Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-16 / 37. szám
3 1905. szept. 16. Most már tehát a sérelem ellen nincs más orvoslási mód, mint hogy a szabályrendelet oly irányú módosítását kell kérnünk, melylyel sérelmünk orvoslást fog nyerni. c) a jegyzői nyugdíjalapról szóló vármegyei szabályrendeletnek nemcsak a vármegyei pénztár és számvevőség államosítása, hanem most már a jegyzők fizetésének rendezése következtében is szükségessé vált módosítása iránt egyletünk már a múlt évben intézkedett és a szükségesnek talált módosítással összeál'itott szabályrendelet tervezetet Alispán urnák még a muft évi november hó 9-én felterjesztettem, de az még ezideig nem tárgyaltatott; minthogy azonban az egylet tagjai közül már többen nálam sürgették, a szabályrendelet módosítását sürgető kérvényt adtam be alispán úrhoz és kértem a tervezetnek tárgyalásra kitűzését. d) Kérvényt nyújtottam be alispán úrhoz az iránt is, hogy nyugdíjalapunknak gyarapítása és a fizetésrendezés következtében az alapra háruló fokozottabb terhek elviselésére képessé tétele iránt a 77500/1904. számú belügyminiszteri rendelet értelmében, a tekintetes törvényhatósági bizottságnak megfelelő javaslatot tenni méltóztassék. Megjegyzem itt, hogy nyugdíjalapunk teherviselési képességének, illetőleg a vele szemben támasztható jogos igények teljes kielégithetésének biztosítása iránt már a szabályrendelet-tervezetben is történt gondoskodás és ha a törvényhatósági bizottság a tervezetet elfogadja, szabályrendelet-erőre emeli, akkor minden aggodalmunk megszűnik ; mert a tizetésrendezés folytán előálló magasabb nyugdijigények is teljes kielégítést nyerhetnek. e] Kérvényt adtam be a tekintetes törvényhatósági bizottsághoz az iránt, hogy az ebtartás tárgyában alkotott és érvényben levő vármegyei szabályrendelet 5. §-a akként módosittassék, hogy az összeírás ne 3, liánom csak egy példányban készíttessék és terjesztessék fel érvényesítés végett; továbbá, bogy a községi közmunka összeírás is két példány helyett csak egy példányban készíttessék és terjesztessék fel a kivetés érvényesítése végett. f] A jegyzői tizetésrendezésről szóló 1904. évi XI. t.-cz. végrehajtása iránt kiadott miniszteri utasítás folytán a törvényhatóságra hárult feladatok teljesítését, illetőleg az állami hozzájárulás megállapítását és kiutalványozását az alispáni hivatalnál több Ízben személyesen sürgettem ; de miután annak a megállapítása, hogy kit és mennyi állami hozzájárulás illet, a nyert felvilágositás szerint nagyobb gondot s illetőleg hosszabb ideig tartó szellemi munkát igényelt és egyeseket, a kik t. i. fizetésemelésben és ennek az állam terhére eső kiegészítésében részesültek, az egész vármegye területén működő jegyzők és segédjegyzők soraiból kiválasztani és külön kimutatni nem lehetett, ezeknek is várni, még pedig türelemmel kellett várni mindaddig, mig az egész fizetésrendezési munkálatok az egész vármegyére nézve el nem készülnek és miniszteri jóváhagyást nem nyernek. Teljesen méltánylandónak találtam egyes kartársak felszólalását a hosszúra nyúlt eljárás miatt, mert bizonyára nehéz volt nélkülözni azt az illetményt, melyre nézve igényjogosultságukat a törvény már egy évvel előbb megállapította; tehát mikor személyes közbenjárásomnak sem lett meg a kívánt sikere, Írásbeli sürgető kérvényt adtam be alispán úrhoz; a ki a minisztériumtól hozzá leérkezett munkálatok alapján az utalványozást azonnal eszközölte. Miután pedig az egyszer megállapított fizetésrendezés a következő évekre is kihat és ezentúl már csak az időközben előforduló személy- és szolgálatváltozások lesznek nyilvántartanánk és az erről vezetett törzskönyvből összeállított szükségleti kimutatás alapján az utalványozás akadálytalanul kellő időben megtörténhetik — azt hiszem, hogy általános felszólalásra