Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1907-07-20 / 29. szám
2 KÖZÉRDEK 1907. julius 20 pedig kedvetlenséggel szenvedi át az iparosoktatás éveit. Utczasétáink alkalmával szembeszökően tapasztaljuk, hogy iparosmestereink jó családból való fiukat szeretnének tanulóul szerződtetni. Üzletükre is igy Írják ki- „Egy jó házból való tanuló azonnal felvétetik.“ Nekik tehát meg van a jó szándékuk arra, hogy az ipari pályára ne csak a selejtes, értelmileg elhanyagolt elem lépjen, hanem olyan tanulóanyagot kapjanak, amelyikkel az ipari művelődés színvonalát is emelik. Ezért keresik a jó családok fiait. Igazán sajátságos jelenség az, hogy a női szabó és divatárus mesterségre — egyáltalán a női iparágakra, — mily előszeretettel adják lányaikat az intelligens családok is. Ha a nők hasznos foglalkoztatására alkalmasnak találjuk az iparmühelye- ket, vájjon miért zárjuk akkor el fiainkat az ipari tisztes és becsületes kenyérkeresettől ? Pedig a diplomaláz sorvasztó hatását mindig jobban érzi a magyar társadalom. A proletárság ijesztő növekedését most már a diplomás embersereg kenyértelenségében találjuk fel. A jómódú, sokszor még a vagyonos iparos is azt tekinti életfeladatának, hogy fiúgyermekeit az egyetemre küldhesse és hivatali pályára juttassa. Azt a tisztességes üzletet, ipari műhelyt. pedig, amelynek áldásos jövedelmeiből gyermekeit urakká nevelte, átengedi más, sokszor idegen embernek és igy a meglevő biztos tőkét, a családi vagyonforrást dobja el magától, övéitől: a legméltóbb utódoktól. Az ilyen családapa nem gondolja meg, hogy a legszebb polgári tulajdonoktól: az önálló függetlenség, — a szabad akarat és a törekvés korlátlan versenyétől fosztotta meg gyermekeit. Rohamosan közeledik már a józan átalakulás ideje! Megérlelődik lassacskán a magyar köztudatban is, hogy nem szégyen, hanem dicséretes állapot a müveit ember kezében is az ipari munka. Értekezésem második részét már annak kimutatására szánom, hogy ipartörvényíink revíziójával az iskola és iparosmestereink minő intézmények utján és milyen módon emelhetnék a kisiparosság értelmiségi nívóját. Balassa Sándor. A „Székszard Szálló.“ Vagyis, ha hozzávesszük az azóta kiadott helyreállitási, tatarozási költségeket, amelyek, tekintve az aczetilén robbanás által okozott kárt, járda s más költséget is, szűkén számítva kiteszik a 14—15 ezer koronát, igy a beszerzési árat bátran tehetjük kerek i 300,000 koronára, bár azt hisszük, még ennél is több volt. A városnak van ez időszerint 280000 korona adóssága. Fizet pedig 200000 korona után az évi törlesztéssel együtt 5'39°/o-nál valamivel töb; bet, vagyis ..................... 10829 kor. 34 f. ■ 80000 korona után 5°/o-nál | valamivel többet, . . . 4032 „ 74 „ a fennmaradó 20000 | koronát saját pénznek tekintvén, ennek vegyük j 4°/0 kamatát ................ 800 „ — „ összesen 15662 kor. 08 f. Utóbbi időben sokszor szó»beszéd tárgya a Szekszárd Szálló. Újabb alakban felmerült az a különben már elég régi eszme, hogy nem volna-e czélszerli Szekszárd városának ezt a sok áldozattal megszerzett ingatlanát kilesve természetesen az alkalmas időt — megfelelő összegért áruba bocsátani ? Minket e kérdés tárgyalásánál a legszigorúbb tárgyilagosság vezet. Készséggel elismerjük a megvétel körül buzgott férfiak nemes intencióit. Teljesen osztjuk azt a felfogást, hogy a város ama elhagyatott helyét ki kellett emelni szomorúi elhagyatottságából, -a falusias színezet helyett, városias külsőt adni ama szép térnek. Viszont azonban városunk ügyei iránt való szeretetünk egyebre is sarkal, annak kimondására, hogy mi, legalább a mai kihasználása mellett nem., találjuk eléggé jövedelmezőnek városunk eme jobbára adósságra vásárolt ingatlanát, igen is elérkezettnek látjuk annak az idejét, hogy komolyan foglalkozzunk legalább az eladásnak — gondolatával. De lássuk a mindent megvilágító számadatokat. A mennyire a rendelkezésünkre álló hiányos adatokból megállapítottuk, a nagy vendéglő helyén állott régi épületnek beszerzési ára volt ..... 146250 kor. a fizetett illeték egyenérték . 6290 „ az átalakítási költség -. . 132000 „ összesen 284540 kor. Van pedig a város- I nak jövedelme a legutolsó I számadás szerint a nagy- j vendéglő bére ezimén . . 8019 kor 25 f. J a nagy teremből . . . 1230 „ — „ ! a többi üzletekből . . . 