Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1906-09-15 / 38. szám

TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP.------ur.»rUWre*Téei cci linvri (ÍSÉG HIVATALOS 1

a7 nDB7Ícnc ■ Kin

Kiadóhivatal: Báter-nyomda, Kaszinó- Bazár épül dt.

Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők.

Hirdetések

leg:.Íutányo',abb számítással, díjszabás szerint.

Megjelenik minden szombaton.

Felelős szerkeszti:

BODNÁR ISTVÁN. .Belmuiikatársak :

JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR.

Szerkesztőség: Széchenyi-utcza 1085. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. HLlŐpIZHTÉS :

egész évre <0 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK,

fi ‘ 1 -* ..■» B _

In

ternátust Szekszárdra.- — Nyílt levél dr. Hirling Ádám polgármester úrhoz. —

II.

Múlt heti számunkban megígértem a — Kolumbus tojását. íme most ide tálalom.

Arról volt szó, hogy Szekszárd városának krajezárjába sem kerülne, ha a főgimnáziumnál egy internátus felállítását kezdeményezné.

Mindenekelőtt elmondom, hogy praktikusan miként képzelem én el ezen áldásos intézmény létesítését.

Arról, hogy, mi most egyszeribe versenyezni tudjunk az alapítványokban bővölködő, tehát 50—60 írtért kosztot adó intézetekkel, ez idő szerint * szó sem lehet. A meczenások kivesző félben vannak, mint a bölények s ha kraj ez áronként gyűjtjük össze a forintokat, az már valami, de mikorára czélt érünk, akkorára na ég jobban megfogyhatnak főiskolánk növendékei. Itt tehát gyorsan kell cselekedni.

íme itt vannak a módok, tessék válogatni.

Próbáljunk egyes embernek 18— 20 krajczárból ebédet kiállítani. Bizony az illető nem válogathat. De a hol 80—100 embernek főznek egyszerre, például á katonaságnál, ott már ily csekély összeggel is lehet valami ize- sebbet produkálni. Persze érteni kell a dologhoz. Láttam én egyes századokat. hol hetenkint kétszer járta a bab, répa, a puliszka s más ilyen nem valami delicát eledel, viszont más századnál a, fél font hús árából ügyesen •1 elcsipett pénzből túrós, vagy mákos csuszát, sőt töltött káposztát is ettek. Az lenne tehát a fő/ hogy mennél több együtt étkező diákkal nyitnánk meg az intézetet. De egyelőre elég lenne 30—60 is. Csakhogy én a kon- viktus állítás megszokott sablonjától eltérően először a diákok vagyono- sabbjával tennék kiséfletet. A vagyonos szó alatt azonban inkább tehetős fiukat értek. Havi 20—22 forintot nagyon sok szüle nem sajnálna azért, ha tudná, hogy fia bár egyszerű, de jó, tápláló kosztot kap s tanári felügyelet alatt áll, mert igy képzelem az internátust. Ebből az * összegből pedig már elég jó kosztot lehet adni, meglett fiatal emberek sem igen fizetnek többet a vendéglőkben, sőt ha nem nagyon szoktatnák urizálásra a

gyerekeket, egy-két forintot el is lehetne belőle csipni egy kis tartalék alap gyűjtésére, a mely idővel, há felkeltjük a közönség szimpathiáját s okos furfanggal egy kicsit évről-évre igénybe vesszük az áldozatkészséget, arra szolgálhatna, hogy szegényebb sorsú gyerekeknek mérsékeltebb árért, sőt később ingyenesen adhassunk élelmet. Az igy tervezett intézmény felállításához tehát nem kellenek külön nagyabb szabású jótékony adományok, bár hiszem, hogy egy pár ezer forint össze lenne gyűjthető, természetesen, ha ahhoz értő befolyásosabb férfiak karolnák fel az ügyet. Nem kellene egyéh csak az intézet elhelyezésére szolgáló épület s annak felszerelése; Ez az épület pedig a főgimnázium mellett levő, az alapítványi uradalonT által bizonyosan mérsékelt árban, vagy ingyen átengedendő területen 25—30 ezer forinttal meg volna építhető. S itt kezdődnék Szekszárd város nemes, de ésszerűség által- is diktált szerepe. Arra, hogy a város fedezze ennek az építési költségnek évi törlesztési részletét. 55 perczentes pótadó kivetés mellett én se gondolok. A kezdeményezés erkölcsi tőkéjét azonban neki kell adnia, erős agitácziót kezdeni az összeg összeteremtésére. Ennek is van módja.

