Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-22 / 16. szám
2 avatásának napján érkezve hozzám, alkalomszerűnek vélem a pesti gyászos árvízkatasztrófa emlékére vonatkozólag közölni Vörösmarty Mihálynak egy eddig ismeretlen, sajátkezű levelét Fái] Andráshoz intézve. Irodalmunk e két nagynevű bajnoka egymással nemcsak szoros barátságban élt, de 1833-tól 1843-ig tőszomszédságban is lakott a „Kalap-utczában“ hol őket a veszély elérte, a költőt mint a Jankovich-féle ház lakóját, de az irót mint háztulajdonost. Fái] már előzetesen vagy rögtön az áradás után menekülhetett vidéki birtokára, jó szomszédját bizva meg házának gondozásával. Hogy e bizalomnak mily buzgó körültekintéssel felelt meg Vörösmarty, azt bizonyltja körülményes híradása, elénk idézve a lezajlott veszedelem egyes részletét és következményeit is. „Tekintetes Nemes Fáy András Tábla- biró urnák Bény-ea.1 rPest 27. márt. 1838. Kedves Barátom! Én folyvást házodban vagyok. Szeretném ha minél előbb bejönéi és magad tennél pinczéd iránt rendeléseket. Házad oly erős, hogy száz között alig van egy, melyet oly biztosan lakhaténak lehessen tartani: miért is minden aggodalom nélkül bejöhetsz. A házak omlása különben is inkább ijesztő mint veszedelmes. Félig bomlott házakban is még laknak emberek és a repedésektől épen nem tartanak. De nálad még repedés sincs, kivéve az uj épület tűzfalát, de annak lakházaddal semmi köze és ott is valamint a szomszéd Jankovich házban nem növekednek a repedések. Az bizonyos, hogy a házok megszállottak, de most már erősen fognak állni. A Curia a Grassalkovics házban tartja üléseit. A magyar színházból merik a vizet és rövid időn megakarják nyitni. Távol létedben bárom követtársad keresett : Bezerédy, Klauzál Gábor és Török Gábor. Ettől tudom, hogy azon országos küldöttség, melynek ő is tagja, most nem ül össze. A pestiek minden felől sok ajándékot kapnak és tetemes ajánlatokat Bécsből. 1—3 millió kölcsönről beszélnek 3 prooentummal. A hidat egy hét múlva reményük ; de alig hihető, hogy akkorra beállítsák. Jankovich1 mereti a pinczéből a vizet. A tiédből méretni talán bajosabb lesz ; mert kapudtól távol jobbra és balra a csatorna egy kissé beomlott s igy alig lesz lefolyása. Vásárhelyi3 napokban itt volt s megmérvén a pinczét, azt mondja, hogy a Duna csak két lábbal áll alantabb (mert Paks körül még állt a jég) s azért nem apad a pincze. A pinczóben egyébiránt ölnyi a viz. Nehány üres hordókat kivittek s kimostak. A kertből4 semmi sem maradt. Csókollak s üdvözlöm a kiket illet. Barátod Vörösmarty Mihály s. k.“ (Közli: Csapó Vilmos.) 'Bénijén Zemplén m. Hegy alján. ^Nagy kézirat-gyűjtő'. 3A híres mérnök, Vörösmartynak jé barátja. 4Ferencz-városban. A költő.* Igaza van költő-öcsémnek, Hogy kínban születik az ének, Mint a kagylónak drága gyöngye — Ha ugyan az a vers nem gyönge. Ne kérdezd : a költőt mi lelte ? Mélységes mély tenger a lelke: Felszíne csendes, tiszta, fényes, De háborgása bent rémséges. A költő szive mélyen érző, Tüze emésztő, búja vérző, Halk érintés is hat reája — És ez az ő tragédiája. * „A vers“ czimü költemény olvasásakor. („Közérdek“ 14. száma.) KÖZÉRDEK Sóhaj és jaj ajkán az ének, Foszlánya meglépett lelkének, Egy-egy könycseppje fájdalmának, Egy-egy szikrája nagy lángjának. Ne légy irigy koszorújára: Keserűség annak az ára; Hírét, ha száll a csillagokra, Szüli a bánat tüskebokra. — De sújtsa balsors, verje ostor, Próféta a költő s apostol ; Isten küldötte emberekhez, Dalol s az élet nemesebb lesz. Tanít szerelni és remélni, Istenért és hazáért élni ; Tiizoszlop ő az éjszakában, Felhöoszlop a napsugárban. Ürömödet ő fényesíti. Bánatodat ő édesíti; Vezet igazra, szépre, jóra, Rózsafátylat von a valóra. Nem él a költő, nem, hiába, Gyönyörű szép az ő világa ; A szent eszmények birodalma — Mily boldogság ez, élve-halva ! s Antii a károly. Márczius 15 és április 11. Irta: Kálmán Dezső. Örvendetes dolog, hogy a márczius 15-ének megünneplése folyvást nagyobb mérveket ölt. Eddig jóformán semminemű hivatalos jellege nem volt s a nagy nemzeti ünnepet a hivatalos Magyarország jóformán tudomásul sem vette, most nagyon örvendetes fordulat állott be. A vármegyék székházai, az állami épületek, hivatalos helyiségek a legnagyobb részben lobogó diszben álltak. Es ez jói van igy, mert kimerem mondani, hogy a márczius 15-ike, ha jól meggondoljuk a dolgot: jelentőségteljességében felülmúlja még a pusztaszeri vérszerződést is. Ott Pusztaszeren a hét magyar vezér felvágva karját közös vért öntött a közös kehelybe; együtt ivának hősi ádomást; együtt alakiták meg Hunnia alkotmányát, s e vérszerződésnek köszönhető, hogy ezer év óta élünk a szép magyar földön, Attila ősünk örökén. De a pusztaszeri vérszerződés — akárhogyan vegyük is fel — bizonyos tekintetben arisztokratikus jellegű volt. A hét vezér, a nomád, lovon élő szilaj népnek harczias vezetője, (ez volt a legelső független felelőtlen Magyar Minisztérium.) bizony nem kért tanácsot senkitől sem, hanem a Krisztus után való 896-ik esztendőben megcsinálta Magyarországnak első alkotmányát. A nyakamat merném rá tenni, hogy e nap is márczius 15-ére esett. A másik vérszerződés volt 1848 márcz. 15-én. Ez már igazán demokratikus jellegű. A nemzet önmagával kötött vérszerződést ur és jobbágy egyaránt. A nemzet diktálta magának a hires 12 pontot. Honnét van az hát, hogy a hivatalos | Magyarország sohasem vett tudomást erről 1 a hatalmas ünnepről ? Igaz ugyan, hogy el ! van rendelve ünnepül az április 11-ik napja, melyen az 1848-iki törvények királyi szentesítést nyertek. (Találkozik olyan ember is, | a ki az április 14-ét szeretné megünnepelni.) De ezt az ápnlis 11-ét csak a hivatalos közegek ünnepük, a nemzet pedig nem. Mig márczius 15-én az egész nemzet öröm mámorban ujong. A hivatalos Magyarország midőn hivatkozik az 1848 április 11-ik napjára ellent mond magának saját törvényében. Kézzelfoghatóan akarom megvilágosi- tani a dolgot. A házasság egyik felekezetnél szentség a másiknál szent dolog. Ezt vallja pápista, kálomista, lutheránus, unitárius és zsidó. Nagy üröm van a családban mindenütt, ha egy kis uj honpolgár jön a világra. Jön aztán a keresztelés illetve a névadás, ezt aztán megszoktuk ünnepelni. Hanem aztán akkor amikor gyermekeinket a katonasorba állítjuk, vagy a leányunkat férjhez adjuk: az állam 1905. április 22. nem azt kérdi, hogy a szőnyegen forgó ifjú avagy leányzó mikor nyerte el a keresztség szent vizét, vagy a névadás ünnepélyes tényét, hanem azt, hogy mikor született. Es ha az én fiam született deczember 31-én és megkereszteltetem január 10-én, mindennemű dolgaiban