2246 „ — „ • összesen 11495 kor 25 f. i Vagyis évente 4166 kor. 83 fillért tesz k | az az összeg, amelyet rá kell fizetnünk a nagy vendéglő megszerzésére, ez pedig évi 4°/o pótadónak felel meg. Legyünk azonban igazságosak, 50 év múlva, azaz most már hamarabb, városunk még egy teljesen jó karban levő épülethez jut. De tekintsük azt is, hogy mily áldozattal jut hozzá. Otven év múlva a vendéglő épület, ha az évi 4100 koronás ráfizetést kamat nélkül vesszük is, 205 ezer koronájába lesz a városnak, ha azonban az évente ráfizetett 4166 kor. 83 fillért szépen takarók - tárilag kamatoztatnánk, —pedig számítási alapul ezt kell elfogadni, ez körül belől 687,000 koronát tenne ki. Vagyis, ha le nem számítjuk is az 50 éves természetes elhasználási százalékot, s a vendéglő reális értékét •—- tekintettel az ingatlanok értékének növekedésére — magára a 300 ezer korona beszerzési árra tesszük, még akkor is 38/ ezer koronái dob ki a város csak azért, hogy magát egg naggvendéglő tulajdonosának mondhassa. Tehát 687 ezer koronát adni ki 300 I ezer koronás vagyonért, nem gondnokságot tem, ez az emberis olyan perverz lény, mint én, a kinek gyötrődő agyvelejét a szesz gő zével kell eltompitaui, hogy ne eszméljen, ne értsen, ne mérlegeljen. Bolond eszem után menve, nagy hangon kiáltottam, hogy adjanak ennek az embernek is három deczi pálinkát. Hogy fog majd örülni, hogy fölnu-legedlietik a szesz füzénél, hogy elfeledheti a nyomorúságát Es az ember nagy alázatosan hozzám fordult s bátortalan hangon oda súgj a: — Tekintetes Ur, az Isten áldja meg, ha már rám szánta azt a pénzt, vegyen rajta inkább egy kiló kenyeret. Ha nem sérteném meg vele, uram. Fiuk, úgy szégyeltein magam ! úgy szé- gyeltem magamat! Ennyit beszélt a vén lump s mi láttuk, hogy a szeme egyre jobban csillog s rögtön csak úgy peregtek a könnyek az arczán . . . Ez volt az ember, ez volt a bős . . . — Pinczér hozzon még egy küraszót . . . Egy hősnő. Mikor már jól elgondolkoztunk a vén lump „bősén“ — megszólalt egy másik, épen ellenkezője neki, ideális, világnézetű ifjú ember, szép tehetség, de parlagon heverő, csak úgy éjjelente kávéházban, korcsmában hullatta el drágaköveit eszének, szép érzéseinek; egy a „szerencsétlenek“ táborából, kire nézve az embernek elíáesarodik a szive, hogy mi kép is lehet egy ember olyan élhetetlen, olyan könnyelmű . . . Nekem is van egy hősöm. Lány. 8zép, 20 éves, szerelmes lány. 8oha se láttam nőben annyi észt és annyi érzést, annyi intelligenoziát és annyi lélekfinomságot. Sokszor gyönyörködtem abban az eszményi fényességben, a mi egész lényéről, kedélyéről és' gondolat világáról áradt. Ennek a lánynak volt egy kis barátnője, kedves kis teremtés, még egészen gyerek, a kit a természetes naiv kedélyéért, őszinte, jó szivéért szeretett meg. A kis leány szerelmes volt égy férfiba. Szerelmes volt a gyereke,s érzéseivel, a gondatlan, ösztönszerü hajlamával. Órák hosszat elbeszélt a két lány róla. A kicsike ki nem fogyott az áradozásaiból. Elmondta annak minden sikerét, diadalát, magasztalta az -ő eszét, jellemét, szépségét, elmesélte a más lányok irigykedését, vetélykedését, s boldogan állította, hogy a férfi csak őt szereti, hiába minden kisértés, csábítás, hiába- minden pletyka, árulkodás, rágalmazás. Egy kis regény volt az ő képzelődésében, a fantasztikus gyermeklélek maga alkotta világában. S az idősebbik - a mi hősünk — csak hallgatta, hallgatta kis barátnőjét s aztán ő is elmondta róla, a mit tud, hogy boldoggá tegye. S ő többet is tudott róla. Mert neki, a ki sokkal nagyobb látókörrel, sokkal több szellemmel is birt, csak neki nyilatkoaott meg igazán az ifjú, ő előtte akart tündökölni, ő előtte volt okos, szellemes és tudós. Ö látta igazán,- mi lakik a férfiban s látta egész devékségében ... S ezt mind elmondta a kis barátnőjének, hogy boldoggá tegye. A férfinak meg a lányka édes, jóságos szivéről beszélt, szeretetreméltó egyéniségéről, hogy a férfi annál jobban szeresse őt, annál jobban ragaszkodjék hozzá. ' Sokszor beszéltem vele, ő nyugodtan mesélte, hogy milyen boldogok ők s ő is milyen boldog a más öröme láttára. Sokszor láttam, a mint kis barátnője arczát simogatta, mintha az édes anya beczézgetné a kis gyereklányát . . . S fiuk, mikor egyszer megkérték a mi hősnőnket, akkor az édes anyjának sírva vallotta be, hogy végtelenül szerelmes a kis barátnőjének ideáljába. Es férjhez ment. Félreállt az útból. (Sigma.) Fekete Hugó Szekszárd, Kaszinó-bazár Női- és gyermek-kötények, harisnyák, ingek, gallérok, 47_52 nyakkendők, ajándék-, disz- és játéktárgyak nagy választékban.
