Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-03-18 / 11. szám

2

KÖZÉRDEK

1905. márczius 18.

figyelmünkre akkor a statisztika adatai szerint kész kenderárukból 5—6 millió korona értékű, mig a lenáruból 30—40 millió korona érték jön be hazánkba.

Mennyi kendert és lent termeszthetünk még kiváló sikerrel hazánkban, mennyi munkáskéznek biztosíthatnánk jó és állandó keresetet, mig más országok ebbeli termesztési területi arányát elérnénk? A termelés felkarolása és nyersterményeink itthoni feldolgozása által 45—46 millió korona értékű kész árunak behozatalát megállíthatnánk s ez által ez a 45—46 millió tőke a hazai munkáskéz állandó foglalkoztatásával, a nemzeti tőke gyarapításához járulhatna.

Ez kérem 10 év alatt 450—460 millió korona, a munkások keresete 45—46 millió korona. Mennyivel jobban élne a munkás, mennyivel több kéz találna keresetet, mennyivel lenne nagyobb és jobb a hazai termények fogyasztása? Ez a pénz mind itt maradna saját hazánkban: gazda, kereskedő, munkás és tőke javára.

Most vegyük tekintetbe, hogy például Tolnavármegyében, ha egyelőre csak 1000 hold kender, vagy len ter- mesztetnék, mennyi pénzhez juthatnának a gazdák? 1000 hold kender után évi átlagba csak 40 métermázsa száraz kenderszár termésre számitva, 40,000 méter mázsa száraz kenderkóró, ii 4 K 50 fill. 180,000 korona nyers jövedelemnek felelne meg, a mely összeg egy-egy katasztrális holdat véve alapul, 180 korona nyers jövedelmet tenne ki.

Ha ezen nyers jövedelemből leütjük a termesztési költséget, a mely : a telekérték 4—5 %-os tőkésítéséből, a a talajelőkészités költségéből, a trágyázás költségének 30—40%‘ából, vetőmag érték, vetés, aratás és szállítás költségeiből, a forgótőke 10%-°s kamatoztatásából áll, akkor termesztési költség fejében 110 —140 koronát leütve, egy- egy hold kender után 40—70 korona tisztajövedelem maradna, a mely összeg igen szép holdankinti tiszta jövedelemnek volna mondható. — Ha ezen

összeget 10 métermázsás holdankinti átlagos búzatermesztés értékével állítjuk szembe 15 koronás átlagos búzaárakkal, akkor a búza 150 korona nyersjövedelmet eredményezne, a melynek holdját 110 —120 korona termesztési költséggel megterhelve, a legjobb esetben 30—40 kor. tisztajövedelemre számíthatunk.

Ezekből látható, hogy a kender holdankinti tiszta jövedelme 10 éves átlagban 10 — 30 koronával haladja meg egy-egy kát. hold búza évi, átlagos tiszta jövedelmét, a mi 1000 kát. hold kender termelésnél évi 10.000—

30.000 korona tisztajövedelmi többletnek felelve meg, 10 évre számitva 100,000 —

300.000 K.-val emelné egy 1000 hold kendertermelésre alakult kendertermelési szövetkezet jövedelmi többletét.

Ezekből látható, hogy a kender és lentermesztés nagyon is kifizeti magát s ezek termesztésével nagyon is érdemes foglalkozni.

Most már csak az lehet a kérdés, szövetkezeti alapon, vagy magánvállalat alapján s/erveztessék-e a kender, vagy lentermesztés ?

Nézetem szerint legjobb lenne azt szövetkezeti alapon létesiteni, mert igy a termelő a kendergyár osztalékában is lészesedik, a mely esetben a a gazda holdankinti és évi átlagos tisztajövedelmét kender vagy lentermesztése után 60—100 koronára is emelheti.

Ez lenne tulajdonképpen a legideálisabb dolog, hogy a gazdák mint tér- j melók necsak a nyeistermény előállítására, de mint gyárosok a feldolgozott kender értékesítéséből származó jövedelembeli részesedésre is számítsanak.

Sajnos azonban, a mit be kell ismernünk, hogy ilyen vállalatban gazdáink még a mai viszonyok között nem szeretnek résztvenni, pedig nagy gyakorlati érzékű jelenlegi miniszterünk Tal- lián Béla egy ilyen szövetkezet segélyezésétől nemcsak hogy el nem zárkóznék, de azt a legmesszebbmenőleg anyagilag is támogatná.

Azt gondolom tehát, hogy egy

kender vagy lengyárnak szövetkezeti ala" pon való létesítése Tolnavármegye igazi intelligens gazdái között azért nem sikerülne, mert hiányzik a vállalkozói szellem ! (bár engedje az ég, hogy ezen véleményemben én csalatkozzam !)

De ha igy nem akarnának kender vagy lengyárat létesiteni, akkor legalább indokolt lenne kender vagy lentermesztésre vállalkozni, mert a szegedi kenderfonógyár 500,000—600,000 forint tőkével hajlandó lesz a gyárat felállítani, csak a gazdák 1000 hold len vagy kendertermesztést biztosítsanak.

Hogy egy kender vagy lengyárnak felépítése Szekszárd vidékére mily óriási előnnyel járna, azt felesleges is tovább vitatni.

Adja az Isten, hogy mielőbb eljöjjön a hire, ide Keszthelyre is, hogy ott Szekszárdon akár szövetkezeti alapon, akár a jónevü szegedi kendergyár réven létesül egy ilyen gyár.

