Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-22 / 16. szám

4

KözÉHOB^

1905. április 22.

tem a felém ragyogó bájos mosolynak, a mindig kedves fogadtatásnak, s nagyon természetes arra törekedtem, bogy méltó legyek úgy az egyikre, mint a másikra.

Az együttlét alatt azonban még elfogultak voltunk, tekintetünk tétovázott, szavaink remegtek, s bogy zavarunk még nagyobb legyen, X. kapitány hirtelen nagyon megbarátkozott velem s csaknem minden héten megbivott magához.

— Tudom, — válaszolt a tábornok szomorú mosolylyal. — Valahányszor az ember azon pontig jut, hogy szeretője legyen egy asszonynak, mindig a férj az, a ki kijelenti: Ez a fiú határozottan kedves, minél jobban ismerem, annál jobban szeretem!

Laglice észrevétlenül belemelegedett s gyönyörű szép arczán, melyen oly jól festett a selymes bajusz, az asszonyosan fehér arczbőr és kék szemek, a kedves emlékek behatása alatt rózsaszínű pir ömlött el.

— Most végre — folytató — elérkezett az óra. Eddig nyugodt lelkűnkben oly hirtelen lépett fel a legpusztítóbb szenvedély, mint a hogy a csendes vidéken egy pillanat alatt megjelenik a robogó gyorsvonat. Most már a feneketlen örvénynek sikamlós szélén állunk: még egy lépés és elbukunk. Remegő lelkünk érzelgősen keresi egymást, hivja, vonzza, hiába küzd ellene akaratunk; ellenálló erőnk a kötelességért és becsületért folytatott harczban olyanná lett, mint a tulfeszi- tett rugó, mely szétpattanni készül.

Mindketten éreztük túlfeszített idegeinkben a közelgő zivatart, de ismervén az életet, azt is -tudjuk, hogy az a végtelen gyönyör minő pusztítást, minő kétségbeesést vonna maga után, a hazugság, szomorúság és szégyen iszapos sarával vonná be lelkünket, mindkettőnk romlását okozná.

Vannak asszonyok tábornok ur, a kiket az ember egyszer bir, — s a kiktől aztán megvál mosolylyal ajkain. — De ő — s itt ama gyöngédségtől remegtek szavai, a minőt csak a szerelmesek képesek adni hangjok- nak — ő azok közül való, kiket az ember vagy bir, vagy kerül — de egész életén át.

Ha volna vagyonom, ha egyedül állnék, szabadon, család nélkül, akkor beadhatnám lemondásomat és megkísérthetnék szakítani a világgal, elmenni valahová messze, élni . . .

— És tovább szenvedni, — szólt halkan a tábornok. — Az erkölcsi életnek ép oly változatlan elvei vannak, mint az anyagi életnek. Az ember nem elég magának. Higyje meg, a léleknek ép úgy megvan a divatja, mint a testnek, csak előítélet gondolhatja azt, hogy a lelket felruházhatjuk holmi ócska, divatból kiment, nevetséges ruhadarabbal; melynek szabásán sem lehet már változtatni.

Igaz ugyan, hogy teljes erőnkből vágyódunk a szabadság után, de másrészről meg valóságos honvágy fog el bennünket azon börtön után, melynek neve: a mások véleménye és a melynek romlott levegője egyedül felel meg romlott tüdőnk igényeinek

— Nem tudom, tábornok ur, de mivel én nem akarom és nem is tehetem ki magam e veszélyes tapasztalatnak, azért kérem, hogy távozhassam messzire és ő is azt kéri. Belátom, hogy magamnak egyedül nem lett volna jogom ezt kérni, csakhogy ez a titkos óhaja annak is, a ki sohasem lehet reám nézve más, mint idegen. Higyje meg tábornok ur, ez a legnemesebb kérés, melyet valaha két megkínzott szív intézett önhöz.

Félek, hogy ön talán rosszul Ítéli meg gyengeségemet, lemondásomat, de valójában égő lelkem mélyéből szenvedek.

Bátorságom olyan, mint az a zászló, mely még magasan lobog, de már megtámadta a viharos szél, hogy nyelét ketté törve, sárba dobja azt.

— ... Nemcsak hogy nem gáncsolom, hanem bátorítom önt ifjú barátom. Én is voltam fiatal, most meg elég öreg vagyok aira, hogy mindazt megértsem, a mit ön szenved. Sajnos, nem egyet láttam már, a kit, mint önt, messze Űzött lelkiismeretének hangos szava.

