Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-12-22 / 52. szám
52. szám Szombat, 1906. deczember 22 Szekszárd, II. évfolyam. Kiadóhivatal: Báter-nyomda, Kaszinóba ár épület Aa előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. HIRDETÉSEK • legjut&nyosabb számítással, díjszabás szerint/ Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: „SzédiÉLnyirUtca JQ85* .szám. Ide küldendők a lapot érdeklfi összes közlemények. HUŐpiZETÉS : egész évre 10 kor., félévre S k., negyedévre 2 kor. 50 fill NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS M. KIR SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Felelős szerkesztő : SOON A R ISTVÁN. Belmuukatársak : JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR.-Kiadja: RÁTÉR JÁNOS NYOMDÁJA. Karácsonyi gondolatok. Magyarász Ferencz. A forgandó időnek pontosan visz- szatérő jelenségeit ismerjük ugyan és meg is szoktuk gyermekkorunk óta, de mégsem tudjuk megunni. Vagy van-e emberfia, ki ne örvendene a kikeletnek, bár igen jól tudja, hogy megint rákövetkezik a mindent felperzselő nyár, a mindent elhervasztó ősz, a mindent megdermesztő tél ? S ha testünknek —f lelkűnknek jól esik a verőfény, gondolunk-e a borúra, noha tudjuk, hogy a napfény sem állandó ? Az idő folytonos haladásának és változandóságának minden rendszeressége mellett is megvan a' maga újsága és érdekessége, melyet minden embernek figyelmes elméje ész- revehet. Karácsony napját, az esztendő ösz- sz'es' ünnepeinek legszebbikét üljük. Kétezer esztendős e nap, mely ünnepe a jeges sarki vidékeknek, épúgy, mint I a forró övéknek ; de van-e hely vágy j volt-e idő, ahol vagy amikor e nap unalmassá vált volna? És el tudjuk-e gondolni, hogy karácsony költészete valaha is megszűnjék ? Haladhat az ! idő és vele az emberiség; de valamint az Alpok szédítő magaslatain is gyökeret ver a fenyőfa, úgy az emberi tudásnak, művészetnek, haladásnak legnagyobb emelkedését is kisérni fogja a legnemesebb, legpoétikusabb és legkedvesebb fenyőfa: a karácsonyfa. Karácsonya mindig lesz az embernek és mindig szívesen fogja várni és kellemesen fog visszaemlékezni re'ája: Honnan a karácsonynak e vonzó varázsa ? Hogyan van az, hogy ez ünnepet. lehetetlen megszokni, szokásból megunni ? Nem szólok a gyermekekről, kiknek ártatlan, irigylendő boldogsága, delelőjén áll ■ e-napon ; de mi felnőttek ■ is miért örvendünk e napnak jobban, mint akármely más ünnepnek ? 'Minő lélektani rejtély az, hogy az ember, főleg a modern élet forgatagában élő kulturember, kit különbéi} csak az újság érdekel és ingerel, ebbe az ugyancsak régi ünnepbe egész lelkét beleönti ? Megfejti e rejtélyt az Isten angyala, ki az"első örvendetes karácsonyi éjszakában ekkép szólt a pásztorokhoz*: „íme nagy örömöt’ hirdetek nektek, mely leszen minden népnek, mert ma született nektek az Üdvözítő. “^(Lukács 2. 11). - m Valóban öröm napjai a karácsony, öröme minden népnek, mert e napon váltotta be Isten ősi Ígéretét, e napon szállt az éjg a földre, e napon remekelt a végtelen isteni szeretet. A szeretet a karácsonyi ünnepnek és örömnek alapja és lélektani magyarázata. Érzi az ember, hogy az a béke,’ melyet az angyalok hirdettek, e napon szivébe száll. Érzi az ember, hogy lelke a szeretetnek angyálszárnyain fölemelkedik az örök béke kútfejéhez, Istenhez. Az égi szózat visszhangját el nem fojtja lelkében a mindennapi ólet vásári zaja, a létért való küzdelem harczi riadója sem. E napnak sajátos hangulata van : az Isten megtestesülését érzi, legalább is sejti a szív és szeretetre buzdul. Ám a szeretet feszitő ereje nagy: nem fér meg az ember szivébén. Istennel nem közölheti úgy, hogy Isten nyerne általa, hisz Istennek végtelen boldogságát szeretetünk növelni képtelen. Embertársai felé fordul tehát az ember, reájuk árasztja szivének kincseit, nekik iparkodik örömet szerezni, hogy azok boldogságának maga is örvendjen. Ez a karácsonyi örömnek oka és biztosítéka : a testvéri érzés, mely egy- befüzi az embereket aznap, hogy testvérünkké lett az Isten. Ez az altruisz- tikus jelleg teszi oly kedvessé és