Egész környék gazdasági boldogulása függ az ilyen nagyobb vállalkozástól s különben is minden magyar embernek jól emlékébe kell vésnie, hogy minden régi és uj füstölgő gyárkéményre oda van irva a nagy Széchenyi büszke mondása: Magyarország nem volt, hanem lesz s kicsinek nagynak, mindnyájunknak rajta kell tehát lenni nem csak szóval, de tettel is, hogy Magyarország — lehessen!

Berger Károly Lajos.

A dunaföldvári gimnázium pénze.

Ki hitte volna, hogy ilyen is van, pedig vau ám 2199 kor. 64 till ez idő

szerint, csakhogy azon vitatkoznak, hogy ki kezelje, Dunaföldvár elöljárósága, vagy pedig a dunaföldvári takarékpénztár? A pénz keletkezésének története az, hogy 1885-ben Dunaföldvárott mozgalom indult meg, hogy egy Dunaföld várott felállítandó gimnázium

ózdijaira gyűjtsenek. A Dunaföldvári takarék- pénztár lelkesen felkarolta az ügyet s elhatározta, hogy évi jövedelméből bizonyos

összeget évenként félretesz és azt, mint saját betétjét, külön főkönyvi lapon és takaréktári

lángésznek kellett lennie, vagy igen gazdagnak.

Csakhogy a Iángész — tudvalevőleg — sokkal kevesebb diáknak adatott, mint a pénzes atyus. így aztán gyakran kocogtattak a bús szülők a professzor ur ajtaján. Kérdezősködtek, mi lehet az oka, hogy a gyerek a nyelvekben s más tárgyakban jeles, vagy legalább is eléggé megállja a sarat, de a számtannal sehogy sem boldogul s hogyan lehetne segíteni ezen a már tűrhetetlen állapoton ?

— Hja, atyámfia, nincs mit csodálkozni, ez egészen természetes! Beszélni a kutya, macska is tud czimborájával a maga nyelvén. Mindenki bizonyos fokú nyelvtehetséggel születik. A história, geográfia meg a többi mind csak üres lotyogás, aki egyszer beszélni s olvasni tud, az mind megtanulhatja. Hanem a mathesis, az már egészen más káposzta. Görög eredetű neve is bizonyítja, hogy csak ez az egy tudomány, a többi lári-fári.

így fizette ki Vásárhelyi tanár ur a látogatóit. Végre is az lett az alapos meg vitatás eredménye, hogy még minden jóra fordulhat, nem kell csüggedni, csak egy jó praeceptort kell keresni a surculus mellé, no meg aztán okvetlen más helyre kellene adni szállásra és kosztra, mert a mostani helyén nincs kellő felügyelet alatt.

Csakhogy baj volt. Vásárhelyi professzor ur nyugodt lélekkel nem tudott egy olyan diákot sem ajánlani praeceptornak, akinek

tudományában s lelkiismeretességében meg lehetett volna hízni. A kosztadó gazdákat, no azokat még kevésbbé tudta ajánlani.

Végre is könyörgésre fogta a dolgot a szegény vidéki szülő, hogy az Isten is megáldja a professzor urat, csak fogadja házába szállásra és kosztra azt a rossz golyhót, faragjon embert belőle, ő nem fogja sajnálni a fáradozásért, ami csak tőle kitelhetik.

Mit tehetett a professzor ur ? Embertársán segíteni felebaráti kötelességének tartotta. így aztán állandóan legkevesebb 7—8 diák táborozott s nyerte testi s szellemi táplálékát a professzor ur házában. Az igaz, hogy egyik sem terhelte meg nagyon sem a gyomrát, sem az elméjét.

Étkezés közben, ha valamelyik nebuló a ház- és az illendőség szabályairól megfeledkezve falánkságra mert vetemedni, keserves volt annak; a professzor ur nyelvéről csak úgy peregtek a latin megrovó idézetek a fejére.

— Nem ösmeri, amice, a deák közmondást: „Esse oportet, ut vivas, non vivere, ut edas“. Azért eszünk, hogy éljünk, de nem azért élünk ám, hogy örökké csak zabáljunk ! Deák embernek, ha valamivé akar lenni, még jobban meg kell szívlelni egy másikat: „Plenus venter non studet libenter“. Tele gyomorral nem fog az ész.

Néha terjedelmes egészségtani magyarázatok fűszerezték az étkezést, úgy, hogy a

legényeknek minden kedvök elment a jól- lakástól.

Megesett az is néha néha, hogy maga a professzor ur látta jónak kifogásolni az „anyjuk“ főztét. De ezt is a fiuk, vagy jobban mondva ezeknek a szülei keserülték meg, mert a professzor ur mindjárt utána tette :

— Nem is csoda. Mit tevő legyen szegény anyjukom, mikor olyan drága a zsir, tojás, hús, meg minden itt a városon. (Havi 80—100 forintot szedett be a fiukért fejenként szállás, koszt s a kikötött, de meg nem igen tartott magánórák fejében!) Bezzeg más világ van falun, például arra maguk felé is, ugy-e Hutiray V — szól a leggazdagabb kosz- tos télé fordulva. — Lássák, Írhatnának haza, hogy küldjenek egy-egy kis zsírt s miegymást a konyhára, hisz a maguk érdeke; mindjárt jobb izü lenne a falat. Betudjuk aztán a kosztpénzbe. (Tudta a hunezut, hogy soha sem számitják le, minden csak úgy ajándékban marad.)

Volt is eredmény, mert szombatonként, a hetivásár napján, csak úgy özönlött a falusi nép a professzor ur háza felé, nemcsak a kosztosok szüleinek postái, hanem mások is, ki egy malaczczal, ki egy pulykával és igy tovább, hogy az avatatlan könnyen vámháznak nézhette volna a professzor ur házát.

I érfi sorsa a nő, mint mondják s ennek mintájára Vásárhelyi professzor ur is elmond-