Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1907-07-20 / 29. szám

29. szám

Szombat, 1907. julius 20

Szekszácd, lil. évfolyam.

&

K iadóhi viitnl:

Báter-nyomda, Kaszinóbazár

épület

Ai előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők.

HISDHTÉSBK

legjntáuyosabb számítással, díjszabás szerint.

Megjelenik minden szombaton.

TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP

AZ ORSZÁGOS M. KIR SELYEMTENVESZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA

KÖZÉRDEK

Szerkesztőség:

Bezerédj ístván-utcaöszám.

lile küldendők a lapot érdeklő íisszes közlemények. BLiÖFIZBTÉS :

egész évre 10 kor., félévre 5 k. negyedévre 2 kor. 50 fill

NÉPTANÍTÓKNAK,

lia az előfizetést egész érre előre beküldik : 5 kor.

Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁI

1) el munkatársak :

JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR.

Kiadja:

BÁTER JÁNOS NYOMDÁJA.

Iparosaink nevelése.

Általános szólammá, mondhatjuk szállóigévé lett: „pártoljuk a hazai ipart,.“ A napi lapok egész hasábokat Írnak az iparvédelemró'l; lelkes társaskörök, egyesületek, igaz misszióval karolják fel a magyar iparpártolás eszméjét és ha ideig-óráig is, hóditó munkát végzett egy kis virág : a tulipán, mert • a hazafisággal, a hazaszeretettel hozta kapcsolatba a magyar iparos kézügyességének megbecsülését. Kormányunk országos szervezetet: ipartanácsot létesít, honatyáink pedig mindinkább sürgetik az uj ipartörvény megalkotását. — Szóval uj kép, uj alakulás áll eló'ttünk, amelybe, mint a magyarság igéretföldjére, szép reményekkel és sok törekvéssel indulunk.

Bizony elmondhatjuk, hogy az iparosság eddig mostoha gyermeke volt a magyar társadalomnak. Megtűrtük családunkban, mert hasznát vettük; dolgoztattunk vele, mert munkájára szükségünk volt; egyéni értéke, műveltségi foka azonban már nem képezte gondoskodásunk tárgyát.

Mináluuk csak azt a fiút szokták iparosnak adni, akit az apja az ökör melJó'l fel tud emelni a kaptafáig vagy a gyalnpadig; no meg azt a szerencsétlent, aki a gimnázium padsoraiból

lebukott egészen a bőrkötényig, papucsig. Nem csoda tehát, hogy elszigetelt, magukra hagyott helyzetükben csak ritkán találkozunk olyanokkal, akik önmüyelés utján pótolják az iskolázatlanságot. Ez a lehetetlen társadalmi helyzet most is egész életükön átkiséri a mi iparosainkat.

Micsoda kiváló szerencse és sok jó barát nagy összeköttetései játszanak közre. amikor a járási székhely legtekintélyesebb iparosát a helybeli úri kaszinó rendes tagjai sorába beajánlhatjuk és felvetethetjük. De viszont az még ma is összeegyezhetetlen dolog, hogy a falu borbélya a földmi- vesek olvasó egyletében a „Néplap“-ot betűzze.

Valóságos helyzetkomikum ez, amit nálunk a ferde társadalmi alakulás hozott létre. Iparos osztályunk nem találja meg társadalmunkban az ó't, megillető jogos helyet. Manapság is csak lassú küzdéssel, törekvő és tartalmas szerénységgel érdemelheti meg azt a jutalmazást, hogy a müveit emberek társaságában, velük, közöttük foglaljon helyet. Ennek pedig a közvetlen oka abban a téves nevelési rendszerben van, amelyben iparosainkat oktatjuk, képezzük.

Miért nem forditjuk a dolgot a természetes rendjére? — Tegyük, neveljük előbb műveltté az ifjút és aztán j adjuk iparosnak! — Talán kárbave- szettnek találja valaki a műveltséget az iparos agyában? — Hát akkor miért panaszoljuk fel, hogy iparosaink a müveit társaságban nem állják meg a helyüket?! — Ezek a bajok a mi oktatási rendszerünkben gyökereznek és ez okozza, hogy kisiparosaink szegényes ismeretkörrel, gyenge iskola- i mázzal lesznek önállókká.

Tpartörvényünk a jelenben csak azt kívánja meg az iparostanulótól (inastól , liogy 12 éves legyen. Hogy aztán a tanoncz milyen iskolai előképzettséggel léphet, az ipari pályára, ez irányban a mi törvényünk már nem intézkedik. így jut aztán az analfabéták egész raja az iparos műhelyekbe, ahonnan a napi munkától ki- fáradtan jár be az inasiskolába heten- kint, néhány órai betűvetésre. A falvakból — különösen a* nemzetiségi vidékekről bekerült inasainknak

2 3-ad része csak 2—3 elemi osztály- lyal kerül a tanoncziskola padjába. A tanulási kevés óraszám, a hiányos tanterv és főképpen a műhelymunka fáradalmai mellett — bizony — édes kevés az az eredmény, mit a tanoncz- ! oktatás terén felmutathatunk. Innen I van aztán, hogy iparosmestereink elégedetlenséggel tűrik, a tanonczsereg

TÁRCZA.

