Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-08-26 / 34. szám
'2 közérdek 1905. aug. 26. ■cselekedetnek kell minősítem. S mikor arról van szó, hogy a bérmozgalmak megszűnjenek, csupán a méltányosság lehet az egyedüli gyógyitó eszköz. Az erőszak, a szurony és golyó vagy a börtön csak újabb elkeseredés szülő oka; nem orvosol, hanem lappangóvá teszi a bajt, s egyszer csak kitör elemi erővel. Mert a tömeg ilyenkor nem a józan eszével okoskodik, de nem is okoskodhatik, mert hiányzik a kellő műveltsége. Ellenben a vezetők, az intelligensek azért vezetők, hogy józan eszük soha se hagyja cserbe; és azért intelligensek, hogy belássák azt. hogy jóindulattal mindig többet lehet elérni, mint erőszakkal. Nagyon helyesen cselekedett tehát Tolnavármegye közönsége, amikor legközelebbi közgyűlésén a Tolnamegyei Gazdasági Egyesület érdemes elnökét, Jeszenszky Andort a kérdés tüzetes tanulmányozásával megbizta. Az ő tapintatos keze, fáradhatatlannak ismert tevékenysége bizonyára megtalálja — legalább a mi vármegyénkben a baj forrását vagy gyökerét s hisszük alkalmas módot és eszközt jelöl ki a baj sikeres gyógyítására. Addig pedig ne üljön fel a nép a nagyhangú szavaknak, — mert a szociál demokrata kiküldöttek munkás elemeknek hirdetik ugyan magukat, de azért hófehér, tehát munkához nem igen szokott kézzel csapkodnak az általuk feldicsőitett kérges tenyerekbe. Kölcsönös méltányosság, ez legyen a jelszó. Ha az önzés és a rohamosan való gazdagodási vágy szükebb korlátok közé szorittatik, ha a közszellem megtisztul, s ha nem is általános, de uralkodó lesz a méltányosság érzete, akkor valószínűleg jelentéktelen mederbe szorulnak a mezőgazdasági bérmozgalmak is. És ha tehát arra a kérdésre akarunk megfelelni, hogy sztrájkok idején a munkaadónak vagy munkásnak van-e igaza, akkor talán leghelyesebb úgy nyilatkoznunk, hogy azoknak a földesuraknak van igazuk a ki állandóan méltányos elbánásban részesítik munkásaikat, s jóformán nem adnak al- | kaimat arra, hogy a sztrájkok kitörhessenek. De viszont nincsen igazuk azoknak a munkásoknak, akik tulcsi- gázott követeléseikkel a munkaadót kényszerhelyzetbe hozzák, gondolni kell arra is, hogy ha az egész kenyeret akarják, mi marad annak, a kié j voltaképpen a -— kenyér? I ____ __ Bu csulakoma dr. Selcz József tiszteletére. A szekszárdi kir. törvényszék bírói kara s összes személyzete e hó 22-én lelkes óvá- ciót készített elő távozó elnöke tiszteletére, kiválóan sikerült társas vacsorán búcsúzott el dr. Selcz Józseftől, kit a királyi kegy kiváló érdemeinek eüsmerésekép, tudvalevőleg kúriai bíróvá léptetett elő. A kedélyes lakomán részt vett mond- I hatni Szekszárd intelligens elemeinek* legna- I gyobb része, s számosán voltak vidékről is, j I úgy, h°gy a kaszinó tágas nyári helyisége j ! egészen megtelt válogatott közönséggel. Pedig dr. Selcz József kir. törvény- j j széki elnök korában sohasem hajszolta a népszerűséget, csendesen megvonult Íróasztala mellett, rengeteget dolgozva, igazán csak a közügyek szolgálatának élt, szóval nem ért reá barátokat, azaz inkább tömjénező pajtásokat szerezni, ha tehát önkéntes elha- I tározásából ily nagyszámmal seregük össze a közönség a távozó tiszteletére, ez nem csak a tőlünk elváló igaz érdemét, de bizonyos tekintetben a búcsúzó közönség tisztultabb felfogását, magasabb erkölcsi tartalmasságát is mutatja, azt t. i., hogy elfogulatlan igazságos biró tud lenni, van érzéke a megér- demelt igazság kiszolgáltatásához. A minden tekintetben sikerült lakomát Abcii] Leó, a szekszárdi