Engel Pál: Kamarahaszna-összeírások 1427. (Budapest, 1989. Új Történelmi Tár 2.)

1427. évi összeírásokkal. Ezekben nyomát sem találjuk semmiféle rendnek, és az egy járáson belül összeírt portaszámok teljes összevisszaságban sorakoznak egymás alatt. Olyannyira, hogy amennyiben egy és ugyanazon faluban írták össze több birtokos jobbágyait, még ezek sem kerültek együvé, legfeljebb csak véletlenül. Ez a kuszaság vajon az adószedés módjából következett? Netán ekkor még nem az adószedők járták a járást, hanem a birtokosok vagy falubírák szállították be hozzájuk az adót? Teljesen valószínűtlen, maga a „járás" név is ellentmond ennek. Sokkal hihetőbb, hogy az adószedés technikája már ekkor is megegyezett a későbbivel, és attól csupán abban tért el, hogy magát a registrumot nem menet közben, hanem utólag készítették el. A helyszínen talán csak rovásokat rögtönöztek, amelyekre feljegyezték a helység és a birtokos nevét portái számával együtt, majd a munka végeztével a rovások szövegét papírra vetették abban a sorrendben, ahogyan éppen a kezük alá esett.

1

6 Mindez persze csak feltevés, de ha elfogadjuk, magyarázatot kapunk több problémára is. Először is megértjük, miért nincs semmiféle rendszer az összeírásokon belül; másodszor inkább el tudjuk képzelni, hogyan dolgoztak a 14. századi kamarabérlők anélkül, hogy registrumot lettek volna kénytelenek összeállítani; harmadszor, ez a módszer megmagyarázná az összeírásokba került számos hibát, amelyek nagy része láthatóan téves másolás eredménye, és a későbbi, más módon készült dikákra már nem jellemző. A hibák sokasága azért is szembetűnő, mert maguk a szövegek korántsem hevenyészett fogalmazványok, hanem szemre nagyon gondos, láthatóan a véglegesség igényével készült iratok. Mindegyikük elejétől végig egyazon kéz írása, és az írnok nyilvánvalóan arra töreke1

0 Vö. BAKÁCS István: A dicalis összeírások. 55—56; SOLYMOSI László: Veszprém megye 1488. évi adólajstroma. . . 124—128.