Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)

hatja az abszolutisztikus politikát útjában. l)e sem ezen, sem az 1670 márcziusában Beszterczebányán tartott tárgyalás nem hozta egymáshoz közelebb a két fél képviselőit. Szelepcsényi hiába figyelmeztette az elégedetlenkedőket a német katonaság nagy számára, bizonyosan Széchényi is megkísérelte az ellentét kiegyenlítését, de sikertelenül. A rendek sokszoros panaszát az udvar nem hallgatta meg. Az elégedetlenség Zrínyi felkelésével tört ki, de az ő meghódolásával hamarosan be is fejeződött. A feljelentések óta lefolyt időt a gyanút fogó kormány arra használta fel, hogy kegyetlen bosszúra készüljön elő, örökre kiirtani igyekezzék a nemzetből a szabadság utáni törekvést. A felkelők elfogatásának híre megdöbbentette a királyi ház hiveit is, kik nem tulajdonítottak az eseményeknek túlságosan nagy fontosságot. Széchényi most Moutecuccolit arról igyekezett meggyőzni, ismervén befolyását a kormányra, hogy az ország népének volt oka elégedetlenkedni, s hogy az elfogottak meggondolatlanul jártak el, szándékuk nem volt tulajdonkép a király elleni felkelés szervezése. Az udvar kegyében felnőtt katona máskép vélekedett : szerinte a lázadás mindig gonosz czélt szolgál, ha sikerül, még a nyomait is ki kell irtani az effélének. Azt se hitte el, hogy Zrínyi és Frangepán bűnbánata őszinte, a mit Széchényi azzal bizonyítgatott, hogy nem hajlottak a kőszegi protestáns városi elöljáróság tanácsára, hogy Bécs helyett menjenek a felvidékre. «Én Rákóczit, írja Montecuccolinak 1640 május 20-ánSzombathelyről, nem védem, nem vádolom. Azt sem támadom meg, a ki őt meg akarja büntetni. Ferencz ha vétkezett, mint Péter, bánja is meg tettét mint Péter ! Mindazonáltal ha őszinte bánatot tanúsít, el kell simítani az ügyet a következmények miatt, melyek abból származhatnának. Az a két szegény ember, egyik a harangozó, másik a mester, az átkozott eretnekek zsinagógájában meg lett csalva általuk s ime, az egyik nem tudott harangozni, a másik nem tudott kántorkodni, mert egyiknek se volt sohase feje a rebellióra ! Azokat 201 kell megbüntetni, kik őket elcsábíták». De se az ő, se Szelepcsényi, Pálffy Tamás közbenjárása nem segített a már előre szigorú bűnhödésre itélt foglyokon. Az országnak majd minden főurát gyanúba fogták ekkor már. Orbán István kanczelláriai előadó szeptember 7-én közli Szelepcsényivel a