Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-22 / 16. szám
1905. április 22. KÖZÉRDEK 3 Csatár alatt volt Ebes igen népe* falu 76 kapuval, tehát 1700—1900 lakos, szintén nagy bortermelő és mellette búzatermő helység 20,000 pint must és 349 k. buzatizeddel 116 ezer akcsét adózott. A Duna felé feküdt Ság falu, melynek nevét vagy az őcsényi Ózsák vagy a szekszárdi Ság dűlő őrzi. Kis falu volt 9 kapuval 2719 akcse buzatizedet fizetett. Szekszárd felett feküdtek : Mécs (Mözs a mai helyén) 29 kapuval 6—700 lakos búza tized adója 28,000 akcse. Igcse, Kcij- mád, Anyavár, Adács kisebb faluk voltak, utóbbinak helye ^ismeretlen. Puszták: Ma- lomta, Vazalin, ~~Kígolcza (talán Ragoznia ?) Továbbá ismeretlen helyek: Szent Miidős falu 12 kapuval, fizetett 400 k. búza és 11 k. árpa tized után 7139 akcsét, Kiirt 17 kapu, Rabon szintén 17 kapuval, 64 k. búza, 12 k. rozs után 6400 akcsét. Bent a hegyek közt Nagy és Kisbát 8 kapu. Nevét a bathi hegy őrzi. Hogy a bátaszéki hegyeken is volt bortermelés, mutatja Nagy és Kisoros falu mely bár csak 8 kapu volt 1521 pint must tizeddel adózott. Billis (Pilis) falu 28 kapuval csak 4000 akcse buzatized adót fizetett 87 kereszt után. Legérdekesebb azonban Decs községe, melynek 17 ezer kát. hold határán (Vár dombot, mely későbbi telepitmény hozzászámítva, 18 ezer hold) a defterek 1 várost és 3 kisebb-nagyobb falut mutatnak ki, több lélekszámmal, mint a mai Decs és Várdomb lakói együtt. Legkisebb volt Asszony falu 10 kapuval. Tisztán földmivelésből élt, 45 K buzatized után 1856 akcse adót szolgáltatott. Helye ma is ösmeretes. A szomfovai vadászház egy régi templom boltivén áll. A mai helyén állott Decs. Tekintélyes község akkor is, 70 kapuval, tehát másfélezer lélek körül. Szintén földmiveléssel foglalkozott : 639 kereszt búza tizede a legnagyobb volt valamennyi közt, adózott 19,000 akcsét. Bortermésről szó sincs. Az akkori Decs határa nem terjedt ki a hegyre. Decstől a hegyek felé, de még nem a hegy alatt feküdt Étén városa. Helyét az Ete dűlő és Faluhely mutatják a régi Sárvíz mellett. Tekintélyes hely volt 112 kapuval, lehetett 2500—2800 lakója, jóval népesebb, mint akár Szekszárd, akár Bátaszék. Nagy búzatermő vidék, — szőlőhegy ennek a határában sem volt — 57,643 akcse búza tizedet fizetett.- Negyedik helység volt Gesztőcz falu a mostani Várdomb mellett a hegy lábánál. Helyét az oszágut melletti „Kesztőcz“ dülo mutatja. Történelmileg is említett név. II. Lajos király Mohács felé lassú vonulása közben számtalan helyen tábort ütött, várva összegyűlendő hadait. Itt is töltött egy éjszakát, állítólag innen irta a bajor királyhoz segélykérő levelét. Kesztőcz nem nagy hely volt, csak 20 kapuval 4—500 lélek. Súlyát már akkor országszerte hires fehér bora adta meg, melyet ma „decsi“ név alatt ismerünk. A talu maga inkább gabonatermeléssel foglalkozott, mert 433 kereszt búza után 12,000 akcse adót fizetett. Ellenben a község területén 12,019 pint must tized után 60,000 akcse adó lett beszedve, de nem Kesztöcziektől, hanem leginkább Étén város lakosaitól! Ugyanis must adót fizettek: 10 gesztöczi, 120 eténi, 29 biliisi, 15 decsi, 6 aszonyfalvi, 4 pesti, 2 keni (Ráczkevi) és egyéb vidéki lakosok. A fenti musttized alapján 200 250 kát holdra tehetjük a szőlő területet. Nos, ez ma sem sokkkai több. Jelenleg 303 kát. hold szőlője van Decsnek, még az se mind termő ! Két évtizeddel ezelőtt mikor még a filoxera el nem pusztitotta, 587 kataszteri holdja volt. De nemcsak gabonatermesztést és szőlő- mivelést űzött a lakosság. Legfőbb jövedelmi forrása az állattenyésztés volt. Különösen Sárköz a Duna és Sárviz mellékága közt gazdag öntés talajával, vizközi