Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)

sürgetik a kuruczok válaszát az első előterjesztésre. Deczember 2-án azt kérdezik az érsektől, mit jelentenek a tárgyalás folytonos kitérései, mikor fognak a világon mindenhol elfogadott elvek alap­ján az alkudozáshoz. Deczember 14-én újra panaszkodnak az ellen, hogy az érsek nem közöl semmit a tanácscsal, pedig azt jelentette egyik levelében, hogy a felkelők nem a fegyverszünetet, hanem a 333 békét magát kívánják ? Az alkudozás ezen első szakaszában valóban kevés jelenteni valója volt az érseknek, egyébként várta ő is Bécsből vissza a meg­bízottakat. Visáék deczember 12-ke táján jöttek meg, telve általá­nos biztatással. A kuruczok nem is ezeken buzdultak fel, hanem az osztrák fegyvereket ért vereségek hirén. «Szintén aznap, hogy kegyelmed innen elment, érkeztek meg Okolicsányi Pál és Visa uraimék, írja Gerhard Radvánszky János kincstárnoknak decz. 14-én, a kik azt mondották : az császár és az udvar igen sürgetik az békességet, és minden úton-módon kívánnak okot keresni, hogy nem őrajtok, hanem rajtunk múljék, és így justifikálhassák magukat. A mi részünkről is megvan az a szándék, hogy ő rajtok múljon. Valamely nap egyikünk urunk után mégyen cum relatione actorum hucusque intervenientium. A mint látom már a circum­stantiákat, kezd lenni alkalmas reménységem az békességhez, mivel Bavariában az egész föld népe föltámadott, és a mint kezdjük halogatni, már succursum is érkezett volna ; Olaszországbúi is egészen kiveretett az császár armadája, imperiumban is igen meg­erősödött az franczia.» Rákóczihoz Gerhard maga ment el, s a külföldi közbenjárók ajánlásával arra kérte, mielőbb hívjon egybe tanácskozást, hogy a választ megadhassák a király előterjesz­. , . 334 teseire. A tulaj donképeni tárgyalás, mint Széchényi deczember 15-én Wratislawnak írja, egy hónapnyi idő elfecsérlése után kezdődött meg azon kérdés tisztázásával: az örökösödés elismerése nem jelenti-e azt, hogy a király az országot a császári tartományok módjára kormá­nyozhatja. A tanács azonban ezt is csak elnapoló kérdésnek tar­totta, deczember 19-én megint sürgette Széchényit, igyekezzék arra bírni a senatorokat, feleljenek a fegyverszünet vagy béke kérdéseire. 3' i ;' Ez azonban hiába való volt, a felkelők megbízottai a fejedelem tanácsának utasítása nélkül nem akarták megtenni 20*

Next

/
Thumbnails
Contents