kir. törvényszék érdemes bírája rendezte, nagy odaadással, a nála megszokott körültekintő figyelmességgel. Nagy buzgalommal ségédkezett neki Beke Ferencz, dr. Beöthy Károly és Diczenty La- J jós. A szekszárdi nagyszámú intelügenczián kívül vidékről ott láttuk: Jeszenszky Andor, | Fördős Dezső, Süss László földbirtokosokat, Szentpétery paksi, Várady -tamásii járásbi- | rákat, Németh paksi albirót. stb. A többi járásbíróságok vezetői s rajtuk kívül számo- ; san kimentették magukat. A lakomára küldöttség hívta meg az j ünnepeltet, ki úgy félkilencz óra tájban dr. Steiner Lajos ügyvéddel karöltve lépett a kaszinó helyiségébe, hol lelkesen megéljenezték. A felszolgálás úgy 9 óra tájban kezdődött, addig a búcsúzó elnök vidáman elbeszélgetett a csoportokba verődött társaságokkal. A menü Ízletes, kifogástalan volt. Garay Lajos szebbnél szebb nótákkal igyekezett fokozni a jó hangulatot. Az első úgynevezett „hivatalos“ tósztot Markovics Jenő kir. törvényszéki biró mondotta. Folyékony, szép, szónoki előadásban, a következő eszmékben gazdag felköszöntőt intézte az ünnepel thez : „Méltóságos ur ! Igen tisztelt barátunk ! Öröködbe im pogányok léptének! Mi nagy számban egy begy ült tisztelőid vagyunk azok, akik elfoglaltuk kis időre, árván maradt székedet, hogy megszakadt felügyeled jogod rendelkezésével élve, szokatlan helyre, a fehér asztalhoz idézzünk meg, s annak, a megnyilatkozásra biztatóbb hatása alatt, távozásod előtt kifejezést adjunk ama nagyrabecsülésnek, melyet irántad a zöld asztal mellett hosszú éveken keresztül folytatott közös munkálkodás teremtett még lelkűnkben. Nem könnyű elhatározással bár, de kifejlődött szolgálati érzéssel meghajoltál a felügyeleti rendelkezés előtt, s im megjelentél közöttünk, hogy teljessé váljék a mi örömünk. Midőn most összes volt munkatársaid nevében is fölszólalok, követni szeretném köztudattá vált ama jelszavadat, mely kívánja, hogy felszólalásom rövid is, velős is legyen. Ám az elsőt megkísérlem, az utóbbit hagyom az utánam következő hivatottabbakra. Méltóságos ur! A mai alkalom hasonlóvá teszi lelkeinet egy végeladásra berendezett raktárhoz, amelyben a fölhalmozott különböző érzelmek közforgalomba kívánkoznak, s ezek között első sorban állanak a fájdalom s üröm érzése. A távozásod által beállott veszteségünk fájdalmát azzal kívánjuk megbecsülni, hogy lelkünk mélyén újra elraktározva, annak hü megőrzésére vállalkozunk. Azonban nem vélek idegen érzelmeket érinteni, amidőn az öröm érzését adom át közöttünk a közforgalomnak, azon öröm érzését, a mely táplálékát és éltető erejét, ama megnyugvás és biztosságban birja, hogy az igazság hatalma az, melynek úgy a magán, mint a közélet legnehezebb pillanataiban is, érvényesülni, helyét szilárdan megtartani kell. Az igazság érvényesülésének ezen példája vagy most előttünk te, méltóságos uram, akinek Ő felsége kegyelnie s az ezidő szerinti kormányhatalom bizalma az ország legelső bírói méltóságai között jelölte ki a helyet s tért arra, hogy folytasd a pihenést s Egy este Chátelet herczegnőnél, aki állandó barátsággal viseltetett irántam, házasságom fölött tréfálkoztak. Több jelenlevő hölgy kijelentette^ hogy még a farsangban meg keli nősülnöm s versenyezve különféle személyeket neveztek meg, akik vagyonuknál fogva nekem megfelelnének. Courteille asszony igy szólt: — En tudnék egyet, akire semmi kifogást sem lehet tenni; születés, vagyon, alak, nevelés mind megvan nála. De csak 19 éves s kérdés, odaadnák-e szülői egy idegennek, akinek vagyona csak állandó évi fizetéséből