Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1907-05-04 / 18. szám
2 közérdek 1907. május 4 zött a menetidő mintegy 40—50 perczczel volna megrövidíthető. Minthogy pedig kellő fedezet hiányában a in. kir. államvasutak vonalain égetően szükséges beruházások közül is csak az országos érdeknek foganatosíthatók, arra, hogy a szóban forgó vonalon közlekedő vonatok alap- sebességének fokozása czéljából a felépítmény megerősítését elrendeljem ez időszerűit Ígéretet nem tehetek.“ — Budapest, 1907 ápr. 24-én Kossuth. Végül a motoroskocsi közlekedés esetleges bevezetésére, a kereskedelmi miniszter megjegyzi, hogy c kérdés jelenleg még tanulmányozás és kísérletezés, tárgyát képezi, melyek befejeztéig újabb vonalakon a motorkocsi közlekedést rendszeresíteni nem szándékozik, ha csak arra már korábban kötelező ígéret nem történt. A tanulmányok és kísérletek 'kedvező eredménye esetén azonban, a mennyiben a vonal viszonyai arra kedvezőknek fognak mutatkozni és az e czélra szükséges hitelek rendelkezésre fognak állani, a kérelem megvalósítását a kereskedelmi miniszter készséggel fogja előmozdítani. Így szól a kereskedelmi miniszteri rendelet, mely május 1-én érkezett Tolna vármegye közönségéhez, épp akkor, mikor a vonatrend megváltoztatását vártuk. Sorba czáfolhatnánk az itt. fel- hozottakat. De minek, el volt ez a czáfolat előre mondva már százszor és ezerszer. Akkor sem ért semmit, most sem lenne tehát semmi haszna. Egv mondat azonban majd kiböki a szemünket, az, hogy a Szekszárd által javaslatba hozott két vonat beszüntetése azért nem engedélyezhető, mert a „Tolnavármegyéhez tartozó, hivatalos és magánügyeik folytán is Szek- szárdra gravitáló községeknek érdekeivel a legélesebb ellentétben volna, amennyiben ez az érdekeltség megúsztatnék a Szekszárddal való kedvező összeköttetéstől.“ Ezeket az érveket, mintha már hallottuk volna? Disputa volt róluk a fentjárt küldöttség tagjai között is, úgy látszik, hogy ez a kifogás nem a Ludvigh ur. s nem is a kereskedelemügyi minisztérium boszor-. kány konyháján főzetett ki, vagy ha ig-en, akkor is a mi egyet nem értésünk, sokat akarásunk Toló a vármegyéből szállította, hozzá az informáczió . keserű édes-gyökerét. S ezzel aztán jó időre ismét sikerült agyoncsapni az egész kérdést. Azt . tudtuk, hogy uj vonatokat be nem állítanak. Éppen ezért kértük ezt a Szekszárdiba előnyös változtatást, ami alig került volna az államnak vala- ! mijébe. De még igy is lehetne a dolgon segiteni, csak a teherszállitást, kellene a személyforgalomtól elválasztani. Ekkor személyvonataink nem 40—50 perczet hoznának be Sárbogárdig, de | | jóval többet, mert nem töltenének fél- j | órákat az állomásokon. Teherkocsi nem j igen kellene több. Két kimustrált lokomotív esetleg lenne heverőben vala- ! melyik gépjavító műhelyben. Iskolahajóra már úgyis gyűjt a 11. H. Talán gyüjtenénk mi is egy „uraságoktól levetett — lokomotivra?!“ Csak egy kis jóakarat kellene s ; minden menne, de sajna, ezt a jóaka- 1 { ratot nélkülözi Szekszárd. De hát ne lamentáljunk. Inkább cselekedjünk. A magyar közlekedésttgy eme szégyenfoltját udvarias miniszteri motor-igéretekkel eltakarni tovább nem lehet. Képviselőinknek egyenes kötelességük e kérdés szellőztetése. S mi vármegyeiek gondoljunk ki valamit a helyzet javitására s ha egyhangú megállapodásra jutottunk, egy szivvel- lélekkel szálljunk ismét sikra a város és a vármegye jogos igazáért. Ha pedig összedugott kézzel és meggörnyedt háttal meghajolunk a befejezett tények s meg nem változtatott »uj« vasúti menetrendek előtt, buzgó I fohászban legalább arra kérjük mi és j unokáink az egek urát, hogy például e^v nasfV hadgyakorlat alka.1 mából bocsássa el az államvasutak gondviselő szentlelkét a mi vasutunkra is. A királyi vonatot vezető Lúdvigok, ha már fejlődő' várost nem akarnak csinálni belőlünk, fogadunk, hogy ő felségének kedvéért csinálnak majd legalább egv — Potemkin falut. Jegyzők gyűlése. A to Ina vármegyei központi járásbeli községi jegyzők egylete múlt hó 30-án tartotta Szekszárdon a vármegyeház kistermében rendes évi közgyűlését. A közgyűlést, melyen a járásnak csaknem minden községuképviselve volt s amelyen megjelent Baj6 Pál főszolgabíró, az egylet tb. tagja, dr. Hagytnássy Zoltán szolgabiró és Schneider János járási számvevő is, Part Adolf hátai főjegyző, egyleti elnök nyitotta meg. Szives szavakkal üdvözölte a megjelent tagokat, valamint az érdeklődésük kimutatásául megjelent járási tisztviselőket és miután bejelentette, hogy Várkonyi István magát levélben kimentette, a jegyzőkönyv hitelesítésére felkérte Janosits Károly