buja legelőivel az állattenyésztés kánaánja volt. A defterek „marha vámjai“ a mait jóval túlhaladó állatforgalmat mutatnak ki. 1560-ik évben például a földvári rév marhavámja 105,045 akcsét, a paksi rév marhavámja 16,062 akcsét, -ti tolnai rév marhavámja 171,019 akcsét, a hátai rév marhavámja 36,151 akcsét és a szekszárdi sárviz vámja 11,000 akcsét jövedelmezett. A mai forgalom ezt meg sem közelíti, még ha feltesszük is — ami bizo- nyos — a közönségnek erős megzsaroiását- A tolnai és bátai révek ma már meg is szűntek. A szekszárdi Sárviz vámja, mely egy 15,000 lakosú város forgalmát bonyolítja le, 2700 koronát jövedelmez, alig többet a fenti összegnél. E kép melyet a defterek nyújtanak, nem vigasztalan. A föld népe él, küzd. De lépjünk át csak 100 esztendőt. Egy nemzet életében annyi, mint az embernek egy nap. De az egy nap alatt házát, vágyó nát elsöpri az orkán és édes véreit temeti el a piszkos áradat, A XVII. század vihaijai söpörték el a magyarságot. A török métely mind mélyebben hatol a nemzet testébe az élet gyökeréig. Véradót szed, a legborzasztóbb rendszerrel: elszedi a 6—8 éves gyermekeket, ha lehet pénzért, ha nem: erőszakkal. Fiút, leányt egyformán. Megtelnek a háremek és k< resett áruczikk lessz egész keleten a' Hungara, (szégyen ! még- ma is az.) A magyar fiukból fanatikus janicsár hadsereg lesz nevelve, mely halálmegvetve irtja saját vérszerinti nemzetét. Egyfelől az osztrák hóhér, másfelől a török vámpír — a nemzetnek el kellett véreznie ! Eugén felszabadító hadjáratakor már oly elhagyatott a vidék, hogy utász századnak kellett az ember magas bozótban utat törni a hadsereg előtt. A magyarság gyér maradványa a Sárköz és a Duna kiöntéseinek útvesztőiben húzta meg magát. A puszta országrészbe I. Lipót vad rácz hordákat telepit, hogy nyoma se maradjon a magyarnak. Erős rácz fészek lesz Bátaszék, Simon- tornya, Földvár, sőt feljebb Buda Szentendréig rácz foglalja el a magyar helyét. Jön Rákóczi, még egy végső erőfeszi- | tést tesz a magyar! Elő a bozótból aki még j mozdulni tud, fel Bécs alá, császár futtatás- j ra. Hét éven át tart a nemzetirtás, rácz, német, magyar közt. Elbuktunk, de legalább magunkkal rántottuk a ráczot is: tiszta lett tőlük a vidék. A vidék valóban tiszta lett. Az 1710. május hó lü-én tartott simontornyai megye- gytilésen Broderics András alispán teljes resignatióval jelenti Heister tábornok dunántúli császári parancsnoknak, hogy az egész megye 21 árva faluból áll, a legnagyobban sincs 20 lakott ház, fegyverfogható nép az egész megyében annyi sincs, hogy a rablók ellen a közbiztonság fentartható lenne. Pécsnek volt ekkor 1750 lakosa. Szék- | szárdnak két évtized múltán, mikor már a telepitések is megindultak: az 1732-iki ] canonica visita szerint összesen volt 1200 lakosa és pedig 1000 kath. sváb telepes és alig 200 ref. magyar, mint az ős lakosság irmagja. A mai belvárosi róm. kath. templom I 1726-ban épült fel először. A török hódoltság alól felszabadult dunántúli országrészben Esztergomtól-—Esze- | kig, Kanizsáig, a megmaradt lakosságot Acsády szerint legfeljebb 20,000 lélekre tehetjük : Valóban Isten csodája, hogy még áll hazánk. JVIás gaí*nizonbaI (Francziából szabadon.) Kihallgatással telt el az egész hosszú délután, a lovassági felügyelő kifáradva, igen rósz hangulatban ült hivatalában, a hadügyminisztérium egy tágas helyiségében. „Micsoda nap!“ mormogott. „Nem volt egy szabad perczem, hogy levelet Írhassak ... Mi az, még most sincs vége ! ? Van még valaki ?“ — Még egy látogató, tábornok ur! — Millió bomba, . . . Eressze be! A huszár megszokott közönyösséggel jelenti: Laglice hadnagy ur! A tábornok ideges mozdulattal mutatott egy karszékre. „Örülök, hogy láthatom uram, mivel lehetek szolgálatára ?