Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-10-20 / 43. szám
2 1906. október 20. Rákóczi többször kiemeli ót emlékira-. taiban. Kevés emberről nyilatkozik ilyen hízelgőn, dicsérve puritán jellemét, kipróbált vitézségét, megbízható hőségét. Thaly Kálmán a Rákóczi kor nagynevű történetirója is Vak Bottyán után az ő alakját, rajzolja meg a legnagyobb szimpathiával, ki- f emelve páratlan becsületessége mellett ; nagy hadvezéri tudását, férfias bátor- I ságát s nagy szervező talentumát. | Valóban bámulatos is az a tevékeny- j ség, a melyet Béri Balogh Ádám, ki- | vált Vak Bottyán halála után, a zül- lőben levő dunántúli kuruczlovasság -j újjászervezése körül kifejtett. A Duna- j földvárnál végbement átkelés kierőszakolása után újra lelket önt a dunántúli összes vármegyékbe, a melyek j pedig akkor mát* kezdik elveszíteni a hitet a nemzeti ügy diadalában. Lo- I vasságát a vármegyék támogatásival ! ismét valami 3000-re szaporítja, nagy gyorsaságával, nem sejtett bravúros j attakjaival örökös rettegtetője a csá- J szári hadaknak, ma itt, holnap ott üt rajtuk, fényes diadalokat aratva, míg I mindjobban összeszorul körülötte a vasgyürü, az ellenség nagy száma. Baranya felől a ráczoktól szorítva, Szekszárdon a csatári toroknál ma is meglevő Balogfánál aztán utolérte a szomorú végzet. Fáradt fakólova nem bírta átugrani a széles árkot, elesett, maga alá temetne gazdáját. Itt aztán elnyomták, fogságba jutott. Pálffy bán le- vélileg hívta fel a feltétlen meghódolásra, a hagyomány szerint aztán a rettenthet- len • hős. a szekszárdi határban úgy a hogy megsebesültei! feküdt, egy tábori dobon irta meg azt a büszke feleletét, a mely a hatalmas bán epéjét, a gyü- lőlség legmagasabb fokára hevité. Budára vitték tehát. Pálffy ott is a tábornokság aranynyaklánczát Ígérte neki s 30.000 hold első osztályú föld lett volna árulásának jutalma, de a KÖZÉRDEK nemés 'hős inkább választá a hűség, a becsület útját, Rákócziboz való tör- hetlen ragaszkodással, itt hagyva hű feleségét s 6 kiskorú árváját, bátor nyugalommal lépett a vérpadra, a melyen kevés nemesebben gondolkozó fejet ütöttek le. Ritka fényes jellem volt. Hősök | hőse, martirok mártírja, méltó tehát, I bogy emléke örökre éljen. Tolnavár- miegye küldöttségbe büszkén sorakoz- ; hátik a fejedelmi hamvakat kísérő kül- j döttségekhez, Rákóczi ott lengő szel- ! leme, kiengesztelődve várja, a miért j vármegyénk ha elkésve is, igazságot j szolgáltatott, egyik legvitézebb, legjel- Iemesebb katonájának. A gyűlés részletes lefolyása ez: Gróf Apponyi Géza főispán a közgyü- I lést fél tizenegy óra után nyitotta meg. Pár I szivélyes szóval üdvözölte a bizottsági tago- j kát s ezután rövid, de emelkedett beszédben, I melyet állva mondott el, vázolta az összejövetel egyedüli czélját, a mely nem más, I minthogy vármegyénk a küszöbön levő nemzeti ünnepen hozzáméltóan részt venni kíván. Kegyeletes szavakkal áldoz ezután Rákóczi i halhatatlan emlékének, de mély elismeréssel I szól arról a valóban királyi cselekedetről is, mely a szent hamvak hazahozatalát elrendeli. Felkéri a bizottsági tagokat, hogy mennél nagyobb számmal vegyenek részt ama küldöttségben, a melyet Rákóczi és társai földi pormaradványának hazahozatalakor, ő maga személyesen kiván vezetni