Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1906-01-27 / 4. szám

TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP.

AZ ORSZÁGOS NI. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA.

Megjelenik minden szombaton.

Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 140. szám.

TELEFON-SZÁM: 22.

Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetéseid

legj Hiányosabb számítással, díjszabás szerint.

D. K. E.

Oly ritkán hallunk róla szót, hogy maholnap elfeledjük ennek a' három betűnek jelentőségét. Pedig pár évtizeddel ezelőtt nem puszta név, de az igazi hazafias tett és cselekvés fogalma rejtezett alatta; az ország egy hatalmas része, a gyönyörű Dunántúl lelkes intelligenciája esküdött fel zászlói alá s.nagy reménynyel eltelve, egy egész környék közgazdasági és kulturális boldogulását várta tőle.

A Dunántúli Közművelődési Egylet — mert róla vagyon szó — azonban nem felelt meg a belé helyezett nagy bizalomnak és jogos várakozásnak. Oka volt ennek kétségtelenül a nagy- közönség bizonyos részvétlensége is, azaz legyünk igazságosak, ez inkább már csak okozat volt, mert tiszteletbecsület minden jóakaratnak, egyes lelkes emberek nemes buzgalmának, szó, mi szó, a vezetés gyámoltalanságának kell betudnunk első sorban mindezt a nagy sikertelenséget. Mert nem elég sikerült évkönyveket kiadni, fürdőket ismers népkönyvtárakat alapitani; a magyar faj fenntartása érdekében kifejtett nemes agitácziót, hogy úgy mondjuk, nem ilyen holt

Felelős szerkesztő:

BODNÁR ISTVÁN.

Belmunkatársak:

JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon.

eszközökkel kell megcsinálni, de lelkesítő közvetlenséggel, a néppel való gyakori érintkezéssel, fáradságot nem ismerő férfias kitartással, soha nem hanyatló hazafias tűzzel és lelkesedéssel. Az E. M. K. E. óriási sikere a vezetők lelkének lobogásából, az eszmék, az örökre tér velő agy szikráinak kellő időben és helyen való elszórásá- ból magyarázható meg. Az E. M. K. E.-nél nem vettük észre, hogy Kolozsvárról igazgatják, ott volt az egész országban, a D. K. E. azonban még a Dunántúl sem volt ott mindenütt.

Hát volt-e például nálunk, Tolnában? — Nem. Somogyországon túl már tovább nem merészkedett, igaz, hogy nálunk nincsenek divatos fürdők, nem lehet balatoni kultuszt csinálni. Pedig az alakulás után való első években még elég jól hangzott itt a D. K. E. neve. E sorok írója alig pár nap alatt, csak Szekszárdon 45 rendes tagot toborzott a D. K. E. zászlója alá. Igaz, hogy azóta le is süti a szemét az akkor megpumpoltak szemrehányó tekintetei előtt. — De ez semmi! Az már azonban valami, hogy nagyobb kulturális áldozatot kevés vármegye hozott, mint a miénk. Félmillió korona körül jár az összeg, amelyet vármeSzerkesztoség: Széchenyi-utcza 10í>5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

EL»ŐFIZETÉS :

egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fül. NÉPTANÍTÓKNAK,

ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor.

gyénk a szekszárdi főgimnáziumra, a gyönki, bonyhádi algimnáziumokra, magyarosítás! alapjára, monográfiájának megírására, múzeumának felszerelésére fordított. A D. K. E. okos terjeszkedéssel fokozhatta volna még itt a hazafias lángolást, Tolna sem maradt volna Somogy háta mögött; itt is meg lehetett volna alakítani egy fiók közművelődési egyletet, sőt olyan hatalmas alap segélyével, mint a magyarositási, még most is meg lehetne. De senki sem törődött velünk. Nyelhette Szlavónia, Amerika, Németország véreinket, jajgathattunk, de senki sem jött segíteni, ha egyébbel nem is, hát jó tanácscsal.

