Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-10 / 23. szám
1 905. junius 10. 3 van Stájer, az osztráknak a kapujába van, no meg a németnek sincs messze, az árjegyzékek is 4-i'éle nyelven száguldottak keresztül-kacsban Európát, a merkantil borok is fogytán vannak, a termelők is megpuhultak t. i. a sok szép tapasztalat után áraikkal leszálltak, végül Sopronban országos vásár is lévén, mindenféle kedvező előny kínálkozott. Hát fölvonultunk újból, hogy minő eredménnyel? arról már a lapok sem Írtak, sőt a termelők sem dicsekedtek. Itt ugyan nem a tapasztalat gyarapodott, itt állítólag az erkölcsi eredmény volt nagy, már t. i. a jövőre nézve, világszerte ismerik a termelőket, sőt a boraikat is, mert hát a vásári publikum ugyancsak delek- tálta magát, állítólag egy borvevő is volt, de látni nem látta senki, a helybeli kereskedők tüntetőleg távol voltak, de egy tétel 22 filléres bor eladatott és kisebb tételek alatt jobb minőségű borok is adattak el, mintegy 5—600 hltr. — Ennyi tapasztalat után nem csoda, ha magam már fokozott tapasztalatot nyertem, mely tapasztalatom egybevetve a vármegyénkben is már annyiszor megvitatott, borérté- kesitési kérdéssel, azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy Magyar- országon egyelőre sem országos borvásárokkal. sem szövetkezeti utón, borainknak vevőt nem szerezhetünk, hanem oda kell törekednünk, hogy minél kevesebb fajtát, évről-évre lehetőleg egyenlő minőséget termeljünk. Láttam a vásárokon bemutatva kistermelőknek is 6 — 8 fajta borát, ez ma nem imponál, ma a fajt és minőséget alig fizetik meg, iparkodjunk exportképes tömegbort előállítani és az árakat mérsékelni, iparkodjunk borainkat pinczénkben okszerűen és tisztán kezelni, hogy a vevők bizalmát megnyerjük, legyen üzleti érzékünk és ne rösteljünk egy-egy mintát elküldeni — különösen ha kérnek — és ha vevő akadna, tudjuk mindig, mit kérhetünk borainkért anélkül, hogy nevetségessé tennénk magunkat, vagy a vevőt elriasztanánk, alkalmazkodjunk mindig a napi árakhoz, a viszonyokhoz, iparkodjunk borainkat olcsóbban előállítani és elégedjünk meg a befektetett és forgó tőke 10--15 per- czentjével — értve tiszta jövedelmet. Ami az értékesités másik és igen fontos tényezőjét illeti, nézetem szerint ezidőszerinti megoldását abban látom, hogy a közvetítő intézményt fejlesz- j szűk, mert boraink eladása érdekében ! legtöbbet tehet egy tisztességes közvetítő, oly közvetítő, aki nem a vasúti és hajóállomások körül leselkedik a vevőre, hanem az olyan, a kinek megvan a szakértelme, intelligencziája és j üzleti érzéke és ami fő, a kereskedelmi világban van ismeretsége és összeköttetése. Hogy azonban közvetitőnk hivatásának magaslatára jusson, mi is támogassuk, különösen pedig tartsuk szem előtt borainknak tiszta kezelésére vonatkozó tanácsomat — akinek nem szűre, ne vegye magára. Ne támaszkodjunk az államra, ne várjunk arra, mig ő külföldön a pia- czot megcsinálja. Az állam kézzel fog- * | hatólag megmutatta, hogy okszerű kezeléssel a gyengébb homoki borokat is lehet jól értékesíteni. Jó példával jár elől, tanfolyamokat is rendez a termelők részére a pinczemesteri tan- fol yamon, tehát nincs okunk panaszra ; természetesen ma az állam borai lépnek előtérbe, mert hát tiszta, élvezhető jó borokat adnak mérsékelt árban, a kereslet oly nagy} hogjr alig képesek kielégíteni a vevőket, de hát ott van hozzá minden téuyező