhi viitnl: Báter-nyomda, Kaszinóbazár épület Ai előfizetési pénzek és hir­detések ide küldendők. HISDHTÉSBK legjntáuyosabb számítással, díjszabás szerint. Megjelenik minden szombaton. TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP AZ ORSZÁGOS M. KIR SELYEMTENVESZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA KÖZÉRDEK Szerkesztőség: Bezerédj ístván-utcaöszám. lile küldendők a lapot érdeklő íisszes közlemények. BLiÖFIZBTÉS : egész évre 10 kor., félévre 5 k. negyedévre 2 kor. 50 fill NÉPTANÍTÓKNAK, lia az előfizetést egész érre előre beküldik : 5 kor. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁI 1) el munkatársak : JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja: BÁTER JÁNOS NYOMDÁJA. Iparosaink nevelése. Általános szólammá, mondhatjuk szállóigévé lett: „pártoljuk a hazai ipart,.“ A napi lapok egész hasábokat Írnak az iparvédelemró'l; lelkes tár­saskörök, egyesületek, igaz misszióval karolják fel a magyar iparpártolás eszméjét és ha ideig-óráig is, hóditó mun­kát végzett egy kis virág : a tulipán, mert • a hazafisággal, a hazaszeretettel hozta kapcsolatba a magyar iparos kézügyes­ségének megbecsülését. Kormányunk országos szervezetet: ipartanácsot lé­tesít, honatyáink pedig mindinkább sürgetik az uj ipartörvény megalkotá­sát. — Szóval uj kép, uj alakulás áll eló'ttünk, amelybe, mint a magyarság igéretföldjére, szép reményekkel és sok törekvéssel indulunk. Bizony elmondhatjuk, hogy az iparosság eddig mostoha gyermeke volt a magyar társadalomnak. Megtűrtük családunkban, mert hasznát vettük; dolgoztattunk vele, mert munkájára szükségünk volt; egyéni értéke, mű­veltségi foka azonban már nem ké­pezte gondoskodásunk tárgyát. Mináluuk csak azt a fiút szokták iparosnak adni, akit az apja az ökör melJó'l fel tud emelni a kaptafáig vagy a gyalnpadig; no meg azt a szeren­csétlent, aki a gimnázium padsoraiból lebukott egészen a bőrkötényig, pa­pucsig. Nem csoda tehát, hogy elszi­getelt, magukra hagyott helyzetükben csak ritkán találkozunk olyanokkal, akik önmüyelés utján pótolják az is­kolázatlanságot. Ez a lehetetlen tár­sadalmi helyzet most is egész életü­kön átkiséri a mi iparosainkat. Micsoda kiváló szerencse és sok jó barát nagy összeköttetései játszanak közre. amikor a járási székhely leg­tekintélyesebb iparosát a helybeli úri kaszinó rendes tagjai sorába beajánl­hatjuk és felvetethetjük. De viszont az még ma is összeegyezhetetlen do­log, hogy a falu borbélya a földmi- vesek olvasó egyletében a „Néplap“-ot betűzze. Valóságos helyzetkomikum ez, amit nálunk a ferde társadalmi ala­kulás hozott létre. Iparos osztályunk nem találja meg társadalmunkban az ó't, megillető jogos helyet. Manapság is csak lassú küzdéssel, törekvő és tartalmas szerénységgel érdemelheti meg azt a jutalmazást, hogy a müveit emberek társaságában, velük, közöttük foglaljon helyet. Ennek pedig a köz­vetlen oka abban a téves nevelési rendszerben van, amelyben iparosain­kat oktatjuk, képezzük. Miért nem forditjuk a dolgot a természetes rendjére? — Tegyük, ne­veljük előbb műveltté az ifjút és aztán j adjuk iparosnak! — Talán kárbave- szettnek találja valaki a műveltséget az iparos agyában? — Hát akkor miért panaszoljuk fel, hogy iparosaink a müveit társaságban nem állják meg a helyüket?! — Ezek a bajok a mi oktatási rendszerünkben gyökereznek és ez okozza, hogy kisiparosaink sze­gényes ismeretkörrel, gyenge iskola- i mázzal lesznek önállókká. Tpartörvényünk a jelenben csak azt kívánja meg az iparostanulótól (inastól , liogy 12 éves legyen. Hogy aztán a tanoncz milyen iskolai elő­képzettséggel léphet, az ipari pályára, ez irányban a mi törvényünk már nem intézkedik. így jut aztán az anal­fabéták egész raja az iparos műhe­lyekbe, ahonnan a napi munkától ki- fáradtan