Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-07-08 / 27. szám
0 ki az emberek tőlünk Szlavóniába, Amerikába, a boldog- emlékű, (vagy élet- j ben vagyon még?) D. K. E. sem nagyon nyújtogatta utánuk a mentő kezet, legfeljebb a somogyi határszélig j tartott a le-lerándulgatása — igaz, bogy j nekünk nincsen olyan szép kiránduló helyünk, mint a Balaton . . . Mindezt : egyébként nem vádként mondjuk, mert a közönség gyér filléreiből, jó, ha addig futotta az — útiköltsége. Igaza van tehát az alábbi czikk- nek, hogy a magyar paraszt a szó valódi értelmében elhagyatott. A mező- gazdasági törvény nyújt ugyan neki védelmet, de teljesen meg nem védelmezi. Nem osztálygyülölet, beszél belő- \ lünk, de legyünk igazságosak, ezt a J törvényt bizony — urak csinálták. Az j arató szerződések megkötése bármily pontossággal s lelkiismeretességgel történjék is, mégis csak a munkaadó malmára hajtja a vizet. Az a 11-ik arató rész lehet törvény szerint igazságos, de ki ellenőrzi, hogy mindenkor méltányos-e ? Az orosz paraszt, amikor a vízbe fúladás veszedelme fenyegette, esküdözött, hogy ha megmenekül, tehene árát a templomnak adja. Oda is adta. Csakhogy amikor a vásárra vitte a tehenet, nem kért azért csak egy árva kopeket. Persze csak úgy ostromolták a vevők, de akkor kijelenté, hogy a tehenet csak a kakasával adhatja el, ennek az ára azonban 100 rubel ... A magyar arató is igy van. Látszólag olcsó szerrel, könnyű munkával jut a megélhetés jól táplált fejős í tehenéhez, csakhogy akkor elkukori- kolja magát ama bizonyos kakas, az a sok robot, mellék ellenszolgáltatás s a szegény paraszt véres verejtékkel fizet. Csodálatoskép iüry a kövér tehénből nagyon is sovány tehén lesz. Elitélünk tehát minden olyan mozgalmat, amely durva, erőszakos. Elitéljük azt is, amikor a nép erőszakkal akarja kicsikarni a maga igazát, de csakugyan elvitázhatlan tény, hogy j ezeknek a szegény embereknek az érdekében, a törvények Írott betűit kivéve, alig történik valami. A társadalom minden osztálya törekszik a j maga helyzetének javítására. Az ipari munkások majdnem megkétszerezték régi béreiket. A gazda drágábban adja búzáját, a tisztviselő is nagyobb fizetéshez jutott, viszont az is igaz, hogy a bérletek ára felszökött. De hát számolni kell a helyzettel, a bérlő uraknak (kinek nem inge, ne vegye magára) nem szabad elfeledniük, hogy a modern társadalom kiváltságos elemeket nem tűr meg, a társadalom egyes osztályai csak az együttes éx-dekek kielégitésével javíthatnak a saját helyzetükön. Például, hasztalanul emelték fel a tisztviselők fizetését. Annak arányán túl drágább lett a lakbér, az élelmi czikkek, a megélhetés. A társadalom egyik osztálya sem hagyja becsapni magát. Én ezt a százfelé eltagolt társadalmat a fuldokló emberekhez hasonlítom, akik a veszély pillanatában oly görcsösen kapaszkodnak egymásba, hogy vagy mindannyian a partra vei'gődnek, vagy mindnyájan ott veszixek. Uraim, ott kavaigunk az élet szennyes árjában. Nincs jogunk elrúgni ~a parasztot, meri belcnk kapaszkodik s ö is élni akar, hiszen mi mint a lánczszem hosszú, sora, szin- ! tón másokba kapaszkodunk. Ha van is tehát túlzás itt és amott az alábbi czikkben, a benne rejlő két- ! ségtelen igazság kiegyenlíti, elsimítja az ellentéteket. A nép helyzetének ; tüzetes ismeretével, mély érzéssel, hazafias tűzzel megirott kis közleményt ajánljuk olvasóink szives figyelmébe s őszinte bátor hangjáért üdvözöljük annak érdemes Íróját. A czikk a következő: A mezőgazdasági sztrájk. Pár nap múlva megcsillan a kasza. De előbb megvillant a szurony kegyetlen aczéla, sortüz is várhat az aratómunkásra, ha meg közérdek 1905. julius 8. nem bekül sorsa változhatatlanságával s munkába nem áll. Kónyi, Értény, Ireg környékén körülbelül 10Ü.