Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1906-02-24 / 8. szám

2 KÖZÉRDEK 1906. február 24. Sándor volt miniszterünket és annak lelkes munkatársait, különösen a mcst | államtitkárrá kinevezett dr. Szterényi Józsefet, az iparfejlesztési ügyosztály élén állott jeles tehetségű volt minisz­teri tanácsost, a mikor az iparfejlesz­tést, a háziipar támogatását tűzték ki nemes és igen okos feladatukká. Ezen gondolat lelkesíthette, buzdíthatta azt a, minisztert is, aki a beruházási törvény keretében az iparnak kormány- támogatással való ftíllendítéséró'l, a kézi ipar támogatásáról és igy a kis emberek megélhetéséről, újabb keresetforrások megteremtéséről gon­doskodott. Részben megértette a nép, veze­tőinek azon gondoskodását, megmoz­dult az a tömeg, a mely eddig csak­nem tétlenül nézte saját sorsát; fel­ébredt álmából s ma Magyarországon az ipar és kéziipar feltámadásának hajnala dereng. Az idők ezen jelét megértette egy maroknyi nép Tolnanémedi község­ben is, amikor megteremtette, kis mustárból fává növelte posztóczipő- készitő iparát, hogy ezáltal biztosít­hassa nemcsak saját megélhetését, de munkát adhasson napszámos testvérei­nek akkor, amikor a szegény ember­nek alig van, vagy éppen nincs kere­sete : tél idején. Volt alkalmam annak idején a magyar lapok hasábjain ezen iparnak születéséről, megteremtéséről, fejlődé­séről az érdeklőket tájékoztatni s igy arról ezúttal nem is beszélek; de én, akinek igen csekély kis részem volt nem megteremtésében, de talán fej­lesztésében, inkább megismertetésében, — önérzettel állíthatom, hogy ezen semminek látszó helyi ipar létezése folytán, szükebb hazámban Tolna- némedi községben, igazi nyomor nin­csen ; a szocziális izgatók eddig itt | talajra nem találtak, mert habár nem is fehér, de fekete kenyere van annak, aki mezőgazdasági munkájá­nak befejezése után nem az időt lopja, hanem az ipartelepen dolgozik. Ma foglalkoztat ezen löbbnyire szegény napszámos emberekből álló közkereseti társaság télen, késő ősszel, kora tavasszal, tehát akkor, amikor a mezőgazdasági munka szünetel 60—70 egyént és ezeknek családtagjait, tehát 60—70 családnak ad munkája, fárad­sága, szorgalma után — kenyeret. Egy oly iparágat teremtett meg ezen maroknyi nép, amely hazánk területén nemében, olcsóságában és szegény embereknél kapós voltában egyetlen. Ezzel szolgálták egy különleges házi iparnak megteremtését, fejlesztését az ujabbi iparpolitikát; szolgálták a vasúti és postai forgalom emelését; szolgál­ták a helyi fogyasztás és jövedelem emelkedését; gátat vetettek részben a nyomor, az elégedetlenség és az ok­talan szoczializmus terjedésének és akkor, a mikor mezőgazdasági munka nincs, foglalkoztatták, keresethez jut­tatták felebarátaikat. Felismerve nagy horderejét ezen kereset orrásnak, szerény tehetségem és tevékenységemmel megismertettem ezen ipart az irányadó körökkel, szak­férfiakkal s igy teljes egészében, foko­zatos fejlődésében, előnyében épen úgy mint hátrányában közismert az ipar­kamara, az iparfelügyelőség és a kereskedelemügyi minisztériumban ; időt, fáradságot nem kiméivé kértünk, kopogtattunk s a minisztérium kebe­léből több Ízben kiküldöttek jelentése alapján nyert ezen ipartelep kamat­mentes államkölcsönt többféle külön­leges és czélszerü gépeket, a mi a j fejlődést nagyban előmozdította. Nincs hazánknak vármegyéje avagy nagyobb városa, ahol iparkészit­hallotta csel csap bátyjának a szivére beszélni. Igyekezett, hogy még az arczkifejezése és hanghordozása is olyan legyen, mint az anyuskáé volt. Előre képzelte mennyire meg lesz hatva szavaitól s könnyes szemmel igér javulást a férj uram. S mit tett Ödön ? A haszontalan úgy kaczagott, hogy a könnyei is csorogtak belé s azt súgta: „Igazán édes kis mama lesz, ha majd“.. . De ilyet! Persze, hogy nem tudott tovább oly szépen beszélni, kidöczczent a hangulatból. — Aztán miért is ? Ödön csak mulatott rajta. Hanem most, most komolyan ráijeszt: Haragosan fogadja’ majd. Egy piczit-összeszorult a szive. Haraggal ő ? S A