Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-16 / 37. szám
2 közérdek 1905. szept. 16. középületekbe a higiénikus köpőcsészéket, ha a végét járó- ni éli beteg koldus végig köhécseli és pöködi az udvart és a kapuk alját. A koldulás ügyét tehát rendezni kell, még pedig országosan. — El kell tiltani minden csavargást, csataugolást. Állam, község és társadalom közös eró'vel tartsa el az igazán munka- képtelen szegényt. Legyen mindenütt községi szegényház, találjon ott lakást és élelmet, aki igazán reászorult, de a koldulási engedély könnyelmű ki- állitgatásával ne zúdítsák rá a társadalom nyakára a műsánták, művakok, a dologtalan naplopók egész seregét, akik a koldulás könnyebb mesterségével spórolják meg a véres verejtéket, amelyet a szegény emberek milliójának homloka a tisztes megélhetésért harmatoz. Az ilyen embereknek kényszer-dologházat! Ha nem dolgoznak, ne is egyenek, majd észretér- nek, ha a koldulás tilos lesz. A korogó gyomor dologra szoktatja a munkától elszokott kezet. Persze mindez még a jövő' zenéje. Addig is kell tehát valamit tenni s kivált Szekszárdon. ahol évről-évre szaporodik a koldusok száma. Úgy tudjuk, 40 ezer koronán jóval felül van már a szegény alap. Ebbó'l lehet építeni megfelelő szegényházat s a mint egy tekintélyes férfiú lapunkban megpendítette, ki lehet bővíteni a népkonyhát is, hogy a szegény nép télen ott költhesse el ebédjét. Ezen kívül itt van minden ház, az egész társadalom. Én azt hiszem, csak kezdeményezni kell. szivesen fogadja az összes lakosság, ha megszabadul a koldusok tatárjárásától, megajánlja és be is szolgáltatja a jótékonyság önkéntes adóját, csakhogy megkímélje a házát a betegség csiráját magával czipelő, sokszor biz a vagyonbiztonságot is veszélyeztető gyanús alakoktól. Megvan ez már több helyen, hogy a koldulás tilos, vagy hogy a kéregetés legalább a hét bizonyos napjára szorítkozik csupán, amikor a kérege- tők nem egyenként, de együttesen állítanak be a nekik szánt adomá- j nyokért, s ezzel egy hétre megszűnik j } minden koldulás. Ez is valami, de I nálunk, kivált a czigányság részéről ; bizony egész héten át tart a kilincselés, bár úgy tudjuk, itt is csak pénteken lenne szabad a kéregetés. Szóval, a koldulás ügyét rendezni kell. Ha szabályrendelettel, ha a nélkül. Szekszárd most lett rendezett tanácsú város s azt mondják, uj seprő — jól seper. Seperjen tehát. Nekünk teljesen mindegy, ha az uj polgár- mester, ha a kinevezendő rendőrkapitány lesz is az az uj seprő, de meg kell valahára kezdeni a tisztogatás nagy munkáját, mert egyébként a rendezett tanács cziczomájával is csak a régi, sok tekintetben elmaradott nagyközség maradunk. B. A tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének közgyűlése. A tolnamegyei községi és körjegyzők egylete f. hó 14-én tartotta meg szokásos évi rendes közgyűlését Szekszárdon, a vármegyeház nagytermében. A szépen látogatott közgyűlésen Kerbolt István regölyi jegyző, az egyesület elnöke elnökölt, a jegyzőkönyvet pedig Klimes Antal hőgyészi jegyző vezette. A választmány az előző napon ülésezett. Kerbolt István elnök, emelkedett megnyitó beszédében szép szavakkal parentálta el Simoiltsils Béla volt miniszteri tanácsost, Tolnavármegyének egykori alispánját, ki lelkes barátja volt a jegyzői karnak és sokat tett