Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-02-03 / 5. szám
Szekszárd, II. évfolyam 5. szám Szombat, 1906. február 3 TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS NI KIR. SELYENITENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden szombaton. Eiadóhiratal: Széchenyi-utcza 140. szám. TELEFON-SZÁM : 22. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. Szekszárd város sürgős teendői. A rendezett tanács, mint ama bizonyos nemesség — kötelez. Megoldatlan kérdések hosszú sora áll előttünk, amelyek teljesítése elől el nem zárkózhatunk. Dr. Kramolin Gyula orvos, képviselő testületi tag úr a mai napon indítványt nyújtott be a városhoz, melyben több nagyfontosságu közkérdés miként megoldása iránt tesz javaslatot. Lelkes indítványához nem kell semmi kommentár, lekötelező szívességéből közöljük tehát azt egész terjedelmében : Tekintetes Képviselőtestület! Ismeretes, hogy legutolsó közgyűlésünkön Tóth Károly műszaki tanácsos urnák egy ártézi kút furatá- sára vonatkozó határozati javaslatát, a Képviselőtestület elvetette,* illetőleg a tekintetes Tanács javaslatát tette magáévá, mely az indítványt »elvben« ugyan elfogadta, de az eszme megva* Nem elvetés volt talín, legalább mi nem tételezzük fel sem a tanácsról, sem a képviselőtestületről, hogy nála az elvi elhatározás — a felvetett eszme suttyomban való kivégzését je enteué. A szerk. Felelős szerkesztő: Szerkesztőség: Széchenyi-utcza 1085. szám. BODNÁR ISTVÁN. Belmunkatársak : JANÓSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. EllŐFIZETÉS : egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. lósitását egyelőre függő kérdésnek hagyta. Talajviszonyainknak eddigi ismerete alapján, magam is bizalmat- ] tanságsral viseltetem a városunkban már két Ízben is sikertelenül megki- sérlett ártézi kút eszméjének életrevalósága iránt s a kútfúrásnak vak reménykedéssel nekimenni legalább is nagyon koczkázatos dolognak tartom, melynek a nagy költség daczára tökéletlen, vagy esetleg teljesen negativ eredményébe a várost belelovalva látni nem szeretném; azonban ezen aggodalom nem gátolhat meg abban, hogy az ügyet, melynek talajából az ártézi kút eszméje is fakadt, t. i. városunk vizkérdését, újból szőnyegre ne hozzam. Kétségbe nem vonható tény ugyanis, hogy mai állapotaink, e tekin- | tetben erős és alapos kifogások alá esnek, mert vizünk — nehány kuttól eltekintve — rossz és kevés: mint ivóvíz ártalmas emberre és állatra egyaránt; kisiparunk gépüzemü haladását gátolja, mert időelőtt tönkretesz minden kazánt; bő öntözésre és nagyobb tűz oltására pedig m elegendő. Mindnyájunknak városatyái kötelessége tehát belátni végre azt, hogy városunknak adófizető polgárok által lakott minden részét kifogástalan minőségű és kellő bőségü vízzel mielőbb és egyformán ellátni olyan feladat, amely nemcsak köztisztasági és közegészségügyi, hanem igazi, — állat- tartási és tűzbiztonsági, vagyis végeredményében igen fontos, sőt életbevágó gazdasági érdekeket is szolgál s ezért ezen lényeges kérdés megoldását nem szabad az „elvi jóakarat“ látszatával sem, a napirendről leszorítani, mert annak folytonos elodázása saját húsúnkba vágó mulasztást képez t Azzal tehát foglalkozni kell, ezt követeli azon lakosság komoly érdeke, mely bizalommal bízta sorsát a felerészben választott Képviselőtestület bölcs belátására ! Az utóbbi hetekben hirlapilag éa magán téren lefolyt eszmecserék arról győztek meg, hogy egyőnk sem arro- gálhatja magának azon tehetséget és specziális, geológiai