ok többé nem lesz. g] Tisztelettel jelentem, hogy a múlt évi közgyűlésünk ama határozatát, miszerint a hátralékos tagsági dijak per utján hajtassanak be, még eddig nem foganatosítottam; mert azt megelőzőleg szükségesnek tai tóm, hogy a behajtásra vonatkozó közgyűlési határozat a megyei lapok egyikében közültes- sék és ilykép nyilváuosságra hozassák ; hogy ne legyen kifogásolásra oka egyetlen hátralékos egyleti tagnak sem azért, mert az elnökség velük szemben kíméletlenséget tanúsít az által, ha őket a határozatnak tudomásukra hozatala előtt beperli. Kérem tehát a határozat hírlapi közlésének elrendelését. h) A millenáris ösztöndíjalap, az 1904. év végéig tőkésített kamatokkal együtt, tőkében 1712 k. 78 fill. Ezen összeg a szekszárdi takarékpénztárban van elhelyezve gyümölcsözésre. i) Jelentem, hogy az egyletnek ezidő szerint 95 rendes és 8 tiszteletbeli tagja van. Mint örvendetes jelenséget emlitem itt fel, hogy a mig a múlt évi közgyűlésünk óta egyetlen egy tag jelenté be kilépését, addig KÖZÉRDEK 12 tag az egyleti tagok sorába való felvételét kérte és igy az egyleti tagok száma 84-ről 95 re szaporodott.“ Az elnök jelentéséből kifolyólag örvendetesen vették tudomásul az egylet tagjai számának 12 vei való szaporodását. Felolvasták üzv. Tóik Audornénak az egylet által részére juttatott segélyt megköszönő levelét. Családja részére újból gyűjtenek. Bemutatták az egylet 19U4. évi számadását s annak megvizsgálására számvizsgálókul Purth Adolf, Duzs Dániel és Janosits Károly jegyzőket küldték ki. Az 1903. évi egyleti pénztári számadást, az 1903—904. évi tánczmulatságokról való elszámolást s végül az 1902—1903. évi milleniumi alap számadást elfogadták és jóváhagyták. A milleniumi ösztöndíjalap 1904. évi számadását kiadták a már előbb megválasztott számvizsgáló bizottságnak. Nagyobb vitát csak a községi és körjegyzők által végezhető magánmunkálatok egy némelyikének miként való díjazása keltett. Az egyesület főleg azt tartja a jegyzőkre nézve sérelmesnek, hogy a vármegyei szabályrendelet a telekkönyvi kérvények szerkesztéséért járó dijat 4 koronáról 3 koronára szállította le, holott más vármegyékben 6—10 korona között variál az ezért járó díjazás. Hosszabb vita után aztán el is határozták, hogy a sérelmes s a jegyzők megélhetési viszonyait lényegesebben érintő szabályrendeleti poptok módosítását kérelmezik a vármegyénél, igy az arató munkás- szerződések megírási diját 2—6 koronában, a szerződések diját 80 fillér helyett 1 koronában, a másod példányok diját az eredetiért járó összeg felében kérik megállapítani. Kötelezvény 50 koronáig ingyen, 600 koronáig 1 korona, egyebekben a vármegyei szabály- rendelet szerint, vázrajz Után egy parczelláért 1 korona, a többi után 50 fillér, legfeljebb 10 korona. Telekkönyvi bekebelezési kérvények 3 korona helyett 4 korona. Hisszük, hogy a vármegye fontolóra veszi a jegyzők eme kérelmét s a legnagyobb méltányossággal jár el kérelmük teljesítésében. A községi pénztárkezelés és számvitelről szóló szabályrendeletnek oly irányú módosítását kérik, hogy a községi számadások beterjesztéseinek határideje május 31-én legyen. A pestmegyei jegyzői egylet indítványát a várinegyei számvevőség és pénztár visszaállítása iránt, melegen pártolják. Az országos központi jegyzői egylet folyó évi jubiláló közgyűlésére megbízottakul Ha azonban megpisszensz, visszaveszem. Dehogy pisszent meg. Szaniszló ur tehát felhasználta a pillanatnyi csendet: Mehetünk nagyságos asszonyom. Karját nyújtotta. A megszeppent hölgyecske el is fogadta. A tömeg szó nélkül nyitott utat a félelmes embernek, kit gorombaságáról Ítélve, na meg a patika szerek miatt is, legalább — baromorvosnak tartott. Most aztán már elég kellemes volt a várakozás. A megijesztett hölgyecske oda- hanyatlott a váróterem kopott és