Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-05-15 / 20. szám
4 nyezők munkaakarata és közreműködése, a békés egyetértés, az összhang, az általános megelégedés alapján; és azért szükséges nagy gondot fordítanunk a munkáskérdés megoldására is, és mig egyrészt minden rosszakaratú és rosszhiszemű izgatásnak útját álljuk, kötelességünk a munkáskérdés és viszony alapos és lelkiismeretes kutatásával az ott talált jogos, igazságos és méltányos követeléseket teljesíteni, megvalósítani, akár a megélhetés és vagyo- nosodás keretében mozogjanak azok; akár a lakásviszonyok és bánásmódban találják azok a megoldást, akár az élet biztosítása és testi épség biztonságára irányuljanak azok. Ezen egyrészt igazságosan szigorú, másrészt a teljes jogosultság és méltányosság keretében mozgó törekvésünk és rendezésünk által bizton remélhető, hogy korlátozni fogjuk az annyira sajnos és káros kivándorlási hajlamot is, korlátozva azt ott, hol nem indokolt, de gondoskodva arról is, hogy annak szüksége, kényszere se . forduljon elő. Midőn ezen sok fontos és nehéz feladat szemem előtt lebeg, csak természetes, hogy egy bizonyos aggódás és elfogultság tölti be lelkemet. Egyrészt azért, mert, mint utóda nagynevű elődömnek, kinek személyét köztisztelet és pártatlanságának elismerése még politikai ellenfeleinek táborában is környezte ; párthívei pedig rajongva szerették és követték. Ilyen kiváló egyéniség utóda lenni mindig nehezebb feladat, másrészt azon tudat is, hogy uj ember, kezdő vagyok azon téren, melyre léptem és bár legyenek meggyőződve, hogy teljes erőmből iparkodni fogok ezen hivatásnak megfelelni törekedni, mégis a kezdet nehézségeinél elnézést kérek önöktől és kérem azt is, hogy mérlegeljék mindig jóakaratom őszinteségét és ne, — legalább a kezdetben — az akaratlan elkövetett kisebb hibákat. És azért fordulok ép közös czé- lunk sikeres megvalósítása érdekében önökhöz egy nagy kéréssel: Nagyon kérem a tolnamegyei kiváló tisztikar, — a megyei vezetőségtől kezdve a legutolsó hivatalnokig, — önzetlen, buzgó támogatását, segélyét, közreműködését, épp úgy a törvényhatósági tagok jóindulatát és eddig is tapasztalt buzgó, lelkiismeretes munka segélyét; ha ezt remélhetem, ha erről biztosítanak, nagyobb megnyugvással tekinthetek a jövőbe és alaposabb reményem, hogy a béke állandósításával, Isten és az önök segélyével, ezen közhasznú munka- programmot megkezdhetjük, megvalósíthatjuk. l| A főispán programmbeszéde szerény hangjával, de a komoly munkatért megvilágító helyes nézeteivél osztatlan tetszést aratott. A szűnni nem akaró éljenzés után Si- montsits Elemér mondta el a következő beszédet: Méltóságos Főispán ur! Vármegyénk ősi hagyományai szerint engem illet a megtisztelő feladat, hogy Méltóságodat, mint a vármegye főispánját, a törvényhatósági bizottság KÖZÉRDEK nevében beiktatása és székfoglalása alkalmából üdvözöljem. Mielőtt azonban e megtisztelő fel- adatomnak eleget tennék, ennek a testületnek méltósága s a. sa ját önérzetem integritása érdekében meg kell áll api - I tanom, hogy amikor e kötelességemet teljesítem, szavaimban nem a tradíciók tiszteletben tartásának örve alatt letűnt korszakok szelleméből átörökített byzan- tinizmus kisért. Valóban félre ismerném szerepemet, ha akkor, amikor Méltóságod, mint a vármegye főispánja, s a tek. Törvényhatósági bizottság, mint a vármegye közönségének törvényes képviselete legelőször találkoznak, hogy érzéseket, eszméket jelszavakat c-erél- jenek, a jövőnek közösen megvívandó küzdelmeihez, én csak tömjéneznék; s a nyílt, bátor, férfias szónak cserfalombja helyett, a hizelgésnek fonnya- tag virágaiból fonnék koszorút a zászlóra, amely alatt tiszta, nemes, eszményi czélok érdekében, vezér és sereg most egyesül. Nem is teszem, mert tisztán áll előttem, hogy sem Tolnavárni egye közönsége, sem Méltóságod nem ezt várják tőlem. De üdvözlöm Méltóságodat tisz- t lettel, üdvözlöm utógondolat nélkül őszintén, mint a m. kir. kormány bizalmából, Apostoli királyunk által vár- megyénk élére állított férfiút e testület nevében azért, mert e kis világnak, melyet e falak vesznek