Lukinich Imre: Podmaniczky család oklevéltára. I. (Budapest, 1937.)
kének védelme reá és Szentmiklósi Pongrácra, Sztrecsen és Óvár várak urára, 1 volt bízva, aki Temes, Krassó és Keve megyékben volt birtokos. 2 A Zápolyai-család, mely 1475 óta bírta Trencsén és Szucsa várakat, 3 nemkülönben Lietavát, 4 tudvalevőleg az ország leggazdagabb birtokos családjai közé tartozott. A Szepetkicsaládnak, mely Ugróc várának volt a birtokosa, Vas és Zala megyében voltak birtokai 5 stb. Valószínűnek kell tartanunk, hogy részben az itt felsorolt családok, részben pedig a velők közelebbi kapcsolatban állók több trencsénmegyei helységnek vagy telepnek voltak a megalapítói. Feltevésünk szerint ilyenek : Gebrenolehota, 6 mely a Körös és Somogy megyékben birtokos Gerebeni-család telepítése a XV. század első feléből. 7 Esetleg Konska h., melyet az alsólendvai Bánffy- vagy a szerdahelyi Dersfyek alapíthattak. 8 Valkómegyei telepítésnek látszik a Bánffyak, vagy a Lévai Csehek, vagy a Guthi Országok révén Orehove, 9 Szvinna, 1 0 Pozsegából valónak látszik Jasztrebi, n Körös megyéből valónak Vaska 1 2 és Prilesz? 3 Megemlítendő, hogy a déli megyékből valók s a Podmaniczky-Oklevéltár tanúsága szerint Magyarország XV. századi közéletében ismételten szerepet 1 Lovcsányi Gy. : A Vág és vidéke. Budapest, 1881. 81. 1. 2 Csdnki: II. 87., 112., 122.11. V. ö. Károlyi János : A trencséni vár. Trencsén, 1910. 46. 1. 3 Károlyi János : i. tan. 48. 1. 4 Lovcsányi Gy. : i. tan. 96. 1. 5 Csánki : II. 851. és III. 186. 11. 6 Teleki: VI. 1. 214. 1. 7 Csánki: Kőrös megye etc. 10. és 86. 11. és II. 675. L 8 Csánki: Kőrös megye etc. 32. 1. Megjegyzendő, hogy Liptó és Turóc megyékben is voltak Konszka nevű helységek. 9 Csánki: II. 339. !. 1 0 Csánki: II. 355. 1. 1 1 Csánki: II. 413. 1. 1 2 Csánki : Kőrös megye etc. 54. 1. Pesty Frigyes szerint (Helységnévtár. 55. Trencsén megye. I. 239—40.) régebben a Kardosfalva és Kardos-Lehota nevet viselte. 1 3 Csánki Dezső jegyzetei közt a M. Tud. Akadémia Tört. Bizottságának másolatgyüjteményében. A helység neve már 1359-ben említtetik.