Ö00 hold földön egy- tagban bérlők gazdálkodnak. így van ez mér régóta. Csak bérest lát az ember félnapi járáson, mind mintha néma volna. Szótalan, komor nép; a ki ismeri a béres nehéz sorsát, könyezve fordul el a földtől az ég felé. Segit-e ezen az Isten valaha. Az a halvány arczu béres egész évi keserves munkájáért konvenczióbórt kap : 32 mérő eleséget, ebből 1 mérő a papé, Ve mérő a mesteré, V2 mérő a pásztoré, az egész harminezkét mérő pedig harmadrendű eleség, a mit olyan jól kiválogat a tökéletes cséplőgép. Ebből a szemből 3 4/x-ed rész korpát ad a malom és 1A-ed rész lisztet kap a béres. Ezenfelül 80 korona készpénz, 20 kiló só és ágfa saját használatra a béres járandósága. Ha jó ára van a gabonának, összesen 400 korona értéket képvisel. Mit szenved ezért a béres? / Négy-öt család szorong egy nedves, földes szobában ; jobb, ha az istállóban alszik. Mintha nem is volna járási orvos, sem szolga- biró. Megvan ennek a lakásmizériának a saját betegsége a tuberkolózis, megvan a sajátságos bűnügyi statisztikai adata is. Úgy nő föl az a béresgyerek, bogy csoda, ha börtöntöltelék nem lesz belőle. De még rosszabb az aratómunkás helyzete. Ezek az uradalmakkal szomszédos falvakból kerülnek ki, van egy, vagy két hold földjük, a minek a termése adóra sem elég. Már az ősszel a jövő aratási keresmény terhére éldegél hitelbe. Api'ó uzsorás erre is akad elég. Korán télen aratás után néz, nehogy munka nélkül maradjon. Az ispán azzal szorítja le az aratóbért, hogy van elég tótmunkás, majd elvégzi a 11-edikért is. Több, mint tiz éve, hogy a búza, árpa, rozsból, az arató a 11-ediket kapja csak, ezért ráadásképp le kell még vágni minden kaszásnak öt hold takarmányt, kap egy félhold kuko- riezafoldet, a melyet a termés egynegyed részéért munkál meg. Ezért dolgozik az aratópár egy kaszás és egy marokszedő julius derekától őszig, kevés megszakítással. A mull évi átlagos napi keresete egy kaszásnak 1 korona 20 fillért tett ki. Ebből kellett táplálkoznia is az aratónak, családjának is, ebből kellett volna a telet is átnyomorogni, mert ezen a vidéken télen ugyan nem káp semmiféle munkát a szegény arató. Hát ez egyszerűen embernyuzás, földuzsora, de emberirtás is egyúttal. Húsz év óta annyi család költözött el ezekből a falvakból Szlavóniába, újabban pedig Amerikába, hogy ilyen nép- vándorlást csak a nyomorúság teremthet. Évről évre fogy a lakosság. Az az 50—60 megérzi ő a pálinkát és igy se vége, se hossza a sok perpatvarnak. Épen ó év estéje volt. A pajtásnak nem engedte meg hölgye, hogy a kantinba menjen, én meg nem vagyok barátja a pálinkának, tehát nem vágyódtam oda, aztán meg mivel az egyszemű engemet szokott példányképül kedves férje elé állítani, mint jenevert nem ivót, elhatároztuk, hogy együtt üljük meg a szilveszter estéjét. Hogy hogyan s mivel ünnepeljük az uj esztendő beköszönését, azt financziális helyzetünktől tettük függővé. Hozzá láttunk ennek mérlegeléséhez és miután úgy tapasztaltuk, hogy vannak aktíváink, megegyeztünk abban, hogy puncsot készitünk majd. Nem