Lukinich Imre: Podmaniczky család oklevéltára. I. (Budapest, 1937.)
játszottak a Bontosovci, 1 Kaplathi, 2 Sztrezsenovici, 3 Zaluski 4 és Ereszti 5 családok tagjai is. Ez a felsorolás nem tart igényt a teljességre. Inkább csak kísérletnek tekinthető annak kimutatására, hogy a középkori felsőmagyarországi vármegyék lakossága sokféle népelemből és az ország legkülönfélébb vidékeiről verődött össze, mely lakosság idővel a többséget alkotó népelembe olvadt bele. Azt is elismerjük, hogy a délről való telepítés a felsorolással még nincs bizonyítva ; a valószínűség azonban, bár a felsorolt helynevek Magyarországnak más, szlávoktól lakott vidékein is előfordulnak, a birtokosok azonosságánál fogva, igen nagy. A Podmtiniczky-családot is azok közé a családok közé számítjuk, amelyek Magyarország déli vidékeiről kerültek a megye területére. A család déli, sőt délszláv eredete mellett szól az első, név szerint ismert Podmaniczkyaknak keresztneve : Adrián és Zwanys. E nevek egyike sem volt használatos reánk maradt alakjukban a cseh-tót nyelvben, ellenben el volt terjedve az adriamenti szlávoknál és pedig az előbbi, mint a latin Hadrián-név változata, az utóbbi pedig mint a Joannes név olaszos alakjának Giovanninak délszláv formája. 6 Ez az olasz hatás viszont arra látszik mu1 L. a 152. sz. oklevelet. Podmaniczky-Oklevéltár. I. 285. 1. V. ö. Csdnki D. : Kőrös megye etc. 20., 76. 11. 2 L. a 152. sz. oki. Podmaniezky-Oklevéltár. I. 285 1. V. ö. Csánki : II. 321., 374. 11. Kaplat nevű helység Nyitra megyében is van. 3 L. a 186. sz. oki. Podmaniezky-Oklevéltár. I. 359. 1. V. ö. Csánki: II. 427. és 444. i. 4 L. a 15., 84., 92., 93. stb. sz. okleveleket. PodmaniezkyOklevéltár. I. V. ö. Csánki D. jegyzeteivel, ahol 1435-ben van róla először említés. (M. Tud. Akadémia Tört. Bizottságának másolatgyüjteménye.) 5 Vagy Briesztenszky-, Brestyenszky-családok. (Kempelen F. : Magyarországi családok. II. 433. és 440. 11.) Említve a 130. sz. oklevélben. Podmaniezky-Oklevéltár. I. A helység a zágrábmegyei Gradec várhoz tartozott. (Csánki D. jegyzetei. U. o.) A trencsénmegyei Bresthyen, Bresthen (Pruzsinától keletre) a XV. sz. végén említtetnek először (1492. Orsz. Lt. Dl. 19,923. és 1496. U. o. 20,315). 6 Melich János szerint (Szláv jövevényszavaink. I. 2. Budapest, 1905. 113. 1.) ott, ahol a szlávok közt az olaszok terjesztették a kereszténységet, az olasz Giovanni névalak az