körül, nemes hagyományai szerint, az, ki a köztevékenység terére lép, s embertársainak javát, boldogulását előmozdítandó, munkára vállalkozik, méltó, hogy üdvözöl- tessék. Ezt tette Méltóságod mikor vármegyénk főispáni székének betöltésére vállalkozott. S mikor a magánélet kényelmét és nyugalmát, a közélet szolgálatának áldozatul hozta, egyéniségét azon tiszteletre méltó elvnek a világításába állította be: hogy az előkelőség nem csak jogosít, de kötelez is. Mától fogva, sokkal több jog és sokkal több kötelesség illeti Méltóságodat. Kötelmeinek teljesítését megnyugvással bizhatjuk Méltóságod elhatározottságára. Én csak arra kérem kegyes engedelmét, hogy pár szóval bizonyos jogaira irányíthassam figyelmét; s hogy ki e közéletet ismerem, mert kora ifjúságomtól kezdve szolgálatában tellettek éveim, aki tehát átérzem vágyait, osztom reményeit, látom törekvéseit, megértem szavát, s megértem csalódásai nyomán néma szótlanságát is : mesterkéletlen képekben úgy mutathassam azt be Méltóságodnak, hogy megszeresse, s magát jogainak és kötelességeinek rideg kötelékein kívül szivének meleg érzésével, lelkének egész becsvágyával is hozzá kötöttnek, vele egybeforrottnak érezze. Méltóságos Uram! A közélet a hazaszeretetnek láthatatlan oltára, melyen kedves a magyarok Istenének minden áldozat, melyet a köznek javára önzetlenül ró le az egyes! Ezért 1906. május 15. nemcsak az magasztos és nagy joga Méltóságodnak, hogy példával járjon előttünk, áldozva munkával, eszmékkel, fáradozással és áldozva önérdeket, nyugalmat, emberi szenvedelmeket, de talán a legszebb joga, az arról való gondoskodás, hogy ehhez az oltárhoz odaférhessen a maga még oly szegényes kis áldozatával is vármegyénkben e hazának minden gyermeke, miveltségre, vagyonra, felfogásra és felekezetre való különbség nélkül! A közélet egy más szempontból olyan, mint a televény föld! Hogy paradoxonnal éljek, egyformán diszlik benne a beléverett tiszta mag és a gyökeret vert gaz! Ki az emberi társaság tökéletesbülésének egyetemes gondolatától illetve, Öuös érdekektől ment, tiszta eszméket vet bele, az eszméinek diadalában, alkotásainak hatásában, a közerkölcsök, a közmi- veltség, a közjóiét színvonalának emelkedésében, az emberi lélek legideálisabb, s egyszersmint legméltóbb gyönyöreit arathatja. Ilyen aratást azonban csak az remélhet, ki a dudvát bátor kézzel irtani merészeli. Nehéz ez sokszor, mert az önzés, szégyenérzetbőí-e vagy számításból — mezítelenségét a közérdek köntösébe oly ügyesen burkolja, hogy ettől alig megkülönböztethető. Mégis mulaszthatni lan teendő; mert a közérdek igazi apostolainak fanatizmusa mindent elvisel, c*ak attól az egytől irtózik, hogy a piszkos önzést méltó vetélytársául ismerje el; s önérzetes méltóságában inkább visszavonul! Ez a visszavonulás pedig a tele- vényföld tökéletes elgyomosodásához, a közélet lassú, de biztos pusztulásához vezet. Méltóságod beiktatásával nemcsak jogot, előjogot nyert arra, hogy ezt a televény földet a közjóiét előmozdítását czélzó eszmékkel hintse be, de ezzel a joggal vele jár az a másik is, hogy a gyomot irtsa, nehogy elhatalmasodván, üdvös eszméinek megerősödését és térfoglalását akadályozni képes legyen. Ismét más vonatkozásában, a közéletet rengeteg erdőhöz hasonlíthatom, melynek áttekinthetetlen területén nincsen tájékozódás iránytű nélkül, s nem lehet haladni fejsze nélkül. Ezer évvel ezelőtt, Keletnek zson- gitó langyos lehellete érintette e nemzet fiait; s ezer év múltán, mikor a létért való küzdelem modern követelményeinek megfelelően organizált nemzetek, a tudás és készültség szüntelen buzgalmával napról-napra, sőt néha egy gondolattal behozhatatlan térelőnyt biztosítanak maguknak, népünk Keletnek a csókjától mintegy igézetten, sok tekintetben még ma is vesztegelve tétováz ! Itt, hol a nyugati kultúra hullámverésének hatalmas gyűrűje véget ér, s hol fajunk boldogulását, vagy pusztulását képviselve haláltusát ví egymással e hullámoknak meggyengült ereje, Keletnek végzetes öröksége a vis inertiae: a vezérnek kétszeresen szüksége van megbízható iránytűre, mely e tusának váltakozó czéljai kö
