Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-12-02 / 48. szám
2 1905. deczember 2. az élelmiszeripar, a has, kenyér, ruházat, lakásberendezés. Ezekben még a kis tőke funk- czionál! A mikor tehát a nagy termelési vállalatok deczentrálizácziójára törekedünk, nem azt. a czélt akarjuk elérni, hogy a kisipar felszívását megakadályozzuk, — hiszen ezzel egyszerűen útját vágnánk a haladás feltételeinek, mert a munka, a szorgalom a tehetség csak az igazán nagy vállalatokban, a nagy üzemekben fejlődik és fejtheti ki magát — hanem ebben bennünket egészen egyéb szempontok vezetnek. Jelesül pedig: Szoczialis, Gazdasági, Erkölcsi és Egézségi szempontok. Világvárosainkban ezrekre rug a gyári munkások száma. A nagy termelési vállalatokban ezer kéz dolgozik, azon kivül pedig több ezer kéz pihen munka hiján és koldul kenyér hiján. Csak a napokban olvashattuk, hogy Londonban, ebben a hatalmas gyárvárosban, a munkások ezrei le- j rongyolódva, szánalmas tömegekben ] járták be a város fényes utczáit, hogy szánalom- és könyörüietre indítsák a vagyonos osztályt. Ezek a munkanélküli, éhező emberek, a kik a termelési vállalatok üzemeiből kiesnek, de a mit ezek a vállalatok csak annyira sem vesznek észre, mint a világegyetem az ő csillagjainak a lehullását, súlyos és komoly követelésekkel nehezednek egyes városok gazdasági életére. A mint szétosztjuk, a mint a lehetőséghez és a körülményekhez képest sikerül a nagy termelési vállalatokat szétrakni, a munkásnép ezreinek szo- cziális bajai és ügyei azonnal arányosan el fognak osztatni. Nem teremthet majd könnyű szerrel anarchikus állapotokat, nem fenyegetheti a társadalmat katasztrófával, mert az egyensúlyi állapotnak megbomlása nehezebben fog menni! Mit jelent gazdaságilag egy í KÖZÉRDEK ipartelep létesítése valamely vidékre, vagy városra, nem szorul bővebb j magyarázgatásokra. Forgalmat, haladást, vagyonosodást! Az épitő, a vállalkozó, a keres- j kedő első kézből kapják a szükségleteiket, pénzüket nem viszik el a j vidékről, benn marad a városban; a termelőnek esetleg nem kell messzire \ szállítani termesztvényeit, hanem a j mit termel helyben vagy a közelben értékesítheti. Napszámosokat, olyan embereket, a kiknek nincsenek földjeik, melyen éven által dolgozhatnának, a kiket talán a jó munkabér külföldre csalogat, ezeket az embereket keresethez juttatja, foglalkoztatja és leköti. Az egész nagy Duna mente alkalmas ipari telepek létesítésére. Főleg vegyészeti, bőrkészitő telepekre, gőzmalmokra ! Azonkívül az országnak számos olyan vidéke, vagy városa ] van, a hol a körülményeknek meg- felelőleg valamely specziális ipartelep volna létesíthető. Szeszfőzdék, fűrésztelepek, keményitő vagy czukorgyárak. Ennek daczára bizonyom termel- vényekért messze vidékre vagyunk kénytelenek elmenni. Teszem a dunántúliak cserépfedő anyagjuk legnagyobb részét Temes megyéből szerzik be. Hogy lokális vonatkozásit dolgokról szóljak, mondjuk, ahogyan a nagydorogi homok-mészkő téglagyár létesült, annyi buzgalommal, annyi fáradsággal, egy a modern kor követelményeinek megfelelő cserépfedő vállalat létesülhetne Szekszárdim, Dunaföld- váron, vagy Pakson. Mind a három hely kitűnő fekvésénél fogva valamely nagyobb szabású ipartelep létesítésére van predesztinálva. A pécsi kőszén közelsége, a pompás vasúti és vizi összeköttetés mind olyan tényezők, melyeket a tőkének már régen ki kellett volna használnia. Mindaddig, mig a vidéken kifejlődött ipartelepeink nem lesznek, addig általános közjólétrői, vagyonosodás- ról nem beszélhetünk. Elég ha már a tudomány, a művészet, a felsőbb iskolák ügyeiben voltunk hivei a czentralizácziónak, termelési vállalatainkat ne rakjuk egymás hátára, hanem a lehetőséghez képest rakjuk szét az országban! Ne csak a fej fejlődjék, erősödjenek meg végre a tagok is! A kormányoknak kötelessége lesz. hogy a vidéken megalakuló vállalatok létrehozásában előljárjon, azokat erkölcsileg és anyagilag támogassa. Rátérünk végezetül ama szempontoknak rövid megvilágítására, melyek a gyáripar deczentrálizáczióját erkölcsi és egézségi okokból támogatják. A ki megfordult valamely nagyobb gyárvárosban s alkalma lehetett az ottani viszonyokat