1 Ne feledje el, hogy van olyan gyávaság, mely fölór a legnagyobb hősiességgel, és hogy nem a háborúban, hanem csakis a

szerelemben szólhatunk győzelmes visszavonulásról.

Áthel yezési okmányát a miniszter holnap alá fogja irni, egy hét leforgása előtt hajóra szállhat, hogy átmenjen Algirba a 4-es vadász ezredhez, és senki sem fogja tudni, csak én és az a tiszta, szent asszony, kit ismeretlen létemre is szívből üdvözlök, hogy mily sok keserűség van eltemetve áthelyezési okmányának megszokott banális j jegyzete alatt: személyes tekintetekből.

A két férfi hosszasan kezet fogott, mélyen egymás szemébe nézett, mintha lelkűket akarták volna kicserélni s a távozó hadnagy után becsukódott az ajtó.

Az éj lassankint leereszkedetí a csendes szobára, mint az emlékek borúja a tábornok gondolkodó homlokára. Eszébe jutott az idő, mikor még hadnagy volt a gárda ezrednél és a múltnak emléke, mely hamu alá volt rejtve szivében, égetni kezdte szem- ; pilláit.

*

* *

Tegnap nagy bucsuebédet adtak La Férben Janzunál a távozó Laglice tisztele téré. A szép De Saint-Elonné az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani. Mily kár, mondogatták a vendégek, hogy az utóbbi időben oly gyakran szenved erős migrainben.

ÍjV

Versek.

/.

Kérdi tőlem a kis patak Minden reggel, este,

Miből lehet, miből is van Az én rózsáin lelke ? . ..

Az én rózsám szelíd lelke :

Hófehér szép rózsa,

Csalogánydal, pacsirtadal Csengő-bongó nóta . ..

II.

Virágot kérsz tőlem, illatos virágot ?

Ne kérj azt galambom, mert elharvad hamar.

Ma még illatozik,

S holnap már csak hulló, zörgő, száraz avar.

Nézd e kis dalokat, lelkemnek virágú Nem hervadnak soha I azért adom neked. Talán harmatosak,

Mert rájuk elvétve, a könnyem is pereg . ..

LINDTNER VILMA.

Göróg földön.*

Irta: Zsigmond János.

Görögországban alig lakik más, mint görög s ez nagy előnye az országnak. Pedig a népvándorlás hullámai ide is sok szlávot vetettek a VI. és VII. századig, úgy, hogy a szlávság az ország legdélibb csúcsáig lehatolt. A görög elem azonban nem vesztette el nemzetiségét, sőt magába olvasztotta a közéje ékelődött szlávságot. Ez az oka, hogy a mostani görögök nemzetiségéről sokáig élénk vita folyt a tudósok között. Fallmerayer német azt állította és állításával egész vihart keltett fel, hogy a jelenlegi görögök a beözönlött szlávok utódai és hogy a régi görögök maradékai már kivesztek. Ezt az állítást azonban azóta ismételten meg czáfolták, mert ha a szláv hatásnak nyomai meg vannak is, azért a mai görögök nyelve, szokásaik stb. a régi görögöktől való egyenes leszármazást mutatják. Ilyen formán reánk magyarokra is ráfogható lenne, hogy nem vagyunk az ősmagyarok egyenes leszármazottjai azért, mert német, szláv és egyéb elemek keveredtek közénk. Sőt mindezeket beolvasztottuk a nemzet testébe, épugy mint a görögök a közéjük vegyült idegen elemeket. A régi görög jelleg főleg a nőknél ma is látható, a szigetek lakosai pedig, melyek nem keveredtek, tisztán megőrizték őseik sajátos jellegét. Még a régi görög szel* Lapunk B-ik és 4-ik számában kezdtük meg ezt az érdekes útleírást s most adjuk a folytatást, de amely magában is önálló rész.

A Szerk.

lemnek is sok nyomát láthatjuk. Ma is, minden hanyatlásuk daczára, ők az egész Balkán-félszigeten a legügyesebb építészek, kőfaragók és festők. Ahol a Balkánon műipar csak található, az mind görög kézben van. Ki ne látná ebből, hogy mindez nagy őseik mérhetetlen szellemi kincseiből maradt csekély morzsa ?

