Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1907-04-20 / 16. szám
16. szám. Szekszárdi III. évfolyam. k ’.adóhivatal: Báter-nyomda, Kaszinóbazár épület Ae előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. HIRDBTÉSHK légi titán száinitással, díjszabás szerint. Megjelenik minden szombaton Szombat, 1907. április 20. S'/.or készt ósósr: Széchenyi-utca 1085 szám. Ide küldendők a lapot érdeklő iisszes kflzleménye’ . EUŐpiZHTÉS : egész evre 10 kor., félévre 5 k., negyedévre 2 kor. 30 fill NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 Ui. TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP AZ ORSZÁGOS NI. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. l>e}munkatársak : JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja : BÁTER JÁNOS NYOMDÁJA. Bátor levelek. A közgyűlés előtt, alatt és után. Judom, hogy a papírkosárnak írok. Ezért miért ne lennék bátor? Ezt és folytatni szándékozott leveleimet úgy sem meri kiadni sem ön, tele: szer' | kesztő ur, sem másik két kollegája, • lássa tehát legalább a kezein írásából, hogy elérkeztünk ama átalakulási pro- czesszushoz, amikor a jó vidéki közönség már nem az egy és más tekintetekkel befolyásolt lapok szemüvegén : át nézi az eseményeket, de megvan a saját egyéni véleménye és meggyőző- I- dése is, sőt impresszióinak még kifejezést is mer adni. Nos, mit szól a leg- ; közelebb lezajlott vármegyei közgyűléshez ? Ne a letárgyalt 300 pontozat- ról szóljunk, de az* ott történtekről. Nem vett észre semmit? Pedig volt ott elég megfigyelni való. Hogy forrt a nagy üst, a rézbogrács! Ott rotyo- i gott benne a politika dagadó ja, de persze önök legfeljebb a szép hazafias szólamok szétáradását hallgatták emelkedő kebellel, pedig sokkal érdekesebb I lett volna az üst mélyére tekinteni, hatalmas ezobak párolódott benne: a : vármegyei közállapotokkal való általános elégedetlenség. Ez a hatalmas velős csont kavargott az üst forró levében, fel-fel vetette magát, ismét a fenekére ült. Az izgatott tárgyalás, mérges közbeszólásokból már már azt lehetett hinni, hogy kifut az üst tartalma, de szerencsére önök legfeljebb csak egy kis kifrecssent habot láthattak benn az -— ülés teremben. Mert, hogy el ne felejtsem, a boszorkány üst belseje: az — állandó választmány. Ott kavarog csak Isten igazában a már már kicsapni készülő boszorkány-lé, Az utóbbi időben sok ott a szenvedélyes vita. Ne tessék hinni, hogy talán kelleténél többet politizálnak. A régi rendszer emberei szépen összeférnek az uj éra embereivel. Ha politikára kerül a sor, ez már legfeljebb a kínálkozó alkalom, mint a szegnek a könnyebben való kibúvásra a zsák — lyukja. - Az állandó választmányban ma már majdnem egyhangú a vélemény, hogy nem úgy mennek a vármegyei hivatalos dolgok, amint menniök kellene. A vármegye legvitálisabb érdekei nélkülözik azt a kívánatos egyetértést és harmóniát, ami a vezetésben a közügyek zavartalan menetére, okvetlenül szükséges. Nem árulok zsákban macskát: a vármegye két legelőkelőbb főtiszt viselője nem dicsekedhetik kölcsönös, egyetértő barátsággal, aminek ebben is, abban is a közügy vallja kárát. Talán triviális a hasonlat, de elég találó: mintha.két nemes vérü, de nem egyakaratu arabs paripa volna a vármegye kocsija elé fogva. A vármegye urai régóta fejcsóválva nézik a visszás állapotot. A kocsi ide-oda dűl, recseg-ropog, az állandó választmány, ez a bakon ülő parádés kocsis, az előadók aggódó arczából és más jelekből ma már tudatára jutott annak, hogy ha sokáig igy tart az állapot, ma-holnap az árokba borul az egész — központi közigazgatás . . . — Persze t. szerkesztő ur, most ön azt hiszi s mások is úgy gondolják, hogy engem talán animozitás vezet, vagy egyik, vagy másik személyiség iránt. Nem, de mindezt elmondtam, mert a — közügyeket szeretem.