Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-02-10 / 6. szám
6. szám Szombat, 1906. február 10 Szekszárd, II. évfolyam. TOLNAVARMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATASI ÉS GAZDASÁGI ÉRDÉKÉIT KÉPVISELD HETILAP. AZ ORSZÁGOS M. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden szombaton. Kiadóhivatal: Széehenyi-utcza 140. szám. TELEFON-SZÁM : 22. Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. Hirdetéseid legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Beírnunk atársak: JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. Szerkesztőség: Széchenyi-utcza 10S5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. ELŐFIZETÉS : egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik: 5 kor. melyben semminemű munkával részt nem vesz! Mert talán a czélbalövést vagy a szalutálást nem nevezhetjük produktiv munkának! A hadsereg tehát nem csakhogy a legjobb százezer vagy nem tudom hány ezer munkaerőt szakitja ki a nemzeti termelésből, hanem még eme munkaerők létfentartását is ráteszi a nemzet vállaira! Óriási és kétszeres veszteség ez a mi állami háztartásunkban! Ebből a veszteségből legalább valamit meg kell mentenünk! Nagyon észszerű és helyes tehát arra gondolnunk, hogy a mikor az országnak legjobb munkaerői unproduktiv munkára vannak kárhoztatva, a munkaidő egy nagyon kevés része olyan munkára for- I dittassék, mely a nemzeti termelésben résztvesz! Ezt a gondolatot szem előtt tartva már most, ha a nyers fizikai erőknek katonai kimunkálására a munkaidőnek csak háromnegyed részét vesszük fel, az egynegyed munkanapot pedig valamely produktiv munkára forditjuk, 100 ezer békelétszám mellett megmentettünk a nemzeti termelés számára egy évben két millió ötszázezer munkanapot, vagy koronájával számitva A hadsereg és a nemzeti termelés. Az általános jólét hiánya, a városi és mezőgazdasági proletároknak ijesztő szaporodása, közgazdasági téren élénk eszmecserére szolgáltat okot : miként lehetne a nemzeti termelést fokozni, miként lehetne az országnak földmi- velőit intensiv gazdálkodásra rávezetni, hogy a föld megteremje azt, a mire szükségünk van 1 A jó gazda a mikor év végén megcsinálja gazdasági mérlegét és azt veszteséggel lezárja, nemcsak arra fog gondolni, hogy jövedelmeit a jövőben megkétszerezze, hanem, hogy a kiadásait is ahol lehet, redukálja. Ezúttal én sem kívánok azzal foglalkozni, miként lehetne a nemzeti termelést kétszeresére felrug- tatni, de foglalkozni kivánok egy kiadási tétellel, mely a mi országos költségvetésünkben ugyancsak csinos kis összeggel fordul elő 5 jelesen foglalkozni kivánok azzal, miként lehetne a mi óriási hadügyi kiadásunkból megmenteni ..'amit a nemzeti termelés számára! Nincs egy pillanatra sem szándékomban, hogy. talán ama legújabb keletű négyszáz milliós hadügyi követelés ellen beszéljek, mely a politikusok szerint, méhében hordozta e mai, immár komoly alkotmány válsággá fejlődött politikai helyzetnek csiráit! Nem politizálok és nem beszélek sem az uj puskák, sem az uj ágyuk ellen! Egyszerűen jelezem, hogy, hadseregére még minden ország ráfizetett ! Milliókat harácsol el az országtól a hadsereg, a nélkül hogy fillér értékű munkával járulna hozzá a nemzeti termeléshez. Ne mondja senki nekem, hogy egy jó háború helyrehoz mindent! A történelem nem sok ilyen szerencsés kimenetelű háborúról számol be! Vagy talán, ha a legújabb történelmi eseményeket nézzük, a kis Msndsuria meghozza a mikádónak a befektetett milliárdok kamatait? Vagy talán az orosz haditengerészet évszázados munkáját kifizette mostani közel három milliárd koronás háborúja ? De seperjünk a saját házunk előtt. A mint nagyon jól tudjuk, a mikor az