A tehetség és a szívós nemzeti jellegen kívül nem sok jót mondhatunk a mai görögökről. A köztük szerzett tapasztalataim és benyomásaim alapján minden elfogultság nélkül a következőket mondhatom a mai görögökről:

A köznép a szó szoros értelmében barbár és piszkos. Akár a török uralomnak, akár bármi másnak tudjuk is ezt be, de a tényt eltagadni nem lehet. Viselete oly ízléstelen, hogy a czirkuszi bohóczok öltözete ünnepi hozzá képest. Képzeljünk magunk elé egy férfit, térden fölül érő, tehát elég rövid szoknyában. Nagyjából ez a 'görög népviselet. Ä szoknya rendesen fehér és

6-—8 is van egy emberen. Ha ez egyenes maradványa volna a régi görögök - hosszú, ingszerü Ízléses öltözetének, tehát ha a felső és alsótest elfödésére egy ruhadarabot használnának, ez ellen bármily ízléstelen volna is, nem lehetne szó, mert végre is a múltból örökölt dolog volna. Ámde a szoknyák valódi rövid szoknyák (fustanella) a derékon megkötve. Lábszáruk nadrágszerü takaróval van födve, a mi rendesen fehér s mindez még tűrhető volna, de térden alul kamasnit viselnek, mely a lábfejet is eltakarja. Ez is nem csak Ízléstelen, de kényelmetlen is, mert az itteni hőségben semmi szükség nincs rája. Lábbelijük közönséges saru, az orrán nagy fekete bokrétával. Ez mutatja legjobban eltorzult ízlésüket, ők ezt bizonyára szépnek tartják, de jobb ízlésű idegenre, aki ilyet még sohasem látott, nem csak komikus hatást gyakorol, hanem a szánalom egy nemét is fölkelti az emberben az ilyen nép iránt, mely ősei Ízléséhez ennyire hűtlen tudott lenni és szépnek tud tartani olyan valamit, ami nálunk legfeljebb a kóborló czigányok ízlésének volna megfelelő.

Fejükön fezt viselnek, mely a közönséges feznél jóval kisebb. Ez már egyenesen török maradvány. Ebben sem következetesek. Nagy és véres áldozatok árán tudták ugyanis nyakukról lerázni a török igát, mely tönkretette őseik műemlékeit, őket visszataszította az ázsiai barbarismusba, mindenféle sanyargatásokban részesitette stb. és végül, mikor szabadokká lesznek, megtartják egykori zsarnokaik ázsiai viseletét. Hol itt a következetesség? Nálunk is volt 150 évig török uralom, de hol látni az országban fezben járó embereket, vagy a török uralomnak és Ízlésnek bármely jelét, leszámítva bizonyos fokú elmaradottságunkat, mint a török uralom természetes következményét.

Ők annyira mentek e téren, hogy a hadseregnél is megtartották a gyalogság számára az imént leirt öltözetet. A görög gyalogos katona öltözete ugyanaz marad, mint otthon volt és csakis az oldalfegyver mutatja, hogy katonával van dolgunk. A lovasságnál már a franczia minta van szem előtt tartva, de szánalmas képet mutat ez is. Alig tudnak lovon ülni; lovaik aprók, csene- vészek, úgy hogy a mi fiaker-lovaink tüzes paripák hozzájuk képest.

A tisztek egészen franczia mintára vannak öltöztetve, rangjukat a vállukra alkalmazott csillag jelzi. Többnyire fehér ruhában járnak és föltűnő, hogy egész öreg embereket lehet látni a legalacsonyabb tiszti ranggal, ügy látszik, nekik mindenki jó katonának és ha valaki a polgári életben nem boldogul, beáll vénségében katonának s ha van egy kis intelligencziája, lesz belőle tiszt.

Általában a tisztaság iránt kevés érzékkel bírnak s ez áll úgy a jobbmóduakra, mint a köznépre egyaránt. Úri házaknál is nemcsak a poloska, hanem egyéb, még kellemetlenebb vendégek is előfordulnak. Meg van az utas verve, ha utazás közben megszomjazva, vagy megéhezve, valamelyik vasúti vendéglőre szorul. A piszoktól ragad ott minden. A vendéglői helyiségben többnyire ott a tűzhely is, tehát kunyhónak is