foltos plüs díványára s csak annyit sóhajtott: Köszönöm, megmentett, sohasem felejtem el és könnyezni kezdett. Szaniszló barátunk maga is elérzéke- nyült. Bemutatta magát, de zavarában elhadarta a nevét, mert észrevette, hogy a hölgyecske átkozottul csinos . . . Semmi, asszonyom, semmi, kötelességem volt, csak nem hagyhattam ott a csőcselék dühének. Utoljára már maga is hinni kezdte, hogy legalább is életet mentett. Lassan aztán belemelegedtek a csevegésbe. Mikor úgy 10—15 perez múlva indulni kellett, a pincsi kutyát már Szaniszló czepelte az ölében, ő szedte el a hordártól a kis és nagy skatulyát s rakta be egy első osztályú fülkébe, ahol csak kettecskén voltak. Addig beszéltek, hogy Szaniszló észre sem vette a vonat indulását. A kalauz ébresztette fel, jegyet kért. — Na tessék, ez aztán a kellemes társaság — teljesen elfelejtkeztem, hogy egészen más vonatra kellett volna ülnöm De cseppet se bánom, tessék, ráfizetek. Majd kiszállok a következő állomáson. Dehogy is szállt ki, megkérdezte, hogy mivel már úgyis elkésett a déli vonatról, hol ülhet fel az esti budapesti gyorsra s egy ötöst ezusztatott markába a kalauznak, ki lefogva a jegyért a pár hatost, vissza akart adni. Szaniszló azonban egyet legyintett a kezével. A gyors felfogású kalauz azonnal megértette, hálálkodott, tüstént kiakasztotta a »Szolgálati szakasz« táblát, sőt a függönyt is leeresztette, hogy ne alkalmatlankodjék a — nap . . . Mikor pedig egy kalauz ezeket cse- lekszi, ez magyarán annyit jelent, hogy kuss, vagyis oda senki ne merjen be se pislantani. Ne legyünk tehát kiváncsiak. Annyi tény, hogy az a hátralevő pár állomás még nagyobb gyorsasággal következett egymás után. Szaniszló meg mert volna esküdni, hogy a keleti express sincs olyan gyors, mint ez az átkozott viczinális. De végre is ki kellett szállania ... A most már kaczagó asszonyka egész a folyosó ajtóig kisérte, s mikor a vonat elrobogott, mintha könnyes szemmel integetett volna rmegmentőjének“. Bagoly Szaniszló azonban dühös volt. Alig tudta bevárni az indulást. Nagy léptekkel mérte végig a perront, most meg már átkozott minden csiga lassúsággal czammogó gyors vonatot. Még az sem elégítette ki, hogy majd elütötte a lábáról, amikor végre alkalma nyílott reá felugrani. Budapesten még nagyobb csalódás érte. 7 órakor kellett volna odaérnie, de 9 óra 45-kor ért fel, igy Pécsujhelyi Győző már nem várta a vasútnál. Lakásán egy kis levelet hagyott hátra, ebből tudta meg, hogy a programra első pontja : Ös-Budavára. Hajtatott tehát a megjelölt helyre. Igazán előkelő kis társaság volt együtt. A régi jó barátok, tanulótársak, valamennyien unatkozó szalmaözvegyek. Bagoly Szaniszló tágra nyílt szemekkel állt meg a szeparé ajtajában s szórakozottságból, vagy együgyüségből igy kiáltott fel: — Szervusz fiuk, nini, elhoztátok asz- szonyaitokat is. Mert hölgyek is voltak ott. Harsogó kaczaj támadt. Ezt találták az est legsikerültebb viczczének. Szaniszló lett a társalgás központja. S ez volt a veszte. A 10-ik pohár pezsgőnél már nagyon belemelegedett s fölényes mosollyal adta elő mai kalandját. Pécsujhelyi Győző nagy politikai vitát folytatott az uj minisztériumról, oda se figyelt, hanem a vége érdekelni kezdte a dolognak. — Hja barátom, az a gyönyörű asz- szony, az a gödrös áll, azok a ragyogó szemek, az az édes puha kar . - . Áldom a sorsot, meg azt a megenni való kis kutyát, azt a hófehér kis pincsit, az én — — Miféle pincsit ? — riadt fel Pécsujhelyi. — Hát Amidort. .. — Amidort? — Na, na, hát igen, Amidort . . . Azt, azt . . . Világosan olvastam nyakravalójának ezüst plattniján : A-mi dor. . . — Tehát Amidor! — ugrott fel Pécsujhelyi s a következő pillanatban hatalmas csattanás hallatszott. A többieknek csak éppen annyi idejük volt, hogy a második csatta- nást kiparirozzák . . .