Budapestre. A közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére Döry Pál alispánt, Simontsits Elemér főjegyzőt, Totth Ödön tiszti ügyészt és Török Béla bizottsági tagot jelölte ki. Erre Simontsits Elemér vármegyei főjegyző először a miniszterelnöknek a Rákóczi ünnepély előkészítése ügyében küldött leira tát, — mely hangsúlyozza, hogy a küldöttség diszmagyarban jelenjék meg, a vármegye zászlóját lovas banderista vigye, — majd pedig Kassa város polgármesterének az ünnepségre szóló meghívóját olvasta fel. Ezek tudomásul vétele után Döry Pál alispán indítványa következett, melyet szintén Simontsits főjegyző olvasott fel. A hazafias s általános helyesléssel fogadott indítvány szó szerint való szövegében a következő: Tekintetes Törvényhatósági Bizottság ! A miniszterelnök f. évi október 2-án kelt 478 sz. leirata és itassa sz. kir. város 4665 sz. megkeresése'alapján tisztelettel javaslom: .. . . ,, . I. hogy ö császári es apostoli királyi Felségének azon legkegyelmesebb elhatározását, a mellyel lehetővé tette, hogy a magyar haza és szabadságért mindenét feláldozott dicső emlékezetű II. Rákóczi Feiencz fejedelem és bujdosó társai hamvai hazaszál- littassanak — hódolatteljes és halás köszönet nyilvánittássék. / . II. , Hogy a folyó hó 28. és 29-én Budapesten és Kassán végbemenő országos temetési ünnepélyen a törvényhatóság Főispán ur Óméltósága vezetese alatt allo nagyobb számú küldöttséggel képviseltesse magát,. Küldöttségi tagokul ajánlom a következőket: gróf Apponyi Sándor, gróf Széchenyi Sándor, gróf Széchenyi Domokos, gróf Benyovszky Rezső, Sztankovánszky János és Imre, Han- zély János, Vizsoly Ákos, Csapó Vilmos, Döry Hugó, Szeniczey Géza, Gőzsy Tibor, Jeszenszky Andor, báró Jeszenszky György, Perczel József, Boda yilmos, Holndonner Ferencz, Ujfalusy Imre, Fekete Ágoston, Kátay Endre, Szabó Károly, Horváth Sándor, Rátkay László, Tóth Károly, dr. Pesthy Pál, Fördős Dezső, id. Zsikó János, Han- gyály Mihály, Nagy István, dr. Hirling Ádám, Hazslinszky Géza, Tóth István, Térmeg János, Rüll György, Csigi István, végül az alispán, főjegyző és tb. főjegyző. Ezekből volna a Kassára küldendő 5 tagú bizottság is megalakítandó. Álispán vezetése alatt Boda Vilmos; Szabó Károly és Nagy István. III. Tekintettel azon Itörülményre, hogy a most hamvaiban is hazatérő megdicsőült fejedelemnek egyik legvitézebb s legönzetlenebb dandámoka, a magyar szabadságért vértanuságot szenvedett Béri Balogh Ádám vármegyénk fia itt Szekszárd város területén a csatári toroknál került az ellenség kezébe; — elfogatásának helyét az országút mentén egy több - százados, már-már inkább haldokló, mint élő, koronátlan szilfa — .„Béri Balog Ádám fája“ —- jelöli. De e : gSzázados szilfának egyre ritkul ága, Már a madár sem jár fészket rakni rája“ — sőt az ezen fa törzsére erősitve volt emléktábla is a folyó év tavaszán eltűnt; a Bu dán lefejezett hős kuruczvezérnek hamvai pedig már rég összevegyültek a földdel s igy dicső társai hamvaival haza nem szállít hatók, — ennélfogva javaslom, hogy a szaszáma 67. (Ez egyszer hűtlen lettem a — I 48-hoz !j Aztán megint egy magyar és még egy. A sergeant major képe hosszúra nyúlt, az ő emberei majd mind sorra buktak. A visszautasítottak között van egy magyar is, de ez