Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-07-29 / 30. szám
30. szám Szombat, 1905. julius 29 Szekszárd, I. évfolyam. ■ ■ W TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELD HETILAP. HvEeg“jelenik minden szombaton. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 140. szám. TELEFON-SZÁM: 22. Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. Hirdetések legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főműnkatárs : HAUGH BÉLA. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. Szerkesztőség: Széchenyi-utcza 1085. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. HliőFIZETÉS : egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. SO fllL NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : S kor. Ha nem ébred fel a fajszeretet 8 a nagylelkűség a magyar nemzet lelkében, úgy kiaszik a lelkünk ereje, úgy elcsügged a most még küzdő nemzeti öntudat, hogy szomorúbb sorsú nemzete aligha lesz Európának. De hát mi a fő oka a kivándorlásnak ? Magyarország földjének 40°/o-a nagy birtokot képez ; (1000 holdtól 400,000 holdig, sőt ezen felül is); a lakosság 75°/oa földművelésből él, mégis — a keresőket számítva az 1 millió 900 ezer földbirtokos és földművessel szemben 590 ezer béres, 340 ezer földműves napszámos és 21/2 millió egyéb napszámos szerepel a statisztikában. A magyar nép, különösen az ország földművelő jellege miatt, — egyelőre, kizárólag a földművelésre van utalva, ettől várhatja szaporaságát, megizmosodását. Mért nem adunk hát neki földet? Az amerikai gyapottermelők szövetkezetének titkárja évi jelentésében azon következtetésre jut, hogy Amerika gyapottermelése a magyar bevándorlók kezében nyugszik, a kik a legjobb földműves munkások. Hátha már nem sajnáljuk hazátlanná lett véreinket, ha csak a pénz szavára indul meg nálunk az érdeklődés: becsüljük meg végre, mit ér az az egy millió erős kar, a mely most idegen tőkének, idegen nemzet gazdagságának javára fárad, s akkor azt kell izennünk kivándorlottaink után : Jertek haza, építünk nektek falut, várost, tanyát; a Dun« vizénél nincs lágyabb a föld kerekségén, sem a magyar kenyérnél édesebb vagy a haza földjénél drágább a világon. — Nagyon merész a terv ? ! Uralkodók parancsára városok emelkedtek akkor is, mikor még ritka volt a föld lakossága. Most nem kell más a város vagy falu alapításához, csak a megélhetés feltételeit kell megadnunk. Erre sem volnánk képesek ? Talán akad még a magyar nagybirtokosok között nagylelkűen gondolkozó mecénás, a ki ba 30,000 hold földje van, ebből pár ezer holdat átenged telepitvény czéljaira ? Egy Esterházy, Károlyi, Andrássy, Zichy stb. magyar főur akár modern várost építhetne a legmegfelelőbb helyre a magyarság számára, a hol a biztos és gyors fejlődés útját igéri a forgalom. Össze lehetne kapcsolni ipar-gyártelepekkel, a legmodernebb közhasznú intézményekkel a telepités ügyét. Nyilvánvaló, hogy sok nagy uradalom a bérlő gazdálkodás mellett 3°/o haszonnal is kénytelen megelégedni. Ha egypár nagylelkű főurunk, püspökségünk, nagybirtokosunk 3% kamatnak megfelelő törlesztéséé kölcsönre adná a telepítésre szükségelt földterületet, oly virágzó magyar falvakat alapíthatnánk, akkora teret nyújthatnánk a magyarság szaporodásának, hogy nem kellene a kivándorlástól tartanunk. De ha a magyar társadalomban a nagylelkűség nem ébredne fel, a törvényhozás utján kell azon ázsiai állapoton változtatni, a miben a mi földművelésünk ma is teng, akárcsak századokkal ezelőtt. Érzékenyen felszisszentünk, midőn pár héttel ezelőtt a nagy német császái-, a mi jó barátunk, a magyar puszta kihaltságáról beszélt, mint „rossz garnizonról.