volt áigyan más nagyobb edényünk, mint a mosdótál, de ez nem képezett akadályt: ebben főztük meg az isteni italt. Gavallér módra, amint az egy „Euro- peische Euschieru-kez illik, az első poharat hölgyünknek nyújtottam néhány szó kíséretében. A kapitány előbb beleszagolt és olyan arezot vágott, mint egy mopszli, ha papri kával dörzsölik be az orrát, aztán tagadólag rázta fejét. Végre rábeszélésünkre ujját a pohárba dugja, lenyalja, aztán csettent a nyelvével: »Enok betoel /« (igazán jó) — mondja, azzal se szó, se beszéd, kihajtja az egész kelyhet .... Ital és asszony mellett a zene sem hiányozhatott. A gitár lekerül a falról, hogy ennek hangja mellett dicsőítessék az egyszemű Úgy látszik a hangolást már zenének vélte, mert száz kilós voltának daczái’a, hi- , hetetien gyox’sasággal talpra ugrik és egy i csábitó zongeng (tánezosnő) állásába vágja magát. A mikor ezt látja a pajtás, nagy örömmel markol a hurok közé, én meg a térdemen csattogtatva okvetlenül lefordultam volna a nagy nevetéstől, ha valami széken ülök és nem a — földön. A hamis hangú gitár és a hamis ének, úgy látszik, elragadtatta az egyszeműt, mert rengette czipőjét és topogott, mint egy medve. — Mit gondolsz — mondom bajtár- j sarunak — nem volna jó a kapitány ori’ába karikát fűzni és pénzért mutogatni ? — Ha dagadt, kék szemet akarsz sze- j rezni — kiáltja barátom — mond ezt még egyszer ! Én csak tréfának vettem ezt és tovább csufolódtam, meg nevettem, annál is inkább, mert az egyszemű nem értette meg beszédünket, tehát nem bántottam meg vele. — ő csak tovább tánczolt. — Hadd a kapitányomat békén ! — sziszegi a papucs hős. Én rá se hederitek s elkezdem hangos szóval szavalni: . . . Du holdes Aug, du lieber Stern! . . .“ De többet nem mondhattam, mert e ezélzatos szavak után csillagok milliárdja tánczolt az én szemem előtt, attól az ököl csapástól, amit pajtásom a szemem alá mért. Én sem voltam rest. Egymásnak estünk. A kapitány először bírok versenynek | nézte az egészet és nyugodtan állt. De amikor észre veszi, hogy élete páija gyomi'ának | több gyömöszülést és ütést kell eltűrni, mint amennyi a rendes volna, fülsiketítő sikoltozásba tör ki . . . Erre aztán felpattanik az ajtó és megjelenik a — dubbele.3) — Mi történik itt? menydörgi. Mi észre sem vesszük és tovább birkózunk. — Micsodaaa ? Ti birkóztok ? ! —- Azzal elkezd szaglászni .... — Én itt szeszes ital szagot érzek ! Megijedtünk. Csak a kapitány tartotta meg lélekjelenlétét, mert amint észre veszi, hogy az őrmester kutató tekintetét végig- jártatja a szobában, egyet gondol s hirtelen — beleül a puncsos lavórba .... Allah, Mohamed és társai!! . . . Kiáltani szerettem volna, mert ennek láttára végig futott a hideg a hátamon minthogy a puncs még a tüzes szénüstön állt, az egyszeműn meg semmi egyéb nem volt, mint egy vékony sarong.*) Egyedüli szerencse az volt, hogy az őrmester hamar kiment, mert különben biztosan összeégeti magát és talán meg is fő — az egyszemű. — Holnap kihallgatásra! — orditja az őrmester és eltávozik. Akkor térünk csak magunkhoz a nagy rémülettől. Fáradsággal elkészített puncsunk eszünkbe sem jutott . . . Szét mentünk s ki ki aludni tért. Rettenetes éjszaka volt. Hol a forró veríték vert ki, hol dermesztő hideg. Egész éjjel az egyszemű járt eszembe, s vele ösz3) Sergeant major — a mi őrmesteri rangunknak megfelelő. 4) Szoknyaféle ruhadarab, de bambusz rostból van.
