Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-24 / 25. szám
TOLNA VARMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. Ifcvdleg'jelenlls: rr2LÍx2.d.en. szombaton. Kiadóhivatal: Széclienyi-utcza 140. szám. TELEFON-SZÁM: 22. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: HAUGH BÉLA. Kiadja Báter lános nyomdája Szekszárdon. Szerkesztőség: Széclienyi-utcza 10S5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. EUŐpIZETÉS : egész évre 10 kor., felévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. Fohász. Ne adj Uram, több lángot szivünkbe, Izzó már lelkünk, szinte égünk, Szent tűz hevit, perzsel, forralja: füzes, szilaj, lobogó vérünk . . . Öklünk szorul már, jaj, ha lesújtunk, A szivünk tüzbe, a szemünk vérbe . . . Fogd meg kezünket, Urunk, Teremtünk: Pusztulás, romlás lehet a vége . . . Szelídítsd, fékezd szivünk nagy lángját; Karunk feszíti, erőnket szítja . . . S azt a sok sebet, amelytől vérzőnk Századok óta, mind, mind kinyitja . . . Könnyünk kicsordul, átkunk kiárad . . . 5 jaj, újra vérzünk, sebünk úgy éget — - Magunk légy őzni, hogy mást legyőzzünk : Ne lángot küldj : - higgadt bölcseséget! BODNÁR ISTVÁN. A társadalom csődje. A társadalom úgy tesz, mint a bukni készülő' kereskedő: végeladást hirdet. A becsület, erkölcs drága portéka, de potom áron vesztegeti. S mennél üresebb lesz a bolt, annál inkább közeledik a — csőd, az általános erkölcsi züllés. Hajdan nem volt ennyi „megtévedt“ ember, igaz, hogy úgy nevezett „erénycsőszök“ sem voltak eny- nyien. A sajtó talált más nemesebb foglalkozást is a szenyes mosásnál és szapulásnál; de ma gerendával a szemében keresi a — szálkát. Mindegy, régen még sem volt a közéletben ennyi kétes alak és figura, mint manapság. Legfeljebb az árvapénztárnokok sikkasztottak s a boldog emlékezetű esküdt világban is eltünedezett itt-ott a letétboritékok bankó-bélése, elúsztak a kártyán az utcsinálási alapok, bírságpénzek, de futotta a családi vagyon, jó rokonok, kik még adtak valamit az ősök becsületes nevére, helyrepótol- gatták a hiányt s ritkább volt a köz- tisztviselői karban, az — „ülnök“. Ma azonban a sikkasztás, okirat, váltóhamisítás nem sporadikus jelenség, de valóságos — rendszer . . . Kúriai biró ajándékokat fogad el, királyi ügyész főbe lövi magát, táblabiró megszökik, képviselőházi alelnök a liften keresztül csinálja meg a becsületet reparáló szaltomortálét, a nagytiszteletü esperes úr elkölti az árvák özvegyek egész nyugdij alapját s hogy a vallási egyenlőségteljes legyen: eltűnnek a — misepénzek is. A váltóhamisítás már nem is bűn, csak a lejáratra váltsa ki a „gavallér“ váltóját s az intézetek pénztárai tele vannak a — pinczeváltókkal. De sikkaszt, csal, lop az is, a ki pénzt sohasem kezel. Eladják a ki nem fizetett könyveket, ékszereket, gépeket, felszedik, elviszik hatósági közegek szeme láttára egész utczák kövezetét, s mivel Amerikában, sőt már egyebütt is tovább tolják a házakat, itt se lehet ma már biztos az ember, hogy nem görditik-e el házastól, mindenestől a — zálogházba?! Uramfia, mekkora haladás a czivi- lizáczió terén! Pedig ez csak a külső látszat, a felszin. Hátha még a dolgok mélyére tekinthetne az ember?! Ki tudja, mi rejlik a felhők méhében, a