egész életén keresztül a születés napja dönt. így van ez az örökösödésnél, a katonaságnál, a házasságnál, igy vau ez mindenütt. Vegyük még hozzá, hogy jóakaróink, jóbarátaink, rokonaink születés napunkon szoktak megemlékezni rólunk, nem pedig kereszteltetésünk évfordulóján. A magyar népszabadság született 1848 márczius 15-én. Ez tehát a születésnap. Ez az igazi ünnep. Megkeresztelték április 11-én. Ez volt a keresztelő és a paszita. .................Azt hiszem az volna a legokosabb dolog, ha mindnyájan szívvel, lélekkel egyetértve megünnepelnék a születésnapot és a paszitát is. Ad atok Szekszárd környékének hajdanából. Közli: Tóth Károly. Negyedfélszáz évvel vezetem vissza a múlt idők homályába az olvasót: a török világ kezdetéhez. A török hódoltság nem a mohácsi vésszel kezdődött. A győztes Szulejmán jégviharként száguldott végig az országon és azonnal ki is vonult — százezrenként hajtva maga előtt a lánczra fűzött fiatal népet. Talán maga sem hitte, hogy egy csatavesztéssel megsemmisült a magyar birodalom, mely akkor Közép-Európa egyik nagyhatalmának látszott. A valódi török uralom két évtizeddel később, Buda elfoglalása (1541) után kezdődött a budai vilájet kialakulásával, mely a Duna mentén egész Dárdáig terjed s melynek egyik kerülete lett a „nahie Szekszár“ isj Kämmerer Ernő török defterei feküsz- nek előttem. A száraz adózási számadatok a negyedfélszáz év előtti sötétségbe vetnek egy-egy fénysugarat, melynek világánál némi fogalmat szerzünk az akkori közállapotokról. Első meglepő észlelet, hogy a török nem pusztításon kezdte, hanem csak lehetőleg kiaknázta — de később mindinkább kizsarolta a birtokba vett országrészt. A puszta életével és leveles ládájával elmenekült nemesség birtokába egyszerűen beleült: még az adózási viszonyokon se sokat változtatott, meghagyta a kapu és tized sserinti adózást is, de a föübe lassan mind több és több újabban kieszelt adókat rakott. A magára maradt parasztság mit tehetett ? behajtotta derekát az uj nyereg alá, eddig is az igavonó állattal volt egy soron. A defterekből a népesség számára is következtethetünk a kapuk, házak összeii-ása alapján. Szinmagyarság lakott mindenütt. Városok és vidéki központok nem voltak, egyetlen számottevő város volt Mohács 12—14 ezer lakóval, 2588 házzal. Utána következő városok ma már nem érdemelnék a város elnevezést, 400 lakost sem értek el. Legnépesebb volt Tolna 700 ház, mintegy 3800 lakossal, Földvár 8600 és Paks 3000, Értény 2800, Báta 2500 körüli lakossággal, Bátaszék 2000 lakost sem ért el, Szekszárd még kevesebbet. Annál sűrűbb lakossága volt a vidéknek. Nyomban egymásra következő falvak sokaságát észleljük, melyeknek elmosódott nevét ma már csak egy-egy dűlő — vagv az se — őrzi. Mindjárt Szekszárd alatt volt Csatár falu 11 kapuval tehát 2—300 lakos. Tiszta bortermő hely! Szántóföldje kevés lehetett, mert csak 4 kereszt búza tizedet szolgáltatott, ellenben 18,000 pint musttizede volt 90.000 akcse adóval. Egy kapu alá 2—4 jószágtartó jobbágy vagy 10—16 jószágtalan zsellér ház számit- tatott. „Akcseu apró ezüst török pénz, 60 tett belőle egy aranyat. Vehetjük 20—25 fillérbe mai pénz szerint. Ámde ezen magas adót nem csak e pár száz lakos viselte, mert mint később látni foguk ily nagy bortermelő helyeken számss vidékinek volt szőlleje.