anyagi helyzetük javítására. Simontsits halálát a közgyűlés mély sajnálkozással vette tudomásul 8 emlékét hálája jeléül jegyzőkönyvileg is megörökité. Ezután az egylet elnökének tartalmas jelentését olvasták fel, melyen a hazafias aggodalom bizonyos melancholiája vonul át s a mely egyúttal hű képe az egylet múlt évi működésének. A szép jelentés szószerint való szövege ez. ,.Tisztelt Közgyűlés ! A legutóbbi közgyűlésünk óta az államkormányzatban bekövétkezett válságos állapot miatt azt hiszem, mindannyian aggodalomteljes érzéssel terhelt hazafiui kebellel jöttünk ezen közgyűlésünkre; mert drága hazánk egén lelki szemeinkkel oly sötét, oly vészterhes felhőket látunk tornyosulni, a minőket egyletünk fennállása óta még eddig soha sem sem láttunk. És ez mindnyájunk hazafiui szivét aggodalommal kell, hogy el- töltse aunálfogva is, mivel a látszat azt mutatja, hogy a veszedelem, mely hazánkat, alkotmányunkat fenyegeti, nem is külső ellenségtől származik, hanem annak oka magában a magyar nemzetben, különösen annak kisebb, de idegen érdekek előmozditására nagyobb készséget mutató részében rejlik. A válságos helyzetből való kibontakozás reménytelensége miatt támadt aggodalmunk egyszerű nyilvánításán kívül azonban, sajnos egyletünk semmit mást nem tehet; mert országos dolgok birálata és azok feletti vélemény nyilvánítás már a politikába vág, politizálni pedig egyletünknek sem czélja, sem feladata nem lehet; hazánk szomorú képét tehát tovább én sem ecsetelem, hanem inkább egy fohászt bocsátók a királyok királyához kérvén őt: távoztasson el, hárítson el kedves hazánktól minden veszélyt, mutassa meg 0 felségének rajongásig szeretett koronás királyunknak és a haza vezérlő fiainak is a bölcsesség azon útját, mely az óhajtott egyetértéshez és a nemzet boldogitásához vezet és árassza el áldásával* az egész magyar nemzetet! Ezek után pedig jelentem, hogy: aj a múlt évi közgyűlésünknek határozata folytán az egylet üdvözlő feliratát gróf Tisza István miniszterelnök ur 0 nagyméltóságához, mint belügyminiszterhez felterjesztettem és azért 0 nagyméltósága az egyletnek köszönetét nyilvánította. bj felebbezést adtam be a községi és körjegyzők által végezhető magánmunkálatokról és ezek díjazásáról alkotott vármegyei szabályrendelet sérelmesnek talált egyes rendelkezései ellen, de a mint a már érvénybe, lépett szabályrendeletből kitetszik, a fellebbezés nem vétetett figyelembe, hanem annak mellőzésével hagyatott jóvá : a mi mindnyájunkat kellemetlenül meglepett. Hanem aztán vad haraggal Neki indul, csak úgy nyargal . . . Liheg, zihál veszekedve, Úgy nyög, mintha lelke lenne : Zúgja kint az éjszakába : Bús galambnak akad párja . . . BODNÁR ISTVÁN. Rmidop. — Szalmaözvegyek kalandja. — Bagoly Szaniszló gazdag vidéki fiskális a múlt télen véletlenségből összetalálkozott Budapesten, az orfeumban, gyerekkori barátjával, Pécsujhelvi Győző valóságos kir. táblai bíróval. A régi barátságot pezsgővel pecsételték meg s elhatározták, hogyha „szabadok“ lesznek, a nyáron ismét találkoznak. A hallgatás pár hónapos csendjét Bagoly Szaniszló törte meg a következő távirattal : „Anyósom nőmmel elment Abbáziába — tengeri zivatarnak. Derült az ég, jöjj, vár Szani.