szekszárdi és Herényi Jenő alsónyéki főjegyzőket. A tárgysorozat első pontját az elnöki jelentés képezte. Mi akik élénk figyelemmel kiséljük a közélet minden mozzanatát, és akiket a tapasztalat, az élet tanított meg arra, hogy üdvös és hasznos törvényeknek végrehajtása, az életbe való átvitele a mostohán fizetett és ritkán megbecsült községi jegyzőknek az érdeme, tni kik tudjuk, hogy mennyi előnyt tud a községi jegyző községének s annak lakosságának biztosítani, ha felülről és a lakosság részéről támogatást talál, és ha a nép előtt tekintélyét le nem rontják olyanok, akik csak a maguk tekintélyére esküsznek : abban az irányzatban, melyet ez a tartalmas jelentés jelöl meg, a községi közigazgatás egy szebb jövőjének zálogát látjuk. A jelentésnek bevezető részét általános jelentőségű voltánál fogva következőkben közöljük : Tisztelt közgyűlés! Minden czél csak a rendelkezésére álló szükséges és megfelelő feltételek, eszközök arányában nyerhet megvalósulást. a közműveltség általános emelkedésével karöltve a múlt század végén történik. A régészeti tudomány fejlődése, a föld alól nagyobb mennyiségben előkerülő leletek s a külföld példája buzditólag hatnak arra, hogy a régiségek üsszegyUjtessenek és megőriztesseúek. Egyesek lelkesedése itt is, ott is megteremti a múzeumot, a mely lassan-lassan nemcsak a régiségek befogadására szolgál, hanem hajléka lesz a szépművészeti, iparművészeti és néprajzi gyűjteményeknek is. így az 1903 év végén Magyarországon 1498 könyvtáron kivid volt 227 régiségtár, 33 szépművészeti, •33 néprajzi és 186 természetrajzi gyüjte mény. E rohamosan szaporodó múzeumok berendezése, gyarapítása, fejlesztése mindig attól függött, hogy a lelkes alapitóban volt-e megfelelő szakértelem és szervező tehetség, s hogy részesültek-e kellő támogatásban. Ott különösen, a hol a támogatás hiányzott, a múzeum nem igen fejlődhetett, s mivel az országos főfelügyelőség irányítása is csak újabb keletű, nem csoda, ha sok helyütt nem voltak kielégítők az állapotok, mikor Wo- sinsky megkezdte felügyelői működését. Egyébként is a szekszárdi múzeumhoz viszonyítva, más vidéki intézetek kisszerűeknek tetszettek, s e kisebb méretű gyűjteményeknél többször az volt a hiba, hogy a tárgyak a legnagyobb össze visszaságban, kevés szakértelemmel voltak elhelyezve, vagy egyáltalán nem is akadt régészethez értő ember, a ki az elrendezésre vállalkozott volna. Ilyenkor Wosinsky maga csinálta meg azt, a mit Szekszárdon nagy fáradsággal már egyszer elvégzett: berendezte mások muzeu mát is. S egyúttal iparkodott gondoskodni arról is, hogy valamely alkalmas egyén álljon a muzeum élére, a ki nemcsak fönntartani, de idővel fejleszteni is tudja a rábizott intézetet. Iparkodott megnyerni az illetékes hatóságok támogatását, megmutatta a módokat, eszközöket, a melyekkel a fejlesztés le betűvé válik, s minden aprólékosságra is kiterjedő, gyakorlatias tanácsaival szinte biztosította az illető múzeumnak helyes irányban való haladását. Fölkutatta a magángyűjteményeket s rajta volt, hogy azok nyilvános múzeumokba kerüljenek. Fölhívásokat szerkesztett, s a múzeumok gondviselőit rávette, hogy ezeket a közönség, a nép széles rétegeiben terjesszék el, mert csak a kellő fülvilágositások után várható, hogy a régészetben járatlan közönség az értéktelennek látszó tárgyakat be- szolgátatja a múzeumba. Általában mindenkor megjelölte az utat, amelyen haladva, össze lehét gyűjteni az illető vármegye emlékeit, s meg lehet tölteni a múzeumot. S a hol az egybegyült anyag elhelyezésében hiány mutatkozott, valóságos előadásokat tartott a muzeum őreinek az egyes régészeti korokról, a tárgyak szakszerű elrendezéséről, kiállításáról. Esetleg elvitte magával az intézet őrét valamely alkalmas helyre, és próba ásatást rendezett, hogy az illető a helyszínén tanulja meg azt, a mit a könyvekből és képekből bajos megtanulni. Mindig a leglényegesebb dolgokat tartotta szem előtt, hogyan kell a föld alatt rejtőző régi emlékeket megmenteni és összegyűjteni a tudomány számára. Egyúttal iparkodott a múzeumok őreit irodalmi munkásságra ösztönözni olyképen, hogy az előkerült újabb leleteket és az ásatások eredményét földolgozva tegyék közzé a szaklapokban s ezzel is mozdítsák elő a régészeti tudomány fejlődését. A tárgyak elrendezésénél mindenkor a maga múzeumát állította például, és teljes joggal. Ezért folytonosan sürgette, hogy a kezdetleilVii/l Emeli ax étvágyat él a testsúlyt, meg^te- tett a kShdgést, rllaúéket, újjeti Tüdöbetegsegek, hurutok, szamár- köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti csomagold*' f. Haffmann-La Roche A.