tanulmányozhatni, bizonyosan meggyőződött arról, hogy a munkásnép ezreinek csak csekély része az, a melyet a családi tűzhely, a szülőföld, a rokonok, vagy a szülők szeretete kötnek a helyhez. Hanem nagyrésze összesereglett, mindenfelől összecsődült munkásnép. Ez a jelentékeny része a munkásnépnek, a mely egész nap semmi egyebet nem látva maga fölött és maga körül, mini’ a komor íüstfelhőket és a monoton zörgésü gépeket, a kik nap-nap után üdítő friss levegőhöz nem juthatnak, éjjeleiket pedig a külvárosok, dohos, penészes pincze- lakásaiban töltik, ez az elem borzasztó bűnökre képes, ha egyszer üres a gyomor, vagy úrrá lett rajta a féktelen szenvedély. A törvényszéki tárgyalások legtipikusabb alakjai ékből az osztályból kerülnek ki. Érdemes a megjegyzésre, a pszichológusokat méltán érdekelheti! Van egy része az ilyen gyárvárosi munkásnépnek, a mely lelküle- ténéi fogva a búskomorságra hajlandó. Ezeket a lelkeket a környezetnek állandó komorsága, a munkának örökös egyformasága vagy az őrületbe, vagy vallási miszticzizmusba hajtja. A sajtó nemrég leplezett le a fő városban egy ilyen egzotikus társaságot. A vidéki gyártelepeken egészen más az élet! Van friss, jó levegő, a mennyi csak kell, az emberekben pedig van megbecsülés és közlékenység egymás ügyei, bajai iránt. Mintha csak abban a kormos, füstös levegőben volnának a fertőző baczillusok, mert ha egyszer vidéki üzembe kerül az ember, pláne a hegyek között, öröm a munkát, öröm az embereket nézni! Van összetartás, kötelességtudás és tiszteletadás az elöljárókkal szemben ! Egymás irányában bizonyos hajlandósággal viseltetnek, mert ha munkájukat abban hagyják, nem nyelik el őket a nagyvárosnak szürke bérpalotái, hanem egymás szomszédságában lakva, a megélhetés eszközeinek megteremtésében, élvezetben, szórakozásban mindenütt és mindig egymásra vannak utalva és egymásra találnak. Végezetül egészségi szempontoktiszttartóné között, minden hiúság nélkül bemerte vallani magának, hogy szebb mint amaz, de ezt készséggel erősítette volna a város összes tiatalsága is. Mivel bilincseli le tehát az a másik asszony, mivel tudja kivinni azt, bogy a 15 évi hűség omladozik, bomladozik, mivel tudja kivinni azt, hogy a boldogság magaslatáról leszédülni .akarnak ? Aztán eszébe jutott a tapasztalt hidegség férje részéről, a kitérő feleletek és a tiszttartóné győzelmes, gúnyos mosolya, eszébe jutott, hogy a város minden egyes tagja, a főispántól kezdve a hordárig, mind mily természetesnek találják már azt, ha a főszolgabíró délczeg alakját a tiszttartóné oldalán látják feltűnni. Eh, hát neki csak tűrni kell ?! Azért sem! Ekkor újólag felvette az eldobott levelet s már nem találta olyan sértőnek, nem találta merésznek Zoli barátunknak azt az ajánlatát, hogy esti 8 órakor a „Csendes“-utczán találkozzanak. Miért ne?! Hisz a négy hónapi epedés megérdemli azt, hogy „ez a kis kívánság“ teljesittessék. És „csak 10 perez“ . . . Hisz ez alig elég a sóhajtásra. Hogy férje most hol jár, úgy sem tudja. Hirtelen felkelt, felöltözött, elindult. A Bessenyei-liget mellett haladt el, midőn bizalmas közellétben két alak jött feléje. Egy fa mellé húzódott és várt. Öli! hogy vert a szive, hallotta dobo- | gását, úgy érezte, hogy a fejébe tóduló vér megőrjíti, szemei elhomályosodtak, akaraterejét elvesztette, de keze görcsösen szorította esernyőjét. Mily szavakat hallott meg, maga sem tudja, csak arra a pillanatra emlékezik, midőn a férje karján jövő nő félre ugrott csapása elől, de azért a lezuhanó esernyő vállát üté meg, úgy hogy az esernyő el is tört. Mi volt ez: A sors által odadobott idő, a midőn az enyém és tied kérdése felett határozni kell ? Szegény Anna, szótlanul áll, a dühöngő másik asszony szavát nem is érté meg, de tartásából, szemeiből jobban kihallatszott a szónál: még az enyém ! S a nagy rácz templomban elmondott eskü szavai egyszerre csak visszhangzottak a férj lelkében, mintha a megkonduló harang is arra intené, hogy a 15 évi szerelem még maradványában is nagyobb, mint a mesterségesen felgyújtott érzékiség. A bűnbánó férj állt egy darabig, majd karját nyújtotta nejének, haza vezeté, hátra sem nézett az eldobott, megütött kedvesre. Pataky István.
