Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-22 / 16. szám
1905. április 22. KÖZÉRDEK 5 használják egyuttal. Nem is tanácsos ilyen helyeken mást enni, mint kemény tojást, ez legalább tiszta, ennek a belsejéhez nem férhet semmi. 4 A kenyerük minden kritikán aluli. Fogalmuk sincs róla, hogy kell kenyeret sütni. A köznép — legalább a köznép számára való vendéglőkben — minden elkép- zelhetőt eszik. Athénben, az egykori fényes Akropolis aljában láttam, amint a vendéglős nyílt utczán nyársra fölcsavarva sütötte a birka belét; közben a nyárson birka-fejek is voltak láthatók. Különben nyílt utczán tüzet rakni bármi czélból, még Athénben is megszokott dolog. Általában Dél-Európa országaiban, mint Olasz- és Spanyolországban is a városok mellékutczáin tüzet rakni megengedett dolog, már csak azért is, mert minden kőből lévén, nem kell félni, hogy tüzet fog valami. Arról halvány sejtelmük sincsen, hogy hőségben az ital hidegen, vagy legalább hűvösen élvezhetőbb. Utazás közben jaj annak, aki megszomjazik és valamelyik vasúti állomáson bármiféle itallal akarja szomjúságát csillapítani. Ilyenkor meleg vizet, meleg bort, vagy meleg limonádét kénytelen fogyasztani, ami legtöbb esetben rosszullétet idéz elő. Pedig nem mondhatni, hogy nincsenek előttük jó példák. Vannak ugyanis európai kényelemmel berendezett szállodák, ahol van bőven jég, természetesen müjég és kellemes hűvös italok. Mindezt látják, tudják, de azért még az intelligensebb elemek is a maguk módja szerint szeretnek élni piszokban és kényelmetlenségben. Glyermekies módon és ügyetlenül utánozzák az európai szokásokat is. így például úgy az intelligens elemnél, mint a köznépnél is tapasztalhatni, hogy a legnagyobb forróságban, mikor másról lekivánkozik 'még az ing is, meleg alsóinget viselnek. Ez onnét eredhet, hogy az idegeneknél láthatták, tapasztalhatták ezt, esetleg téli hűvösebb időben, vagy nyáron is Jägeringet láthattak másokon, ők pedig tekintet nélkül az időjárásra állandóan hordják. Az úri osztálynál sajátságos szórakoztatásul szolgál a zsinórra fűzött gyöngysor. Mihelyt leülnek, azonnal kiveszik zsebükből a hatalmas, gyöngyszemekből álló füzért és babrálnak vele, játszanak vele minden képzelhető módon. Aki ezt először látja, azt hajlandó hinni, hogy rózsafüzért imádkoznak, de később meggyőződik róla, hogy mindez csak szórakoztatásul szolgál. Nincsenek ma már Görögországban azok a rettegett rablóbandák, melyekről még nem rég Görögország oly hírhedt volt. A török határon, török alattvalók részéről történnek még rablások, sőt emberrablások is, de magában Görögországban már nem. Nagy hajlama van a görög népnek a csalásra, amint azt magam is tapasztaltam már az első pillanatban, mikor görög földre léptem. Egy ismert keleti közmondás igy szól: ,,Egy európai megcsal két törököt, egy zsidó három európait, egy örmény két zsidót s egy görög három örményt.“ Ezt a jeles tulajdonságát a görögnek tapasztaltam Korfuban, ahol először léptem földjükre. Képes kártyát vettem s hogy társaimtól el ne maradjak, sietve olvasatlanul vágtam zsebre a 10 frankos aranyból visszaadott pénzt, nem is gondolva meg, hogy göröggel van dolgom, ő látva sietségemet, nyomban kiaknázta azt és mint nem sokára szomorúan tapasztaltam, 5 drachmával kevesebbet adott vissza. Mikor újra találkoztunk és úgy én, mint társaim ráismertünk, égre-földre eskü- dözött, hogy nem tőle vettem a kártyákat és erősítette, hogy ő még soha életében nem csalt meg senkit. Egy másik alkalommal egyik utitársunk olajfából faragott botot vett egy görögtől és szemünk láttára ki is fizette az árát. Néhány perez múlva a görög újra követelte az árát, esküdözve az olympusi istenektől kezdve le egészen az alvilág isteneiig, hogy ő nem látott egy leptát sem. De erre már elhagyott bennünket is a türelem és ki botját, ki ernyőjét készült a görög hátán végig mérni, mire ő azt tartva, „hogy szégyen a futás, de hasznos“, elillant tőlünk. Itt