Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)
A beteges király öreg, tudatlan és kapzsi tanácsosai nem javasoltak gyökeres elintézést, október 7-én elégnek tartották némi adóelengedést ajánlani, Eugén herczeg ellenben, ki a hadi tanácsnak két hónap óta állott az élén, a felkelés fegyveres elnyomása mellett kardoskodott. Az elsőt itthon nem vették komolyan, mert az adószedők tovább is erőszakoskodtak, a lázadás leverésére pedig a hadi tanács nem tudott sereget szerezni. A nádor szintén hiába igyekezett a megyék felkelését szervezni, a nép szökdösött a toborzás elől, a kiket felszereltek, vonakodtak hazájuk ellen harczolni, ezekre tehát nem lehetett támaszkodni. Kapkodó, fejvesztett politika volt ez. Kollonics, ki az országot nyomasztó adókkal, türelmetlen vallási rendeletek erőszakos végrehajtásával lángbaborította, nem tudott tanácscsal szolgálni a tűz eloltására. A sok tanácsos, udvaroncz egyikének se támadt mentő gondolata, a kik pedig felette leleményesek voltak a nemzet elleni küzdelemben. A gyámságuk alatt megöregedett király pedig a leghosszabb uralkodási!, de annál népszerűtlenebb uralkodók egyike, tőlük várt most is támogatást. Józan politikai előrelátással, a kuruczok törekvéseinek alapos ismeretével csak két útja lehetett a béke megteremtésének : vagy utolsó erőit megfeszítve, hűen az addigi abszolutisztikus irányhoz, fegyverrel fojtani vérbe a lázadást, vagy a biztos vereséget előre látva, teljesíteni a felkelők követeléseit. Hogy az első eszközt nem ragadták meg a ministerek, a külviszonyok okozták, hogy^ a másodikról hallani sem akartak, a röviddel előbb kelt önkényes rendeletek fenhájázásából kiolvasható. E két gyökeres megoldás helyett egy harmadikra szánta rá magát a kormány : elhatározta, hogy üres ígéretekkel ámítja a felkelőket addig, míg külső ellenségei elől kellő sereget tud a belső harcztérre küldeni, hogy azzal leverje őket. Pusztulást jelentett ez mindkét részre, de hogy a lelketlen politika milyen áldozatot kívánt a hazától, Rákóczin kívül csak egy ember érezte át teljesen, a békés otthonából az események kényszerűsége által a harcztérre hivott Széchényi Pál. Lángoló hazaszeretete késztette arra, hogy a béke közvetítését elvállalja, a pusztulásra szánt haza megmentésének vágya sarkalta olyan térre, a melynek nehézségeivel nem tudott megküzdeni. Önzetlensége nem volt elég, ragyogó ékesszólásának és meggyőződésének ereje kevésnek bizonyult aria, hogy a bécsi kor-