rendelkezésre, szakképzettség, tőke, jó pincze, közel van a főváros, olcsóbban is állíthatja elő, mint egy magántermelő, azután az állam kisebb haszonnal is beéri, azért nem jut koldusbotra. Vissza térve az országos bor- vásárokra elvi szempontból, különösen eddigi tapasztalataim után nem tartom egyelőre czélhoz vezetőnek, mert a kereskedő ritkán tesz kötést a minta alapján, előbb még a pinczé- ben is megnézi, megizleli a bort. Ha már borvásárokat akarunk rendezni, csináljuk azt borvidékenként és azt különösen ajánlanám Szekszárd borvidékének : rendezzünk borvásárt Szek- ! szárdon, tömörüljenek a termelők, alakítsanak egy borvásárt rendező bizott- j ságot, mutassuk és ismertessük borain- ! kát itthon, ne menjünk házalni olyan j helyekre, hol háttérbe szorulunk. Ezen | borvásárt legfőképpen azért ajánlanám. I mert azt tapasztaltam, hogy a Szelc- ' szárd és szekszárd-vidéki boroknak jó j hirneve annyira csorbát szenvedett külföldön, különösen Ausztriában, hogy azt helyre hozni, boraink iránt az érdeklődést felújítani, fokozni minden termelőnek erkölcsi kötelessége. Pro- batum est. Tiringer Vilmos. Még egyszer a „Simontsits könyvtár.“ Egy czikket kaptam a hét közepén. Czime se volt, íróját se ismerem, vagy ha ismerem, akkor se tudom, hogy ki az ? Felelős szerkesztőnek pedig tudnia kellene, ki ir a lapjába, de most azzal sem törődöm. Adom a czikket, ahogy kaptam. Talán sejtem, de nem firtatom a szerzőt, ha megtisztelte lapunkat, megtisztelem én is inkognitóját. Annyit látok, hogy hányt-vetett, „iskolát“ járt ember irta e sorokat. Nagyobb iskolát járt talán,, mint én, mint sok más, az élet volt a tanító mestere, megjárta a szenvedések kálváriáját, tévedett, botlott, tehát élt s az élet küzdelmén, csalódásán, szenvedésén szűrődött át életfilozófiája, amelyben legalább én szerintem megtisztult ő is, a saját szavai szerint — bűnös ember. E kis czikkben van egy jó adag keserűség, de meleg közvetlensége, őszintesége meghat, igy Írója iránt bizalmat kait s őt mintegy expiálja ; lehet ugyan, hogy erre szüksége nincs, mert csak hatványozta a „bűnös“ szóval emberi gyarlóságát. Annyi tény, hogy jó ügyet kivan szolgálni e kis.közle- mény, megérdemli tehát az általános érdeklődést, ha Írója ismeretlen is. * E sorok írója egy jött-ment. Bujdosik itt hónapok óta, mert nehéz bűn nyomja lelkét. Ez országban született, nevelkedett s hontalannak érzi magát. Gondolatai messze, más világrészben kalandoznak. A véletlen a „Közérdek“ múlt számát juttatta kezébe s a mit már régen nem tett, tollat ragad a jó ügy érdekében. De beszéljen ő maga. Bejártam Magyai’ország minden vidékét. A Kárpátok legmagasabb pontján, a délibábos rónaságon, a bányák mélyében, e határ szőlővel fedett hegyoldalain azon tanakodtam: lehet-e szebb és áldottabb ország ennél s _______ KÖZÉRDEK va n e földre méltóbb nép a magyarnál ? Mi üz mégis engem s sok ezer mást el innen ? Másutt is uraz, ki nem szeret dolgozni, despota a közszolgálatban álló hivatalnok és utolsó ember az, a ki dolgozik; de szükség esetén simulni tudnak egymáshoz, nálunk nem. Nekünk idegenbe kell menni ezt megtanulni. A sociologia történelmi és tudományos alapon kimutatja, hogy a társadalom mai beosztása: (tőkepénzesek, munkaadók és munkások) a fejlődés főtényezője és fentar- tandó, de a merev, törvénybe iktatott jogok és kötelességekkel szemben felállója az erkölcsi jogokat és kötelességeket. Ä „Közérdek“ múlt számában láttam először vidéki lapban Auguste Comte nevét, ki a sociologiát a tudományok sorába felvette és a tudományt a világ egyetemes vallásának* (religio-kapocs) nyilvánította. Ez iskola hive vagyok én is. Legyen szabad elmondanom, miként lettem azzá és hol van hasonjellegü könyvtár, mint a helyben tervezett Sixnontsits- féle. Korán maradtam magamra, iskolatársaim szétszéledtek jobbra, balra protectort, hivatalt, beteg embert, beteg lovat, perlekedő szomszédokat fogdosni. Ur lett mindegyik, én diák maradtam. Megboldogult atyám jár- tában-keltében összevásárolt minden ócska könyvet, amely, a kezébe akadt. Törődött is ő azzal: élő vagy holt nyelven van irva. Báérsz fiam, úgy sem jársz már iskolába, szokta mondani. Áldott jegyen az ő emléke, amit az iskola majdnem kioltott bennem, a könyvszeretetet, azt az ő példája lángra lob- bantotta bennem. Megöregedtem, a könyv végére ma sem értem. Az élet göröncsös utján ez vezérelt, de sok bút, örömet feleztünk ineg! Együtt maradtunk ezentúl is. A mi körülettem él és sürög, posztóban vagy daróczban — prédára les. (Sir, nevet, piaczra viszi testét-lelkét. — Tudom-e tömegen szűrődtek át az örök igazságok, melyeknek a mindenség alá van rendelve. Ott él az iró, tudós, művész, 'a mi jóltevőink, de nekem távol kell maradni; hiába, nem tudom megkülönböztetni a hamis prófétát a valóditól. A sors köuyörült rajtam, utamba hozta a valódit, szivem súgta, barátok leszünk. Egy antiquárus bazárban történt Budapesten. Keresgéltünk a sok Hm lom k özött, piszkos munka, de ha ráakad az ember egy könyvre, amely után már évek óta eped, nincs az a kincs, melyért megválna tőle. Az én ismeretlen úri emberem nem úgy tett, észrevette, hogy egy szakmában utazgatunk s minden értékesebb munkát, melyre rábukkant, előzékenyen átnyújtott. A cassir kisasszony tanár urnák szólította, már arra esküdni mertem volna, hogy nem az. A tanár ur, ha olvasni akar, ir magának könyvet a legújabb divat szerint. Találkoztunk aztán gyakran, hol az utczán, hol a budai hegyek között. Koros ember volt, vártam mig megszólit. Pogány a szivem, nem igen fog ki rajta se a templom, se színház, de mikor először átléptem lakásának küszöbét, valami ismeretlen érzés járta át egész lényem. Este volt, egy olajlámpa szelid fényt terjesztett szét a szobában, a falak mentén állványok, szekrények tömve könyvvel, az asztalokon kéziratok, metszetek, ~ téi’képek. Némán jártattam szemeim e kincshalmazon. Mig végre helyet foglaltunk és egy pohár bor mellett megeredt a társalgás. .Áhítattal hallgattam fejtegetéseit köznapi, vallásos és tudományos tárágyakról. Sok dolog nem volt előttem ismeretlen, de nálam zagyva, felületes tudákosság volt az alapja, az (3 ismerete általános és eredeti kutforrásokból merítve. Levelezése alapján, mely a világ minden részére kiterjedt, megtudtam, hogy sok éven át Párisban élt irók és tudósok társaságában s jól jövedelmező állását otthagyta s ide jött missiót teljesíteni, a tudományt népszerűsíteni. E czélra hozta magával ezt a gondosan válogatott könyvtárt s bővitette azt napról-napx’a. Sokat ix’hatnék mi mindent nem kísérlettünk meg olvasóközönséget szerezni. Megalakitottuk ketten a C. P. kört s maradtunk 15—20 éven keresztül ketten. Tagja lett az én nemeslelkü bax-átom minden létező egyletnek, áldozott időt, pénzt; minden kísérlet meddő mai’adt. * »A filozófia egyetemes kapcsa a tudásnak.« A szerk.
