Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-08-05 / 31. szám
2 KÖZÉRDEK tehát hasznavehetetlennek hitt régi módi puskák előkerültek a lomtárból. Gőgös ellenségeink mosolyogtak a furcsa fegyvereken, de nemsokára érezték, tapasztalták, hogy erős kezekben még a kapa, vagy inkább a kasza nyele is — elsül. Es csodálatos, a nemzeti lét hajnalhasadásával majdnem elkövetkezett a vármegyék örök alkonya. A mikor a régi nemesi világ letüntével megszűnt a vármegyék követküldési és viaszain vási joga, áttértünk a demokrata népképviseleti rendszerre, sokan a vár- megye felesleges voltát hirdették. Akkor Kossuthnak, később a közigazgatás igazságügyi részének kiválasztásakor Andrássy Gyula erős öklének kellett lecsapnia a vármegye megvédelmezé- sére, igy aztán beletörött a tót csákány az ezredéves épületbe. (Tóth Vilmos 1871-iki belügyminiszter kisérlete) De azóta is folyton reng az az épület. | ASzapáry lex két szakaszocskája ugyan legfeljebb csak egy kis ártatlan érvágás volt a vármegyén, Széli Kálmán azonban a vármegyei pénztárak és számvevőségnek államosításával, a vár- megyének már majdnem az életere körül piszkált az operáló késével. Nem vágta el egészen, de idő kell hozzá, a mig ez a seb beheged. Annyi tény, hogy önállóságának, függetlenségének •egyik legfontosabb biztosítékától, az ellenállhatás leghathatósabb fegyverétől fosztatott meg ez által. Önmaga adta fel jogát, ezért kétséges, hogy vissza- szerzi-e valaha ? De még igy is hatalmas védelmi eszközök maradtak a kefében. Van még erő is benne . . . Lám, élet, elevenség pezseg ismét az öreg vármegyék megkopott zöld asztalainál. Szónoklatok zúgnak, mennydörögnek. Bocskai, Tököli, Rákóczi, Kossuth, Deák szelleme tör elő a szónokok ajakán. Csak a kard és mente hiányzik, hogy a régi daliás idők feltámadjanak. A vármegyék a kard markolata, puskák agya helyett a törvénykönyvet tartják a kezükben. Megismétlődik a régi mese: egy vessző magában hajlik, el is törik, de húsz, ötven együvé fogva már erő . . . eltörhetetlen. S szaporodnak a vesszők ... Az előjelekből Ítélve, a mi vármegyénk lesz a — 63-ik . . . Azaz a fenti, inkább történeti fejtegetés után már talán politizálás lenne, ha a mi véleményünk tovább fűzésével bármely irányban is irányítani akarnánk Tolnavármegye közvéleményét ... Kövesse mindenki legjobb meggyőződését. Mi azt hisszük, Tolnavármegye méltó lesz múltjához. Törvénykönyvünk szent bibliájából egy betűt sem entred, de nem is tesz hozzá. A czélon túl lőni éppen olyan hiba, mint mikor a czélon innen éri a földet a golyóbis. A szeg fejét eltalálni ez az igazi kurucz virtus. Hazafias tűz, láng, lelkesedés hevítse tehát a sziveket, de higgadtság, bölcs mérséklet megfontoltság irányitsa a lelkeket. Kossuth lánglelkével Széchenyi fényes szelleme ölelkezzék, az egyetértés, egymás véleményének megbecsülése, legyen czélunk, törekvésünk. Legyen a vármegyeház tanácskozási terme legalább erre az egy napra: templom, a hol különböző hittel és meggyőződéssel, de együtt és egyért, a magyar haza boldogságáért imádkozunk . . . Szükség, nagyon nagy szükség van ma az egyértelemre, az együtt- imádkozásra, mert ne tessék megharagudni, bizony csak az imádság tartja egész alkotmányunkat . . . B. 1905. aug. 5. Közutaink.. Azt az általános lelkes örömet, melyet az úgynevezett sárközi ut és a gemenci megszüntetett gőzhajó állomáshoz vezető ut kiépítetlen szakaszának müuttá való átalakítása tárgyában Tolnavármegye törvényhatósági bizottságának a múlt évben hozott határozata, a központi járás lakosságának széles rétegében keltett, alaposan lelohasztotta a kereskedelemügyi in. kir. miniszternek ez ügyben hozott s lapunk korábbi számában már jelzett az a határozata, amelyben a sárközi útnak a törvényhatósági közutak közé történt felvételét indokolatlannak, a gemenci ut kiépítésére vonatkozó elhatározást pedig időelőttinek mondja ki. A beruházási törvény alapján, a beruházási kölcsön terhére építendő utak kérdésében megindult mozgalom a sárközi községeket és ezeknek a községeknek sorsával törődő vezető férfiakat is cselekvésre bírta, s érdekeik védelmére és előmozdítására végre maguk, az ez által a kérdés által közvetlenül érintett községek erős elhatározással léptek ki a küzdőtérre. — Az érdekelt sárközi községek mozgalmához — a saját érdekeinek is szolgálatában — teljes odaadással csatlakozott Szekszárd és Bátaszék községek közönsége is. Mi, akik ismerjük a sárközi községek nyomorúságos, mondhatnék szégyenletes közlekedési viszonyait, a lakosság mozgolódását a nép ön sorsa iránti érdeklődésből fakadt, saját maga iránt tartozó szoros kötelességnek tartottuk. Mert hiszen rendezett viszonyok között kópzelhetetlcn állapot az, hogy négy vagyonos és népes község ősztől tavaszig