Az esztergomi főkáptalan fekvő s egyéb birtokaira vonatkozó okmányok tára. (Pest, 1871.)

vagyon az, mit a főkáptalan, ez okmányok tanúságtétele mellett birtokául tekint; — mely habár bizonyos, a honi törvények által is igazolt, közhasznú, szent czélokra lön szánva: valamig az eredeti, szándékolt czélt a birtoklók szem elől nem tévesztik, és azt meg nem hiúsítják (mi hogy ne történhessék, az egyház birtoka ugyanazon legfelsői)!), őrködő felügyelet alá helyeztetett, mely az ország legmagasabb kincseit, létét és szabadságát őrzi), kell, hogy sértetlenül maradjon örök időkig. A lélek haíhatlanságábani hitnek legjelentékenyebb bizonyítványa minden népek közt amaz intézkedés, melynélfogva az emberi belátás- és akaratnak hatása nem szőrit tátik a földi lét rövid tartamára: hanem az ember életében jogosan tett rendelkezés, holta után is érvényesnek, kötelezőnek ismertetik. Ez alapja minden polgárisodásnak, s az utódokra is átszálló birtok, vagy más jogok öröklésének; még "pedig nem csupán egyesekre, de egész nemzetekre nézve is. Ez biztosi téka a törvények iránti tiszteletnek is, tehát az egész erkölcsi, s államéletnek. Kik a már nem élő ősök és törvényhozók eme jogát — az ész és religió által megszentelt határok közt — tiszteletben tartják, azok önmagukat tisztelik meg; mert az emberi lélek méltóságának elismerését tanúsítják. — Azért találjuk oly átalánosnak a végrendelkezési jogok, s a nemes czélokra szánt hagyatékok és tett alapítványok szent volta felőli meggyőződést; mely, természeténél fogva, az örök élet és isteni igazság eszméin alapuló vallási fogalmakkal legbensőbb összefüggésben volt és lesz mindig. E jog természete tehát legkevésbbé sem változik az által, ha az utódokat is kötelezni akaró intézkedés, nem mulandó földi haszonnal, hanem vallási czélokkal vagyon össze-