forgatagok belsejében ?! Mennyi salak, szemét, piszok kavarog, forr a modern társadalom boszorkány üstjében? Fel kellene azt az egész üstöt boritani s micsoda szörny alakok másznának elő belőle?! Hány gavallér jár ma büszkén, hátra szegzett, fejjel, vastag arany- lánczczal, mosolygó ábrázattal, gőgösen rád vigyorogva s félszemmel lesve, figyelve a sarki rendőr minden mozdulatát . . .? De mindez csak okozat már, hol, mi tehát az ok, miben, vagy kiben rejlik a hiba, hogy a társadalom ilyen? A nehéz megélhetési viszonyok, mondják a bünbeesettek, amikor a börtön ajtaját átlépik, — a nyomor . . . Lárifári. Ez csak nagyon kis részben igaz. — Magyarországon igazi nyomor meg talán sehol nincsen. Szegény ember, általános szegénység ugyan van itt, ott, amott, de be van bizonyítva, hogy még a vándorbotot sem az ugynevezetf »végszükség« adja legtöbbször a szegény ember kezébe, de lelketlen ügynökök félrevezető meséi, a nép naiv hiszékenysége, földéhsége és pénzszomja . . . Más itt a baj, más mélyreható oka van az erkölcsök meglazulásának : a nagy igény, urhatnámság, az egész nevelési rendszer. Ma minálunk mindenki ur akar lenni, de nem a természetes utón: a gazda gazdasága után, az iparos iparával, a kereskedő kereskedése révén, az értelmiség szellemi tehetsége és készültsége utján. Ma senki sincs megelégedve élethivatásával : a borbély azon jajgat, mért nem lett doktor, a gazda tőkepénzes szeretne lenni, vagy ur, tisztviselő, hivatalnok, ha napi- dijas is; a suszter irigyli a szabót, j tanító a papját, pap a püspökjét, drámai { színész operaénekes szeretne lenni, az j egyetemi tanár minister, s a minister, j manó hiszi, hogy az is nem valami I más egyéb lenne, kivált manapság . . . Az ilyeneknek aztán csakugyan taposó malom az élet. Iparos, kereskedő beáll dijnoknak, a gazda börzézik, mindenki más mást tesz és csinál, mint amit kellene csinálnia, csak a poéta irja a maga verseit, de azok meg a kutyának sem kellenek . . . Ez az általános elégedetlenség aztán annyira meggyülölteti kivel-kivel a saját életfoglalkozását, hogy mindenki mást, nagyobb urat akar nevelni a fiából, mint ő maga. A földműves fia legyen pap, tehát úr, a kereskedő, iparos fia legyen ügyvéd, tehát fir, és az úr fia mi lehetne más, mint úr? Ur, mindenki úr, még a kiskutya is úr. Mert a szülők majomsze- retete csodával határos. A kis iparos úgy kalapálja össze a garast, a kis hivatalnok meg is koplalja, de a fia már bicziklin karikázik, dressbe jár, feszit, ágál, mint a bécsi kutya Pesten ! . . . S az elkényeztetett urfinak addig csak arany a dolga, mig a szülei kéz gondoskodik róla, de amikor kilép az életbe, éppen olyan bátortalanul ostoba, mint a tyukvezetésére szorult kacsafiók. Csakhogy a kis kacsába még beleoltotta a természet az úszási ösztönt. Tanítás nélkül is megtanulja s ha megtalálta a maga mocsai-át, el nem merül benne. Az elkényeztetett urfit azonban legtöbbször elboritja az élet szennyes árja. Mert nézzük a mai fiatal ember sorsát. Pályáját a legtöbb ingyenes gyakorlattal kezdi, örülhet,' aki az 1000 koronás gyakornoki borravalót megkaparinthatja. Később 7—8 forintos kezdő fizetéshez jut. Elég egy embernek, de nem egy gavallérnak. Mert I szolgálhat megyénél, törvényszéknél,