úgyszólván teljesen bezárva legyen, ez idő alatt mezőgazdasági terményeit és termékeit forgalomba ne bocsáthassa, sem pedig a szükségleteire nézve a beszerzési forrását képező nagy községeket fel ne kereshesse. Ezen kívül a közigazgatás és törvénykezés érdeke is parancsolja, hogy e községek télen is hozzáférhetők legyenek és a hitelviszonyok is sürgetik, hogy e községek lakossága a pénzintézetekkel rendelkező Szekszárd és Bátaszék községekkel könnyebben közlekedhessék. És viszont elmaradott és tarthatatlan állapot az, hogy a közeli, kereskedelemmel és iparral biró nagyobb községek az év nagy részében nélkülözni legyenek kénytelenek ; zt a vidéki forgalmat, amely részben alapját képezi fejlődésüknek, másrészt azonban ezen nagyobb községek piaczukra, illetve piaczról élő lakosságuk nagy számára való tekintettel a kisebb katona volt a neve. Bosszul vették neki, hogy annyira meg tudja babonázni az a szép boszorka. Akkor alszik, a mikor ébren kellene lennie, akkor hunyja be a szemét, a mikor látni kellene és akkor megy el hazulról, mikor otthon kellene lennie. A vén Bakajtós szerint a múltkor is (a mit már elbeszélt) lóvá változtatta a hires sántát s a kedvesével azon ment el, ki tudja hová ! Igaz, hogy a múltkor elbeszélés szerint az asszony itthon maradt, de már az régen volt, most már az asszonyt is elküldi a vén bakter. Mennek biz’ azok, ki tudja miért, ki tudja hová ! És aztán mi kavargatta az öreg Bakajtóst, hogy azon estén is, a mely napon szegény András a maga meg az öcscse becsületét ment keresni a betyárokon, ismét ott ténfergett a szép boszorkány háza körül. Hideg, kellemetlen szél kavarodott a Balaton felől, s az öreg bakter meghúzódott öreg Keselyné Kapufájához. Az a fa fel tartja a szelet. Egyszerre valami nesz üti meg az öreg bakter füleit. A balatoni nádasak felől hallott valami futó lépéseket. A lépések mindig közelebb jöttek s nemsokára hallotta az öreg a fáradt lihegést is. Vagy csak képzelte, mert az ember, a ki lihegett, még jó messze volt. De az öreg már sétálásnál is lihegett, s igy teltette, hogy a ki fut, annak feltétlen lihegni kell. Egészen megrémült aztán, a mikor csakugyan meghallotta a lihegést, mert akkor már 4 lépésnyire volt tőle az az ember, a A fütty áthasitotta a levegőt, minden oldalra távolról meg kellett azt hallani. Minden oldalról a felzavart vizimadarak tömege kóválygott a levegőben. Az üldözők kitartóan nyomultak a bizonytalanság elé. — Azoknak talán vezetőik vannak---szólt aggódva a nagybajusza, legyünk készen. András alig volt ÍOU lépésnyire a búvóhelytől, a midőn a fütty elhangzott. Háta mögül jött az éles hang. — Csak jöjj — dörmögte András — majd elbánok veled. Nemsokára a sások mozgásából látta, j hogy az alak egyenesen feléje csörtet. Majd egyszer egy fordulónál előre nyomult a sás s kilépett egy fegyveres alak. Mind a kettő megdöbbent, a midőn egymást megpillantotta. A betyár nyomban lekapta fegyverét és Andrásra tartotta. — Dani! — kiáltott András — hát te vagy? Ä mitől félt, a mitől remegett, csakugyan bekövetkezett. Felismerte a rablóban saját testvérét. — Te sánta, te is üldözöl? András becsületes lelke undorral fordult el a betyártól, de másrészt megtörte benne az elszántságot, hogy testvér ellen indította a hajszát. _ Eredj vissza — kiáltott András — kö rül vagytok véve, még visszatérhetsz. _ Atkozott! — kiáltá a betyár — de ez nem igaz. Halj meg te magad! S elsüté a fegyvert. Annak azonban több esze volt, nem akarta a betyárt testvérgyilkossá tenni és csütörtököt mondott. — Dani, mit akarsz tenni ? Hallod ? Igaz, a mit mondtam. Ekkor a tanya felől lövések hangzottak, majd vad orditás. A betyár cserben hagyta társait, a lövések megijesztették s vad futással iramodott vissza. A Villám Dani bandáját lefülelték. De hát oly könnyen, oly hamar támadt nemcsak abban, de a későbbi időben is egy másik Villám. . . . III. A vén Bakajtós Gábornak minden félelme daczára mégis csak járt a szája. A szép Annát már nem is emlegették másként,ysak a csúf, vén boszorkával, a Keselynével. Össze is voltak sülve-főve, az bizonyos. Olyan menyecskékhez, lányokhoz, a kiknek valami eltitkolni valójuk volt, együtt jártak biz ők. Úgy látszik, együtt végeztek afféle dolgokat, a mit még a mai időben sem tudnak kellő erélylyel üldözni. Nem csoda hát, ha boszorkány hire volt Annának is. Annak az Annának, a ki után oly sokan epedtek. Epedtek szép arcza, fénylő fekete szemei, piros szája, ingerlő termete, s különösen édes csókja, ölelése után. Csakhogy sokan szerették — volna. A milyen hire volt a tárogatós Andrásnak a férfiak között, a kik nagyrabecsülték bátorságát, tárogatós voltát, szóval „nagy természetét“, annál kevesebbre becsülték az asszo nyok, a lányok. A sánta, a sánta „akkurátos“