“ Pedig nagyon igaza van ennek a megjegyzésnek. Kivándorlás — telepités. Pár éve már, hogy szakadatlanul tart hazánkból az Amerikába vándorlás A statisztikai közlések szerint egy millió magyar ember küzd idegenben a megélhetésért. Nagy részüknek családja még itt él közöttünk, várva a sorstól, mikép határoz felettök, visszajön-e a munkaerőt képviselő férj, vagy az ellátásra szorult családtagoknak is hajóra kell-e szállni, hogy az egész család örökre elszakadjon hazájától s az uj hazában keresse azt, amit az ó hazában nem tudunk már fajunknak biztositani, a megélhetést. Meddig tart ez igy ? Jól gondoljuk meg, hogy ha a kivándorlottak után Amerikába költöznek azok is, kik már nálunk is az amerikai dollárból élnek, hazánk népessége még egy milliót fog vesziteni. Válságban élünk tehát. Olyan óriási vérveszteség fenyegeti hazánkat, ha a kivándorlottak után családjuk, az eltartásukra szorultak is elköltöz- "nek, hogy ezt a gazdasági élet minden ága csakhamar meg fogja érezni. Nem fog ezen segíteni az Orosz-Lengyelországból idemenekült üldözöttek óriási tömege sem, ez csak a nyomort, pusztulást hozza magával s egész nemzeti géniuszunkat fenyegeti. Tehát nem egy millió magyarról van itt szó most, hanem még egyszer annyinál is többről. S a magyar törvényhozás szünetel. A magyar társadalom az arató-sztrájkban az izgatók munkáját látja csak, nem a válság gyökerét. Beteg ez az ország. A földéhség kolerája pusztítja, s a társadalom csak a politikai válsággal törődik. T^-I5CZ^Bosnyák századunkról. — Jelenet a budapesti határban. — Gallyat szed egy fáradt anyóka A lombos fák között, Gyakorlaton a bosnyák század Épp ott, megütközött. A kapitány tüzet vezényel, Száz cső roppan, kigyúl : ■»Ugye anyó pompásan lőttünk ?< — Enyelg a hadnagy úr. S lódítja még: »Az kár a töltés Vak volt, máskép — halál . . . Egy sem hibáz, — reszket 9 — ne féljen, Megyünk, hisz vége már /« S a bosnyák század sortüze Távolban még ropog S az erdő a szegény asszonnyal Óh, úgy kering, forog. »Egy sem hibáz /« sóhajt, az arczán Két köny végig szaladt, Szegény fia jutott eszébe : Ott . . . ott — Magláj alatt. BODNÁR ISTVÁN. A szép boszorkány. (Egy boszorkányper adataiból ) Irta: Pataky István. I. Az üdv 1706. évében került vissza Szántódra Szőrös Szabó András, miután 14 hónapig a nagy Bercsényi mellett szolgálta a kuruczok igaz ügyét. Nem tudta senki úgy fújni a tárogatót, mint András legény, aki, a midőn szájához vette a tárogatót, se látott, se hallott, hanem fújta, a mint az Isten engedte, s a bánatos hangok messze elszálltak azok gyönyörűségére, a kik hallhatták. S fújták a tárogató mellett a haza szabadságáért nélkülöző hadfiak a híressé vált „Repülj fecském ablakára“ és a „Zöld asztalon ég a gyertya“ nótáját. No meg a Czedron Imre „Rajta, rajta nótáját : Úgy verd, a föld rengjen, Az ég vissza zengjen, A ki él meghallja, Sőt ki meg van halva, azt is felriassza, Kajta, rajta, rajta! Andrást megdicsérte nemcsak Czedron uram, hanem a később Rákóczival Rodostóba bujdosott hires Czinka is. A csatákban pedig elől járt András, mintha teljesen elfeledte volna, hogy hűséges kedvesének, Bognár Annának megígérte, hogy haza megy és feleségül veszi. Bizonyára most is ott jár szegény Anna a Balaton partján s várja, mikor érkezik András csónakja, hogy kirakja belőle a fogott halakat. A tárogató hangja nem visz el a sómo- gyi oldalra, de András úgy fújta, mintha hinné, hogy annak az édes, bánatos hangoknak oda is el kellene jutni, s Annának meg- nyngodni abban, hogy András még a haza dolgát nem intézte el s nem ér rá a maga, meg az Anna bánatával törődni. De majd ha az egész országból kitisztulnak a labanczok, akkor haza megy, hogy keblére ölelje az ő szépséges Annáját s elvigye a paphoz azzal a kéréssel: „uram, most már add ránk az Isten áldását, mert ezután már csak az ásó-kapa választhat el.“ De bizony nem várhatta meg a labanczok teljes elpusztulását, mert egy csetepatéban egy labanczgolyó a jobb lábában keresett fekhelyet. Hisz’ Andrásnak ez az egy golyó nem csinált volna bajt, de az már most baj volt, hogy lóra nem ülhetett. Nem tudott szorítani a lábával, nem tudta kormányozni a lovat. Busan biczegett Bercsényihez 1706. márcz. 16-án Keszthelyen András tárogatós s majdnem sírva beszélt. — Végem van, kedves fővezérem. Vagy gyalogosnak kell lennem, vagy haza menni. Osztán én csak nem lehetek gyalogos. Mosolygott Bercsényi. — András fiam ! Hiszen, ha hazamégy, akkor sem hagysz el bennünket ugy-e ?