szegény 3 hónapig a kórházban volt. Valami szem nyavalya gyötörte. A vizsgának neki se ment. Ellenben mi hárman, akik előképzettségünket illetőleg jóval fölötte állunk a többinek (kettő —s közülünk — tiszt volt oda haza, szép Magyarországon) — nem csak, hogy az első helyekre jutottunk, hanem engedélyt nyertünk arra, hogy folytatólagosan még négy hónapig bent maradhatunk a ka- derschoolban — az őrtnesteri vizsgára való elkészülésre. Mikor ezt meghallotta a kedves porosz -— jóakaró, sarkon fordult s lesütött szemmel oddébb ódalgott. * # * Még meg sem kezdtük az uj tárgyak tanulását, amikor a hosszabb idő óta rajzolt rémképek megvalósultak. „Boniban nagy a mozgolódás.“ „Boniban puskaporos a levegő.“ „Boni ellen készül valami.“ „Boniba vonulunk majd.“ És napok óta másról nem beszéltünk, mint Boniról, a fölkelésről és a mozgósításról. A szóbeszédet aztán elnémította a komoly cselekvés. Augusztus 25-ikén parancsba tudatták velünk, hogy készenlétben kell lennünk, mert alkalmasint Boniba rendelnek majd bennünket. Másnap, 26-ikán minden kétkedést eloszlatott egy Szűkszavú távirat, amely elrendelte az elindulást. Még ezen a napon elindultunk Magé- lángból. Zeneszó, lelkesítő hurrázás, kendő-’ lobogtatás ... és a legkülömbözőbb sejtelmekkel mi< sem törődve, egykedvűen fütyü- részve indultunk a csatatér felé. Másnap Soerabaijába értünk, hol is — mig a behajózás nagy munkája folyt —'a háború dicső kimenetelére vigan hajtogattuk a sörös kancsókban elénk tett könyörülő szivek nemes adományát. Itt találkoztam egy másik magyar fiúval, aki szinte „declnemer aan de Expeditie.“ A behajózást követő harmadik napon ért expeditiónk Badjoa (Böni kikötője) elé. Expeditiónk egy tipikus hollandi nyavalyával van megverve: a „sok-fejüség“-gel. És ez jellemzi az összes hadi vállalkozást. Az egész hadierő 4 zászlóalj, egy lovas század, egy pompon üteg, 2 vasúti század, külömböző „branchok“ és néhány száz kul (kodie). Énnek a liliputi hadseregnek a feje egy ezredes. Azonkivül áldásképen ránk mosolyog egy „tweedé bevelbebber“ (alezredes). Van egy vezérkari főnö.k (őrnagy), 2 vagy 3 vezérkari százados azonkivül a rendes korposcommandansok. Ez a „hydra“ valósággal okádja a parancsokat. Es ezek á parancsok a legtöbb esetben homlok egyenest ellenkezők egymással, úgy hogy a koncentrálás pillanatától kezdve minden (hogy jó magyarán mondjam) egy „durcheinander“ volt. Megérkezésünk után tétlenül hevertünk két napig a hajón. Mikor aztán éjjel 11-kor alváshoz készülődtünk, jött a parancs a törzs: hajóról, hogy másnap „debarkirozni“ kell. És ebben a késő éjjeli órában minden kéz és fej lázas sietséggel hozzá kezdett az előmunkálatokhoz, egymást lökdösve és nágyo kát káromkodva. Lőszer ládákat, hadi élelmi adagokat, (noodrations) a kórházi szereket, a trén felszerelését őrült galoppban czipel- tük a hajó üregeiből a fedélzetre. A dolog pokoli zsivaj között folyt. Ez á hercze-hurcza egészen reggelig tartott; pedig az előző napon ugyancsak elvégeztethették volna ezt kényelmesen. Tiidobetegsegek, nuruiuK, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen min denket „Roche“ eredeti csomagolási» F. Hsffniau-La Reche A Ce. Basel (SrijcjL Roche Jß Kaptató erreai mócletre a orógysaertárak- taa. — ára űvegenkint 4.— korona.
