Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1907-05-04 / 18. szám

1U07. május 4. KÖZÉRDEK 3 Ezt az igazságot hirdeti az élet minden megnyilvánulása, annak minden fejlődésfoka. A mi egyletünk is, az általa kilüzütt czélt csak abban az arányban és abban a mértékben fogja tudni megközelíteni, amely mértékben halni tudunk czélunk érdekében. Mert a hatás erű. Tehát csak a kifejtett meg­feleld erő arányában lehet a kivánt czélt előmozdítani. De honnét vegyük és miből merítsük az ebhez szükséges erőt? Mint fentartartási ösztön és érvényesü­lést szolgáló vágy, feltalálható minden jegyző lelkében. Még aránylag kenés jegyző éb­redt annak tudatéira, hogy az alkotó erőnek mily jelentékeny tényezője lehetne. De ott szunnyad az erű még a legtöbb jegyző lelke mélyén, egyéb érzelmei, vágyai és törekvései alatt, elnyomva és lenézve az egyéni erő túlbecsülése és önhittsége által. Csak a tapasztalat nehéz kalapácsüté­seinek és a legújabb idő frissebb és szaba­dabb szellemáramlatának hatása alatt kezd ébredezni és nyit magának utat és tért, hogy teljesítse rendeltetésszerű hivatását, melynek nincs egyéb ezélja, mint az igazságos és jogos utón való érvényesüléshez vezető fejlő­dés fokoknak előkészítése, kiépítése és biz­tosítása. Ne tagadjuk, a legtöbb jegyző csak a legújabb időben kezdi belátni, hogy egyes ember magában véve gyenge, tehetetlen, egy nagy semmi, hogy csak az összetartozó ré­szeknek és tagoknak összessége alkot egy egészet, egy olyan erőtényezőt, mely arra képesít bennünket, hogy nagyobb és gyor­sabb lépésekkel biztos utón haladva közelít­sünk egy egészséges és öntudatos közszellem által kijelölt czélunk felé. Látjuk az érvényesülésre törekvésnek élénk folyamatát a társadalom minden rété gében; küszöbön áll a munkás és kisbirto­kos elemekből álló néposztály helyzetének lényeges átalakulása úgy társadalmi, mint alkotmányjogi tekintetben ; tapasztaljuk, hogy a rohamos haladás a közélet minden terén újabb és újabb reformeszmét vet fel, melyek közül a helyi viszonyoknak megfelelők, sür­gős megvalósulást kivannak, mely feladat mintegy természetszerűleg a községi jegy­zőre hárul, mely alul csak azon esetben van menekülés, ha magára vállalja a hivatás-ér­zet hiányának, vagy a kényelemszeretetnek súlyos vádját. Mindezen okok arra késztetik a köz­ségi jegyzőt, hogy felismervén az egyesülés­ben rejlő erőt, ápolja az üsszetartozandóság érzetét, fejlessze a társulás szellemét, még pedig nemcsak szerény körünkön belül, ha­nem abban az irányban, hogy mi és a megye • többi járási egyletei közt és a megyei egylet között a legszorosabb összeköttetés, szerves összefüggés létesüljön, hogy az a szervezet megfelelő alakban és oly módon, hogy az összetartozás biztosítva legyen, kiterjesztes- tessék a többi vármegyékre is, úgy, hogy minden fontosabb kérdésben az összes tagok­nak, mint egyazon sorsuaknak egysége, mint egész juttassa kifejezésre akaratunkat. Ez által a jegyzői egyletek életében a vérkerin­gés élénkebb és frissebb, a működés termé­kenyebb és sikeresebb lenne, szavunk és állásfoglalásuk befolyása és súlya emelked­nék és legalább táplálhatnánk magunkban azt a jogos reményt, hogy a megjelölt irány­ban haladva, idővel teljesülni fog azon tö­rekvésünk, hogy nem kegyelemből, hanem tételes törvényes elismerés és sanctió alap­ján szerény helyet foglalhatunk mi is a köz­élet megbecsült erőtényezői között. Kedves Kartársaim ! Ki van zárva akár a ezélzás, akár a sértési szándék, de azt hi­szem, hogy nem vétek az igazság ellen, a midőn azt állítom, hogy kevés kivétellel is — tisztelet a kivételnek — lomha testek a I vármegyei jegyzői