Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-08-26 / 34. szám
1905. aug. 26. 3 fáradságot nem ismerő közszolgálati munkálkodást ott, ahová egyedül s kizárólag a jogszolgáltatás körében szerzett érdemeid igazságos elismerése helyezett. Életednek 12 évét foglalta le a díszes állás, melyet itt közöttünk betöltöttél; hogy az ezen állásban rád bizott feladatnak, az igazolt egyéni törekvés által ápolt munkabuzgalom példaadásával, széles körű jogi tudásodnak a közszolgálat javára eső érvényesítésével miként leleltél meg, annak leghitelesebb s legékesebben szóló hirdetője legyen a kinevezés, mely körünkből elszólit. Mielőtt azonban távozol, a bucsuvétel jelen alkalmából vedd szívesen tőlünk a biztosítást, hogy emlékedet tiszteletben megőrizzük, hogy személyed iránt érzett nagyrabecsülésünk mindig változatlanul fog fon- maradni; fogadd a tőlünk elvezető utadra azon őszinte kívánságunkat, hogy a nehéz munkával gyűjtött érdemeidet jutalmazó legmagasabb elismerés adja meg neked a boldogító megelégedést,» gondviselés kegyelme pedig adja meg, a még hosszú évekre kiterjedő közhasznú munkálkodáshoz az állandó erőt s egészséget. Isten éltessen soká!“ A szépen sikerült beszédet szűnni nem akaró éljenzéssel fogadta a közönség. Utána Dőry Pál alispán emelkedett szólásra, a vármegye nevében, nagy közvetlenséggel előadott, tartalmas felköszöntőben búcsúzott el dr. Selcz József volt kir. törvény- széki elnöktől, különösen kiemelve nagy tudását, páratlan szorgalmát, a mely odafent is hatalmas „gerenda“ lesz az igazságszolgáltatás fényes épületében. Az alispánnak nagy figyelemmel hallgatott beszéde után, mint a kir. ügyészség jelenlegi vezetője Béke Ferencz kir. alügyész a következő szép beszéddel vett búcsút a távozó elnöktől: » „Tisztelt uraim! Amikor fegyverszünetet tart s ünnepi lakomát ül a tábor, mindenki tudja, hogy a hadsereg győzelmet aratott, vagy olyan műveletet végzett, melyért kitüntetés, legfelsőbb elismerés érte. Ilyen alkalommal nem csupán a győztes sereg ölt ünnepi ruhát, hanem az a csoport is, melynek érdekei forogtak a küzdelemben koczkán. A szekszárdi kir. törvényszék birói, mint az igazságügy felesketett bajnokai, elnökük vezérlete alatt nehéz harezokat vivtak a jogos emberi érdekekért a vélt vagy jogtalan érdekek ellenében, s ebből kifolyólag érte vezérét kitüntetés. Hogy a küzdelem hogyan végződött, mindnyájunk előtt ismeretes. Én is, mint az előttem szólók tették, a Én követtem Halhveil gróf tanácsát s egy a gróf által megjelölt napon a grófnőhöz mentem vacsorára. Sok vendéget találtam ott. Hallweil kisasszony csinosan volt felöltözve, s nagyon jól festett. Keveset foglalkoztam vele, de a náluk tett különféle látogatások alkalmából nem hanyagoltam el a legkisebb alkalmat sem, hogy tanujelét adjam vele j szemben figyelmességemnek. Azon voltam, j hogy megnyerjem a szellemes Lastic báró nőnek, a család egy barátnőjének tetszését j is, aki intrikus természetű volt, s regényes hajlamai miatt szerette a kalandokat. Hall- weil asszonynyal süketsége miatt csak közöm- j bős dolgokról beszélgethettem, minthogy soha sem találtam őt egyedül. Azt tűztem ki feladatomul, hogy beszélgetés közben megismer- | tessem leányával mikép gondolkodom különféle dolgokról; hogy mások hibáival szemben elnéző vagyok, szeretem az igazságot s az j őszinteséget, gyönyörködöm, ha más mulat s ! hogy távol áll tőlem minden érzékenykedés, j Egyszer-másszor bevallottam egy néhányat hibáim közül is, mivel jobban szeret- j tem, ha én tőlem tudja meg azokat, mint másoktól. Magam voltam az első, aki alakom j hátrányait nevetséges szinben tüntettem föl ! s ha életkoromról beszéltem, dicshimnuszt fűztem hozzá egészségemről. Mikor a gróffal egyedül voltam, azt mondta, hogy neki még ugyan nem mondtak semmit, de jól megy