érdekessé a karácsonyt. Nézd a szülőt : mily boldog, hogy magzatát örven- I deni látja! És nézd a gyermeket: az ártatlanság boldog menyországának mil- ! liárd csillaga, mintha mind ott ragyogna szemében, melyet ajándékaira vet. És ha az egész ajándék nem egyéb idét- í lenül faragott fabábunál vagy olcsó mézeskalácsnál : megédesíti, megaranyozza azt a szeretet, mely adta, az öröm, mely elfogadta. Kit a sors elszakított szeretteitől, legalább lélekben felkeresi' az édes otthont, és ki egyedül járja az élet útját, az egyedüllét nyomasztó súlyát soha jobban nem érzi, mint e napon. És mig embernek szive emberi módon fog dobogni, mig lelket lélekhez köt a szeretet: az Isten sze- retetének napja mindenkor ünnepe lesz az emberiségnek. Ne feledjük azonban, hogy szeretetünk jótéteményeire azok is számot tarthatnak, kiket édeskevés javakkal áldott meg az élet. Ne feledjük, hogy az emberi társadalomban oly sok^n vannak, kiknek karácsonyát nem édesiti meg a széretet. A szegények, az árvák, az özvegyek részt kérnének a karácsonyi örömből, ha volna, aki az öröm sugárkévéjének egyetlen súgarával bevilágítana a nyomornak vigasztalan éjébe, hol a gondok és szenvedések felhői kergetődznek. „ Adjatok, adjatok,amit Isten adott! “ (Arany). . ; / Csodálatos az adakozó szeretet misztériuma,, azt nyeri vissza, mit másnak adott: a boldogságot. Minden könny, melyet a ti szeretetetek melege szárított fel, minden gond, melyet ugyancsak verőfénye derített fel, minden sóhajtás, melyet mosollyá változtatott a tevékeny szeretet, meg fog tanítani benneteket, hogy „üdvösebb adni, mint elfogadni.“ (Ap. Csel. 20. 35.) Hisz az ember nemcsak individuális életet él, hanem társadalmi lény, kit ezer szál köt embertársaihoz ; s ha nemcsak az egyednek, hanem a köznek is, nemcsak a részeknek, hanem az egésznek is megvan a maga élete,1 legyen meg a maga ünnepnapja is. Igazi ünneppé pedig csak a szeretet teszi a karácsonyt. A régi népmonda szerint volt az északi tenger partjain egy Vinéta nevű város, melynél szebbet, ragyogóbbat országszerte nem lehetett találni. Lakói is boldogok voltak odáig,- mig valami rettenetes katasztrófa következtében az egész város el nem s’ülyedt a tengerbe. S ha csendes estéken elhajóz fölötte a magányos hajós, mintha most is látná lent a tenger mélyén a tündérfényü várost, mintha fölhatolna hozzá az est- harangszó, a vidám dal. . . Karácsony ünnepén a társadalom is meglátja újra, megérzi édesdeden a maga letűnt aranykorszakának régi, boldogságának Vinétáját. Harangszó hallik a szívben, és szava szeretetről szól. A mindennapi élet tengerének hullámain át egy dalnak hangjai szűrődnek lelkűnkbe, s mi mohón szívjuk magunkba e dalt: Dicsőség, békesség! A Nemzeti Szalon vidékeo. A magyai* képzőművészet hivatásának; rendeltetésének tudttára jutott, keresi az érintkezést a nagyközönséggel, s nagyon helyesen, mert mint Anteus a földdel való érintkezéstől, úgy a magyar művészet is csak a mindennapi élettel való szorosabb összeköttetéstől, hogy úgy mondjuk, osszeölel- kezéstől várhatja a megifjodást, a megújulást, az igazi nagyságot. Művészetet, művészi ízlést egyszerre teremteni nem lehet, a kettő egymásból nő ki, vagy jobban mondva egymást egészíti ki, fejleszti, növeli. Nagy művészet nem lehet ott, ahol a müizlés kifejlődve nincs, de viszont a raűizlés sem fejlődhetik ki csak úgy magától, a művészi tudásnak fáradságos munkával kell megszántam a lelkek -"termő földjét, hogy az odahullott mag kedvező talajra találjon. A magyar művészet egészen a legújabb, ideig olyan volt, mint a szobába zárt virág, a melyet'csak az ablak üvegen át bámulhatunk. Gyönyörködhettünk csak benne, de illatát — nemesitő hatását — közvetlen közelrőf nem igen élvezhettük. Művészeink egész külön világban éltek — a közönség hozzájuk nem férhetett, a mi őket tőlünk elválasztó szemkápráztató üveg fal volt ugyan usak, de ezt az üvegfalat áttörni bizony nem igen sok embernek volt kedve, módja, tehetsége. Hogy egy egy igazi művesz lélek lelkének színes virágát —^ prózaibb Lapunk mai száma 16 oldalra terjed.