Igaz, a D. K. E. nem akadályozta volna meg a gazdasági bomlást és züllést, de illett volna ott lennie, a hol baj van, mert hát kérem mi is a — Dunántúl volnánk! s éppen ezáltal keltett volna nagyobb érdeklődést, amely talán sok esetben a segítés eszközét hozta volna magával. Az a tudat, hogy mellette a kitűnő orvos, megkönnyeb- biti a beteget. A D. K. E. azonban legfeljebb Dombóvárnak adta be az első segitség nem sokat érő piruláját, egy népies könyvtárnak ott elhelyezésével, de aztán elfogyott az orvossága.

TARCZA.

Tiéd a dal, mely édes imádságként Megcsendül néha lantomon;

Tiéd a könny, mit elsírok utánad,

Sok csendes néma alkonyon ;

Tiéd e szív, mit hiú ragyogásért Nem adnék senkinek oda S mely szeretni tud a sírig örökké,

De feledni téged, nem — soha.............

LINDTNER VILMA.

Kiszakadt a. . .

Kiszakadt a szűröm ujja —

— Szűröm ujja —

Jer galambom varrd meg újra —

— Varrd meg újra — Ahány öltést teszel rajta —

Annyi édes forró csók lesz A jutalma . . .

Ha megvarrod kis angyalom —

— Hű angyalom

Még holnapra kiszakasztom —

— Kiszakasztom —

S kezdődik a varrás újra —

S hogy mikor lesz vége, csak az Isten tudja . . .

d. ÜOBAI MARISKA.

Az ó-kori rabszolgaságról.

Irta: Zsígmond János.

— A „Közérdek“ eredeti tárcsája. —

(Folytatás.)

Szinte bajos volna meghatározni, hogy minő foglalkozásban volt aránylag legjobb dolguk e szerencsétlen teremtéseknek, iszonyú sorsuk volt a mezei munkára kénysze- ritett rabszolgáknak, a kik minden idejüket munkában töltötték a legszűkebb eledel- és legnyomorultabb lakásért, mindig kitéve kegyetlen uraknak, vagy még kegyetlenebb felügyelőik ütlegelnek. Hasonlóan borzasztó sorsuk volt a bányamunkára fogottaknak is, a kik a legegészségtelenebb földalatti aknákban örökös munkára voltak kárhoztatva, úgy hogy legnagyobb részük soha többé nem láthatta a napvilágot, ha egyszer oda bejutott. De talán még ezeknél is rettentőbb sors várt azokra, akiket a hajókon evezősökül használtak. Erre nézve meg kell értenünk, hogy az ó-korban még nem ismerték a gőz használhatóságát és igy gőzhajók nem lehettek. De voltak azért óriási terjedelmű

I hadi- és kereskedő hajóik és ezek hajtására | evezőket használtak, úgy hogy a hajó két oldalán levő lyukakbólevezők nyúltak ki s minden evező mellett egy rabszolga volt. Ezek a I szerencsétlenek a padokhoz voltak lábuknál j fogva lánczolva s még nem is beszélhettek j egymással, hanem szó nélkül végezték ter- I hes és egyhangú munkájukat hol gyorsabban, j hol lassabban, a szerint, a mint a vezető sípjával ezt jelezte. Tengeri háború alkalmával nem is tudtak róla, hogy a fedélzeten minő nagy harcz folyik, s bilincseikből még a hajó sülyedése esetén sem szabadulhattak meg, hanem a hajóval együtt a tenger nyelte el őket.

Mindezek a foglalkozások azonban még mindig érthetők, mert ezekkel legalább valami hasznot hajtottak kegyetlen uraiknak,, de mit szóljunk a rabszolgáknak oly czélokra való felhasználtatásáról, melyek semmi anyagi hasznot nem hoztak, hanem egyedül uraik vérszomját voltak hivatva kielégiteni. Különösen a természetüknél fogva kegyetlen rómaiaknál voltak ugyanis divatban az u. n. gladiátori és amphitheátrumi játékok. A gladiátori játékokban fegyverfogatásra betanított, jól megizmosodott rabszolgák küzdöttek egymással életre-halálra. Ezen játékok különfélék voltak, a szerint, a mint a gladiátornak nevezett rabszolgák fel voltak fegyverezve s a mint vívtak. Egyik kedvelt neme volt a harcznak az, mikor az egyik-