minden s kért, hogy ne veszítsem el bátorfiÖZÉRDEK vezért ünneplem, mert a küzdelem sikeres, vagy sikertelen volta az erők felismerésében, megfelelő elhelyezésében rejlik s az eredmény a vezető nevéhez fűződik. Méltóságos Curiai biró ur ! Nekem a ki a küzdelmet nemcsak közelről néztem, hanem annak egyik másik részébe bele is vegyültem, volt alkalmam tapasztalni, hogy a tudás, a tapasztalat, a törvény mellett a tiszta lelkiismeret biztos fegyverével vértezetten mindig emelt fővel szállt a küzdelembe; s láttam, hogy méltóságodnak, mint vezérnek e jeles tulajdonságaiba vetett hittől, szinte felbátorodtak és erősödtek azok, akik oldalán felvonultak, láttam, tehát tudom, hogy a küzdelemből oroszlán rész esik Méltóságod működésére. E jeles tulajdonságok mellett Méltóságod kipróbált vezetési képessége idézte elő azt, hogy a helyes beosztás folytán a külön- ktilön működők — előttük lebegvén a vezér alakja — ép oly híven és lelkiismeretesen végezték teendőiket, mint az a rész, ahol a vezér működött. A kiváló tulajdonságok elismerését, az érdem jutalmát látom én is abban, hogy Méltóságod curiai bíróvá neveztetett ki, s felállásommal azt tanusitom, hogy azok az érdekek, melyeket én Méltóságod előtt képviseltem legjobb tudomásom szerint akként nyertek megoldást, hogy ezen a téren Méltóságod a lelkiismeretesen ^s pontosan teljesített kötelesség tudatának érzetével hagyhatja el helyét. Fogadja legjobb kivánataimat uj állá- | sához, élete nagy haszon a jogkereső közönségre !“ Utána Totth Ödön az ügyvédek nevében mondott eszmedus beszédet, megjósolva, hogy dr. Selcz József fényes tehetségei előtt a legmagasabb előlépés utjai is nyitva állanak. Ezután dr. Selcz József emelkedett fel j szólásra, eleinte elfogódott hangon, megille- tődve, később neki melegedve emlékezett j meg itt létéről, amely neki férfikorának 12 j számottevő évét jelenti. Vesse bárhova a sors kötelességtudóbb, odaadóbb, szeretőbb mun- ! katársakra sehol nem talál, akár ha a vele | együtt itt munkálódott derók birói kart, akár j ha az ügyvédeket, vagy akár ha Tolnavár- megyénék vele szemben mindenkor barátsá- J gos érzelmű tisztikarát tekinti is. Hogy mennyire tett eleget kötelességének azt ő maga nem értékelheti, de abból, hogy eny- nyien adtak kifejezést jókivánataiknak, azt kell következtetnie, hogy mégis csak sikerült hivatását betöltenie, Igazán önérzettel és büszkeséggel tekint tehát vissza itt létére, felemelő öntudattal távozik s különösen jólesik neki, hogy a vele együtt munkált birói Ságomat. A bárónő is szemmelláthatólag az én érdekeimet pártolta. Halhveil gróf az őrültségig szerette Astley lómutatványait; nagyot bámult, hogy én még nem láttam azokat. Annyival inkább sajnálta ezt, mert a mutatványok már bevégződtek erre az évre és Astley Angliába készült visszatérni. Egynéhány műkedvelő kérésére elhatározta azonban, hogy késlelteti elutazását s még három előadást tart a farsang utolsó három napján. Mikor a gróf erről értesült, levelet irt nekem, amelyben felajánlotta, hogy válasszak ki egyet a három nap közül, amelyen nála ebédelek s ebéd után Astleyhez megyünk. En hushagyókeddet választottam. Lastic bárónőn s rajtam kivlil nem volt ott más idegen. Ebéd közben a bárónő fölemlítette, hogy nincs szerencsésebb ember mint én: egészséges, vagyonos vagyok, kedvelnek mindenütt, megfontoló természetem sokoldalú j Ízlésem van, s hozzá tette, hogy kevés oly helyzet van a világon, amivel én elakarhat- j nám cserélni az enyémet. — Ebben az esetben, szólt Hallweil grófnő, igazán nem értem, hogy akarhat j megnősülni. — Azért asszonyom, szóltam, hogy megosszam valakivel azt a szerencsét, amit j élvezek; kevésbbé tudok gyönyörködni egy jó szindarabban, ha látom, hogy a terem üres. ! Úgy láttam, hogy e kijelentésem nagy s ügyvédi kart