Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1906-09-01 / 36. szám

Szekszárd, IS. évfolyam.

36. szám.

Szombat, 1906. szeptember I.

TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELI) HETILAP.

AZ ORSZÁGOS M. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA.

Megjelenik minden szombaton.

Kiadóhivatal: Báter-njomda, Kaszinó- Bazár épület.

Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. HIRDETÉSEK

legr.iiitáuyosahb számítással, díjszabás szerint.

Felelős szerkesztő':

BODNÁR ISTVÁN.

Beimunkatársak :

JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja,Báter János nyomdája Szekszárdon.

Szerkesztőséig:Széchenyi-utcza 1085, szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

ELŐFIZETÉS :

egész evre 10 kor., felévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 f]|L NÉPTANÍTÓKNAK,

lia az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor.------------ ■■ii..'._____i__ mi

Ke

reskedelmi iskolát Szek- szárdnak!

Bartal -Béla földbirtokos a lefolyt vármegyei közgyűlésen tárgyalt egyik indítványában a gimnáziumok átalakításával foglalkozott és az egységes középiskola megvalósítása lebegett — mint czél — előtte.

Sajnáltam, hogy a jog, törvény és igazság korszakában egyszerűen elvették az 1886. évi XXL t.-czikk alapján egész életemre megillető jogot tőlem és igy csendes hallgatója lehettem csak annak az üdvös indítványnak, amelynek alapgondolata, mint a Bartal-inditványok mindenikének, hogy hazánkat gazdaságilag, kereskedelmileg erősítse. Hisz nemzetünk vagyonossága az egyedüli biztos bázisa közjogi állásunknak.

Hidak, csatornák, tökéletes műit tak. gyárak épitése, művelt és szakképzett iparos és kereskedelmi osztály nevelése, ebben látja a nemzetgazdász az uj Magyarország megerősítését, ebben látja a szociológus a nagy hullámokat vert szociális kérdések megoldását, ebből reméljük, ettől várjuk mindannyian az amerikai kivándorlás megszűnését.

Egységes középiskola, a holt nyelvek eltörlése vagy a támasztott kivá^ nalmak redukálása és világnyelvek tanítása, erre volna a mi tanügyünk- j ben szükség. Mennyi pénz takarittat- nék meg az államnak, ha nem kellene gimnáziumi, reál, polgári iskolai tanárokat külön-külön fizetni, hanem csak egy' iskola tanítóit, vagy pedig az állam jelenlegi költségével hány népes város, ahol most csak elemi iskola van, kaphatna középiskolát. Mennyi pénzt takarítanának meg a szülők, ha nem kellene fiaikat messze vinni, gyakran még azokból a városokból is, a hol I középiskola van, mert nem theologiára, jogi vagy tanári pályára akarják nevelni fiaikat, hanem más pályára; vagy ha nem tudnak megbirkózni a fiuk a j latin tudománynyal.

De hát mikor fog bekövetkezni az egységes középiskolák'felállításának ideje, az Isten tudja. Hatalmas nemzet volt, de lehetett is a római, mikor megsemmisülése után 2000 év múlva seui lehet szellemét legyőzni gimnáziumunkban.

Összetett kézzel várjuk-e rui szek- j szárdiak, mig a római kultúra hi veit I legyőzik az egységes középiskola hívei ?

Nem-e járunk ezzel is úgy, mint a vasúttal annak idején, hogy addig vártunk, mig Bonyhádra vitték, s mi vidékünkkel együtt majd megfultunk

saját zsírunkban.

Szekszárd közönségének nem szabad tétlenül várni sem az egységes középiskola kérdésének majd egykor eldöntendő kérdését, sem azt az időpontot, mikor Dunaföldvár kontra Paks indítják meg a harczot a kereskedelmi iskoláért. Teljes erejével, minden eszköz felhasználásával oda kell hatni, hogy az államilag segélyezett községi polgári iskola, amelynek magasabb czélja nincs, mióta minden pályát elzártak a Vl-ik osztályt végzettek elől, — alakíttassák át, azaz azV-ik és Yl-ik osztály beszüntetése után kapcsoltassák össze közép kereskedelmi iskolával. Egész megyénkben nincs egyetlen ilyen iskola sem, Pécsre, Budapestre, Székes- fehérvárra, Nagykanizsára vagy még messzebb kell menni azon szülőknek, akik a paksi vagy szekszárdi polgári iskolában kezdették el taníttatni gyermekeiket, avagy nem a hivatalnokok nagy számát, hanem a művelt iparosok, szakképzett kereskedők számát akarják gyermekeikkel szaporítani.

Azt rég tudjuk, hogy a polgári

TÁRCZA.____!

