Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-02-18 / 7. szám
1905. február 18 3 Társadalmi csoportosulásra van szükségünk több irányban. Nemcsak a szakszerű és a dolog természeténél fogva közönségünk egyes zárt körzeteinek érdekeit istápoló szövetkezeteket értein, mint a tisztviseló'k fogyasztási szövetkezete, a kázépitő szövetkezet, avagy a lakosság legfőbb kenyér keresetét felölelő' borászati szövetkezet, melyek, különösen a legutóbbi szakszerű előkészületet és nagy körültekintést igényelnek, nehogy pórul járjunk mint a b. e. pinczeegylettel 30 év előtt! En általánosabb, minden polgárt egyformán érdeklő társulás szükségét látom várossá alakulásunk alkalmára: értem egy város rendező, vagy város szépitő egylet alakítását. Minden életre való városban van ilyen egylet más-más név alatt, és üdvös munkát végez, impulsust ad a város bármely irányban kívánatos fejlődésére, eszméket érlel meg és népszerűsít, gyorsabb haladásra serkenti — esetleg mérsékli és ellenőrzi a tanácsot, a rendőrkapitányt, a mérnököt. Az ilyen egylet szülő anyja lehetne az alakítandó szövetkezetek legtöbbjének — a tisztviselők házépítő szövetkeze- < tének mindenesetre. Ami haladás történt Szekszárdon az is jóformán a legutóbbi évek fellendülésének tudható be. Számítsuk le az utóbbi 5—6 év fejlődését: főgimnáziumot, múzeumot, villám világítást, gőzfürdőt, mi marad az azelőtti emberöltő munkájául? a polgári iskola, a népbank, a hitelbank a selyemgyár (azt is az állam adta) és a korcsolya pálya. Ez 30 év munkája. Többet nem tudok. És ami történt is, mily nehézkesen ment, mennyi scylla és charibdis közt sikerült végre — avagy nem is sikerült, mint az ártézi kutunk, melybe még- a 60-as években beletörte a fu- róját Zsigmondy Vilmos — pár év előtt pedig az államvasutak osztálymérnöksége. Aztán ráállottunk az utczák öntözésének „jogi alapjára“, de alighanem uj kiegyezést kell kötnünk a föld- furó mesterekkel — mert ártézi kút nélkül nem tudom, hogy érvényesítjük jogi alapunkat. Elkezdtük járdáink aszfaltozását — az országút illatos árkainak igen helyes eltüntetésével — mintegy ki- sérletkép. A kisérlet jól sikerült, mindenki meg van elégedve, a járda két vége mutatja is az irányt, hogy merre szeretne tovább haladni, de nem tud. Ott van a Séd szabályozása. Ez már hivatalos akták közt bujkál nyol- czadik esztendeje. Álljunk meg egy perezre a Sédnél, nagyon sok olvasónk érdekét közelről érdekli annak a szabályozása, ösmertessük meg rövidesen. De erről legközelebb. Tóth Károly. Szobrot Jókainak. A magyar nemzettől síremléket és szobrot kérünk Jókai Mórnak. Jókai pályája nemzetünk szellemi életének legnagyobb emlékei közé tartozik. E nemzet lelkét [élszázadnál hosszabb ideig tartotta egybefoglalva a művészet KÖZÉRDEK varázsában és a hazaszeretet lelkesedésében. Egyek voltak benne és általa kicsinyek és nagyok, százezrek és százezrek, mindnyájan, kiknek kedves a magyar sző és drága a magyar érzés. Az irodalmi emlék, melyet lángelméje alkotott, mindnyájunk gyönyörűsége, ereje és dicsekedése. Nemzeti életünk körében művészi, erkölcsi és hazafiui fejlődésünknek egyik leggazdagabb forrása; határainkon túl a magyar szellemnek messze ragyogó diadaljele. Nemzeti kötelességünknek érezzük, hogy