s a vele rokonszenvező közönséget most a válás végperczeiben is igy maga mellett találja. Mindenkor drágák lesznek neki az itteni emlékek, a mikor búcsút vesz, fájó érzés fogja el s mert »nem érez, aki érez, szavakkal mondhatót“, befejezi szavait: Isten áldja szeretett munkatársait; j. Tolnavármegye, Szekszárd közönségét, kiket , hosszas ittléte alatt becsülni megtanult. Az ünnepelt érzelemteljes búcsúszavait szűnni nem akaró taps és éljenzés követte. Utána Boda Vilmos országgyűlési képviselő humoros szavakkal találgatta az elnök mellé ültetésének valódi okát — végre is mint a társaságban jelenlevő legrégibb kiérdemelt törvényszéki biró köszöntötte fel a távozót. Totth Ödön pár szellemes szóval Abay Leónak, a minden tekintetben sikerült estély fáradhatatlan rendezőjének mondott köszönetét. Végül a távozó elnök helyéről felkelve, a kir. törvényszék fiatal gárdájához ment, a legmagasabb dicséret hangján emlékezett meg a messze területen ritkaságszámba^ menő jegyzői kar odaadó munkásságáról. Éltette őket, mint a jövő reményét, mint a kik tudásuknak, hivatottságuknak annyi kétségtelen jelét adták már is, hogy méltán nevezheti őket „kisbiráknak“ de nem falusi értelemben. Utánuk a biróság kezelő személyzetét köszöntötte fel. Nélkülük megállana a nagy gép, hogy az igazságnak érvényt szerezzen. Büszkén mondja el, hogy ilyen derék bírósági kezelő-személyzet nincsen az országban. Ezután megeredt az általános társalgás, derült jókedvvel folyt jó éjfélutánig, kiknek kiknek azonban még tovább is . . . Felemlítjük még, hogy a lakoma alatt, de már azelőtt is egyre érkeztek az üdvözlő vagy a távolmaradást kimentő táviratok és levelek, részint a távozó elnökhöz, részint az estély rendezőjéhez Abay Leóhoz czimezve. így gróf Széchenyi Sándor főispán val. b. t. t. családi körülményei (diplomata fiának aznapi megérkezésével) menti ki a távolmaradás által elkövetett „mulasztását“, de »biztosítja igaz tisztelete s legőszintébb jó kivá- natairól jövő fényes pályafutására nézve is.« Apponyi Sándor gróf val. b. t. t. is sajnálkozik, hogy a közvacsora alkalmával nem áll módjábau nagyrabecsülését személyesen kifejezni. Bezerédj Pál főrendiházi tag, az országos selyeintenyésztés miniszteri meghatalmazottja „őszintén gratulál a távolból“ (Aus- seeből.) Sztcinkovánszky János kir. kamarás szintén táviratilag menti elmaradását s küldi szivélyes búcsú szavát. Csapó Vilmos kir. kamarás is szeren- csekivánatait küldi az Unnepeltetés alkalmából. j hatással volt a fiatal grófnőre, bár nem szólt semmit. Felkelvén az asztaltól Hallweil kis- j asszony, Lastic bárónő és Voile ur, a család régi barátja, aki régebben őrnagy volt Hall- weil ezredében, a zongora-szobába mentek. A gróf szobájába vonult s én egyedül maradtam nejével. Megragadtam ezt az alkalmat s kijelentettem, hogy nem lévén soha alkalmam kifejteni előtte az indító okot, amely arra birt, hogy leányának udvaroljak, nem köszönhettem meg neki, hogy helyesléssel fogadta szándékomat; egyébként egész természetes dolog, hogy a fiatal grófnő nem fogadta el ajánlatomat a nagy koi'különbség miatt; egy majdnem 45 éves félj bizony elég ijesztő egy 19 éves fiatal leányra nézve. — De ő már megváltoztatta a véleményét, szólt a grófnő, s ha önnek még mindig ugyanaz a szándéka, leányom megbízása folytán kijelentem, hogy ő kész nőül menni önhöz. — Igen, barátom, ő beleegyezik, szólt hozzám a belépő gróf. Rendkívül elbámultam s nagyon megörültem. Az olsö gondolatom mégis az volt, hogy rábeszélték egy kicsit a fiatal leányt s nem saját érzelméből fakadt e változás. E gondolat nyomása alatt azt feleltem Hallweil grófnőnek, hogy roppant szerencse rám nézve az, amiről értesített, de félek, hogy ez a váratlan fordulat az én javamra való elfogultságuknak eredménye, s leányuktól magától
