Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-01-27 / 4. szám
2 Annyit tett még legfeljebb, hogy beválasztott igazgató választmányába egy pár tolnamegyei előkelőséget, a kiknek azonban úgy látszik csak előkelőségük volt meg, de eszméik nem. Lehet ugyan, hogy az anyagi erőforrások csekély voltára való tekintetből rejték nemes tüzüket a véka alá. így aztán a I). K. E.' a természetes fejlődés talaját mintegy kirúgva lábai alól, csak tengődik, lézeng az árnyékvilágban Pedig ma lobog még csak hála Isten, a hazafias lángolás tüze igazán, jó lenne tehát a D. Ív. E. hazafias czéljainak hovatovább ham- vadó parazsát, e már hatalmasan csapkodó tűznél még egyszer lángra lobbantam. Egy pár önzetlen, hazafias, de igazán lelkes férfiú kellene csak, hogy ezt a nagyfontosságu fontos nemzeti ügyet kiszabadítsa az elposványo- sodás kátyújából. Úgy tudjuk: febr. 28-ánlesz a D. K. E. görögtüzes előadása : az évi nagygyűlés. Az igazgató választmány uj tagjai, Dőry Pál és Rátkaij László gondolhatnának ki addig valamit, így előállhatnának azzal a nem éppen ostoba indítvánnyal, hogy a D. K. E. sorolja be már a Dunántúl gyűjtőnév alá Tolnavármegyét is, terjeszsze ki működési körét ide is, mert itt volt a legnagyobb aratósztrájk, innen még inkább szedi áldozatait Slavonia, Amerika, Németország, mint Somogyból és Komáromból. Ide jöjjön egyke rendszert tanulmányozni a különben lelkesek leglelkesebbje, Rákosi Jenó, aztán meg próbálják meg az örökös budapesti gyülésezések helyett egy kicsit a vidékeket, is emelni; igylegyen minden évben más-más vármegyében közérdek a közgyűlés stb. A sok országos nevezetességű ember összejövetele egy-egy egész környék társas életének adna felfrissülést s megújhodást. Ez lenne az igazi agitáczió a D. K. E. nemes eszméi mellett, nem a drága pénzen kiadott, de csak kevesek által olvasott évkönyvek . . . S volna még más üzenni valónk is. Igen sck embert tudok, akit valósággal felháborított a sajtó bizantiz- | musa. Ma már nem is arról Írnak, | hogy a D. K. E. igazgató választmánya ülést tartott, de a múlt heti gyűlési tudósitás czime ez volt: Széli Kálmán ünneplése! Ez az uraim. Kevesebb egyéni kultusz és ünnepeltetés. Ne lakomák- j ban, felköszöntőkben, csillogó ünnepi j szónoklatokban merüljön ki a gondol- j kodó agy munkája, de a segítés esz- j közeinek feltalálásában és okos kihasználásában. Széli Kálmánt sokkal jobban tiszteljük mindannyian, mintsem j hogy a D. K, E. üléséit az ő örökös ünnepe’tetésére kellene felhasználni. 0 j már a tömjénezéssel sem válhatik na- j gyobbá, a D. K. E. azonban még I nagyobb lehet, ha róla nem csak czifra j szók, de tettek —‘ beszélnek ! B. Háry Ede. •/ 1840—1906. Szombaton este a halál egy munkás | életet oltott ki hirtelen, mélységes bánatot okozva vele egy szerető családnak, érzékeny veszteséget a fezegz rdi [Népbanknak, amely- í nek 31 év óta volt tisztviselője és ebből 21 évet, mint igazgató ‘töltött el. Háry Ede 1875, év április hó 29-éu került a szövetkezethez, amikor Fonlányi Béla a pénztár- : hoki állásáról lemondott és helyébe ő válasz- i 1906. január 27. tatott meg. Ezen állásában tiz esztendeig oly kiváló munkásságot,fejtett ki, hogy mikor Koharits Lajos igazgató 1885. év október 1-én állásáról lemondott (és nem meghalt) a november 15 iki közgyűlés egyhangúlag igazgatóvá választotta. A puritán jellemű férfiú haláláról a család és a Szegzárdi Népbank a következő gyászjelentést sdta ki ^ özv. Háry Edéné szül. Baross Anna úgy a maga, valamint íiai Béla és Ede nevében is, fájdalomtól megtört szívvel jelenti a gondos jó férj, a szerető legjobb édes apának Háry Edének a Szegzárdi Népbank igazgató jának folyó évi január hó 20-án, este 7V2 órakor, életének 65-ik, boldog házasságának 32. évében, hirtelen bekövetkezett gyászos elhunytét. Megboldogult kedves halottunk földi maradványai folyó hó 22 én, délután 3 órakor fognak a gyászházban a róm. katb. egyház szertartásai szerint beszenteltetni s a felsővárosi régi sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise-áldozat pedig f. hó 23 án, reggeli 8 órakor fog a belvárosi róm. katli. templomban az Egek Urának bemutattatni. Szekszárd, 1906. évi január hó 21-én. Áldás és béke drága poraira! A Szegzárdi Népbank választmánya a szövetkezet összes tagjai nevében a családot ért súlyos csapásban együtt érezve, szomorodott szívvel jelenti Háry Ede urnák, az intézet Slaves tisztviselőjének és 20 év óta igazgatójának f. hó 20-án, este 7Vz órakor, 65 éves korában hirtelen bekövetkezett halálát. A puritán jellemű fértiunakj aki egész emberi életet töltött el a közös czólnak, szövetkezetünk kiépítésének és előbbre vitelének nemes harczában, hült porait f hó 22-én délután 3 órakor szentelik be a római