egyletek, melyekben nincs érdeklődés, nincs tettvágy, nincs élet abban ) a fokban, mely az irányában fennálló jogos J igényeket közmegnyugvásra kielégítené. En­nek a kivánatos, erősen lüktető életnek a megteremtése, fentartása és fejlesztése esik a járási jegyzői egyletnek feladatkörébe. Hogy pedig ezen kötelességének megfelelhes­sen, szükséges és elodázhatatlan a vármegye járási jegyezői egyletei közt egy az emberi I test idegrendszeréhez hasonló oly összefüggő | ! szervezetnek létesítése, mely a vármegyei j egylet egészséges életfunctióját is tudná biz- ! j tositani. Mindaddig, mig ez meg nem való- í | sül, hiába beszélünk igazi egyleti életről akár . vármegyénkben, akár az országos központban. : Lehet, hogy egyik, vagy másik kar- j társam kicsinylő mosolylyal mond birálatot fenti nézetemről, de most a mindennapi ta­pasztalat arra tanít bennünket, hogy mind­azoknak, kik egy egy — bár egymástól kü­lönböző közös czél körül csoportosulnak, csak azért mutatnak fel eredményes működést, mert erősen összetartoznak és kitűnő szerve- l zettel bírnak, én is abban a szilárd meggyő­désben élek, hogy a mi alapszabályszerü törekvéseinknek megvalósításához szükséges erőgyűjtésnek egyedüli módja és alapfeltétele a járási jegyzői egyleteknek egymásküzütti erős és czéltudatos szervezetében található fel.“ Ezután az egylet múlt évi működésé­ről számol be a jelentés. E szerint a múlt évben 2 választmányi ülést és 2 értekezletet tartott az egyket; a marhalevél kezelésről és a dijak hovaforditásáról készített szabályren­delet mintát a járási főszolgabíróhoz beter­jesztették azzal a kéréssel, hogy azt az egyes községeknek elfogadásra ajánlás mellett adja ki; a községek utczáinak világítására vonatkozó szabályrendelet tervezetet a vármegyei jegyzői egylethez küldték be tárgyalás végett. A pénztár a vizsgálat szerint 150 korona be­vétellel, 10 korona 10 fillér kiadással s igy 139 korona 40 fillér pénzkészlettel rendben találtatott. Az egylet tagjainak ‘száma: tb. 1, rendes 29, rendkívüli 1. A szép és érde­kes jelentést a közgyűlés örvendetesen tu­domásul vette. A Kardos István egyleti pénztáros által adott 190Ö. évi számadást Berényi Jenő elnöklete alatt Müller György és Molnár Dezső tagokból álló bizottságnak adták ki megvizsgálás végett. Az 1907. évi költségvetést megállapították. Virányi Károly sióagárdi jegyző is­mertette ezután a kiküldött bizottságnak a pénzkezelés egyszerűsítésére vonatkozó javas­latát. Ezen javaslat, a melyet megküld a központi járási egylet minden tolnamegyei társegyletnek, annyi példányban, ahány jegy- zőség van az egylet területén, a pénzkeze­lési szabályrendelet módosítása nélkül csupán az ahhoz kiadott nyomtatvány minták megváltoztatásával igen nagy munkameg­takarítást czéloz, emellett a pénzkezelést könnyen áttekinthetővé, szabatossá teszi. Leg­fontosabb újítás volna, hogy nem vezetne ezentúl az ellenőr (a főjegyző) 10—15 féle községi pénztárnaplót, hanem csak egyet, a mely magában foglalja a községi pénzekben és az alapok állagában előfordulható és elő­forduló változást; a vármegyei pótadókat ki­szakítja a javaslat a községi pénztárból, azo­kat úgy kezelteti, mint az állami adókat, csak a beszedett adókat szállítja be, nem előlegezi a község, amint eddig igen hely­telenül és reá igen nagy anyagi károsodással járó módon, a megyei pótadókat. Ez okból a községi és vármegyei pót­adók beszedésére uj beszedési naplót állapit Mert hazánkban a régészettel ezidő szerint még mindig kevés ember foglalkozik s ez okból nehéz alkalmas őröket találni ; másrészt az őrök munkáját sem igen tudják jutalmazni, s igy a régészet országszerte