Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)
biztosították, hogy mindent elkövetnek támogatására. 30 8 A betegeskedő Lipót Károlyi betöréséből Austriába szomorúan láthatta, hogy a saját székvárosa közelébe eső falvakat se tudja megmenteni a íeldúlástól, Rákócziék viszont a garanczia folytonos elhallgatásából következtették, hogy az ellenfélnek nincs komoly szándéka ígéreteinek beváltására A kölcsönös bizalmatlanságnak az ország látta a legnagyobb kárát. A király hallomása szerint sokat engedett, írja Széchényi György gróf márczius 23-án Sopronból Ebergényinek, még sem hiszik, hogy a béke létrejön, pedig az állapot teljesen elviselhetetlen. «írhatom kegyelmednek hogy oly pusztaság van immár országunkban, hogy meg nem mondhatom, mert se Pozsony, se Mosony, se Győr, se Komárom, se Nyitra, Turócz Liptó, Fehér, Veszprém vármegyékben, ugy Szala vármegyékben is, az hol szüntelen volt az sedes belli, taláng 200 lovas se tudna elélni ; annyira megromlottak, hogy kő hátán kőnél egyebet nem lát az ember. Somogy vármegyét az vadak lakják, senki nincs benne, az ráczság kóborolja, az népe jobbára Horvátországban takarodott, az ki el nem veszett. A mellett az rettenetes éhelhalás, Dunántúl, Nagyszombat csaknem egészlen kihalt, Bazin, Szentgyörgy, Modor, Pozsonyban hasonló az éhelhalás, dögletesség grassálkodik, egész Csallóköz puszta, Komárom vármegye hasonlóképen. Az kurucz, az istentelen nép csak csavarog az ő felsége hada előtt, sehol harczot nem áll, csak pusztít, öl, vág mindenütt s éget; hasonlóképen az ő fölsége népe». «Ez az mi országunk csak boldogtalan sorsra jutott, írja ugyanannak márczius 29-én, mert nem hallatik itten egyéb az lamentatiónál és Jeruzsálem desolatiójánál. Micsoda kimenetele leszen dolgainknak, Isten tudja. Csak kergetjük egymást, s csalogatjuk, harczot nem állunk sehol is, fárasztjuk magunkat, s fogyasztjuk erősen az népet, s majd az melegek föltámadván, félünk, egy nagy pestis ne obruáljon bennünket, s egész országunkat ne inficiálja, kezdeti megvan, immár Dunántúl, Pozsony táján, az hegyaljai városokban, Bazinban, Szentgyörgyön, Pozsonyban is igen halnak, Modorban s Nagyszombatban az ebek ordítanak éjjel-nappal, mert puszta, embert sem látnak bennek. Ilyen nyomorúság fogja rövid nap ezen földet is követni. Én meg nem írhatom kegyelmednek az dolgokat, mire jutottunk. Isten fordítsa ostorát rólunk, s adjon jó békességet rövid nap, kirűl biztatnak ugyan
