Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-13 / 19. szám
TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. 2s^Eeg,jelenils: minden szombaton. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 140. szám. TELEFON-SZÁM : 22. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. Felelős szerkesztő: • r w Szerkesztőség: Széchenyi-ntcza 10S5. szám. BODNAR ISTVÁN. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Főmunkatárs : HAUGH BÉLA. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. előfizetés : egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. Gazdátlan jószágok. Ilyenek is vannak Magyarországon ? Itt, a hol becses ma már minden talpalatnyi föld, elannyira, hogy mert a földhöz ragadt szegények nem szerezhetnek belőle, felveszik vándorbotjukat, mennek Szlavóniába, Amerikába, s a jó Isten tudja milyen égtáj felé. Igen, van itt még gazdátlan föld elég, nem is kopár, kietlen vadon vidék, nem is terméketlen, uratlan jószágok, de szép, könnyen hozzá férhető' helyen, magas, só't, talán a legszebb és a legnemesebb kultúrával diszló' területek, bikavért termő' szó'ló'- tó'kékkel beültetve. _ _____ A földmivelésügyi kormány Csáki szalmái, a tulajdonosok által ott hagyott agrárkölcsönös szőlők ezek. Pár esztendővel ezeló'tt diadalmas ujjongás követte a kormány, később a törvényhozás elhatározását, a mely- lyel lehetővé tette, hogy a tönk szélére jutott szőlőtulajdonosok pusztán maradt kopár területeiket újjá telepíthessék. Értjük az agrár kölcsönök nyújtását. Az idea, szép, nemes volt, a kivitel azonban hibás alapon, itt-ott meglehetős nagy baklövésekkel történt. Felállítottak egy bankot, amelynek kiadott kölcsöneit az állam garantálta, j Nem valami sokat törődött tehát az | a bank vele, hogy kölcsöneit kinek ! s milyen garancziák mellett adja. de adta boldog-boldogtaiannak. Magunk is tudunk több esetet, amikor az állam, sőt a bank helyi megbízottja itt nem véleményezték a kölcsönt, de a tulajdonos mégis kijárálta azt, aminek a vége azután az lett, hogy a rosszul, vagy mondhatni egyátalán nem is telepitett szőlő az agrár bank, vagyis jobban mondva a kincstár nya- 1 kába szakadt. Ezek azok a Csáki-szalmák • Egy csomót már dobra, üt,tetett a kincstár. Veszett potomárért keltek el, de még is elkeltek, a kincstár ha pénzt nem j is, de reménységet kapott arra nézve, hogy az eladott agrárkölcsönös szőlők az uj tulajdonos kezében egyszer mégis csak adóalappá várnak. Tehát veszett ! fejszének meglesz a nyele. Hanem Szekszárdon is maradt még eladatlanul egy pár szőlő, amelye- j két részint nagy területük, részint j más speczialis körülményeknél fogva ‘ nem lehetett értékesíteni. Ezeket tehát j eddig a földmivelésügyi kormány vette gondozás alá s megbízottjai utján úgy a hogy, megmunkáltatta. S a kincstárnak nem is volt e miatt vesztesége. A szőlők termettek annyit, hogy elég volt a munkára, az idén azonban gondoltak odafent egyet, a földmivelésügyi minisztériumban kiadták a jelszót, hogy: takarékoskodni kell; sorba beszüntették az állami vesszőtelepeket, többek között minálunk, Szekszárdon is és éppen olyankor, a mikor legnagyobb a vesszőkereslet, úgy, hogy, amire a régi időben nem volt eset, magáról, az állami szőló'telepró'l kocsi- számra lopták el a gyökeres vesszőt s kiásták, sőt, ássák azt, a megszorult emberek az újonnan betelepitett helyekről még mai napig is. (Lásd hir rovatunkat) De ez még nem volt elég. Egyszerűen parlagon hagyták a kincstár nyakába szakadt agrárkölcsönös szőlőket. Jelenthették innen is, onnan is, hogy itt a kikapálás, a metszés ideje, még csak válasz sem érkezett a sok felterjesztésre. A természet azonban nem engedi magát agyonhallgatni s az elhagyatott, még most is tekintélyes értéket képviselő szó'lők el kezdtek fakadni és kizöldelni, a fürtök is TtÁSSCZLA». A sors. Egekbe nyúló bérez fokán, Pajzán szép lány állt tétován, Elmerülve nézett a tájra, Gyönyörködve soká csodálta, Ott állt igézve, És hirtelen mi tűnt eszébe ? : Felkapott egy kődarabot, Ledobta, nagyot kaczagott . . . S nézte, nézte. Hogy fut a mélybe Az a hitvány kis kődarab, Ni, legfeljebb ökölnyi csak S hogy gurut, siet, hogy forog! — Az alvó visszhang felmorog, Gyík és kígyó ijedve rebbén, ■— De meg nem áll, fut az, veszetten, Végig szántja a zöld mohát S tovább . . . tovább . . . Reszketnek a borókafák, Félve kapkodják ágaik . . . De a kis szörny tovább sivit, Nekivág egy kiálló béreznek, Fut egyenest kopasz fejének . . . Nagyot koppan . . . S csodák csodája : Meging a szikla koronája ! Pedig szilárdan, mereven Ott állt már sok-sok ezreden. .lég verte, csapta, Isten haragja, A tüzes villám ágyuzolt rája, Daczczal kiállta S im mos! megrázkódik, remeg, Akárcsak az óriás ember, Ki el nem vérzett száz meg száz sebbel S éppen elég, Egy semmiség, Ha szivén egy kis ér reped . . . Óh, éppen igy járt olt a hegy. Csúcsos feje, Legteteje, Ezt a kis ütést várta tán ? S indul már a kis kő után, Először lomhán, száz mázsa testtel, Majd versenyt ugrál száz evettel, S már menydörög, zug mint az orkán, Robog, száguld; fán, sziklák ormán Áltánczol, mindent elseper----------— S a bérez fokán Ott áll a lány, Tapsol, kiált: pompás, remek ! — Persze nem haitik oda fél: Miig rémesen, Keservesen Jajgatnak lenn az — emberek . . . A sors ez a pajzán leány, Fejünk felett, El-eldob egy Ártatlan kis kavicsszemet; Mit tudja ő, mit sejti ő, Mit tesz az a parányi kő ? Hogy sziklát zúdít ránk vele, Hogy a föld is reszket bele, Nem hallja : lenn, hogy jajgatunk, Ő csak kaczag s mi — meghalunk ! BODNÁR ISTVÁN. Schiller emlékezete. Irta és a sárospataki ev. ref. főgymnásium tanuló ifjúsága előtt 1905. május g-én felolvasta: Rácz Laj O S főgymn. igazgató. Nemes tanuló ifjúság! A mai napon, éppen most, a délutáni j órákban 100 esztendeje, hogy Schiller Frigyes, a kitűnő német költő, hosszú, sorvasztó betegség után, férfikorának delén, alkotó tehetségének s ezzel együtt dicsőségének tetőpontján, életének 46-ik évében, örök álomra hunyta le szemeit. S a mai napon mindenütt, a hol alnémet nyelv és szellem uralkodik („soweit die deutsche Zunge klingt,“ — mint a hogy ők kifejezik), sőt azon túl is, az egész művelt világon mindenütt, a hol a költészet iránt fogékony keblek dobognak, a hol az eszményekért elmék lángolnak és karok küzdenek, — kegyeletes ünneppel ülik meg az ő emlékezetét, bizonyságot téve igy arról, hogy a halál, a látszólagos enyészet napja a valóságban a szellem győzelmének napja s hogy