Ha végig tekintek az ujabbi is- kolaállitások történetén, bátran állíthatom, hogy Magyarországon a legutóbb felállított állami főgimnáziumok között talán egyetlen egy sincs, a melyet az állam kevesebb anyagi áldozattal tartana fenn, mint a szekszárdi, vagyis sehol sem kellett olyan mélyen benyúlni a zsebbe, hogy azért cserébe a kulturális igény és kívánalmak kielé- gittessenek, mint éppen minálunk. -Klamarik miniszteri tanácsos uram úgy ráliczitált a vármegyére és városra, hogy más helyeken felényivel sem járulnak a gimnáziumok fenntartásához. Nem számítva egyesek 20—30 ezer forintnyi adományát, Tolnavár- megye kerek százezer forinttal váltotta meg évi 5000 forintra tervezett hozzájárulását. Szekszárd város ma is fizeti évi 5000 forintját, a tandíjból is bejön ugyanannyi. Akkoriban 23 ezer forintra taksálták egy főgimnázium fenntartási költségét, tehát 7.8000 forintjába került volna az államnak, ha egyszerre nyitja meg az osztályokat. Csakhogy a fokozatos megnyitással egy pár évig itt is szép összeget meggazdálkodott, viszont igaz, hogy ma már valamivel több a tanári fizetés és igy az iskola fenntartási

összeg is magasabb.

Bizony Szekszárd város 142,280 koronás háztartási kiadásából 10 ezer koronát az állam visz el, nem tekintve, hogy a lakosság zöme népoktatási ezé- lokra állami adójának már amúgy is 25—30 százalékát fizeti.

S még nagyobb bökkenő, hogy ezt az összeget örökre fizetjük. A vármegye ugyanis elég reális volt a terhes kötelezettséget ^pénzügyi művelet utján konvertálni, kölcsönfelvételével elégítvén ki az államot,- igy- 50 év alatt felszabadul minden fizetés alól.

Hát a város mért nem követte példáját? Ma már 10 év lefogyott volna az — örökkévalóságból. Erre is megfelelünk. Magánértesülésünk szerint akkor azzal biztatták meg úgy suba alatt, hogy csak vállalja el az évi hozzájárulási összeget, majd ha nagyon terhes lesz a városra, az állam elengedi, ha nem az egészet, de legalább egy részét.

Mélyen tisztelt polgármester ur

bizonyára jobban tudja mint én, hogy van-e az itt elmondott dolognak némi alapja. Annyi tény, ha nincs is, itt az ideje, hogy legyen. Szekszárd óriási terhe alatt maholnap összóroskad. Meg kell tehát minden követ mozgatnunk, hogy hazafias kormányunkat elvisel- betlen terhűnk mérséklésére bírjuk. Szekszárd ismert politikai elvei miatt úgyis a húsos fazekaknak mindég csak a szagát élvezhette, más jelentéktelenebb városok kanalazták ki előtte a levest és a húst. Itt az ideje, hogy nekünk is jusson hely legalább a macska asztalnál, próbáljunk meg minden lehetőt, de tenni okvetlenül kell tenni valamit, mert észszerütlen, sőt ostobaság lenne tőlünk, hogy ha máskép nem tudunk, legalább úgy ne igyekeznénk szabadulni az állandó tehertől, mint szabadult az előrelátó vármegye. Lám, ott már 10 évvel előbb vannak s mi a reménység mézes madzagáért már eddig is kidobtunk 50 ezer forintot, -— szóval fizessük ki mi is az államot. Nagy úrral nem jó egy tálból enni cseresznyét.

Azt hisszük azonban erre nem lesz szükség, fel sem tételezhetjük ugyanis,