-* De hagyjuk a forrongó üstöt. Mit szól Hartal Béla beszédjéhez ? En szerintem Bartalnák, bár leszavazták, a közgyűlésen szerencsés napja volt. Az üres kocsi (csak nem tudok szabadulni a kocsi hasonlattól) vigan robog át a pocsétán, az ő megrakott kocsija bizony sokszor elakad a szónoklás művészetének kátyújában. Nem csoda: súlya van, — aranyat szállít. Tudása, olvasottsága bámulatos ! Igaza TÁRCZA. Verseim. Ezek a csendes együgyű nóták, Jól tudom, engem túl dehogy élnek, Észre se véve hangzanak el csak, Mint fán, csipogó madárka ének. Bús, halk sóhajok a dalaim csak, Még panaszkodni se igen mernek, Csendesen sirnak, mint a vadonban Az ott eltévedt, szepegő gyermek . . . BODNÁR ISTVÁN. Bohém ötlet. Irta: Szabó Aurél. Ács Gerő mindennap megvette két vizes zsemléjét és beballagott a minisztériumba. Nem fogok arról írni, hogy mit körmölt a minisztériumban és mekkora karriert csinált ottan, csak azt árulhatom el, hogy a karriér csináláshoz igen szegény ördög volt, meg nagyon szókimondó. Ó se tudta, hogy miért is megy mindennap a hivatalába: de az valószínű volt előtte, hogy meg fog penészesedül, mint a régi akták, ha meg nem házasodik. Még tiatal volt és bohém is: de érezte, hogy nem birja azt a könnyű életet sokáig. A lábai nehezebbek lettek, lépcső helyett a liftet használta: szóval veszedelmesen haladt az agglegények komoly és örömtelen gárdája felé, ami egy csöpp örömmel se töltötte el még elég tiatal lelkét. Tehát meg kell házasodni. Ez volt az ő nagy problémája, amit meg kellett fejtenie. I. Keöd Barnabásnak szépséges két leánya vala. Az egyiket, Margitot, két éve vette el Peley Dániel, a beréndi szolgabíró. A másik leány, Sarolta, még pártában volt és romantikus nyelven szólva, húsz tavaszt látott. Ács Gerő szerette, még fiatalkori szerelme volt, akit nem mostak ki újabb, frissebb és élén- kebb szerelmek. Mondhatni, hatalmas termetű leány volt a barna Sarolta, szabályos arczu, beszédes szemű leány, aki vig volt és házias, nagy dicsőségére születvén a Keöd famíliának. Berénden, a hol egy gyalogezred állomásozott, az egész tisztikar körülvajzotta, leszámítva az öreg kapitányokat, akik inkább vonzódtak az italhoz, meg a felesége-: majorokat. Talán ezért gyűlölte a hadsereget any- nyira Ács Gerő. Sarolta hálózott és nagy mennyiségű-kérőt kosarazott ki. A városban azt beszélték, — mert mit is ne tudna a város! —• hogy Sarolta vár valakit, talán éppen Ács Gerőt. . Tehát Ács Gerő szerette; el is mehetett volna a legelső gyorsvonattal Beréndre háztüznézni, leány kérőbe, ha tisztában lett volna magával. Szerette a leányt, mert szép is volt, g azdag is volt. De mindig előtte lebegett egy ■ kérdés, a mit szeretett volna kitépni magából, amiért szeretett volna egy darab világot elpusztitani: és ez a kérdés igy hangzott : II — Hát mi lesz akkor Maliiddal ? Mert Burg Matildot éppen úgy szerette, mint Saroltát: talán még jobban : azt maga se tudta megmondani önmagának. Matild nem volt gazdag, de ő is szép volt. A lelke még szebb. Szellemes, csinos és tiszta lelkű leánynak ismerte mindig, a milyet az ő idealizmusa valaha csak meg ! tudott álmodni. Ha úgy egyesíthette volna a két leányt vagy meg tudta volna felezni a : lelkét: hát megoldta volna bizzar problémá- I ját De hát igy nagyon kétséges volt előtte a megoldás és a kétlelkű ember mindig csak ezzel foglalatoskodott. Amit egyik nap hatá- ! rozott, azt a másik napon kinevette. Eközben pedig öregedett és komolyodott, hivatalban előlépett, anélkül, hogy tisztességes egzisztencziát, lehetőleg boldog családi életet alapított volna. Megunta a füstös kávéházakat, az újságokat, a kokottokat, meg a vendéglői vacsorákat: szóval minden*, ami a bohémek előtt csak kedves lehet. Hát egy hónapi szabadságot kért és elutazott Beréndre, hogy válasszon. Az egy hónap végtelenül hamar és kellemesen múlt el. Meglátogatta egyik nap Matildot, másik nap Saroltát, mindakettő egyformán tetszett neki és úgy találta, hogy mindakettőt egyformán tudja szeretni. Mikor haza jott^ ott volt, mint akkor, amikor elment. Legfeljebb elkezdett okoskodni és analizálta a két szerelmet: igen tetszett neki az a gondolat, hogy az egyiknek a leikébe, másiknak a testébe szerelmes. De később mégis belátta, hogy ilyenformán áll ugyan a dolog, de mégse igy. Mindkettő iránt egy Kérjük az előfizetések megújítását s a hátralékok szives beküldését.
