Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-10-27 / 44. szám
Szckszárd, II. évfolyam 44. szám. Szombati 1906. október 27, Kiadóhivatal: Báter-nyomda, kaszinóbazár épület Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. HIRDETÉSEK legjutányosabb számítással, d ij sza bás szerint. KÖZÉRDEK Szerkesztőség: Széchenyi-utca 1085. szám, Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. ELiőFIZETÉS : egész évre 10 kor., félévre 5 k., negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, lia az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. Megjelenik minden szombatom. TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS Hl. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Felelős szerkesztő; BODNÁR ISTVÁN. beírnunk atársak : JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja: RÁTÉR JÁNOS NYOMDÁJA. $wá 3oda. — 1906 okt. 28. Népeknek Atyja, nagyhatalmú Isten, Arczra borulva áldunk e napért ! Hogy a hazáért. élni-halni intsen, Övéivel Rákóczi haza tért. Megkondulnak az ünnepi harangok, Nem temetésre hivnak most e hangok: Szavunk öröm, diadal és dicsőség, Magyarország szivbőlköszönti\ Hősét. Magyar szabadság hőse s bujdosója, Oly rég vártunk. Isten hozott haza! Hogy elbujdostál, Isten a tudója, Mit szenvedett azóta e Haza. Neved szent volt előttünk, mint az oltár, Imádságunk,, vágyunk, erőnk Te voltál, Tüzed izzott mindnyájunk szive mélyén, Lelked villámlott hős kardunknak élén. Petőfi lantján a te lelked égett, Kossuthban a te lelked lakozott, És indulód inditá meg e népet, Ha harczplt, ha sirt és imádkozott. , Minden igaz magyarnak forr a vére, Most és örökké Rákóczi nevére; Magyar szabadság és Rákóczi: egy, Hajónk nevével biztos révbe megy. * Ezt a fennszárnyaló verset jeles költője a Sár- szentlőrihczen, Rákóczi emlékére, holnap tartandó isteni tiszteleten imádkozza el. , A szerk. Előtted, Isten, a szent templomokban Együtt száll, egyért a mi egy imánk, Milliók szive összeforrva dobban: Legyen szabad s boldog magyar hazánk! — Dicsők, pihenjetek az anya-ölben, E könynyel, vérrel ázott honi földben; Almaitokba hadd legyen beszőve: Édes magyar hazánknak nagy jövője! SÁNTHA KÁROLY. A szegény ember fája. Egy uj irányzat terjedése, erősödése van folyamatban * az állami utak mentének gyümölcsfákkal való betele- I pitése. Eddig is már több száz km. hosszúságban ültették be az utakat és hogy ezt az eljárást folytatni akarják, mutatja az, hogy az utkaparók részére gyümölcsészeti tanfolyamokat rendeznek s az újonnan felfogadott utkaparóktól megkívánják, hogy a faápolásban jártasak legyenek. Tagadhatatlan, hogy fejlesztésre érdemes gvilmölcstermelésünk terén még sok a kivánni való s mindent az állam gyámkodásától váró élhetetlenségünk szükségessé teszi, hogy a kezdeményező lépéseket e téren is az állam tegye meg és épen ezért hazafiui örömmel fogadunk minden hirt, mely a gyümölcstermelés fejlesztésére be- | folyással biró egyéb ténykedésről szól, de egész határozottan kérjük, sőt követeljük, hogy az utak mellékét hagyják meg a szegény ember fájának — a szedernek. Kétségbe vonhatatlauul igaz, hogy az illető vidéknek megfelelő gyümölcsfajokat tenyészteni, a helyés és' okszerű gyümölcstermelést ismertetni és a gazdálkodók között közkincscsé tenni ily módon is lehetne, de viszont áll az is, hogy ez a cél gyümölcsfa — telepek létesítése által — a Darányi földmi- veléstigyi miniszter rendeletére Foga- rason az állami ménesbirtokon berendezett 60 holdas nemesitett almater- melő-telep mintájára, — sőt lassankint a községi faiskolák révén is elérhető. Gyümölcsfáknak az utak mellé ‘ ültetéséből az előbbi cél elérésén ki- vül két előnyt tudok elképzelni: Az egyik, hogy a lakosság olcsóbban jutna gyümölcshöz (?), a másik, hogy a gyümölcsértékesítés jövedelme az adókat apasztaná. (?) Ebből a két nagyon kérdéses és kétes előnyből azonban a szegény embernek semmi haszna nem lenne, mert a szegénynek kenyér kell s mert ezt a gyümölcsöt, mivel pénze nincs, meg úgy sem veheti, rászoktatjuk tehát legfeljebb a — lopásra! Az ott termett gyümölcs különben is a Csáky szalmája lesz, megőrizni nem lehet s ami kevés marad, elkótyavetyélik potom árért, igy a vagyontalanra eső közköltség-apadás azt hiszszük, közelfog járni a nullához. Kérdem tehát, hogy ott, ahol az éghajlati és talajviszonyok a szederfa és selyemhernyó tenyésztésnek megfelelnek, ezek a képzelt előnyök felérnek-e a szegény embereknek nyújtott azzal a segítséggel, amelyet a selyemRákóczi útja. A legszebb csillagok az égen, Az üstökösök visszatérnek. És fényben és sugárban gyarapodva, Űtjok az eget megint beragyogja, hiteimül az emberiségnek. Intelmül az emberiségnek, Hogy el ne csüggedjen hitében. Ae eszme, a mely milliókba' lángol Ha meghal is, föltámad a halálból, S kiggúl az unokák szívében ! A legszebb csillagok az égen Az üstökösök visszaszállnak. Nagy, glóriás fényüket visszahozzák. És sáppadoznak fönt a csillagocskák, S leni nagy, csodás dolgokra várnak / . • . . . Én nemzetem, készen találjon Minden jövő, higyj a csodákba! Rákóczi visszatér ... a föld megindul, A vártanuk kikelnek sirjaikbul, — Valami lesz itt nemsokára !! SZABOLCSRA MIMÁLY. Messze Jáváról. Kranitzer Ottó, az idegenek légiójában szolgáló földink levelei nyomán a „Közérdek“ számára irta: Koritsánszky Ottó. (Folytatás.) Reggel hat óra volt, mikor elindult századunk a sziget közepe felé. A század 25 emberből álló, egymástól 200 méter távolságban lévő szakaszokra volt felosztva. Négy óra hosszat gyalogoltunk jobbra is, balra is, figyelve, de „dolgunk“ nem akadt. A lakosság fehér zászló alatt jött elénk s igy békésen haladhattunk előre, befelé. Legényeim (csaknem valamennyi át élt már egy két csatározást) zúgolódni kezdenek, hogy hiszen békés itt a lakosság, mi az ördögnek komandiroztak hát ide bennünket. Én is felhasználom a „csöndet“, s rágyújtok makra pipálnia. De bezzeg nem szívhattam sokáig. Egy kampong széléről, körülbelül 150—200 lépésnyire, tőlünk, egyszerre csak pufogás hallatszik, s fejünk fölött zörög a haraszt, s hull a pálma, levél. Épnek fele se tréfa, gondoltam. S mi közben zsebre dügom pipámat, „feküdj“-öt kiáltok. Aztán négy emberből álló patruillet küldök ki. Rövid néhány perez múlva visszatérnek s jelentik, hogy a kampong mellett az ellenség árokba ásta magát, s hogy biztonságban érezvén magát, azzal szórakozik, hogy ránk pufogat. A szerencse csak az, hogy erre a tisztelt ellenfél nem igen tud ezélozni. De nem igen volt idő a bölcselkedésre, itt tettre, gyors elhatározásra volt szükség. „No fiuk — mondom — vigyázzatok, jól czélozzatok.“ Csapat tűz! „Aan, fuur!u — két salvo. Aztán: „attakeeten, mars!“ Hurrá! és vagy 25 méterre megközelítjük a bandát. De alig érek a „borstwee- ring“ felére, egy a lábomban érzett szúrós fájdalom következtében elesem, s nem is vagyok képes lábra állani. Nézem, nézem, hát látom, hogy bal lábomba, a combba egy radja (hegyezett bambusz-nyil) fúródott. Nem vesztettem el lélek jelenlétemet. Kapom kap- messemet s egy kis czafat hússal kivágom, hogy ha netalán mérgezett volna, komolyabb bajom ne essék. Mialatt ez történt hadnagyom megkerülte az ellenfélt és szerencsésen tönkre is verte őket. Huszonötén voltunk s közülünk