nagy pályájának emlékét hozzá és magunkhoz méltó műalkotásokkal is megörökítsük. Ha valakit, úgy őt bizonyára megilleti a tisztesség, hogy anemzeti hála rakjon köveket pihenőhelye fölé s állítsa érczalakját a jövő nemzedékek szeme elé. E kötelességünknek mély és komoly érzésében nem zavarhat meg semmi bennünket. Csak az az igazi erkölcsi érzés, mely minden viszonyok között tisztán képes felismerni és híven követni a kötelesség szavát. A mily bizonyosak vagyunk abban, hogy e felhívásunkkal a nemzeti kötelesség szavát hangoztatjuk: ép oly bizonyosan várjuk szavaink visszhangját. E nemzeti hálára hivatkozunk, mikor emléket kérünk Jókai Mór hamvai fölé s neki, kiben az ország szive dobogott, szobrot az ország szivében. Az adományok — akár közvetlenül, akár valamely hírlap közvetítésével —- a Magyar Általános Takarékpénztár-részvénytársasághoz (Budapest, V., József-tér I'i.f küldendők, mely intézet a befolyó összegek költségmentes kezelésére és megfelelő gyümölcsöztetésére hazafias készséggel vállalkozott. A begyülendő pénz felhasználási módozatainak megállapítása czéljából annak idején országos bizottságot fogunk alakítani. Esetleges fölvilágositásokat a vallás és közoktatásügyi minisztérium elnöki hivatala nyújt. Budapesten, lüOh. deczember havában. Antal (iábor, Baksay Sándor, Batthyány Lajosnégrófné, Benczúr Gyula, Beöthy Zsolt, Berzeviczy Albert, Bubics Zsigmoncl, Csáky Albin gróf, Emich Gusztáv, Erődi Béla, Fehér Ipoly, Feilitzsch Artur báró, Fejérváry Géza báró, Firczák Gyula, Forster Gy. báró, Halmos J., Hampelné Pulszky Polixéna, Hauszmann Alajos, Hegedűs Sándor, Heinrich Gusztáv, Herczeg Ferencz, Kornfeld Zsigmond, König Gyula, Kun Géza, gróf, Lánczy Leó, Álárkus József, Molnár Viktor, Pékár Gyula, Perczel Dezső, Badisics Jenő, Rákosi Jenő, Roszner Ervin báró, Sárközi/ Aurél, Somló Sándor, Szabó Miklós, Szalay Imre, Széchenyi Béla gróf, Szily Kálmán, Tarkovich József, özv. Teleki Sándorné grófné, Tisza István gróf, Tisza Istvánná grófné, Tuba János, Vargha Gyula, Vészi József, Wlassics Gyula, Wekerle Sándor, Zelenka Pál, ifj. Zichy János gróf, Zsilinszky Mihály. A „Kubinszki“ és „Peesovies“« világ Tolnavánmegyében. Irta: Bodnár István (Folytatás, j A királyi leirat elég dörgedelmes volt, í de már azon is átcsillant a békülékenység. Vay ki is jelentette, hogy ezek után nem marad más hátra, mint a régi rendnek helyre- állitása s ezt csakis a kölcsönös megbocsátással érhetik el s biztosíthatják jövőre, kivált, ha a vármegye ujabbi feliratára Ő Felsége is kegyes lesz enyhiteni leiratát. Csapó Dániel is békítő szellemben szólott, mig Forster Benedek t. ügyész a ' Bezerédjt és Perczel Miklóst visszahívó határozatnak végrehajtását sürgette. A kormánybiztos azonban Czindery Lászlónak, nemes Somogyvármegye emeritus alispánjának vezetésével uj szavazást rendelt el. így azután Bezerédjt és Perczelt 710 szóval 515 ellen visszahívták. Döry Gábor megköszönte a neki ren- j dezett ovácziót; „Férfiak vagyunk — úgymond, — áldozzuk fel önérdekeinket, tekintsünk a közjó előmozdítására. Én nyújtom először kezemet s engedni kívánok ama résznek, kiknek bizalmával nem dicseked- hetem, a követi pályáról lemondok.