jár be az inasiskolába heten- kint, néhány órai betűvetésre. A fal­vakból — különösen a* nemzetiségi vidékekről bekerült inasainknak 2 3-ad része csak 2—3 elemi osztály- lyal kerül a tanoncziskola padjába. A tanulási kevés óraszám, a hiányos tanterv és főképpen a műhelymunka fáradalmai mellett — bizony — édes kevés az az eredmény, mit a tanoncz- ! oktatás terén felmutathatunk. Innen I van aztán, hogy iparosmestereink elé­gedetlenséggel tűrik, a tanonczsereg TÁRCZA. Édes ez a világ. Édes ez a világ minékünk, A bölcs szerint szemünkkel néznünk Jó a kelő, nyugvó napot ! Mégis, ha zúg a gondok árja, Körmét a bu szivünkbe vágja : A gyönge térd a — porba rogy. S vergődve leant a fájdalomban, Szivünk szorul-, — s nem vár sehonnan Oltalmazó, védő kezet. Korom sötét immár az ég is Csalóka fény a hu remény is, — Csak ingov-ny felé vezet. A köd borul igy őszi tájra. Bús, lombtalan, kihalt világra, Mint e sötét felhő miránk. Egy volna csak, mi hozna békét S tompítaná a kínok élét: Egekbe szárnyaló imánk. Ha meglep igy a gondok árja. Roncsolt hajónk, ha szirtre vágja Véletlenül a bősz vihar : Csüggedni nem szabad minekünk, Még ekkor is lehet remélnünk. Hogy megsegít az égi kar. Kivált, ha köny borítja orczánk, — Mint harmat a virágra, hoz ránk Vigasztalást, enghülelet. Sorsunk {ölött magunkba szállván. Biztatva kél a szép szivárvány Lelkünk egén, a gyász felett. Előre hát ! Fel ! Küzdelemre---------­Sz ámíthatunk a győzelemre; — Kiizdelmivet szép e világi Ránk mindig a nap sem ragyoghat, Búbaj között szivünk doboghat, Ha még hevít az égi láng. Hisz itt virág nyit minden ágon, Kihajt a lomb a puszta fákon, Ffa a tavasz tündére jő. Langy esti szét lebbenti szárnyát, • A vadgalamb csókolja párját, Ha zúg a zöld erdő, mező. Sietve fut a bérez patakja, — Habár e part virággal rakva — Ö csak rohan a czél felé. Arnyatvető vén cserfa mellett, Ifjú legény vall hű szerelmet, Szavát csókkal pecsételé. Sem kérdezem hát balga ésszel: Birkózzam-e tengernyi vésszel S küzdelmimérl lesz-é babér ? Porszem vagyok az Ur kezéb n, He küzd hetek bátran, merészen; Előttem áll a pályatér! A csüggedés pusztuljon innen ! Megnyugszom én e drága hitben : Hogy küzdeni dicső dolog. Kardom nem is teszem le addig Amíg kezem le nem hanyatlik S amig e szív egyet dobog! Szuhay Benedek. Egy hős. Az emberekről volt szó és az életről. Egyikünk már kopaszodó ember, a ki agyonitta az idegeit, tönkretette a családját, megmérgezte a lelkét, a kinek több esze volt, I mint -húsz másnak és bűne, mint száznak ... s a ki eddig csak hallgatta, mikor a hősökről szóltunk, úgy áradozva, kimosoly­gott bennünket és szólt: j — Ti még nem láttatok eleven bőst. ! Én igen. Elmesélem. Reggel volt. Emlékszem, í a h'ó esett, fázott az agyvelőnk is, hazafelé tartottunk nagy tivorayázás után. Aztán a : többitől elváltam és bementem egy külvárosi szatócsboltba, a hol kenyeret, lisztet, sót, meg pálinkát lehet kapni. Annak a kedvéért mentem be. Fáztam is, meg . . . mert -— tudjátok, hogy elzüllött, vén lump vagyok. A boltban egy munkás álldogált és bárom krajezárért pörkölt kávét vett. Azt mondta, hogy a kis lányának viszi, szegény megkívánta a kávét, mit csináljon, egyszer í egy hónapban hadd legyen boldog sze­gényke . . . A fejem mámoros volt, de a szivem ! egy pillanat alatt felfogta ennek az embernek egész nyomorult helyzetét Láttam a sovány feleségét, a sápadt, köhögős, agyonfázott, agyonkinlódott asszonyt, azt az igavonó bar­mot, a ki napestig mos, vasal a más házá­nál. a más ingét, ruháját s láttam az ott­honhagyott vézna kis lányát, a kinek ingéé» kéje, ruhája nincs megmosni való, csak amit ka­pott innen-onnan, amely rongyos, nem is a testére való, nem is szép. Egy perez alatt átéreztem. S azt hit-

Next

/
Thumbnails
Contents