kath. egyház szertariásai szerint a gyász- házban és onnan a felsővárosi (uj) sirkertben örök nyugalomra helyezik. A szövetkezetünket ért súlyos csapás feletti mely bánatunk könnyeit hullaijuk koporsójára és ezerek fohászát küldjük az ég Urához: tegye nyu- godtá, boldoggá örök álmát Szekszárd, 1906 január hó 21. — A Szegzárdi Népbank választmánya. Sirolin Eh*M ac étvágyat és a teataályt, aiegazBa- teti a kékégést, váladékát, éjjali 1-^rmAt^ Tüdobsiegseyek, surutuk, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen Számtalan tanár és onros által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Keck*“ «ráütni MfMdfdiáét. F. IléffBaaa-La Reehe Sl €•. Basel (Sritfl Koche" Kapható orvaai readaietra a gyógy aaariérak- ’ ban. — Ara I vág Miki irt 4.— korma. hálót és 3 ágú szigonyt tartott kezében s ha hálójával ellenfelét siket ült bebonyolitania, akkor szigonyával keresztülszurta. Azonban legtöbbször szúrásra és vágásra küzdöttek, eleinte párosán, utóbb tömegesen. Ha valamelyik jól és bátran küzdött, a nézők taps- és kendő lobogtatással jelezték, hogy megakarják kimélni. De, ha legyőzet.ett, akkor sorsuk a nézők kezében volt, mert vagy azonnal megölettek, vagy kegyelmet nyerve, tovább küzdeni kéuyszcrittéttek. Ha a nézők a legyőzött küzdő megölését óhajtották, akkor hüvelyk ujjúkat lefelé, ellenkező esetben fölfelé tartották. A győztes pálmaágat, pénzt kapott s néha szabadságot is. Ezen u. n. gladiátor! játékok csak szelidebb neme volt a. nép mulatságainak. A legkegyetlenebb neme az amphiteatrumi mulatságnak a vadállatokkal való küzdés, illetőleg az azok által eszközölt széttépetés mulatsága volt. A gladiátori vívásoknál legalább ember küzdött ember ellen; azonban az utóbbinál gyengén fegyverkezett, vagy éppen fegyvertelen emberek állíttattak a küzdtérre kiéhezett és sokszor minden kigondolható eszközökkel felbőszített vadállatokkal szembe, melyeket roppant költséggel, tömegesen szereztek. Gyakran hadi foglyok tömegesen vettettek a vadak elé. Mi nem volnánk képesek végignézni egy ilyen vérfagyasztó jelenetet, mikor néha több száz felbőszült tigrist, oroszlánt meg I más egyéb vadállatot bocsátanak egy csapat I védtelen, vagy legalább gyengén fegyverzett emberre s elképzelhetjük ebből is, hogy minő lehetett az a pogány társadalom, mely I nem csak a háborúban, de még mulatságai- I ban is embervért szomjazott. Nem csoda tehát, ha annyi ez< r rabszolga hullott cl a kíméletet nem ismerő, szívtelen nép keze alatt. Bánat fogja el az embert, midőn látja I a társadalom e romlottságát, hogy az embereknek vadállatokkal vagy maguk közt kell harczolni egy elfajult nép gyönyörködtetésére, íme! ilyen tiszteletben részesült az ember a régi társadalomban s ilyenek voltak az em- j beriségi érzelmek. Valóban, az embernek aligha volt valaha nagyobb „ellensége az embernél és semmi sem alacsonyitotta le az embert úgy, mint éppen az ember maga! Hogy szórakozás és mulatságul szolgáljanak unatkozó uraik és úrnőiknek, gyakran eléktelenitették testüket s mesterséges eszközök fölhasználásával is törpékké, hü lyékké s mindenféle nyomorékká képeztet- tek azáltal, hogy tagjaik gyermekségüktől fogva kötelékekbe szorittatván, növésükben j akadályoztattak. Júliáról, Augusztus, császár unokájáról föl van jegyezve, hogy egy Cano- I pes nevű két lábnál alig magasabb törpét és egy hasonló nagyságú rabszolganőt kiváló I kegyben részesített. Ezekben adtam elő röviden tisztelt ol- I vasóimnak azon munkákat, melyekre szívtelen uraik e szerencsétleneket használták, de a róluk alkotott fogalmunk nem lenne teljes, ha a velők való bánásmódot is rövid vonásokban nem ecsetelném. Borzaszió még rágoudolni is, mily bánásmódban részesültek a rabszolgák. Antonius és Cieopátra (előkelő rómaiak) a méregszerek hatását próbálták meg rajtuk. Hodio, az angolnatóba vettetett egy rabszolgát, hogy a halak eledelévé legyen, mert véletlenül eltört egy edényt. Augusztus császár, ki éppen nála volt lakomán, ezért megfeddette őt: de ő maga is árbóczfára köttetett föl egy rabszolgát, mivel egy fürjet megevett. Egész éjen át tartó lakomáknál éhezve s állva Szolgáltak a rabszolgák és jaj volt annak, a ki köhintett, trüszkölt, sóhajtott vagy csak megmozdító is ajkait. Mikor nappali szakadatlan munkájukban kifáradtak s éjjeli nyugalomra hajták fejüket, rekeszekbe és lyukakba zárták őket, hol szalmán vagy a puszta földön feküdtek halomra férfiak és nők. Ha pedig megöregedtek vagy gyógyithatatlan betegségbe és- tek, akkor Aesculap szigetére vitték őket a rómaiak, a hol éhhalállal pusztultak el. Tehát igy jutalmazták meg egy keserves élet szakadatlan munkáját. A kemény munkán és lealacsonyitáson kivül kénytelenek voltak még úrnőik szeszélyeit is tűrni. .— Folytatjuk. —