áll. Ez pedig a fiatal Hallweil grófnő, egyetlen leány s talán a leggazdagabb örökös ma Páriában. — No bizony ! kiáltott fel Rochechonart grófnő, Chátelet asszony nővére, aki a tűz mellett állt, arról ugyan lemondhat. Nem tudom, hogy kinek tartogatják szülői, de visz- szautasitották már Montmorenczy-Tingry urat, Aiguillcn herczeget, Lévis herczeg idősebb fiát, Béranger urat és másokat, akik vagyonuk s születésük révén minden előnyt egyesítettek magukban. Biztos, hogy nem fogják odaadni leányukat egy 45 éves férfinek, akinek nincs birtoka, nincs hivatala az -udvarnál, nem herczeg, mikor a többieket visszautasították, akik annyi előnnyel bírtak. — És ugyan miért nem ? kérdeztem. Az akadályokat mindig szerettem, ez a házasság nagyon kedvemre van. Ismerem egy kicsit Hallweil grófot, holnap magam megyek el megkérni leánya kezét. Tervemet bolondságnak tartották, azt hitték, hogy tréfálok, de én ragaszkodtam hozzá. Harmadnap Hallweil grófhoz mentem, de nem volt otthon; a kapusa azt mondta, hogy majdnem mindennap otthon ebédel, s legbiztosabban ebédje végeztével találkozha- tom vele. Harmadnap nála voltam s előadtam szándékomat. Felemlítettem előtte koromat, vagyonomat, helyzetemet s azokat az indító okokat, melyek azon tervem megváltoztatására bírtak, hogy agglegény maradjak. A gróf meghallgatott s végül kijelentette, hogy szerencsésnek érzi magát ajánlatom folytán, mert igy abba a kellemes helyzetbe jut, hogy barátjára talál -vejében; de feltett szándéka, hogy leánya Ízlését férjének megválasztásában nem korlátozza s egyébként feleségét is meg kell kérdeznie, mert tőle van az egész vagyon. Mivel úgy neje, mint leánya csak hírből ismernek, igyekezni kellene, hogy valahol találkozhassam velük. Hogy ez a találkozás a véletlen benyomását tegye, azt ajánlotta, menjek el a comédie italienne-be az ő páholybérlésük napján ; a királynő páholyába szoktam én járni s evvel szemben volt az övéké. Aki előbb érkezik meg az üdvözli a másikat s én felhasználom ezt az alkalmat, hogy a páholyukba menjek azon ürügy alatt, mintha a gróf jelezte volna, hogy beszélni valója van velem. Én érkeztem meg előbb s a dolog úgy folyt le, mint azt megbeszéltük. A gróf bemutatott nejének s leányának, akit én nem jól láthattam, mert előttem ült. Miután a gróf kijelentette, hogy tekintsem látogatásnak ezt a bemutatkozást, s keressem fel őt lakásán, visszavonultam. Két nap múlva elmentem hozzá, de nem volt otthon; azt mondták, hogy a grófnő fogad. Egy szalonba léptem be, ahol a fiatal grófnőt a zongora mellett találtam, üdvözöltem s szó nélkül a másik szobába mentem, ahol az édesanyja volt. Rajta voltam, hogy élénkké tegyem társalgásunkat. Bejött a fiatal grófnő is, akinek magaviseletében tanúsított mérsékletességet csodáltam. Nem beszélt sokat, de mindig megtalálta közbeszólásaira az alkalmas helyet s a megfelelő szavakat. Hosszúra nyújtván látogatásomat azon ürügy alatt, hogy a grófot várom, a contesse ítélőképességével s tehetségével teljesen megelégedve távoztam el. (Néhány nap múlva Esterházy megtudja, hogy a fiául grófnő idősnek találja őt s visz- szautasitja a házasságot. Annál nagyobb a csodálkozása, mikor egy reggel inasa Hallweil gróf látogatását jelenti be. A gróf inkognito kereste fel Esterházyt, kifejezte sajnálkozását leánya elutasító válasza fölött s kijelentette, hogy ő a maga részéről nagyon óhajtaná, ha létrejönne a házasság; azért hát ne csüggedjen el, tartsa fönn továbbra is az összeköttetést, keresse fel őket gyakran, de ne mutassa, hogy házasságra gondol.)