ujoncz bevonul a kaszárnyába, teljesen megváltozott viszonyok és körülmények közé kerül. Vállairól egyszerűen leesik a létfentartás terhe! Ruhát, élelmet és zsoldot kap! Kapja pedig ezt a nemzeti termelésből, a TARCZA. Nem egyszerre... Nem egyszerre hull minden a földre le, j Ha szétporzik a zimankós ősz dere : Rózsái a tavasz, nyárnak Lassan szállnak, hulldogálnak . . . Lgssan, halkan; s ha már tarló minden, — Jő a tél, hogy rá szemfödöt hintsen ! Nem egyszerre száH el minden örömünk! Lassan nő az ijesztő árny mögöttünk..... Mig beolvad a vak éjbe, Mig egyszer azt vesszük észre : Hajunk deres, kihűlt szivünk lángja ... S valaki a szemünket lezárja!! SZENDRŐI JÓZSEF. Az ó-kori rabszolgaságról. Irta: Zsígmond János. — A „Közérdek“ eredeti tárczája. — (Folytatás és vége) Es hogyha Plató, egy ilyen nagy tudós is igy gondolkozott, elképzelhetjük a többiek gondolkozásmódját. Némely helyeken szokásban volt a rabszolgákat az év bizonyos napján nyilvánosan megkorbácsolni, hogy szolgai állapotukra emlékeztessék őket. Ily bánás- I mód s az alacsony, megvetett helyzet mellett J nem csodálhatjuk, ha a rabszolgák nagyobb része teljesen megromlott, elállatiasodott. Rájuk nézve más cselekvési mód nem létezett, mint uraik legszeszélyesebb s legaljasabb akaratát ellenállás nélkül s föltétlenül teljesíteni, mert hallatlan eset lett volna, ha a rabszolga' ellenállott volna ura akaratának. Egyedüli kilátásuk a szabadságra az volt, ha megszökhettek az erdőbe és zsiványok lettek. Természetes, hogy ezek a szerencsédé nek sokszor végső elkeseredésükben tömegesen fegyvert fogtak uraik ellen s ilyenkor leírhatatlan jelenetek keletkeztek. Számuk ugyanis néhol igen nagy volt s ha egyesült erővel támadtak uraikra, rémületet okozhattak mindenfelé. Hogy számukról fogalmunk legyen, csak nehány adatot hozok fel. Egy Crassus nevű gazdag rómainak csak kőini- ves rabszolgája 500 volt, kiket munkára kikölcsönzött. Cájusnak volt 5000, sőt azt is Írják, hogy némely dúsgazdag rómainak 10—20 ezer is volt. Fenmaradt egy Claudius Isidorus nevű rómainak végrendelete, melyben panaszkodik, hogy a temérdek veszteségek miatt a polgárháborúkban csupán 4156 rabszolgát, 5000 pár ökröt stb. hagyhatott hátra. Ebből is láthatjuk, hogy a rabszolgák emberlétükre a barmokkal együtt az ingó vagyonhoz tartoztak- Egy Ízben indítványozták Rómában, hogy — mint a görögöknél is volt — a rabszolgák különös öltözetet viseljenek 5 de valaki figyelmezteté társait a veszélyre, mely abból eredne, ha a rabszolgák észrevennék, mily kevesen vannak a szabad emberek. Egy afrikai özvegy asszony, egy mezei lakkal együtt 400 rabszolgát adott át fiának : pedig az örökség nagyobb részét maga számára tartotta. Ritkán jutott valamely rabszolga abba a szerencsés helyzetbe, hogy fölszabaditta- tott. Ha gazdájuk jóindulatú volt, a rabszolgák megtakaríthattak maguknak egy ki* pénzt s idővel, de csakis váltságdíj által megválthatták szabadságukat. Hogy ez a fölszabadítás ritkán történt, annak oka mindenek felett a kapzsiság volt. Láttuk ugyanis, hogy a rabszolga vehető és eladható volt, tehát vagyont képviselt, úgy hogy az ingyenes felszabaditás egyforma volt azzal, mintha az illető ur a rabszolga árát a sárba dobta volna. Ilyen önzetlenségek azonban a pogány korban nagyon ritkán fordultak elő. Az ilyen szabadon bocsátottak és uraik közt bizonyos kegyeletes viszony állott fönn, uraik iránt mindig bizonyos kötelmeik voltak: nevezetesen kötelességük volt uraikat találkozáskor üdvözölni, náluk tisztelegni és engedelmességet tanúsítani, őket ajándékban, segélyben részesiteni, támogatni s ha a szükség úgy kívánta, el is temetni. Nem egy példáját látjuk a történelem-