“ Az udvarias még is ironikus szavakból ideges türelmetlenség érzett ki. Gyors pillantással tekintett végig a fiatal emberen, s a katonai szemlék alatt élessé vált tekintete egy pillanat alatt látta, hogy annak testtartása kifogástalan, hófehér keztyüi szorgosan be vannak gombolva, ruházata a legpontosabban szabályszerű. Sok magasrangu katonatiszt elsajátítja azt a kincset, a mivel rendesen csak az asszonyok birnak, hogy anélkül, hogy figyelni látszanának, egyetlen pillantással a legapróbb részletekig észreveszik a magatartást, ruházatot stb. A fiatal tiszt iparkodott leküzdeni a félelmet, a mit a hideg udvariasság keltett benne, s magát meghajtva, megmondta a nevét, ezredét és előadta kérelmét. Más helyőrségbe akart átmenni, sőt lehetőleg elhagyni Francziaországot. A tábornok csengetett, egy hadsegéd lépett be. „Kérem adja ide a hivatalos jelentést Laglice hadnagy úrról, szolgál La Fér ben, a 3-ik dragonyos ezrednél.“ — - Megvizsgálom az önről érkezett jelentést hadnagy ur, hogy lássam teljesithető-e kérelme . . . bár nem hiszem. Nem ön az egyedüli ugyan a kitől a miniszter elfelejtette megkérdezni, hogy hová szeretne menni, s a ki panaszkodik, de mégis nagyon csodálkozom, hogy .ön nem tartotta be a rendes fokozatos hivatalos utat, kérelmének előterjesztésében. mielőtt nálam személyesen kísérletté meg szerencséjét . . . — Tábornok ur, nagyon jól tudom, hogy kevés kilátásom van sikerre, de épen azért voltam bátor egyenesen önhöz fordulni, s különös jóakaratáért esedezni. Nekem mennem kell, mennem kell a lehető leggyorsabban . . . Hangja bár kissé remegett, de komoly elhatározást árult el. A tábornok feltette monokliját, forgatta a behozott jegyzet lapjait, majd fejét fel emelve hevesen igy szólt: „Mi baja van hát?“ — Igazán nem tudom tábornok ur, hogyan közöljem önnel az "okokat, melyek ez elhatározásra bírtak! — Nehézségei vannak felebbvalójával ? — Nem tábornok ur. — Kellemetlenségei vannak tiszttársaival ? — Mindenkivel jól vagyok az egész ezredben. „Adósság talán, kártyajáték, vagy talán valami asszony játszik szerepet ? . . . Az ördögbe is beszéljen uram, hiszen nekem nincs szerencsém önt közelebbről ismerni!! . . A nagy inga óra kellemetlen hangon ütötte közbe a hat órát, s a tábornok gondolatban igy fejezte be szavait: „Miattad elvesztem az időmet s már untatni kezdessz barátom.“ Laglice érezte, hogy le kell győznie habozását és zavarát. — Tábornok ur, bocsásson meg, hogy visszaélek türelmével, de van olyan tárgy, a melyről lovagias ember nem tud megindult- ság nélkül beszélni, s valóban erőlködésembe kerül, hogy jól fejezzem ki azt, a mit mondani akarok. A banálisán butorzott hivatalos szoba szomorú csendjében sajátságosán hangzottak szavai. A táboi'nok leejtő monokliját, az őszbe borult fő kemény vonásain a jóság egy sugara csillámlott át, szemeiből meghatottság, kedves jóakarat sugárzott ki, s többé nem a vizsgáló biró és vádlott, hanem inkább az orvos és betege álltak egymással szemben. — Fiam, kezdem önt érteni, ülljön közelebb hozzám, tegye le csákóját s beszéljen teljes bizalommal. Felejtse el a rangkülönbséget s ne lásson bennem mást, mint egy kegyes és figyelmes gyóntatót. — Az én történetem, vagyis a mi történetünk nagyon egyszerű tábornok ur! Ez előtt egy évvel találkoztam La Férben ezre- dünk egyik tisztjének feleségével. Férjét X. kapitányt alig ismertem és eleinte nem is találkoztunk máshol, mint vagy bálon, vagy jourokon. Lassankint azonban mindig bensőbb lett a viszony köztem és X. úrnő között. A t rokenszenvnek titkos törvénye van, mely kibasznál minden véletlent, csakhamar enged-