Édes ez a világ.

Édes ez a világ minékünk,

A bölcs szerint szemünkkel néznünk Jó a kelő, nyugvó napot !

Mégis, ha zúg a gondok árja,

Körmét a bu szivünkbe vágja :

A gyönge térd a — porba rogy.

S vergődve leant a fájdalomban, Szivünk szorul-, — s nem vár sehonnan Oltalmazó, védő kezet.

Korom sötét immár az ég is Csalóka fény a hu remény is, —

Csak ingov-ny felé vezet.

A köd borul igy őszi tájra.

Bús, lombtalan, kihalt világra,

Mint e sötét felhő miránk.

Egy volna csak, mi hozna békét S tompítaná a kínok élét:

Egekbe szárnyaló imánk.

Ha meglep igy a gondok árja.

Roncsolt hajónk, ha szirtre vágja Véletlenül a bősz vihar :

Csüggedni nem szabad minekünk,

Még ekkor is lehet remélnünk.

Hogy megsegít az égi kar.

Kivált, ha köny borítja orczánk, —

Mint harmat a virágra, hoz ránk Vigasztalást, enghülelet.

Sorsunk {ölött magunkba szállván. Biztatva kél a szép szivárvány Lelkünk egén, a gyász felett.

Előre hát ! Fel ! Küzdelemre---------Sz

ámíthatunk a győzelemre; —

Kiizdelmivet szép e világi

Ránk mindig a nap sem ragyoghat,

Búbaj között szivünk doboghat,

Ha még hevít az égi láng.

Hisz itt virág nyit minden ágon,

Kihajt a lomb a puszta fákon,

Ffa a tavasz tündére jő.

Langy esti szét lebbenti szárnyát, •

A vadgalamb csókolja párját,

Ha zúg a zöld erdő, mező.

Sietve fut a bérez patakja,

— Habár e part virággal rakva —

Ö csak rohan a czél felé.

Arnyatvető vén cserfa mellett,

Ifjú legény vall hű szerelmet,

Szavát csókkal pecsételé.

Sem kérdezem hát balga ésszel:

Birkózzam-e tengernyi vésszel S küzdelmimérl lesz-é babér ?

Porszem vagyok az Ur kezéb n,

He küzd hetek bátran, merészen;

Előttem áll a pályatér!

A csüggedés pusztuljon innen !

Megnyugszom én e drága hitben :

Hogy küzdeni dicső dolog.

Kardom nem is teszem le addig Amíg kezem le nem hanyatlik S amig e szív egyet dobog!

Szuhay Benedek.

Egy hős.

Az emberekről volt szó és az életről.

Egyikünk már kopaszodó ember, a ki agyonitta az idegeit, tönkretette a családját, megmérgezte a lelkét, a kinek több esze volt, I mint -húsz másnak és bűne, mint száznak ... s a ki eddig csak hallgatta, mikor a hősökről szóltunk, úgy áradozva, kimosolygott bennünket és szólt: j — Ti még nem láttatok eleven bőst.

! Én igen. Elmesélem. Reggel volt. Emlékszem, í a h'ó esett, fázott az agyvelőnk is, hazafelé tartottunk nagy tivorayázás után. Aztán a : többitől elváltam és bementem egy külvárosi szatócsboltba, a hol kenyeret, lisztet, sót, meg pálinkát lehet kapni. Annak a kedvéért mentem be. Fáztam is, meg . . . mert -— tudjátok, hogy elzüllött, vén lump vagyok.

A boltban egy munkás álldogált és bárom krajezárért pörkölt kávét vett. Azt mondta, hogy a kis lányának viszi, szegény megkívánta a kávét, mit csináljon, egyszer í egy hónapban hadd legyen boldog szegényke . . .

A fejem mámoros volt, de a szivem ! egy pillanat alatt felfogta ennek az embernek egész nyomorult helyzetét Láttam a sovány feleségét, a sápadt, köhögős, agyonfázott, agyonkinlódott asszonyt, azt az igavonó barmot, a ki napestig mos, vasal a más házánál. a más ingét, ruháját s láttam az otthonhagyott vézna kis lányát, a kinek ingéé» kéje, ruhája nincs megmosni való, csak amit kapott innen-onnan, amely rongyos, nem is a testére való, nem is szép.

Egy perez alatt átéreztem. S azt hit-