“ Lemondását természetesen nem fogadta el az ismét uralomra jutott pártja, de szavai jó hatást tettek az ellen pártra is, mert Vay kinyilatkoztatta, hogy most már nem a több- I ség, de a közmegegyezés küldi fel követül. Erre aztán valódi áradata indult meg j a loyalis nyilatkozatoknak. Kimondták, hogy Vay ellen korán sem a vármegyének többsége által tétettek észrevételek. Felírtak a királyhoz is, hogy a fe- nyitő pereket szüntesse meg. Vayt kérték közbenjárásra, ki ezt örömest megígérte. Svastics Lajos pedig mint a béke angyalát üdvözlé a kormánybiztost s kérdezte, ki az oka, hogy az előbbi határozatok végre nem hajtattak ? Száz meg száz torok Ma- gyari Kossá Sámuelt állitá bűnbakul. Mindjárt actiót kértek ellene. Vay azonban azzal ütötte el a dolgot, hogy már úgyis felfolyamodtak a királyhoz, várják be a választ. Az uj lisztujitást azonban kérhetik Ö Felségétől, mert „a gyűlések biztosabb folytatására a tisztikar megújítása hathatós és legbiztosabb mód.“ 1840. április 7-én aztán megtörtént a végleszámolás! Magyari Kossá Sámuel alispán, sejtve sorsát, meg sem jelent a közgyűlésen. Írásban nyújtotta be lemondását. Egy oldalvágást azonban még mért ellenfeleire, a mikor kijelenté, hogy „a hivségére bízott hivatalos pecsétet tiszta épségben megőrizve nyújtja vissza!“ Lemondását szó nélkül vették tudomásul, Sztankovánszky főjegyzőtől azonban érzékenyen elbúcsúztak. Természetesen majdnem kivétel nélkül a pecsovics párt emberei jutottak hivatalokba. Dőry Gábor lett első, Forster Benedek második alispán. Főszolgabirák : Forster Károly, Dőry Sándor, 'liba;/ Mihály, Vizsoly Eduárd, Daróczy János. Vay Abrahám grófnál is tudakozódtak, hogy elfogadná-e, ha táblabirónak választanák ? Hogyne fogadta volna el ? Így a tisztujitás „a legnagyobb rendben és hiedelemmel, öt fertály óra lefolyta alatt, ezernél is több nemes urak jelenléte és hozzájárulásával végrehajtatott.“ A Kubinszky-párt hivatalosan le volt verve, de azért nem adta meg magát s a voltaképeni vezető szerep ezután is az övé maradt. Vaynak „kegyességéért“ diszkardot ajánlott fel a közgyűlés, elrendelve, hogy egyik oldalán a megye és a főispán czimerei, az esztendő és a jegyzőkönyv száma, a másik oldalán pedig a béke szimbóluma legyen bevésve. Báró Prónag Gábor azonban a diétán enyelegve más fölírást ajánlott. Ezt: „Pro infidel : Patr.“ Egy követ megbotránkozott a háta megett: „En az ilyen beszédet nem hallgathatom!“ „Én meg az urat nem hallgathatom“, vágott vissza Prónay. A követet főispánja aztán kérdőre vonta, hogy tűrheti el a megszégyenítést, de az igy felelt vissza: „Ha elégtételt keresnék, az egész diétával kellene verekednem!“* A dologban egyébként az az érdekes, hogy ezt a diszkardot Vay sohasem kapta meg, pedig a jegyzőkönyv szavai szerint kinyilatkoztató, hogy azt majd „legfőbb és legbecsesebb kincsének fogja tekinteni s magával a sírba is elviendi.“ A kubinszkiak már a következő gyűlésen szemére hányták a másik pártnak, hogy a diszkard felajánlása valóságos gúnyolódás ellenük s mivel ama gyűlésen jelen sem voltak, a költségekhez hozzá sem járul hatnak. Erre a többség úgy határozott, hogy ha Vay emez inczidens után a kardot el nem fogadná, az a kölcsönös béke zálogául s annak jeléül, hogy a békét fentartani saját * Csapó Ida naplója.