különben korlátlanul élvezheti mindenki egyéni szabadságát egész a csalásig, lopásig, sőt betörésig is. Rendőrforma alakok láthatók néha, de inkább a butikokban borozgatva. Még a szállodákban is csak azért kérdezik az utas nevét, hogy ha esetleg levelet kap, kézbesíthessék. Nem törődnek itt senkivel, ide jöhet akárki, csak pénzt hozzon, ha mindjárt lopott pénz is az. Épen azért, mert a rendőrségnek nincs is tudomása az idegenekről, azok tartózkodási helyeiről és eltávozásukról, nem is érzi magát köztük biztonságban az ember, mert el tehetnék l.láb alól a nélkül, hogy a rendőrség tudomást vehetne róla és hozzátartozóit értesíthetné. Amint némely országban teher az útlevél miatti örökös zaklatás, a rendőri közegek részéről, akik minden lépésére ügyelnek és érkezését úgy, mint távozását a legnagyobb pontossággal számon tartják, úgy itt ennek a tökéletes ellentéte, a nemtörődömség esik rosszul és kelt bizonyos bizalmatlansággal vegyes félelmet az idegen emberben. Hogy az idegenek iránt figyelmesek vagy előzékenyek volnának, azt a legjobb akarattal sem lehetne rájuk fogni. Az idegenek iránti figyelem legfeljebb abban nyilvánul, hogy mindenféle módon és alakban igyekeznek őket megkörnyékezni, hogy aztán a zsebüket terhelő pénztől megszabadítsák. Tekintet nélkül az idegenekre állítják össze gyarló hajózási és vasúti menetrendjüket, holott egy kis jóakarattal minden máskép lehetne. Delphoiben, illetőleg Iteaban két napig kell az idegennek időzni, ha Delphoit meg akarja tekinteni, holott egy nap alatt Athénből kiindulva meg lehetne tenni az utat, ha a görög intézőkörökben egy kis figyelem és jóakarat volna. Nyomorult hajójáratot rendeztek be a korinthusi szoroson át Pireustól egészen Patrasig. Két hajója van a társaságnak, de az egyik olyan alapos kúrára szorult, hogy hónapokon át beható gyógykezelés alatt álí- ván, nem is volt a korinthusi öbölben hajó- közffekedés. Athénben létemkor nagy örömmel hirdették, hogy holnap újra megnyilik a hajójárat a Pireusból, lévén a Pireus Athen kikötővárosa, mert Athen jóformán egy órányira van a tengertől. Úti társaimmal, két igen derék germánnal, mint ahogy a görögök a németeket nevezik, el is határoztuk, hogy kirándulunk a Parnassus hegye alá Delphoiba, az ó-világ leghíresebb jóshelyének megtekintésére. Milyen utazás volt ez! Mint említettem, maga a gőzös egy nyomorult tákolmány, mely csak most került ki a javítóműhelyből. És milyen közönség! Első osztályon utaztunk, de olyan közönség közt, hogy nálunk a harmadik osztály utasai válogatott közönség hozzá képest. Valahogy csak megvoltunk a piszok és durva közönség között, mindaddig, míg emberlétünkre éhséget és szomjúságot érezni és ennek csillapítására étel és ital után kérdezősködni nem merészeltünk. A pinezérforma alakok, akik holmi kiszolgálásfélének végzésére lettek volna hivatva, szóba se álltak velünk. Kértünk görögül levest, ránk se hallgattak ; kértünk húst, — megmosolyogtak. Éhségtől gyötörve eszünkbe jutott az athéni szállodásunk jóakaratu, de általunk — sajnos -—- meg nem szívlelt intelme, hogy vigyünk magunkkal élelmet az útra. Erélyes föllépésünkre fölébredt álmából egy hosszú szakállu öreg ur, akivel későbben megismerkedtünk és kitűnt, hogy a görög pénzügyminiszter államtitkára. Francziául megértett bennünket, hogy enni és inni akarunk, de nem akarnak adni. Hála az ő jóságos közbelépésének, kaptunk az ő magas pártfogása folytán olyan húsfélét, melynek megrágásához nem csontfogak hanem aczélfogak is silányak lettek volna és hogy a forróságban szomjúságunk is némileg csillapuljon, adtak egészen meleg vörösbort és olyan fehérbort, melynek két kimagasló tulajdonsága volt: meleg volt egész a forróságig, aztán keserűség tekintetében az epével bátran kiállhatta volna a versenyt. Még igy is hálásak voltunk az öreg ur iránt, aki később családja tagjainak is bemutatott bennünket, akikkel nyaralni ment Patras melletti birtokára. Hiába, protekció