“ Pár óra múlva a következő távirat érkezett: „Feleségem holnap reggel indul. Csak nem megyek falura szalmaözvegykedni ?! Gyere te. Gyönyörű tervek. Holnap este a 7 órai gyorsnál ott lesz Győző.“ Bagoly Szaniszlónak persze nem sok pakolás kellett. Másnap reggel 7 órakor már ott zötyögött a viczinálison. Unalmas útjában csupán csak a szilasréti állomáson kínálkozott egy kis üdítő oázis. 11 órakor ugyanis már végig ette és itta az egész menüt. Az utána jövő utasok legfeljebb csak marhahúst kaphattak zsemlye mártással. . . Ebéd után aztán megelégedetten tanulmányozta a váltórendszert, megmagyaráztatta mély jelentőségét eme feliratnak: 36 embernek — hat lónak. (Utóvégre egész életét ügyvédi irodában töltötte, tehát még meghívhatják — kereskedelmi miniszternek.) Egyébként a fenti kérdésnél heves vitába bocsátkozott az állomási főnökkel, egyenesen követelte az elsikkasztott közjogi „és“ szócska feltétlen alkalmazását, alig lehetett meggyőzni, hogy itt nem 36 ember és 6 lóról, de 36 ember, vagy 6 lóról van szó, vagyis vasúti műnyelven e kettő egymásnak egyenértéke . . . Végre berobogott a Budapestről jövő személyvonat. Rengeteg sok arató volt rajta, kevés „résszel“, de annál nagyobb lármával. Leszállt azonban egy elegáns hölgy is. Kecses szoknya fogása, áttört harisnyája tüstént elárulta, hogy budapesti, de hogy ez még kétségtelenebb legyen, ráadásul egy pincsi kutyácskát is vezetett pórázon. A kis kutya lihegett a nagy melegben, bárhogy aprózta is, nem tudta követni úrnőjét, ki viszont az utasok után futkosó hordárt igyekezett utól- érni apró, pipiske lépésekkel. E közben azonban meg-megállt a kutyus miatt, s mint az utazó hölgyek szoktak, idegesen ide-oda kipkedett, kapkodott, miközben a meglazult zsinegbe beleakadt egy arató paraszt-suhancz- nak a lába. A kutya rávicsoritotta a fogát, a gyereknek tetszett, hozzá rúgott, de a kis pincsi elkapta a suhancz lábaszárát, s beleharapott. Nosza lett erre orditás, összefutott az egész állomás. Kutya, veszett kutya, dók tor, hol a doktor,-----kiabáltak; tény, hogy a kis bestiának éles fogai voltak, a vér ugyancsak csurgóit a kölyök lábából. Kijött végre a főnök is s az egyenesen azzal kezdte, hogy azt a kis dögöt nem is lett volna szabad szájkosár nélkül vezetni. No csak ez kellett. Üsd agyon, ne sajnáld. De már csak a gyerekemet nem hagyom . . . kiáltott a bősz apa. A szegény uriasszony már majd görcsöt kapott a nagy ijedtségtől, persze ekkor, mint egy boszuálló nemezis rontott a tömeg közébe Bagoly Szaniszló. — Ki bántja ezt a védtelen úri nőt? Nem bántotta senki, csak a pincsin rúgott valaki ismét egvet. — De azt a kutyát se bántsa^ senki, mert velem gyűlik meg a baja. — Érdemes ebből a kicsiségből ilyen nagy dolgot csinálni? Főnök ur, különben is az a kölyök az oka mindennek, én láttam, hogy a kis kutyát ingerelte ... — Ingerelte ? Az már más — motyogott a főnök. — Igen. Aztán mi az egész ? Egy kis karczolás. Mutasd a lábadat, szorítsd ki a vért, úgy . . . S azzal elővette toalett táskáját. Volt abban kés, olló, stb., lenyirt egy darab angol fkstromot, meglehelte, — tartsd ide a lábod, igy, kutyabaj s beragasztotta a sebet, mire a gyerek ordítani kezdett: fáj. Fáj, mi, fáj? te ha fáj, levágom az egész lábadat s bontogatni kezdette ismét a toalett készségét, de hirtelen mást gondolt, zsebébe nyúlt s odadobott egy ezüst forintost a gyereknek . . .