simuló galamhszivű kis asszony. Haraggal az ő édes egy urát. De kell, kell! — Erősítette ingadozó szivecskéjét. — Ödönnek komoly fenyítékre van szüksége s csak úgy lehet remény, hogy végre megjavul. Magára kapkodta könnyű pongyoláját s a tükörhöz lehhent. De előbb — nem lett volna asszony mónyünket nem ismernék; Horvát- és Szlavonországok, sőt Bosznia egy részébe is befurakodott a némedii tutyi. Nem czélom potemkin falvakat festeni, mert bizony ezen kicsiny, de jelentősé­gében nagyon különleges iparunk fejlő­désének csecsemőkorát élvén, a társa­ság szegénysége miatt nagyon sokkal kell és kellene megküzdeni, a mi a hozzáfűzött reményeknek csak egy kicsi részét- is beváltaná; de ezen kérdés mélyére hatolva, az inkább, a szakköröket érdekelné, az iparpoli­tikát érintené és igy arról nem beszélek, mert. az túlhaladná intenczióm keretét. Jelen soraim tanulsága csak az akar lenni, hogy ,,ott a hol a népnek munkája van, alig van szocziális baj, ott a nép, ha nem is elégedett, de nyugodtan tűri sorsát, nem gondol ki­vándorlásra, nem hallgat a hazátlan apostolokra, hanem dolgozik és fizet“ (Lásd Közérdek 1905. évi 21. számát). A szerkesztő ur szives engedé­lyével második közleményemben más kötelességet a népért leszek bátor felsorolni. Tolnanémedi, 1906. február 18. Oravszky László községi jegyző. Kormánybiztos Tolnavár­megyében. Mérő János kir. tanácsosnak és ügy­védnek Tolnavármegye teljhatalmú kormány- biztosává történt kineveztetése meglehetős izgatott hangulatot keltett az egész vármegyé­ben s különösen Szekszárd nagyon közel állott hozzá, hogy nagyobb szabású politikai demonstráció szintere legyen. A fővárosi lapok hétfői és keddi szá­mából vette először a nagyközönség a kor­mánybiztos kinevezését tudomásul. Az intel­ligencia bizonyos rezignáczióval fogadta a hirt, a köznép azonban mindjobban-jobban Tíidöbategsógek, hurutok, szamár­köhögés, skrofulozis, influenza s ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti csomagolást. F. IIofTmann-La Roche & Co. Basel (Srájc). M JRoehe“ Kapható arroti rendeletre a gyógyszertárak­ban. — Ara Uvegenkint 4.— korona. ha nem teszi, — megigazította bodi’os barna haját, egy csöppnyi rizsport hintett üde arczára és kedvesen, helyesen elsimogatta fehér pongyolája tapadó redőit. Azután nagyon igyekezett nagyon ko­moly és méltóságteljes lenni és hogy a sze­mei az ő édes, nyájas derült tekintetű szemei csúnya haragosak legyenek. Még félig sem tudta szerepét, a midőn heves csengetést hallott. Ah Ő jön. Gyorsan, gyorsan, hogy itt ne kapja a tükör előtt. Hirtelen leült az ablakhoz, háttal a be­járat felé. És belépett ő. Kicsit borzasán, kicsit álmos, mámoros szemekkel, de még igy is nagyon kedves, csinos, szemrevaló fiú. Jól tudta Olga, hogy miért forditott hátat; félt, hogy ha megpillantja pajkosan, kedvesen, szemeiben szerelmes tekintettel, elröppen arczárói a rá erőltetett haragos ki­fejezés, oda fut hozzá és . . . No de nem lehet, ki kell gyógyítani könnyelműségéből ezt a rossz fiút. „A baba már fölkelt“ — kiált fel cso­dálkozva Ödön, — hiszen még csak hat óra. De még jobban elcsodálkozott, mert a baba nem ugrott fel szavára, hogy elébe fusson, elfogadja csókjait s aztán hozzá simnljon, mint egy hízelkedő fehér czicza. Nem, a baba nem mozdul. Ödön ámulva siet hozzá: „Mi ez ? — Csak nem haragszol talán!“ Az édes, a nyájas kis feleség nagy ko­molyan néz föl rá. „Hogyne, hisz ismét reggelig lumpolt.“ A férj egy pillanatra elszomorodott, íme az első harag; ott ül a szép sze­mekben, a komoly kis ajkon s még szavak­kal is megerősíti, ha netán még kételkedett. De aztán felderült. Könnyű lesz ezt a bohó kis gyermek asszonyt kibékiteni. A szemébe mosolyog átkarolja: „Csókolj meg édes és szent lesz a béke,“ Ah, ah! Nagyot néz. — A hamvas rózsás arcz elfordul tőle és egy igazán sike­rült méltóságteljes mozdulattal fej Ük ki a karjaiból. „Nem fogom megcsókolni a mig csak meg nem javul.“ Hangzott az ítélet és daczos mozdulattal elfordul as ablakhoz.

Next

/
Thumbnails
Contents