nélkül semmire sem megyünk, még a mai Görögországban sem, amit világosan mutat az, hogy a vacsorát már a legnagyobb készséggel szolgálták fel nekünk is, valószínűleg csak azért, mert az emlitett magas állású úriember társaságában költöttük el. A régi görög nép nagyon [sokat adott a zenére, úgy hogy a zene fontos kedély és jellemképző tényezőnek tekintetett. Ma a görögnek zenéje sincs. Zenéhez értő idegentől hallottam, hogy az a katona-zene, amit Athénben együtt hallgattunk, minden kritikán aluli. Ä nép dalainak a megítélésére azonban zenei képzettség hiányában is képes mindenki, mert ide nem kell más, mint jó fül és egy kis zenei érzék. Soha szánalmasabb dallamtalanabb és élvezhetetlenebb éneket nép ajkán még nem képzeltem, mint a mai görögök vontatott, szánalmasan siralmas, élvezhetetlen éneke. Hallva ezeket a szánalmas népénekeket, eszembe jutottak gyermekkoromból a búcsus koldusok szánalmas és ízléstelen énekei. A mai görög nép dalai egy színvonalon állanak ezekkel a kedélyt lehangoló és nem is európai nép ajkára való énekekkel. Á hajón egyik-másik görög nekibusul- ván magát, a meleg bor hatása alatt rettent- hetetlenül dalolta ezeket a borzasztó melo- diáju énekeket, úgy hogy az intelligens görögök szégyenkezni látszottak előttünk földieik szánalmas dalai miatt és hogy némileg ellensúlyozzák azt a kellemetlen hatást, mit ezek a dalok reánk láthatólag gyakoroltak, — rázendítettek a Marseillaisse-re. Görögországban ugyanis az intelligens elem a franczia műveltséget igyekszik utánozni. Úriembert bátran megszólíthatunk francziául, válaszolni fog reá. A francziáskodás hatása meglátszik abban is, hogy a görög pénzen kívül egyedül a franczia pénz van az országban forgalomban. Semmiféle más papir vagy érezpénzt nem fogadnak el, tehát sem a mi aranyainkat, sem a német aranyokat. Holott akár Ausztria-Magyarország, akár Németország közelebb esik hozzájuk Francziaország- nál, meg francziák ritkán is fordulnak meg köztük, csupa német, angol és elvétve magyar. Különben is a németek ismertették meg a müveit világgal Görögország műkincseit. Schliemann nélkül, az ő nagyszabású ásatásai nélkül édes keveset tudna a világ a régi görögök halhatatlan alkotásairól. Az athéni múzeumban egész termeket töltenek meg a Schliemann által eszközölt ásatások eredményei. Emlitsem-e Curtius Ernőt, a hírneves berlini tanárt, aki viszont a régi görögök történetének vonzó és egyuttal tudományos megírásával a müveit világ figyelmét feléjük fordította ? A mai görögföld külföldi látogatói is — mint már említettem — jobbára a németek közül kerülnek ki. Az angolok inkább kíváncsiságból, meg kedvtelésből utaznak, a franczia kultúrájában elbizakodva otthon marad, nem nagyon érdeklik az antik világ csodás alkotásai, az olasz saját műemlékei iránt sem érdeklődik, egyedül a németek azok, akik lelkesedéssel, tudományszomjtól vezetve, programszerüleg csoportosan látogatják az antik kultúrának ezt a megszentelt földjét. Kezembe jutott Athénben a német császár védnöksége alatt álló archeológiái társaság programja. Ez a program felöleli a régi görög világ összes emlékeit, még Trója romjai is bele vannak foglalva. Egy ilyen tudományszomjas és minden szép iránt érdeklődő nemzet szép jövőnek néz elé és rokon- szenvet kelt maga iránt minden elfogulatlan másnemzetbeliben. A lelkes tanárok beléjük oltják a lelkesedést és érdeklődést minden szép iránt és igy az antik világ nagy alkotásai iránt is. Csak igy érthető, hogy nem csak a tanári vagy művészi pályára készülő német ifjúság látható az antik görög világ romjai közt, hanem aránylag igen prózai dolgokkal foglalkozó németek is szabadságuk idejét és megtakarított pénzüket görög földre viszik, hogy láthassák saját szemeikkel mindazt, amiről annyit tanultak, amit képekben ábrázolva annyiszor láttak. Csak igy érthető, hogy takarékpénztári hivatalnokok, adóhivatalnokok, mint részben az én kedves utitársaim is — költséget,