Fé

ny a homályban.

(Visszaemlékezések.)

Irta: Kenézy Csatár.

A Magyar utcza éppen nem valami nevezetes utczája a fővárosnak, olyan nevezetes semmiesetre sincs, mint például, mondjuk a Vendome-tér, vagy akár a Place de la Concorde. Még a Czukor utcza is különb, mert az arról hires, hogy ott született az öreg báró, ki fiatal korában regényt is irt, ilyen czimmel: „Vegyenek ibolyát!“

Azonban egy különössége mégis volt a Magyar utczának is. Az, hogy este felé, vagy pláne éjjel, nem igen volt ajánlatos arra felé járni, a közrend, közerkölcsiség és főleg az ezen dolgok körül való preventív intézkedések és felügyelet nagyon hiányos volta miatt. Végre a legnagyobb nevezetessége az volt, hogy mi ebbé az utczába jártunk reggelizni, néha még estelizni is. Mi, a múlt század egyetemi polgárai.

Akkor tájt, a hetvenes évek elején, Budapest még nem volt a kávéházak városa. Akkor is volt ugyan kávéház elég, de olyan pazarfényniyel, mint a mostaniak, egy sem volt berendezve. A „Két pisztoly“-t csak pár óv előtt bontották még le akkor; rettenetes

avult, csúf épület volt a muzeum tőszomszédságában, még rettenetesebb alakokkal és törzsvendégekkel. A „Zrínyi“, mega „Két huszár“ és a „Török- császár“ sokáig megmaradt még. Legszebb volt a Váczi utczai „Korona.“ A „Kávéforrás“-ban egy exclusiv irói ááztal volt, fő-fő vendégei: Toldy István, Dóczy Lajos, Rákosi Jenő és több, már elismert nevű iróember.

A fiatalság — egyetemi ifjak — gyülő- | helye volt az Egyetem utczai „Kommer“, meg a „Schőja“, az úri utczában. E két helyen éjjel nappal járta a pyrcimidli és az alagér (ii la guerre). A karambol’még nem volt divatos. A Hatvani utczai „Kammon“-t, a fiatal irók, színészek, művészek látogatták rendesen. Munkácsy Mihály is napos vendége volt a nagy kerek- asztalnak, ha itthon

tartózkodott.

Ezekben a helyiségekben mi is megfordultunk elég gyakran; a szépirodalmi lapokat bujtuk, vagy a „sláger“-eket’ bámultuk meg. De rendesen ‘ már csak a Magyar utczai „kávémérésbé“ mentünk, többrendü és, ,alapos okokból. Először is azért, mert nem voltunk grófok. Téli kabátunk volt ugyanide azt többnyire a zálogházban gondoztattuk, mi pedig, az akkori divat szerint, plaidbe burkolóztunk. Ez igen kényelmes viselet, volt, azon, felül festői és — olcsó, A handlé ugyan nem sokra becsülte, de ez csak előnyünkre szolgált, mert igy kénytelenek

voltunk megtartani, még akkor is, ha kabátunkat újra viszontláttuk, yégre is úgy menekültünk meg tőle, hogy ajándékba haza vittük az édes anyánknak; némelyik társam pedig a menyasszonyának adta, mint fiatalkori emlékét.

Tehát nem lévén grófok: ,a Magyar utczai kávéval is megelégedtünk, melyet po- harankint, bőrrel, vagy habbal, 6 azaz hat krajczárokkal kellett megfizetni, ha éppen fizetni akartunk. Mert hitelbe is adták, né melyikünknek. Azért is szívesen jöttünk ide, mert csinos kis fehér személyek szolgáltak föl akik még borravalóra se nagyon tartottak számot. Ellenben, titokban és módjával meg is ölelhettük őket. Itt volt nekünk egy kis irodalmi körünk, itt tartottunk naponkint irodalmi felolvasásokat, egymásnak. Hatan- heten voltunk ilyen lunátikusok. Ketten jogászok, a többi mind szegény filozopter

vala.

fjgy találtunk egymásra a szépirodalmi lapokból. Az akkori „Családi Kör“, „Nefelejts“, „Hölgydivatlap“, „Hazánk és külföld“ sőt még a tekintélyes „Fővárosi Lapok“ és a „Vasárnapi Újság“ is közölt nevünk alatt egyet-mást, holmi lirai zöngemé- nyeket. Hát örültünk egymásnak, ifjú óriások, nagyreményű suttyó költők és irók.

Mindgyárt ki is nyilvánítom, nagy di- csekedéssel, hogy ha mindnyájan nem is feleltünk meg a hozzánk fűzött remények-