szakismereteket, melyek, a vizkérdés végleges megoldásának legczélszerübb és az adott esetben technikailag is legjobb és relativ legjutányosabb »miként«-jé\ megállapítani és eldönteni hivatott lehetne s azért én a vízellátás módjára nézve konkrét javaslatot nem is teszek; — lehet, hogy az iszapjától előzetes czentriTARCZA. Sáron rózsája, gyöngyvirág. Sáron rózsája, gyöngyvirág, Igazán, hogy az vagy te nékem; Oly gyönyörűség nézni rád, S csókolni ajkad, édességem. Most a kert szomorú, kopár, Aludni mentek a virágok; Délen dalol a kis madár, Itt hagyva ezt a pusztaságot. S nekem most is virág fakad, Ha nézek arczodra, szemedbe ; Dalos madár az ajakad, Ha kinyitod azt, csicseregve. Tavasz van itt, vidám tavasz Az én szivemben s közelemben ; Ott künn a komor tél havaz, Itt apró lábad tánzra lebben. Tavasz van ez agg törzsű fán, Óh, szép az én téli világom, Veled, kedves kis unokám, Madaram, rózsám, gyöngyvirágom. SÁNTHA KÁROLY. Az ó-kori rabszolgaságról. Irta: Zsígmond János. — A „Közérdek“ eredeti tárczája. — (Folytatás.) Mikor úrnőjük öltözködött, nagy számmal állották körül félig öltözött testtel s mindegyiknek volt tennivalója a cziczoma körül. Akárhány előkelő római nőről föl van jegyezve, hogy tőrt tartott kezében, melylyel minden legcsekélyebb hibáért szerencsétlen rabnőinek karját vagy mellét szurkába. Különben maguk a római irók is bevallják, hogy a nők rendesen még kegyetlenebbek voltak a rabszolgák iránt, mint a férfiak s irgalom nélkül büntették őket minden legcsekélyebb hibáért. Különben a női szív nem mindig szelidebb a férfiénál, mert a történelem is azt mutatja, hogy a női uralkodók rendszerint igen hai’czkedvelők szoktak lenni és nem egy női uralkodó több embervért áldozott föl szeszélyes háborúkban, mint sok férfi uralkodó. De még szivök hajlamát sem követhették a rabszolgák, mert megnősülnie rabszolgának csakis ura engedélyével lehetett és ez esetben is azt kellett választania, a kit ura neki kijelölt. Sőt, hogy még jobban kimutassák lenézésüket a rabszolgák iránt, azok házasságát nem is tekintették házasságnak, hanem csak ágyasságnak, s az ur ezt az egyesülést kénye-kedve szerint felbonthatta. A rabszolgáknak még külső megjelenésükben is el kellett ütniök a szabad em • berektől, mert öltözetük meg volt határozva, így — legalább a görögöknél — egy sajátságos ujjas felső öltönyt viseltek (a mi kabátunknak megfelelőt) durva szövetből, mely a térdig ért. Ä czipő viselése meg volt nekik tiltva s még hajukat is sajátságos módon nyírták. El volt nekik tiltva a mulatságok és népgyülések látogatása. A bíróság előtt mint vádlók nem szerepelhettek, mert uraik helyettesítették őket, mint tanuk sem jelenhettek meg a biróság előtt. Vallomásaiknak nem adtak hitelt, mert csak úgy voltak hitelesek, ha kinpadon csikarták ki azt belőlük. S igy sokszor vonattak kinpadra, ha azon gyanú merült föl, hogy valamit eltitkolnak. A büntetésnek nemei a legkülönfélébbek voltak. Kisebb vétségnél megverték a rabszolgát pálczával, vagy szilvafaágakból készült nyalábbal, mely megfelelt a mi virgácsunknak. Súlyosabb büntetés volt az ostorral való megveretés, mely erős nyomokat hagyott s a bőrnek földagadását vonta maga után. A legkegyetlenebb büntetési eszköz volt valamennyi közt az u. n. flagellum, mely csomós kötelékekből állott, közben csontdarabokkal, sőt kampókkal a húsnak marczangolására. A rabszolgák akárhányszor kiadták leiköket ezen kegyetlen szerszám csapásai alatt. Hogy ne rúghassanak és ne kapálódzhassanak e.büntetés elviselése alatt,