job­badán műkedvelői foglalkozás, a mely kellő támogatás és utbaigazitás nélkül nem termi meg gyümölcseit. De a régészet iránt való- állalános közömbösség is oka annak, hogy a múzeumokat alig lehet intézményileg biztosí­tani s leggyakrabban csak a társadalom kü­lönböző rétegeiből alakult ideig-óráig tartó­egyletek szokták támogatni ezen kulturin- tézeteket. Innen van aztán, hogy a múzeu­mok sorsa csupán egyes lelkes egyének buz­galmától függ, a kik anyagi érdekkel nem törődve, a régészetnek élnek, dolgoznak s munkájukkal felköltik mások érdeklődését is. Ilyen buzgó egyénekre számított Wosinsky, ilyenektől várta a múzeumok fölvirágoztatá- sát addig is, mig hiányzik a szükséges anyagi gondoskodás. De érezte maga is, hogy a folytonosan, szaporodó múzeumokat javadalmazás nélkül nem lehet majd idővel ellátni megfelelő erők­kel s ezért állandóan sürgette az intéző körö­ket, hogy iparkodjanak anyagilag is támo­gatni azokat, a kik szorgalmukat és tehet­ségüket a régészetnek, illetve a muzeumügy­Fekete Hugó Szekszárd, Kaszinó-bazár Női- és gyermek-kötények, harisnyák, ingek, gallérok, nyakkendők, ajándék-, disz- és játéktárgyak nagy választékban. 30—52 gesebb múzeumok gondviselői Szekszárdra jöjjenek, s itt sajátítsák el a muzeum beren­dezésénél okvetlenül szükséges ismereteket. Ennek meg is volt a kellő eredménye. A muzeumőrök közül sokan megfordultak Szek- szárdon, s az itt szerzett tapasztalatokat sa­ját intézeteikben gyakorlatilag is érvénye- sitették. De gondja volt arra is, hogy a mú­zeumok gondviselői ne csak a legszüksége­sebb ismereteket sajátítsák el, hanem igye kezzenek magukat szakmájukban tovább ké­pezni, s hogy lépést tartsanak a régészeti tudomány haladásával is. Erre igen alkalma­tosnak tartotta a budapesti nemzeti múze­umban rendezett szaktanfolyamok hallgatását, különböző múzeumok látogatását, az illető intézetnek szakkönyvekkel való ellátását; s mindenek fölött szükségesnek vélte, # hogy múzeumi szakküzlöny ahipittassék. Az orszá­gos főfelügyelőségnek is régi terve egy ilyen szakközlöny szerkesztése, de anyagi okok miatt még máig sem sikerült megindítani. Pedig erre csakugyan égető szükség van, mert ez lesz hivatva tájékoztatni a vidéki múzeumok vezetőit a felügyelőségi és a mú­zeumok körébe tartozó ügyekről; ebben kell majd közölni külföldi múzeumok szaklapjai­ban mesdelent vitáknak és fölmerült kérdé­| seknek a kivonatait; s végül ebben kell majd útbaigazítást nyújtani az ásatásokra, I gyűjtésekre, a tárgyak preparálására, elhe­lyezésére, kiállítási módjára, szóval minden gyakorlati eljárásra vonatkozólag. Hogy a múzeumok gyakorlati eljárása csakugyan hiányos, azt Wosinsky felügyelői útjában többször tapasztalta s ezért egy ja­vaslatot is dolgozott ki, hogy a főfelügyelő­ség hatáskörébe tartozó intézetek egyönte- i ttien, pontosan és czélszerüen lajstromozhas­sák tárgyaikat. Figyelme mindenre kiterjedt, s a régé­szetet szerető szakember fanatikus lelkesedé­sével, teljes odaadással, soha nem csüggedő buzgalommal tervezett, cselekedett, önzetlen föláldozással szolgálta a muzeumügyet. Ha fogyatkozásokat látott, nem keseredett el, i embereit nein is riasztotta el, hanem iparko­dott őket megnyerni s iparkodott saját lel­kesedését átültetni mások szivébe is. Tudta jól, hogy hazánkban a muzeumügy még a kezdet kezdetén van s tudta jól, hogy csak , egyesek buzgósága teremti meg és tartja fönn a múzeumokat; épen ezért tartotta leg­fontosabbnak a lelkesedést, a régészet meg- kedveltetését, a miből önként kell következnie annak, hogy mindig többen és többen álla- i nak a múzeumok szolgálatába.

Next

/
Thumbnails
Contents